Kovács Dezső: Játszmák a biliárdasztalon
Letisztult formakultúrájú, világos gondolatvezetésű, formátumos Csehov-értelmezést van szerencsénk látni.
Pőrére csupaszított, mégis artisztikus, a dráma lényegére redukált előadásban mutatta be a Maladype társulata Csehov remekét. Elnézve a sallangmentes, egyszerű eszközökkel operáló produkciót, hallgatva a szereplők tisztán hangzó beszédét, legelőbb az járt az eszemben, mennyire modern is ez a színmű, s nemcsak a nyelvhasználata, a világképe, hanem az emberábrázolása, az élethelyzetei, egyszóval mindaz, ami vitathatatlanul ma is alkalmassá teszi kortárs tartalmak közvetítésére.
Balázs Zoltán egy biliárdasztal köré, fölé, s annak felragyogó, majd fakuló erejű fénykörébe szervezte a játékot. Négy oldalról üljük körbe a színteret, a színészek az első sorban, a nézők között foglalnak helyet, s onnét lépnek be a jelenetekbe. Van az egész produkciónak egyfajta könnyed, frivol, játékos, fiatalos és meditatív fílingje, mintha nem is Csehov gyilkos párbeszédei és szótirádái hangoznának föl a szereplők ajkán. Elég sokat foglalatoskodnak a játékosok a Csehov-textusok közé illesztett biliárdmenetekkel, a színes golyók számozásával, elhelyezésével, a lökések technikájával, ami majdnem mindig elsőrangú humorforrás, s az irónia eszköze. A ragyogó lámpafüzérrel megvilágított méretes biliárdasztal pedig maga a játék színtere; rohangásznak körülötte, lépkednek, dulakodnak rajta, s dramaturgiailag kitüntetett helyeken gyakorta döntik rá a nőket a férfiak (vagy fordítva). Elég sok, erotikusan átfűtött jelenetsor pereg a világos posztóval fedett asztalon, heves szerelmi szcénák is zajlanak, és sokszor fonódnak össze érzéki, kitartott csókban a párok. A könnyed és folytonos játszadozás a biliárdasztal körül, s valamennyi darabbeli helyszín és jelenet koncentrálása erre a felfokozott drámaiságú térre kiváló lehetőséget ad a rendezőnek arra, hogy létrehozza a játék tiszta és egynemű gondolati közegét. Nincsenek zavaró mellékzöngék és mellékkörülmények: az alapelemeire redukált dráma szólal meg, s a meztelenre vetkeztetett jellemeket látjuk, amint föltárulkoznak, egymásnak feszülnek. Balázs Zoltán végtelenül szikárrá csupaszította a játékot, sok szereplőt, jelenetet elhagyott vagy összevont. S alaposan „ráterhelt” színészei játékára, többek között azzal, hogy roppantul dísztelen, ám intenzív játékmódot követelt meg tőlük. Az előadásban nincsenek a hagyományos értelemben vett „alakítások”: a játékosok keresetlen egyszerűséggel élik figuráikat, s jószerével úgy mondják szövegeiket, mintha civilek hétköznapi beszédét hallanánk. A Maladype szívós kitartással folytatott művészi kísérletezése és a korábbi előadásaikban is gyakran látott játéktréningje maximálisan gyümölcsözőnek bizonyult e produkcióban. Letisztult formakultúrájú, világos gondolatvezetésű, formátumos Csehov-értelmezést van szerencsénk látni.
Az előadást végig erős kézzel tartja egyben a rendező; az apróbb ritmushibák a későbbi előadásokban korrigálhatók. Bár a színlap nem tüntet föl fordítót, a jócskán átgyúrt-átszabott szöveg vélhetőleg Elbert János fordítása alapján készült. A kortársi viseletektől csak árnyalatnyira elemelt jelmezek Molnár Bea munkáját dicsérik.
Csehov: Platonov (A Maladype Színház)
Díszlet, jelmez: Molnár Bea. Dramaturg: Góczán Judit. Asszisztens: Mátrai Mirella. Produkciós vezető: Erős Balázs. Rendező: Balázs Zoltán.
Szereplők: Ligeti Kovács Judit, Lendváczky Zoltán, Fátyol Kamilla, Tompa Ádám, Kerekes Vica m.v., Páll Zsolt, Faragó Zénó, Orosz Ákos, Tankó Erika.
Thália Színház, Arizona Stúdió, 2010. október 16.
Budapesti Őszi Fesztivál