Mindjárt le kell szögezni: Csuja nem komikus. Sokkal több annál. Humora van a színpadon, és ez egészen más minőség.

Egy, a színészet lovagkorából származó megkülönböztetés az „apaszínész” skatulyát húzná rá. Dr. Némedy Gyula A színháztudomány kis lexikona című gyűjteményében olvasható, hogy „betöltött ötven év és túlhaladott nyolcvan kiló kellett hozzá”.Talán illene szemérmesen kerülni a súlykérdést és a színészet súlyával bíbelődni mindjárt a színészé helyett, ám Csuja alkata tagadhatatlanul főszerepet játszik pályáján. Tekintélyt parancsoló kaszni, „apányi” termet, azonban nem eredendően kövér, hanem elhízott színész, és a kettő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Különbözőségük épp a feladataik adta mozgástérben érhető tetten. A kövér színész többnyire ártalmatlan holdvilágképű kisembert jelent, szeretetre méltó teszetoszát, óriási peche, hogy néhány kivételes alkalomtól eltekintve dundi karakterekre kárhoztatják, puttókra és buffókra, a többiről pedig talán jobb nem is beszélni. Az elhízott színészt ellenben hedonista hajlamokkal képzettársítja rendező és közönség. Esetében a fölösleg nem esztétikai kategória, hanem a színész vélt vagy valós féktelenségének, szenvedélyeinek megtestesülése, márpedig a hasát szerető vagy korpulenciájáért tivornyákon megdolgozó színész mindig közelibb és szerethetőbb a látszólag salátán élőnél.

Csuja robusztus alkat. Pompás színházi főemlős. A mára már megboldogult karakterszínész (jellemszínész) kategóriába sorolnák a múlt századi színházművészeti lexikonok. Színpadra lépése derűvel tölti el a nézőt. A derű itt nem mosolyognivalót takar elsősorban, hanem valami igencsak kedvre valót. Markánsat, erőteljest, élvezhetőt.
Azért érezzük úgy, hogy ő a kocsmáros a falusi italboltból, a kamionsofőr a benzinkútról, a hentes a piacról, a horgász a szomszédos stégről, vagy a vasutas a pályaudvarról, mert felrémlik láttán a sokízű, sokszagú valóság. Az ember ember által való megformálása színészetének egyik fő erénye. A drámai versezetet is a hétköznapok nyelvére fordítja.
Profiljává vált a szürke alakok élénk köntösbe bújtatása. Viccesként aposztrofált alakításai legnagyobb értéke azonban, hogy tisztában van a nézőt oly hevesen szórakoztató pillanat valós és fájdalmas voltával. Gondoljunk csak a Portugál Kocsmárosára, a Bohémélet Schaunard-jára vagy a Finito Blondin Gáspárjára.
Csuja nem pepecselő színész. Nem hozzák lázba a nüánszok, aprólékos, részletekre fokuszáló elemzés helyett érdemi jellemzőkre világítva építi szerepeit. Ez a szerepformálási attitűd nem azonos az elnagyolással; viszont jó megfigyelőképességre és lényeglátásra enged következtetni. Olyan technika ez, mint a hidegtű a sokszorosított grafikában: kevés határozott vonallal minden ott van a papíron, ami a részletgazdagsághoz kell.
Kifinomult művelője jellem- és helyzetkomikumnak, kinezikának, remekül poentíroz. Belépéskor rögtön jelen lenni, tekintettel nevettetni, úgy hatni, hogy közben a színész látszólag nem csinál semmit, a közönség ütőerére tapintani – a nagy komikusok specialitása. Gazdag eszköztárat, önismeretet, testtudatot, komoly koncentrációs készséget egyszerre feltételez.

