Hiába más a rendező, az előadásban jócskán benne van a Szputnyikra igencsak jellemző őrület is.

Újra Zsámbékon a Szputnyik: régi-új szereplőkkel. Például ezúttal Bodó Viktor helyett Kovács Dániel rendez, Katonás és nyíregyházi színészek helyett Örkényes és Maladype-es vendégek erősítik a Szputnyik állandó (?) csapatát. Ami pedig az előadást illeti: Shakespeare és erdők helyett most Goldoni és terecske.
A Zsámbéki Színházi Bázisra eljutni már önmagában teljesíti azt a folyamatot, amit Erika Fischer-Lichte az „átmenet rítusának” forgatókönyvéhez kapcsol. Vagyis jelen esetben a potenciális néző kimegy a városból (mondjuk Budapestről), eléri Zsámbékot, ahonnan busszal jut fel az előadás helyszínére, majd utána ugyanez – csak kicsit másként, megváltozva – vissza: határátlépések, a beavatódás útja. És ez kétségkívül hozzáolvasódik az éppen aktuális előadáshoz, főleg, ha a buszúton olyan találgatások kapnak szárnyra, hogy a Terecske című darabot Tasnádi István írta (ki más?) – azért valahol örömteli is az ilyenfajta prekoncepció.
A Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor előadását a szabadban nézzük, Kovács Dániel, aki a darab rendezője és díszlettervezője is egyben, négy egymás melletti lakást mutat a nézőknek, szinte kétdimenzióban, mintha egy babaház külsejét látnánk. Fontos, hogy a lakásokba nem látni be, de nehéz is valós otthonokat képzelni a stilizált falak mögé. A fölös anyagokból összetákolt házak színes összevisszaságából hajolnak ki az ablakon, jönnek ki az erkélyre a darab szereplői, a – jelentős százalékban női – lakók. Ők itt, illetve a házuk előtt elhelyezkedő téren (de mivel ez nem úri negyed, inkább csak terecskén) élik az életüket, ide jönnek le pletykálni, civakodni, játszani, bulizni, verekedni. Mindegyiket a lehető legnagyobb természetességgel. A szereplők ruhái színben és ízlésben a díszlethez passzolnak: a magas sarkú cipő-zokni kombináció, a suhogós melegítő, vagy a tarka cicanadrág komikusan lepukkanttá teszi a környéket. Mondhatnánk, ismerősen lepukkanttá (ezt erősítik a magyar dalbetétek is), de az előadás során a magyar és az olasz kultúra jelölői egyaránt felbukkannak, s ez a fajta kettős játék végigkíséri a közel másfél órát: egyik emlékezetes momentum például a Tóth Péter által játszott anyakönyvvezető érkezése, akire úgy tekerik rá a színes ajtófüggöny három színét, hogy az egyszerre emlékeztet olasz és magyar zászlóra. Ebbe a környezetbe érkezik a nápolyi Lovag (Jankovics Péter), a titokzatos idegen, aki James Bondként először a tetőről próbálja elhódítani a környék női szíveit. Öltönye elüt a terecske lakóinak ruhájától, de ő is csak addig számít újdonságnak, amíg kifizeti a számlát, a végén már senki nem figyeli, hallgatja meg házassági szándékának bejelentését. A szereplők által kreált szerelmi bonyodalmak után ugyan (majdnem) mindenki párra talál, legalábbis a fiatalok közül, de ezután sem jöhetnek boldog évek, a pofont kapó menyasszony képe legalábbis a terecskén eddig történő tragikomikus élet folytatását ígéri.

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

És hiába más a rendező, az előadásban jócskán benne van a Szputnyikra igencsak jellemző őrület is. Például azokban momentumokban, mikor Donna Catte (az óriási szemű és igencsak emlékezetes pillanatokat okozó Hay Anna) hatalmas vörös lampionnal a fején jelenik meg, vagy a bulihoz betolt, sorégővel díszített lakókocsi részben, az „It’s my life„-ra tombolásban, Lucietta (Pető Kata) és Anzoletto (Orosz Ákos) kettősének kimerevített, már-már musicali pillanataiban, Donna Pasqua (a zseniális Takács Nóra Diána) falfúrásában és „dolgos népek vagyunk mi” refrénű házasságközvetítésében, vagy éppen abban, hogy Orsoláéknál különösebb reflektáltság nélkül mindig füstöl valami a lakásban. Igaz ugyan, hogy az előadás végén a nagybácsit játszó Tóth Simon Ferenc (kín)rímes, az előadást a lámpák lekapcsolása után is folytatni akaró beszéde erősen emlékeztet a tavalyi zsámbéki Szputnyik előadás Szandtner Anna-befejezéséhez, ám itt kissé elsikkad, talán meglenne az előadás e nélkül is. Bár van ennek egyfajta hagyomány jellege is – Szputnyikon innen és terecskéken túl.

Carlo Goldoni: Terecske

Fordította: Nádasdy Ádám. Fény: Mervel Miklós. Zene: Keresztes Gábor. Dramaturg: Róbert Júlia. Jelmez: Miareczky Edit. Díszlet, rendezés: Kovács Dániel.
Szereplők: Hay Anna, Jankovics Péter, Koblicska Lőte, Molnár Gusztáv, Orosz Ákos, Pető Kata, Szabó Zoltán, Székely Rozi, Takács Nóra Diána, Téby Zita, Tóth Simon Ferenc.

Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor, Zsámbéki Színházi Bázis, 2009. július 31.