Rögtön szögezzük le, működik is az előadás, az atmoszférateremtés jobbára hibátlan, a díszlet is jó, csak hát… 

„Amikor már megvolt a kacérság is, meg az érzékiség is, szívem joga, hát elkövetkezik a szív szerelme…” – oktatja Marika a Fényképész kunyhója előtt barátnőjét, Julikát, a vele egyívású, de már elcsapott cselédlányt, a körhintás-csalogató, csibész Liliom kedvesét. Liliomot meg munkaadója – és nem is titkoltan szeretője -, Muskátné rúgta ki, mivel kiállt a szegény kis bogár mellett, amikor a körhinta nagy hatalmú tulajdonosnője (mellesleg jogos) féltékenységtől hajtva rátámadt a lányra. Hát most együtt nyomorognak, Julika már gyereket vár ettől a vadembertől, aki pedig nem dolgozik, rosszul bánik vele (tehetetlen dühében még meg is ütötte). Pedig ők csak élni szeretnének ebben a világban, ahol senki nem érti és nem is tűri azt a felfoghatatlanul mély, szavakba nem foglalhatató, izzó-lüktető szerelmet, amely egymáshoz köti őket. Molnár Ferenc azt mondja el a Liliomban, hogy nem e világra termett ez a szerelem. Idegenek Julika és Liliom még saját szerelmükön belül is; sem egymás, de még önmaguk előtt sem tudják – vagy merik? édes mindegy – megvallani végtelen szerelmüket. Liliom halála, Julika sírig tartó hűsége lesz egymásnak szóló szerelmi vallomásuk.
Lukáts Andor volt a címszereplő Babarczy László 1983-as, kaposvári, a Molnár Ferenc-mű értelmezését meg¬újító, mindmáig meghatározó jelentőségű Liliomjában (Julika Po¬gány Judit, Marika Csákányi Eszter volt). A „Liget-romantikát” és az elsősorban könnyzacskókra ható, lírai szerelemábrázolást elvetve az elő¬adás egy nyers, kegyetlen kort állított a középpontba, amely kiveti magából és elpusztítja a másságot. Babarczy értelmezésében mindenki részes volt Liliom végső, tragikus elmagányosodásában, öngyilkosságba kényszerítésében; egy kilátástalan világ reményvesztett hőse volt Lukáts Liliomja.

Németh Kristóf (Liliom) és Egri Kati (Muskátné) Koncz Zsuzsa felvétele

Lukáts aztán 2001-ben megrendezte a Liliomot az Ódry Színpadon, Csányi Sándorral a címszerepben (Julikát Hámori Gabi játszotta). Pazar előadás volt, egyszerre nyers és érzelmes, tisztán tragikus pillanatok váltakoztak ellenállhatatlanul komikus jelenetekkel. Akkori rendezése fő értelmezési vonalát megtartva most a Tivoliban állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi legendáját. Rögtön szögezzük le, működik is az előadás, az atmoszféra-teremtés jobbára hibátlan, a díszlet is jó, csak hát… Hérakleitosznak bizony nagyon igaza volt: kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. A rendezői koncepció jó, mi több, nagyon jó. A Liliom jellemét, tetteit elfogadni, megérteni képtelen világ kegyetlensége és a jasszromantika teljes elvetése érthető, szép, tiszta gondolat. Felerősödött Julika örökké tartó szerelmének megmutatása, köszönhetően Stefanovics Angéla számos remek pillanatának; különösen az Esztergályostól való végső elköszönés letisztult indulata, a lemondás és a Liliom nélküli örök magánnyal való megbékélés színészi megfogalmazása gyönyörű – amihez persze kellett Dolmány Attila alig néhány mondatos, mégis hiteles, teljes élettörténetet érzékeltető alakítása. Stefanovics Angéla nagyon erős Julika; az első pillanattól fogva tudja, hogy mit akar. Tudja, mikor veszíti el Liliomot: igazi tragikus pillanat, amikor – egyedül ekkor emeli fel hangját – vissza akarja tartani férjét a végzetes kalandtól, a Ficsúrral való útnak indulástól. De később sem kell őt félteni, mert ez a nő egyetlen pillanatra sem szerencsétlen, kivéve, amikor a lánya kezére ütő Idegenben ráismer a halálból visszatért Liliomra. A főhősök mellett ott vannak a barátok-barátnők, a Liget és a város legkülönbözőbb alakjai. És a bajok is itt kezdődnek, merthogy az alakítások nagyon egyenetlen színvonalúak: Hugó szerepében Kará¬cso¬nyi Zoltán pontosan, de meglehetősen egysíkúan mutatja meg a hordárból tisztes gazdagságra vergődő kispolgárt. Mintha túlságosan nagy súlyt rakott volna a rendezés Szabó Margarétára (Marika), Cs. Németh La¬josra (Fogalmazó, Berkovics, Öreg rendőr) és Kerekes Józsefre (Hollunderné). Szabó Margaréta eleinte azt hangsúlyozza, hogy sorsában és jellemében is teljesen hasonló Julikához, később pedig már akkor sem tud ettől a kiindulóponttól elszakadni, amikor már éppen arról lenne szó, mennyire más sorsot – jobbat? rosszabbat? erről kellene szólnia alakításának! – választott. Cs. Németh Lajos ugyan jól indítja a Fogalmazót, de aztán humorosnak szánt gesztusai és grimaszai sokat rontanak az összképen, majd egy idő után kifejezetten kínosakká válnak. Kerekes József¬nek egy igazi ziccerszerepben sikerül majdhogynem észrevétlennek maradnia – micsoda frenetikus hatású volt Bodó Viktor alakítása a 2001-es változatban! Az előadás legjobbja Egri Kati Muskátné szerepében. Tökéletes biztonsággal, fölényes szakmai tudással ötvözi egységes karakterré a közönséges, nyers és kegyetlen „munkaadót” és a szerelmes nőt, aki kiszolgáltatottságában, megalázottságában Liliomhoz hasonló, esendő-magányos ember.

