…a humor még mindig lehetett volna az a fegyver, amely sikerrel megmenti ezt az előadást.

Mintha Dorothy álmodná az Ózban – olyan az ardennes-i erdő az Új Színház Ahogy tetszik című előadásában. Mert ennek az erdőnek a menekültjeit, valamint az őket az erdőbe száműző zsarnokokat – ugyanazok játsszák. Ahogy Dorothy hús-vér rokonai és álmának szereplői is azonos színészek a Judy Garland-filmben. Így Frigyest (a diktátort) és a száműzött herceget egyaránt Gáspár Sándor alakítja – nem csak egy mellékmondatra érdemesen, üde foltként. Csakhogy mi végre, hiszen ha ez a barátságos erdő netán felfedi lakói igazi, igazabb, nemesebb arcát, és ez a varázsos, zöldes, erdei fény a zsarnok király valódi arcául nyájas atyai vonásokat fest, felmerülhet, hogy miért is kell félni tőle. Hol van itt a tényleges veszély és kitaszítottság? Nyári tábor az erdő vagy menekülttábor?
Jó lenne tudni, hol is van ez az ardennes-i erdő – persze nem egy valós, inkább egy metafizikai térképen. Azt gyanítjuk, hogy Rudolf Péter rendezésében egy (szélességi) fokkal közelebb került Árkádiához, és annak csipkés romantikájához – elsősorban Füzér Anni jelmezei miatt. Az Ahogy tetszik tulajdonképp egy reneszánsz musical (Géher István műfajtalálmánya), és míg Shakespeare valamelyest igyekezett realizálni ezt a petrarcai idillt (csúnyább, vagy a munkától érthető módon piros kezű pásztorlánykákkal), addig az Új Színház trendi gumicsizmát (!) ad a természet lágy ölén élő szegénylány lábára. Itt a ruha teszi…
Igaz, már a drámában is kapitalista elv szerint működik az erdő. Jan Kott hívja fel rá a figyelmet, hogy a száműzött hercegnők arannyal vásárolják meg a békés telket, bevonva ezzel az ingatlanpiacba a Paradicsomot. Közben Rosalinda (Pokorny Lia) – hisz tudjuk – menekültként (akárcsak pár napja a Katonában, egy másik darabban Jordán Adél) férfi (ál)ruhában próbálja meg becserkészni szerelmét. De Rosalinda nehéz szerep, és Pokorny nem juttatja elég meggyőzően eszünkbe az Így írtok ti ideillő sorait: nem elég „fiús görög leány / lányos török fiú”. Őt is inkább a ruha teszi, mintha stylist válogatta szerelésben fogná menekülőre. Ráadásul rapper, és e sorok írójának (igaz, nem először) az az érzése támad, hogy az alkotók kívülről, sikertelenül próbálták meg elképzelni, hogyan is néznek ki „a fiatalok”, vagy egyes szubkultúrák – közelről.

 

Huszár Zsolt és Pokorny Lia / Schiller Kata felvétele

Az ardennes-i erdőbe (Ózhoz) Jaques (Hirtling István), a melankolikus bohóc kalauzol minket, akinek „színház az egész…” Sorai adják a (szerelmespárokon kívüli) másik fő irányt. Az előadás is épp ezzel a nagy monológgal, valamint szintén Hirtlinggel veszi kezdetét, és (szintén Hirtling) csellószólójával ér véget – Rosalinda monológja helyett. Ez szép is, hiszen Jaques – tudjuk – ottmarad végül az erdőben. Kezdőmonológja közben a színészek a nézőtérről feljönnek a színpadra, ami kissé értelmetlen és sokszor látott gesztus, majd Hirtling kamerázni kezdi a közönséget, arcunkat a vasfüggöny falán láthatjuk: benne vagyunk a té…, vagyis a színházban. Később mikrofonok, „taps” felirat, illetve konzervtaps-bevágások erősítik azt a gyanút, hogy itt igazából show-műsor az egész világ. Ez a show lenne esetleg a harmadik szint, az elidegenítő effekt, ami Dorothy-Rosalinda erdejéről valamilyen okból le akarja rántani a mesefátylat. De – a céllal ellentétben – nem a „színház az egész világ” tételt (az eredendő alakoskodást) sikerül így bebizonyítani, hanem azt, hogy ez csak színház.

A díszlet (Menczel Róbert) is ezt a mesterkélt jelleget erősíti, egyébként sikeresen tompítva a dráma mézes bukolikáját. Ajtó helyett használatos átlátszó szalagfüggönyök lógnak erdő gyanánt, az epekedő Orlando szerelmes (fa)levelei pedig zöld A/4-es lapok – szép látvány, ha feldobják őket, de összességében a díszlet puritán jellege csak nagyobb hangsúlyt helyez a színjátékra. Ami viszont a nők esetében igen magas és állandó (fej)hangokat (is) jelent. A színészek közül Almási Sándort emelném ki, Próbakőként játékosabb a többieknél, legfőbb poénja azonban neki is (frappáns) jelmezéhez kötődik. De ez nem is baj, hiszen az a jelmez kifejezetten ötletes, nem pedig öncélú divatozás, mint a többinél általában tapasztalhattuk.
Ha nyári tábort láttunk is, kizárólag Óz birodalmát egy árkádiai menekülttábor kettőssége helyett, akkor a humor még mindig lehetett volna az a fegyver, amely sikerrel megmenti ezt az előadást.

William Shakespeare: Ahogy tetszik
Díszlet: Menczel Róbert. Jelmez: Füzér Anni. Dramaturg: Hársing Hilda. Zene: Riederauer Richárd. Súgó: Farkas Erzsébet. Ügyelő: Kollár Lajos. Rendező munkatársa: Hajdinák Judit. Rendezte: Rudolf Péter.
Szereplők: Pokorny Lia, Huszár Zsolt, Gáspár Sándor, Hirtling István, Almási Sándor, Fodor Annamária, Vass György, Pálfi Kata, Czapkó Antal m. v., Gosztonyi János, Papp Zoltán, Nemes Wanda, Száraz Dénes, Szikszai Rémusz m. v., Galkó Balázs, Széll Attila.

Új Színház, 2010. április 30.