A két előadást egymás után nézve a színház (a benne és általa való alkotás, a benne és általa való létezés) lényegéről juthat információhoz a figyelő néző.

Bár a debreceni Csokonai Színház két Shakespeare-premierjét, az Ahogy tetsziket és A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázását megszámlálhatatlanul sok kapocs fűzi össze, a legfontosabb ezek közül az esszenciális színháziság: a két előadást egymás után nézve a színház (a benne és általa való alkotás, a benne és általa való létezés) lényegéről juthat információhoz a figyelő néző – noha másképpen ér célt Vidnyánszky Attila és másképpen Szergej Maszlobojscsikov rendezése.
A Vidnyánszky dirigálta Ahogy tetszik, melynek 2009. novemberi, debreceni premierjénél jó félórával terebélyesebb (munka)bemutatóját a nyári, gyulai Shakespeare Fesztiválon láthatta a közönség, hol vékonyabb, hol vaskosabb humorú, de mindvégig stílusban tartott, ízléses kavalkád. A többszálú shakespeare-i cselekmény némileg egyszerűsödik – a színlap sem a fordító nevét nem tünteti fel (Szabó Lőrinc magyarítását használják), sem dramaturgot nem jegyez –, Vidnyánszkyt láthatóan nem a szerelmi-hatalmi természetű bonyodalmak elmesélése érdekli, hanem valamiféle kiszakadás-, önmegvalósítás-történet prezentálása. Rosalinda és Orlando, Célia és Oliver szerelme, a két marakodó herceg megbékélése ürügy csupán, hogy a rendező egy ideális létezésről beszéljen, amelyben éppenséggel szerelem is van, megbékélés is van, de leginkább mégis egyfajta világtól elvonult, játékos – ám a darab és az előadás mélyrétegeire is gondot fordító – közösségi létet jelent. Sőt: társulati létet, merthogy a debreceni Ahogy tetszik eszményi univerzuma maga a színház.

Az előadás fent leírt „színháziságáért” elsősorban az szavatol, hogy Vidnyánszky komolyan veszi a Shakespeare-dráma címét: As You Like It – ahogy nektek tetszik. A történet szimplifikálása mellett idegen, retrospektív és kortárs részletek is beépülnek a produkció szövegtestébe, Adytól kezdve a Romeo és Júlián, a Hamleten és A szarvassá változott fiún át, ilyen-olyan slágerszövegeken, Bródy–Milne–Karinthy Micimackóján és ki tudja, még mi mindenen keresztül egészen a Csillag születik című tehetségkutató tévéműsor megidézéséig. A rendkívül heterogén és egyre gyakrabban záporozó intertextusok tükröt tartanak a kornak, amelyben élünk, s mivel szubkulturális tekintetben igen széles sávon mozognak, gyakorlatilag minden néző számára intellektuálisan hozzáférhetővé teszik az előadást. Az Alekszandr Belozub tervezte, szándékoltan művi hatású, ki-be fordítható, változékony tér, mely finoman a londoni Globe Színházra emlékeztet; a díszlet használata (például a kis kördobogó forgószínpadszerű alkalmazása); a tágabb értelemben vett szövegelemzés (a száműzött herceg „rendezői” szerepe az ardennes-i erdőben); hogy a szereplők szinte mindvégig – olykor kellékesként-öltöztetőként – színen vannak, ugyancsak aláhúzza az előadás színházi (ön)referencialitását. A játszók pedig – egykori és mai beregszászi, valamint debreceni színészek – hangsúlyozottan társulatként működnek együtt a rendező keze alatt. Élen jár a Shakespeare-nél is teátrumi-teátrális szórakoztató, a bohóc: Próbakő. A nagyszerű Rácz József, aki ezúttal egyetlen szerepen belül is több remek epizódalakítással véteti észre magát, az előadás első előtti percétől kezdve kokettál a közönséggel: ellenállhatatlan komédiázással lendületbe hozza, majd örökmozgó móka- és játékmesterként lendületben is tartja az estét.
Szergej Maszlobojscsikov Makrancosa a relatíve sokszor és sokat játszott Shakespeare-darab új, általam mindeddig felfedezetlen értelmezési tartományait is megnyitó, ambiciózus, de következetesen végigvezetni nem tudott kísérlet. Mégis (vagy éppen ezért) érdekes és értékes munka. Ugyancsak a színházról beszél, ám itt a színház nem (a) tárgy, hanem (a) premissza: az előadás nemcsak felmutatja, de hangsúlyozza is a darab gyakran elhagyott vagy súlytalanná töpörített elő-, köz- és utójátékát (dramaturg: Kozma András), vagyis a „színház a színházban” alapszituációja tételeződik a debreceni nagyszínpadon. Ez még talán nem is volna különösen érdekes, ám Maszlobojscsikov értelmezése a keretet is keretbe foglalja, vagyis: a) a színészek eljátsszák, ahogy b) a keretjáték szereplői eljátsszák, hogy c1) Petruchio és társai eljátsszák Petruchio és a makrancos Kata szerelmi afférját, miközben c2) csaknem azonos értékű cselekményszálként Biancának és kérőinek a keretjátékhoz igazított szövevénye is gabalyodik.

