Egy biztos: Oleg Zsukovszkij vérbeli színész. Ez abból is látszik például, ahogyan szép következetesen belerendezi magát előadásaiba.

Félek a fehér ruhás lányoktól színházban. Értem, hogy ők ártatlanok és tiszták, de olyan sokat látni őket előadásokon, hogy inkább értem ezt, mintsem érzem, na és arról még nem is beszéltem, hogy elhiszem-e. A Dalok a Földről kezdetén pedig sok fehérben feszítő férfi, fehér ruhás nő, meg egy adag szalmával fedett falusi idill tárul elém. Ez vagy nagyon ijesztő, vagy egész izgalmas előadás lesz, gondolom magamban, s ha pusztán az előbbiről lenne szó, talán meg se írnám. Azokban a pillanatokban mégis elfogadó leszek, amikor az ismerős, szinte már népiesch falvédő-képek, (amelyek szerencsére nem csak magyar, de orosz népiességet is hordoznak) apró tragédiákkal képesek telítődni. És erre is sor kerül.
Egy biztos: Oleg Zsukovszkij vérbeli színész. Ez abból is látszik például, ahogyan szép következetesen belerendezi magát előadásaiba. Most ugyan nincsenek fő és mellékszerepek, népi csúfolódók (leányok vs legények) mintájára leányok és legények kara van, mégis Zsukovszkijé a főszerep, mégpedig a rendezés okán: csak neki van ugyanis belső története, ami kívülről is látszik. Novák Eszter színinövendékei kaphattak volna több lehetőséget is (sose válassz színészt rendeződül), de sokan tehetségből megoldják a nehéz helyzetet.
Zsukovszkij meglovagolta a markáns korkülönbséget színészei és önmaga között. Leányok és legények kergetőznek, fiatalok és szépek. Némelyeken átcsillan a személyiség varázsa, de a koreográfia szerint a karban mindenki szerelme egyforma: előbb játszi, könnyed és csalfa, majd sírig hű. Zsukovszkij van középen: Bóbita, Bóbita, deszka vékony tündér táncol, körben az angyalok ülnek. Bóbita bohóc táncol, kisgyerek egyedül, de a többiek mellett öregszik. A lányok bomlanak érte, aztán otthagyják. Ő pedig panaszosan dürgő, fajdkakas-hangot hallat. A Derevo színház jellegzetes tánc-mozdulatai, a betanult műhelymunka, ezekben a pillanatokban telnek meg élettel.

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

Akad még szép pillanat, amikor tánccá válik a munka a földeken. A Dalok a Földről földközeli előadás, a zsámbéki bázis fedetlen terében. Ameddig a szem ellát, csupa szalma. Balra a lányok kendőjéből ívesen spriccel a víz, jobbra a férfiak sugárban szórják szerteszét a szalmát. Így beszélgetnek (széna vagy szalma?). Minden igazi: igazi víz (lespriccel) igazi szalma („szalmanátha”). Egy csipet élet, ami elengedhetetlen a jelenetek kifinomult szépségéhez.

Nagy szó az élet, de csupán élő embereket értek alatta tökéletes kis tündérek helyett, habár tündéri megformáltságot is. Ezzel szemben minden különösebb ok nélkül, patetikusan komoly és humortalan a kezdés. Miért látok tipikus élethelyzeteket imitálni: babaringatást, napköszöntést, halált, amit elég dekódolnom, hogy kimerítsem. Vagyis legtöbbször miért az általános életet és Földet látom – azt, amit az emberek csinálni szoktak? Miért nem többet abból, amilyen a Föld éppen Novák Eszter színész osztálya számára, olyasféleképpen, mint a fentebb leírt feleselő – népdalra, vízre és szalmára komponálva. Ott is csak enyelgő fiatalokat látok és mégsem: egy csoport, egyéni szerelmét látom. Akik léteznek, mert elhiszem.
Máskor pedig nem hiszem, mert nem is embereket látok, hanem archetípusokat: az Anyát, szép, gallyból készült bubájával, a teher alatt roskadozó Dolgozót, amint könnyedén követ cipel. Mint ki gépen száll föléje, térképszerűen, stilizáltan látjuk e tájat. Az emberek születnek, élnek, meghalnak, és feltámadnak a kereszténységgel, megújulnak a természettel, sorstragédiák kizárva, a sebek a nagy egység felől nézve behegednek. Ez egy modell az emberről, emberek nélkül, amit el tudnék fogadni, ha meglepnének a képsorok. Azt keresem, mit tud Zsukovszkij – aki láthatóan nem élhet földi koszton, hisz épp ez benne a csodálatos – a Földről, nem pedig egy idecibált ideológiát a megújulásról: széttárt karú, megfeszített emberek állnak, daluk a Földről felszálló fohász, Máriához. Talán azért tartanak olyan sokáig a jelenetek, hogy friss szemmel tudjunk tekinteni ezerszer látott képekre? Talán…
Valamiért még így is felmerült bennem, mennyire hiányzott, a Földről szólván, a „szar” ősi témaköre.

Dalok a Földről

Rendező: Oleg Zsukovszkij. Osztályvezető tanár: Novák Eszter.
Szereplők: Ágoston Péter, Dénes Viktor, Hekler Melinda, Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Marofka Mátyás, Mikola Gergő, Nagy Dániel, Nagyhegyesi Zoltán, Ódor Kristóf, Sándor Péter,Soltész Rita, Szabó Irén, Szilágyi Csenge, Törőcsik Franciska, Wunderlich József.

Zsámbéki Színházi Bázis, 2007. július 17.