A tematikus évadjával új szakaszt kezdő Magyar Színház előadása hangulatos és érzelmes, romantikába hajló, s legjobb pillanataiban némi feszültséget is felvillantó.

„Jaj, de finom az emberhús”, énekli Lizzy, az örökké féltékeny és örökké csapodár feleség, Füst Milán nagyregényének hősnője a Magyar Színház színpadán. A leleményes adaptáció, Galambos Péter és Faragó Zsuzsa munkája afféle csöndesülő héja-nászként láttatja a kapcsolatot, ami a fiatal francia nőt férjéhez, a középkorú holland hajóskapitányhoz fűzi. Füst Milán, romlékony és végzetes szerelmek specialistája e művében is (akárcsak drámáiban, a Catullusban, a Boldogtalanokban) finom szerkezetű és mélyre hatoló lélektani analízisét adja a gyötrelmes viszonyok hullámmozgásának, felívelésének, kihunyásának. A férfi, Störr kapitány kitartó odaadással követi és tűri felesége szeszélyeit, az asszony egyre kiszámíthatatlanabb pálfordulásait. A nő, Lizzy unalmában újabb és újabb próbatétel elé állítja a férfit, még akkor is, amikor már vélhetőleg igazán szereti. Tény: rendre elmennek egymás mellett, sosem akkor és úgy szeretnek, ahogy arra a másiknak szüksége lenne.
A színpadon poétikus összevisszaságban felhalmozva áll mindaz, ami egy bohém életforma zilált életterét alkotja: kanapé, székek, dolgozószoba asztala, festőállvány; a háttérben hajóhíd, az előtérben szalmaborítású mező, ahol majd viharos randevúit bonyolítja a tengerész soros szeretőjével, a hamvas és öntudatos Miss Bortonnal (díszlet: Bátonyi György). A csapongó jeleneteket édes-bús sanzonok lágy futamai keretezik, az ablakon beömlő tompa fénypászmák sejtelmes hangulatot teremtenek. A rendező Galambos Péter nagy hangsúlyt helyez az atmoszférateremtésre s a játék kissé lebegős és frivol miliőjének kialakítására. Amelyben aztán kibontakozhat ama érzéki vágyakból, a hús gyönyöréből, vonzásból és még inkább taszításból kibomló ambivalens és váltakozó hevességű szenvedély, amely Füst Milán alakjait egymáshoz fűzi.

A szereposztással alighanem el is dőlt az előadás karaktere. A mackós Störr kapitány figuráját Horváth Lajos Ottóra osztotta a rendező (aki majd’ egy évtizede már játszotta e szerepet Galambos rendezésében Tatabányán), Lizzyét pedig a megújuló társulathoz szerződött Balsai Móni kapta. Horváth eszményi Störr: robbanó indulatoktól fűtött, energikus és érett férfit formáz, aki alig-alig bírja elviselni és feldolgozni ifjú felesége változékony hangulatait, érzelmi hullámzásait. Kifejezetten jól áll neki a „medve bácsi” robusztus, kissé atyáskodó figurája. Horváth Lajos Ottó Störrje majdnem végig úgy lobog, dohog, izzik, fújtat és sistereg, mint ama felfűtött kazán, amely hajóját a nyitó jelenetben lángba borítja. Balsai Móni Lizzyje épp az ellenkező véglet: finom, érzéki és érzékeny nő, aki nem akar gyorsan elégni a gyilkos szerelem perzselő tüzénél, hanem lassan akarja kiélvezni a könnyű élet valamennyi ízét. Játékos csitri és dévajul mórikáló nőci, aki kiszámíthatatlanságával, féltékenységével lassan és biztosan őrületbe kergeti Störrt. Pedig semmi mást nem akar, csak azt, hogy állandóan ő legyen a középpontban, s rendületlenül imádja őt az, aki mellette él.
Galambos rendezésében ez a sok buktatóval terhelt viszony nem vérre menő élethalálharc, hanem két, szorosan összetartozó ember hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított érzéki játszadozása egy sokszereplős játszmában. Mert hisz ott forgolódnak körülöttük az állandó és alkalmi szeretők, akik ideig-óráig elfeledtethetik a végletes érzelmek gyötrelmes pillanatait. Az öregedő s egyre kérgesebb szívű kapitányt hamar magával ragadja a fiatal Miss Borton gyermeki rajongása és őszinte vonzalma. A frissen a Magyar Színházhoz szerződött Losonczi Katalin illúziót keltő lelkesültséggel, üdeséggel és eleganciával játssza a naiv és szerelemittas leányzót, aki miközben gondosan vigyáz az erényeire és érdekeire, hamar benyújtja a számlát partnerének. Nagy rózsás, lebbenő ruhák, tüneményes, hatalmas kalapok (jelmez: Kárpáti Enikő), repkedő sürgés-forgás, széles, ölelő mozdulatok: a fiatal lány a fertőzetlen, éteri szépség ígéretét nyújtja a házasságában jócskán megperzselődött Störr számára. Nem úgy, mint a cinikus baráttól, Kodortól (Bede-Fazekas Szabolcs) röpke légyottokra elhódított rámenős Lotty. Utóbbit Soltész Bözse adja: rutinos szerelmi játékosként, malíciával és vehemenciával, kiégettséggel és öniróniával. Soltész Lottyja szakszerű szerelmi szakiparos, önérzetében sokszor megalázott hivatásos szerető. Ahogy lábát fájlalja egy gyors együttlét után, az egyszerre hiteles és mulatságos.
A tematikus évadjával új szakaszt kezdő Magyar Színház előadása hangulatos és érzelmes, romantikába hajló, s legjobb pillanataiban némi feszültséget is felvillantó. Túlzott intellektuális erőfeszítést persze nem követel a nézőtől. S bár a rendező majdnem végig azonos hőfokon játszatja a játékot (amitől egy idő után óhatatlanul elfárad a produkció), hőseink valamit mégis megsejtetnek a szerelem pusztító hatalmáról, szeretet és gyűlölet egymásba indázó végletességéből, a férfi-nő kapcsolat lehetséges dimenzióiból. A káprázatból, amely A feleségem történetét időállóvá teszi.
FÜST MILÁN: A FELESÉGEM TÖRTÉNETE (Magyar Színház)

Színpadra alkalmazta: Galambos Péter, Faragó Zsuzsa. Zenei vezető: Puskás Péter. Díszlet: Bátonyi György. Jelmez: Kárpáti Enikő. Dramaturg: Gecsényi Györgyi. Rendezőasszisztens: Zakar Ágnes. Rendező: Galambos Péter.
Szereplők: Horváth Lajos Ottó, Balsai Móni, Bede- Fazekas Szabolcs, Losonczi Kata, Soltész Bözse, Pavletits Béla, Jegercsik Csaba, Sipos Imre, Mihály Pál, Papp István a. n.