Sok a – talán időhiány szülte – kényszermegoldás (kényszer-megoldatlanság) a produkcióban.

Akár egy békebeli kabarétréfa poénja is lehetne Vinnai András 2002-es rádiójátékának címe: Nagyon rossz a memóriám. E produkció főhősét, Lajost, az emlékek nélküli embert kölcsönzi el a szerző legfrissebb (még szinte ki sem hűlt) darabja, a TÁP Színház felkérésére megírt Roló. A Roló ezer közül is felismerhető Vinnai-szöveg: sokszor látott-halott kliséket, panelokat sorol egymás mellé, miközben erősen parodisztikus, kiforgató-beforgató alapállásával, blődlijeivel, félreértéshumorra alapozott nyelviségével összetéveszthetetlenül viseli a szerzői kézjegyeket. És persze a különleges dramaturgiai alapötlettel: a cselekmény ezúttal két párhuzamos szálon fut, egyfelől Lajos (az eszményien civil Gosztonyi Csaba) nyílt színi pszichoterápiáját látjuk, másfelől a főhős fejében lejátszódó eseményeket – történetesen egy norvég szappanopera ciklálódó történéseit – is figyelemmel követjük. A szerzői szándék szerint a két szál az utolsó jelenetben kapcsolódik össze, amikor a pszichoterapeuta, doktor Pumánszky beférkőzik betege agyába, s így végül saját élete árán is felállítja a diagnózist: Lajost éppen az ominózus norvég szappanoperát nézve érte olyan mértékű sokkhatás, hogy teljes emlékezete romba dőlt.
Az előadás rendezője, Vajdai Vilmos a mennyiségi szempontból kisebb, kidolgozottságát tekintve egyenletesebb szappanopera-szálat kezeli nagyobb biztonsággal. A nézőre egyszeriben ráborított ismeretlen referenciájú, éppen ezért érhetetlen, az előadás folyamatában lassan azonban felfejlő fogalmak – malom, bagoly, napló, satöbbi – folytonos citálása már önmagában igen szórakoztató káoszt teremt az este felütésében. Vajdai ráadásul megtalálja a történetszál megfelelő formáját is: a túljátszottságot, a túldeklamáltságot; színészei pedig – különösen Stork Natasa és Kovács Ádám – megtalálják azt a határmezsgyét, ahol harsány játékuk még nem csap át ripacsságba, de már jócskán belül van a paródia stíluskövetelményein.

 

Gosztonyi Csaba és Terhes Sándor / Koncz Zsuzsa felvétele

Pumánszky pszichoterápiájának történetével azonban már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A sztori szerint az orvos különböző eszközökkel próbálja visszaidézni Lajos emlékeit, ezekből a kis történetekből apró, mondjuk, kabaréjelenetek alakulnak a színpadon. Feltételezem, hogy ez a történetrész a darabban is jóval hepehupásabb, heterogénebb, egyszerűen fogalmazva: kevésbé jól van megírva, s egyáltalán nem meglepő, hogy az egyenetlenségeket az előadás sem tudja eltüntetni. A sorjázó jelenetek majd’ mindegyikére ráfért volna kisebb-nagyobb húzás, s ez talán az előadás meg-megdöccenő tempóját is jótékonyan befolyásolta volna, ráadásul a Pumánszky-szál színháznyelvi szempontból, de legfőképpen színészileg nincsen stílusban tartva. Mert a TÁP remek (alkalmi) társulata igen magas színvonalon abszolvál minden képet, a játékmód mégis terméketlenül sokféle, hol a realizáló, hol a végletekig elemelt világhoz esik közel, hol pedig valahol közbül marad. Megoldatlannak érezni a jelenetváltások némelyikét is: egyszer, tán kétszer szórakoztató A hattyúk tava zenéjére beszökdelő öt táncos hattyú (közülük egyet valószínűleg a kakukk érkeztetett), de e kép sokszori alkalmazása hamar modorossággá válik. Nem kell nagy bölcsesség ahhoz, hogy megállapítsuk: sok a – talán időhiány szülte – kényszermegoldás (kényszer-megoldatlanság) a produkcióban. Éppen erre utal, hogy jócskán találni remek megoldásokat is: amikor Vajdai megkérdőjelezhetetlenül enciklopédikus zenei tudásából szemezget a Roló – Kovács Erzsi, Mikes Éva rulez -; amikor már-már VJ tervezte, finom humorú képbe hajlik egy-egy jelenetváltás; amikor az előadás társadalomkritikai mélységeket súrol a kibeszélőshow-k mások intimszférájában turkáló miliőjének megidézésével.

Azt gondolom, hogy az alapanyag – materiális és művészi tekintetben egyformán – nagyobb reményekre jogosított, mint amivel az előadás szolgál. Miközben világos, hogy saját prekoncepcióimat számon kérni, vagyis Vinnai Andrástól, a kortárs magyar dráma talán legnagyszerűbb dialógusírójától végre tétre menő színdarabot várni, és a TÁP-tól, a kortárs magyar szórakoztató színház megkerülhetetlen és hiátustöltő csapatától valami kevésbé felszínest, a máról a mának szólót remélni – nyilvánvaló botorság. De hátha mégis úgy lehetne…Vinnai András: Roló (TÁP Varieté és Performance Színház)

Dramaturg: Sebők Bori. Jelmez: Juhász Dóra. Díszlet: Fábián Gábor, Juhász András, Kálmán Eszter, Vajdai Vilmos. Videó: Juhász András. Kisfilmek: Dankó István. Zene: Vajdai Vilmos. Koreográfia: Vadas Zsófia Tamara. Rendezőasszisztens: Kálmán Eszter. Rendező: Vajdai Vilmos.
Szereplők: Terhes Sándor, Tamási Zoltán, Gosztonyi Csaba, Stefanovics Angéla, Stork Natasa, Janklovics Péter, Kovács Ádám, Tabeira Iván, Schönberger Ádám, Márton Eszter, Hadi Juli, Arany Virág, Cuhorka Emese, Fülöp László, Újvári Milán.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2010. május 28.