A színháziság legkülső körét a díszlettervező-rendező Maszlobojscsikov rajzolja fel. Csupa fa díszletének, mely lejtős színpaddeszkából szükség esetén karámmal körülvett küzdőtérré nyílik, tetejére krétával írták oda: The Taming of the Shrew, vagyis: A hárpia megzabolázása, miközben a szemet gyönyörködtető felvonásnyitó és -záró képek is – a félhomályos színpad legmagasabb pontján, háttal álló emberalako(ka)t valaki vödörből vízzel locsolja, mintha viharban hánykolódnának – a színházi illúziót leplezik le. A közbülső kör – a pro- és epilógusra, valamint több apró interlúdiumra tagolódó keretjáték – az, ahol a történet és a darabértelmezés megbicsaklik, kissé zavarossá válik. Ennek oka az a viszonylagos egyformaság, ami a több szerepet játszó színészeket jellemzi: sem Balla Ildikó barnán barna jelmezei nem segítik a figurák és a történetrétegek elválasztását, sem markáns játékmegoldások nem különítik el a karaktereket. Jóval hangsúlyosabb és sikerültebb viszont az előadás harmadik, legbelső köre, mely a nő és a férfi közötti kapcsolatot, vagyis A makrancos hölgy hagyományosan legtöbbet firtatott kérdéskörét boncolja. Maszlobojscsikov férfiközpontú világot rajzol fel, amelyben az „ideális nő” közmegegyezés szerint az urának minden parancsát ugrásra készen leső szolga, s minden, ami ettől az ideáltól eltér, megzabolázni való makrancosságnak minősül. Kata pedig porszem a jól működő férfigépezetben, s ezt az előadás a vizualitás szintjén és a szereposztásban egyaránt érzékelteti: egyedül a címszerepet játszó Szűcs Nelli kapott hófehér, női idomait kiemelő ruhát, s rajta kívül minden (férfi és női) szerepet férfi színész alakít.
A makrancos hölgy pálfordulásának motivációja roppantul egyszerű: a szerelem. Maszlobojscsikov szokatlanul korán, az előadás első részében, a darab második felvonásában, Kata és Petruchio szócsatájában nyilvánvalóan előjelzi, hogy a két fiatal között szerelem szövődik. Ettől kezdve Petruchio karaktere új színnel gazdagodik: nem elsősorban Kata szerelméért küzd (hiszen azt már elnyerte), hanem a hárpia megzabolázásáért, s a hárpiát megzaboláznia is azért kell csupán, hogy ő maga a férfitársak szemében ideális férjnek tűnjön. Trill Zsolt játékában plasztikusan tárul fel a szerelem hatalmától megittasult, kifelé azonban mégiscsak reprezentálni óhajtó karakter, miközben Szűcs Nelli Katája a megtestesült női okosságot mutatja meg: bár átlátja a helyzetet, belemegy a hatalommániás férfiak játékába, kezes Katalinná szelídül – aztán ha Petruchióval közös otthonukba beleshetnénk, sanszos: mégsem a férfi viselné a nadrágot.

William Shakespeare: Ahogy tetszik
(Gyulai Várszínház – Kárpátaljai Megyei Drámai
Magyar Színház – Csokonai Színház, Debrecen)

Díszlet-jelmez: Alekszandr Belozub. Rendező: Vidnyánszky Attila.
Szereplők: Ivaskovics Viktor, Kacsur András, Szabó Imre, Vass Magdolna, Orosz Ibolya, Szabó Imre, Sőtér István, Ferenczi Attila, Rácz József, Béres Ildikó, Domareckaja Júlia, Krémer Sándor, ifj. Vidnyánszky Attila, Tarpai Viktória, Kacsur Andrea, Orosz Melinda, Gál Natália.

William Shakespeare: A makrancos hölgy, avagy
a hárpia megzabolázása (Csokonai Színház, Debrecen)

Fordította: Nádasdy Ádám. Jelmez: Balla Ildikó. Dramaturg: Kozma András. Díszlet-rendező: Szergej Maszlobojscsikov.
Szereplők: Kóti Árpád, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Rácz József, Ivaskovics Viktor, Varga József, Garay Nagy Tamás, Mercs János, Kristán Attila, Bakota Árpád, Jámbor József.