Mindjárt le kell szögezni: Csuja nem komikus. Sokkal több annál. Humora van a színpadon, és ez egészen más minőség. E humor egyaránt merít komikumból és iróniából. Ironizálja az ironizálót. Rejtett aspektusokat tár fel. Mély érzékenységet sejtet, nagy lelket, belső szomorúságot. Feydeau darabjának (A hülyéje) süket feleséget istápoló katonakarikatúrájában bohózati vénáját, a Jógyerekek képeskönyvében (Apusunk) a groteszk iránti érzékét, a Finitóban szatírára élesített humorát, a Motel kamionosában Bodó Viktor és Vinnai András ámokfutására való fogékonyságát bizonyította, de nincs a nevettetésnek olyan regisztere, melybe ne lapozna bele bátran. Zsonglőre a közönség rekeszizmainak. Nemtől, korosztálytól, műveltségi indextől, avatottságtól függetlenül főzi puhára a nézőt.
Kevesek nyúlnak hozzá merészen, noha képlékeny alapanyag. Az elmúlt évek számomra legemlékezetesebb Csujája Dömötör András Vízkereszt-rendezésének Orsino hercege – melyért szereposztót és színészt egyaránt elismerés illet. A herceget csiszolt modorú, jóvágású bonvivánalkatnak írja le a shakespeare-i szakirodalom, de a kontraszt csak az első pillanatok érzete, hamarosan világossá válik, hogy Csuja személye nem hatásvadász keresztbe osztás, egyszerűen ő Dömötör olvasatának nyűgös, ingerült Orsinója. A szerep alapmotívuma, hogy Illíria hercege magára a szerelemre vágyik, nem Oliviára, érzelmei látványosak, hevesek, de az első adandó alkalommal elnyomja őket a hús-vér szerelem lehetősége. Dömötör hátat fordított az álmosító Orsinóknak, és Csuja méretére szabta a szerepet, aki egyszerre jelenítette meg a shakespeare-i és a rendezői mondandót: a herceg tehetetlen mélabúját, türelmetlen éhségét, életképtelen halálvágyát, a Cesarióval (Violával) való viszony pikáns erotikáját és a reneszánsz életörömöt.
A Platonov (Apátlanul) Vengerovicsából kivételesen nem pusztán az öntudatosan tollasodó zsidó kereskedő képe maradt meg, hanem a férfi különös tartása, amint méltósággal tűri a léhűtők sértegetését. Csuja Vengerovicsáról nem pattantak le nyomtalanul a szavak. Blazírt arckifejezése mélyebb megbántottságot takart. A Finito nagyábrándi Blondin Gáspárja Nyikolaj Erdman Podszekalnyikovjának pandanja (minthogy Tasnádi István Finitója Az öngyilkos nyomán íródott át a húszas évek Oroszországáról az ezredforduló Magyarországára). Csuja játékának izgalmát az elpimaszodás folyamatának érzékletes bemutatása adja. Roppant szórakoztató viselkedéstanulmányt nyújt arról, hogyan lényegül át a bájosan bumfordi falusi munkanélküli egész környezetét ugráltató zsarnok „munkafelügyelővé”.

Alessandro Baricco Novecentója lábujjhegyen oson át Csuja pályáján. Nem tudom, hogy a „megbukott” vagy a „nem lett siker” kifejezés pontosabb-e, lényeg, hogy ilyesmiről van szó. Sajnálatos, mert a monodrámák nem tülekednek Csuja listáján, és mert a színész igen szép alakítást mondhatott magáénak. Az előadás Achilles-sarka a dramaturg volt, és végső soron a rendező. Csuja egy képességmentesen dramatizált papírízű megamonológgal zsonglőrködött; kötél nélkül járva kötéltáncát csaknem két órán át.
Csuja kiváló hangbéli adottságai régóta ismeretesek, széles skálán alkalmazható szinkronfenomén, a Rém rendes család Al Bundyjától Wesley Snipeson és Andy Garcián át Alfred Molináig jó választásnak bizonyul. Olyan előadások esetében pedig, mint Az arab éjszaka – melynek statikussága erősen alapoz hang- és beszédbéli képességekre -, különös jelentőséggel bír, hogy gyakorlatilag hangszerként szólal meg.
Janisch Attila fedezi fel a kortárs filmművészet számára a nyomasztó Hosszú alkonyban (1997), melynek agresszív buszsofőre egyszersmind mintául szolgál Csuja későbbi profiljához. A Moszkva tér epizódjában Kigler faterjának szerepében fia osztálytársnőjére nyomul autókereskedő virtusban. Később a szintén Török Ferenc jegyezte Szezon balatonaligai szállodaigazgatójának szerepében regulázza a fegyelmezetlen személyzetet. Talán legizgalmasabb filmes munkája Mundruczó Kornél Nincsen nekem vágyam semmi című filmjének homoszexuális ügyvédje. Ez utóbbival párhuzamosan készül el népszerűsége mérföldköve, az Üvegtigris, és veszi kezdetét a dömpingfilmek sorozata, melyek között színészi teljesítmény ide vagy oda, már csak nagyítóval akad említésre méltó. A Valami

Amerika második részének Balája szép, pontos munka, és bár a film számos jelenete siralmas, Csuja magát stilizáló „maffiapapája” könnyekig szórakoztató.
Hatévnyi vidéki szereplés (Pécs, Debrecen, Eger) és az Arany János Színházban töltött négy év után egy évtizeden át kényszerszabadúszó. Vendégeskedik. Felcsap szinkronszínésznek. Belakja a stúdiókat. Lukáts Andor Portugál-rendezésének pocakos kocsmárosával szivárog be a fővárosi fősodorba. A Katona József Színház nem, az Örkény 2004-ben szerződteti. Negyvenöt évesen Jászai-díjazzák. Most jó sora van. Gondolnak vele szerzői filmben, közönségfilmben, színházon belül és kívül. Jelentősre gömbölyödött.