Mégis, a legnagyobb baj Németh Kristóf Liliom-alakításával van. Természetesen nem kell Liliom-alkatú színészre osztani a külvárosi körhintás szerepét, hiszen számos nem-Liliom Liliomot tudnánk felidézni a múltból (csak a példa kedvéért: 1909-ben Csortos Gyula vagy 2006-ban Széles László egyáltalán nem volt „született”, lizsébeli jassz vagy „csirkefogó arisztokrata” – Kosztolányi Dezső Liliom-meghatározása -, mégis érvényes Liliom-értelmezés volt mindkettőjüké). Németh Kristóf játékán szimpatikus, már-már megható, ám jobbára kudarcba fulladó igyekezet tükröződik. Minden gesztusa, megszólalása arról a görcsös küzdelemről szól, amelyet az alkatától minden ízében idegen Liliom-szereppel folytat. Hiányzik belőle a ligeti hintáslegény belső értékeinek megmutatásához szükséges színészi képesség és erő. Azt kellene megértetnie, s így megéreznem és megértenem, hogy mit látott meg benne például Julika (hogy Muskátnéról már ne is beszéljünk). Csakhogy Némethnek például a Julikával való első találkozáskor – ekkor kellene fellobbannia szerelmüknek – nincsen egyetlen mozdulata, pillantása, szava, amely méltóvá tenné őt ennek a tiszta lánynak a szerelmére, s ami legalább ekkora gond alakításával: azt sem látom, hogy Julika – az ebben a formában teljesen indokolatlan durvaságon kívül – bármit is megmozdított volna benne. De hasonlóképpen illusztratív, mélység nélküli szövegfelmondás a Ficsúrral folytatott párbeszéde (pedig a kitűnő Lengyel Tamás minden tőle telhetőt megtesz; könnyű neki, mondhatnánk, hiszen már a 2001-es előadásban is övé volt ez a szerep). Németh Kristóf egy felületes, hőzöngő alakot láttat, akivel tényleg furcsa dolgok történnek, de valahogy kívül marad saját történetén. Az őt körülvevők alakításából jóval többet megtudunk a „Liliomságról”, mint tőle.

Stefanovics Angéla (Julika) Koncz Zsuzsa felvétele

A díszlet (Dőry Virág) ötletes, jól használható, és semmiképpen nem akarja elvonni a figyelmet a színészi játékról és a szövegről. A szakmai zsargon ezt nevezi tipikusan minimalista díszletnek: egyetlen, multifunkcionális tér, tárgyakkal alig meghatározva, ahol minden helyszín (a Liget, a fényképész kunyhója, a vasúti töltés oldala és az égi ítélőszék) zökkenőmentesen megjeleníthető. Két ajtó a jobb oldalon (a fényképészék és Julikáék szobája), egy körülbelül másfél méter hosszú korlát balra elöl, mögötte, aránytalanul nagy kivágásban, csupaszon ásító, távolba vesző, sötét út, elöl pedig egyetlen villanyoszlop árválkodik. Minden falfelület kopott fekete, piszkosszürke (ez a Tivoliban eleve adott). Ebben a térben nincs semmi, amit alaposabban érdemes lenne megnézni, amin megpihenhetne a tekintet. Nyers, sivár világ, amely nem barátságtalan, nem is feltétlenül ellenséges, egyszerűen csak semmilyen. Ez a látványvilág provokálóan azt követeli a színészektől, hogy a történet hatásos elmondásával, az érzelmek, a vágyak, a sorsok felmutatásával, a belső ragyogás erejével töltsék meg szerepüket. Hasonló remeklés az előadás jelmezvilága (ugyancsak Dőry Virág munkája): Julika egyszerű szabású, de büszkén hordható ruhája, Marika kicsit kihívóbbra vett „eleganciája”, Liliom kopott öltönyszerűsége, alatta a ligeties, csíkos trikóval (kezében a kipattintható cilinder!), és a fényképész zsörtölődő öregasszony-jellemét illusztráló, a meséből előbújt boszorkához illő, ormótlan ruhája, szoknyája mind jellem- és korfestők, jól hordhatók. Muskátné trampli öltözékei (félretaposott, magas sarkú cipője, közönségesen kihívó szoknyái-blúzai) mind pontos életrajzi adatok, illusztrációk egy szeretetéhes, a kegyetlenül múló éveket rosszul viselő, magányában védtelenül kiszolgáltatott özvegy körhinta-tulajdonosnő jellemzéséhez.

Molnár Ferenc: Liliom
(Budapesti Kamaraszínház – Tivoli)

Díszlet-jelmez: Dőry Virág. Asszisztens: Duday László. Rendező: Lukáts Andor.
Szereplők: Németh Kristóf, Stefanovics Angéla, Sza¬bó Margaréta, Lengyel Tamás, Karácsonyi Zoltán, Dózsa Zoltán, Egri Kati, Bánfi Kata, Kiss-Végh Emőke, Kerekes József, Sepa György, Katona Zoltán, Cs. Németh Lajos, Dolmány Attila, Törköly Levente, Hayth Zoltán, Horváth Ferenc, Katona Zoltán, Rudolf Teréz, Schnur Anita.