Ady Mária: Make theater, not war
…ennek a darabnak nyilvánvalóan se füle, se farka, csak hossza.
Keresztény Tamás jelmezestül lép a Merlin Színház kávézójának pódiumára, hogy felolvassa az előadásra gyülekező nézőknek Jessica A. Kaahwa ugandai színész-rendező-drámaíró üzenetét színház és béke kapcsolatáról: március 27-e a Színház Világnapja. Keresztény jelmeze egyszerű fürdőköpeny, de szerepe szerint ő itt az Író. Mondanám, hogy az, aki képzeletével hamarosan motelt rittyent körénk őrült átutazókkal és ápoltaknak is beillő állandósult vendégekkel, de a dolog ennél valamivel bonyolultabb. Nemcsak azért, mert a darab végére sem derül ki, hogy tulajdonképpen ki álmodik kit, ki ír kikről és melyik kerettörténet az igazi, hanem mert Keresztény már a szerepe, tehát az Író, miközben még önmaga: színész, aki egy nemzetközi színházi üzenetet tolmácsol. Ezen a világnapi estén színház és valóság szerencsés-véletlen összjátéka helyezi izgalmas megvilágításba a Motel több mint négyórás közhelygyűjteményét.
Az első két felvonás afféle szalonszínházi abszurd: konvencionális színpadképbe ágyazott bizarr dialógusok kusza, de követhető láncolata. Adott egy motel a semmi közepén, szűkös előtérként megjelenítve, melynek eltolható hátsó fala nyitja-zárja a játéktér mélységét, baloldalt recepciós pulttal és ajtókkal szabdalt folyosóval, jobboldalt tipikus-unalmas hotelszobabelsővel. A díszlet ennyiben nagyjából ki is merül, leszámítva az öntörvényű lámpakapcsolókat és a tapéta alatt rejlő titkos ajtót. Bárki is vizionálja ezt a tébolyult világot, képzelete csak kulisszák és jelmezek terén korlátolt kissé, máskülönben kétségkívül határtalan.
Persze a nagy számok törvénye szerint hosszú órák alatt a káoszban is óhatatlanul akad némi ismétlődés, kirajzolódik valamiféle logika: lassanként megszokjuk a két, folyton rossz szobában kikötő gengsztert, már meg sem lepődünk guruló szemeken és tőből lefűrészelt karokon vagy tudósokon, akik egyben önmaguk kísérleti alanyai. Nagyjából követni tudjuk, hogy az Író írja a történetet, amelyben szerepel is, no, korántsem mindentudó szerzőként, merthogy az általa megrajzolt motel portása nemcsak olvassa, de paralel maga is írja ugyanazt a regényt. Ami nem is igazi regény, hiszen „sosincs vége, a vége az, hogy nincs vége” – alkotói egyszerűen képtelenek abbahagyni a játékot. Na, ezen a ponton kezd egy kicsit fárasztó lenni ez a huzavona nézői elvárásokkal, triplacsavarokkal és szalonőrülettel. Hiába járjuk meg újabb fordulatok és felvonások sorával a Merlin eső áztatta udvarát és zsibongó kávézóját, ennek a darabnak nyilvánvalóan se füle, se farka, csak hossza. Motelbéli zen mester ironizál a lényeget, koherenciát görcsösen kereső mindenkori nézőn (és pláne kritikuson), aki még a tapétát is érteni akarja – de ez már legfeljebb a Minden Rossz Varieté antiesztétikája. Az pedig, hogy a közönség mégis jókedvűen és nagyjából egyöntetűen kitart az előadás végéig, nem ennek a bukásra ítélt dramaturgiának az érdeme.
Felmerül a kérdés, hogy miért vette elő Rusznyák Gábor a Bodó-Vinnai páros által jegyzett Motelt, amely Bodó 2003-as Katona József színházas rendezésében meglehetősen vegyes kritikai fogadtatásban részesült. A választ nyilvánvalóan az előadás rendeltetésében kell keresni: mesterségvizsgaként improvizációs-helyzetgyakorlatos-szereplehetőséges-közösségkovácsoló aranybánya ez az abszurdum egy színészosztály számára. A Kaposvári Egyetem (zömmel negyedéves) színészhallgatói láthatóan élvezik is a nem kis erőfeszítést követelő feladatot: nagyjából egyenletes teljesítménnyel, összeszokott csapatként veszik az akadályokat négy órán keresztül. Vannak, akik kifejezetten lubickolnak a szerepükben: Formán Bálint karakteres, szerethető prototípusát nyújtja az egyre fogyó végtagjaival is lankadatlan mókázó bérgyilkosnak (akinek egy véletlenszerűen előadott táncos betét tapsikolós részénél bizony „egy tenyere csattan”). Jerger Balázs mint a motel retardált mindenes fiúja egyszerre szánalmas is, félelmetes is. Kiskamoni Lilla zsebkendőnyi szobalányszerepében előtörni készülő fojtott agressziójával ki nem fejtett mélységeket sejtet, Vitányi-Juhász István olasz-spanyol pincérdigóként könnyed bravúrossággal aknázza ki a neki szánt helyzeteket, Kárpáti Pál pedig nagyra nőtt, eszelős csecsemőt rajzol a kretén báty szerepébe. Lelkesedésük magával sodorja a nézőket, akik végigmulatják ezt a bukásra szánt gigantikus agymenést, hogy nagy sokára mégiscsak jókedvűen induljanak haza.
És ha mindez nem volna elegendő, hát a körülmények szolgálnak némi többletjelentéssel. Mert egy Tarantinón nevelkedett nemzedék számára nincs abban semmi tragikus, hogy a világ összefüggéstelen szilánkok értelem nélküli együttállása, szüntelen változó fénytörésben – abszurditása csupán lehetőség a játékra. Márpedig Jessica A. Kaahwa üzenete éppen ez: játsszatok, gyerekek, játsszatok színházat vagy életet, legalább addig sem gyártotok bombákat! És miért ne lehetne ebben a mi posztmodern-fogalmába-rekedni-látszó világunkban, hogy az Eltöröttet a Színházi Világnap és a Motel budapesti bemutatójának véletlenszerű egybeesése kerekítse Minden-Egésszé?
Vinnai András: Motel (Kaposvári Egyetem)
A IV. éves színművész hallgatók mesterségvizsgája. Rendező: Rusznyák Gábor.
Játsszák: Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kiskamoni Lilla, Lovas Rozália, Porogi Ádám, Váncsa Gábor, Vitányi Juhász István, Benkó Bence (II. év), Fábián Péter (II. év), Horváth Szabolcs (II. év), Jerger Balázs (II. év), Rózsa Krisztián (II. év).
Merlin Színház, 2011. március 27.
