Duda Éva koreográfiájában a karneválhoz lényegileg tartozó, véget nem érő élethömpölygés helyett a jelenetekre szabdalás nyilvánvalóan könnyített menet.

A karnevál eksztatikus állapot: halál és újjászületés. Az élet maszkosságának, látványként való mindennapi létezésünknek megélése, a maszkok élethazugságainak önálló életre engedése. Igazság és megtisztulás. Duda Éva koreográfiájában ezt az egyszerre elfogadó-megváltó és kinevető létállapotot – visszatérő keretjátékukban – Gulyás Anna és Tuza Tamás tudja többször is felmutatni.
Mindenekelőtt nem lehet szó nélkül hagyni azt a tudatos szakmai munkát, amely a Közép-Európa Táncszínházban már évek óta folyik, és – másrészről – azt a folyamatot, amelyben a MU Terminálban felkészített táncosok évről évre beépülnek a kortárs tánc hazai derékhadába. A fiatal táncosoknak már azért sem nagy váltás a KET-be kerülés, mert a két „intézmény” alapkoncepciója hasonló: különféle koreográfusok kezei között, különféle stílusoknak és rendezői habitusnak kitéve fejlődnek, alakulnak a tagok. Az őket ért (Gergye Krisztián, Pataky Klára, Virág Melinda és még mások fémjelezte) koreográfusi hatások mellett és ellenére a mozgásos alapstílusban talán Hámor József különös erejű, helyenként már-már túl artisztikus feszességéből „hozzák el” a legtöbbet.
A Carneval írásos felvezetője „elrajzolt játékcirkuszt”, maszkokat, kavalkádot, emberi és állati figurákat ígér. Duda Éva koreográfiájában a karneválhoz lényegileg tartozó, véget nem érő élethömpölygés helyett a jelenetekre szabdalás nyilvánvalóan könnyített menet, amit ráadásul nem is igen tud kellőképpen pozicionálni a darab. Néhány figura, néhány maszk, egy-két történet felvillan ugyan, de minden, ami karneváli, az összehúzott függönyök előtt megjelenő két clownszerű figurából indul ki, és beléjük is tér vissza.

Kiss Róbert, Major László és Katonka Zoltán Koncz Zsuzsa felvétele

Az előadás – kereten kívüli – legerősebb részei talán azok, amelyekben két fiú egy önmagát helyenként teljesen elhagyó lány akaratát kissé show-szerűen, de világos és szemléletes ügyességgel saját akarata alá hajlítja. Ezekben a jelenetekben a megmutatott maszkok sokkal inkább közelítenek a valósághoz, a hétköznapi mocskosságokhoz, mint a kerettörténet két figurája esetében, akik kezdetben egymásra figyelő testvérpár, szerelmesek, konferansziépár, végül pedig maszkos bábok mozgatóiként állnak a mindennapok konkrétságán kívül, abban az egyre kevésbé felismerhető köztes létállapotban, amelyet karneválnak szokás nevezni. Gulyás Anna megejtő, szépséges gyöngédséggel segíti, öleli a testi szerelemben járatlan kis társát. Érzékeny koreográfusi döntés emeli ki őket a többiek közül, akik – részben a véletlen, részben a Hámor-féle iskola miatt – szinte zavaróan hasonlítanak egymásra (elsősorban a fiúk). Az ellentét Tuza Tamás gyermeki, pirospozsgás arca, csak lassan férfiasodó alkata, illetve feszes mozgása között önmagában is izgalmas: a magát megmutatni vágyó nagykamasz első ügyetlen próbálkozásainak színpadi felmutatására predesztinálja őt; ehhez most igazi, anyásan gondoskodó nőt is kapott maga mellé. Gulyás Anna egy év alatt nem csupán nőként vált éretté, de színészi képességei is pallérozódtak, vagy talán mostanában kezdik őket a koreográfusok kiaknázni.

A karnevál figyelmeztetés a lét alapvető rejtőz¬kö¬désére, egyben élethazugságaink kinevetése és végül a maszk levétele. Mindezt az előadáson csak ketten teszik meg. De ez nem az előadóknak, hanem a koreográfia kiegyensúlyozatlanságának róható fel: Duda Éva két táncossal hozta létre azt, amit nyolccal ígért.
Carneval (Merlin Színház)

Jelmez: Béres Mónika. Zene: Kunert Péter. Fény, hang: Fogarasi Zoltán. Díszlet, koreográfia: Duda Éva.
Szereplők: Asztalos Dóra, Gulyás Anna, Hargitai Mariann, Kiss Róbert, Katonka Zoltán, Major László, Palcsó Nóra, Tuza Tamás.