…aki üvegházban lakik, ne dobálózzék kavicsokkal.

Ilyen is van.

Két nap eltéréssel láttam két kevéssé, illetve a kelleténél kevésbé reklámozott előadást: a Macska a forró tetőn-t Tennessee Williamstől a Magyar Színházban, a Cabaret című musicalt a Centrálban. Nem kritikát írok; azt keresgélném, mivel fogtak meg.
Nemrég a tévén láttam a Múlt nyáron, hirtelen című Williams-opus hollywoodi halhatatlanok szignálta filmváltozatát, Joseph Mankiewicz rendezésében, Katharine Hepburn, Elizabeth Taylor, Montgomery Clift főszereplésével. Elviselhetetlen volt: hamis, giccses, egyszerre széllelbélelt és hisztérikus. Ez a Guelmino Sándor rendezte darab – igaz, az életmű egyik csúcsáról van szó – frappáns díszletben (bár az Új Színház Phaedrájában már találkoztunk hasonlóval) kevéssé szerethető, de hihető emberek nem feltétlenül gusztusos, de hihető drámájává lényegült át. Tetszett a merész, kreatív dramaturgia (ha Shakespeare-rel, Tennessee Williams-szel százszorosan elmegy minden szuggesztív intervenció) – és tetszett, nagyon tetszett Brick szerepében egy fiatal színész: Pál András.
A Cabaret Bozsik Yvette rendezésében és koreográfiájával musical létére kemény, szigorú előadás, híján minden édeskésségnek és negédnek; amellett, hogy kellően látványos és bravúros, brechti módra könyörtelen. Marozsán Erika világszínházi színekbe oldja a magyar primadonnák k. und k. hercigségét – és tetszett, nagyon tetszett a Konferanszié szerepében egy fiatal színész: Keresztes Tamás.
Mindkét kiemelt színész meggyőzően bizonyítja, hogy bealkonyult a Cserhalmi György által oly találón meghatározott „lefúrt lábú” hazai színészetnek. Pál András, a premieren szenvedett baleset terhével és bepólyázott lábbal, időnként mankóval, virtuózul gyötri testét futásokkal, zuhanásokkal és a figurában viharzó szenvedélyek változatos fizikai kifejezésével; komor méltóságával, keserű indulataival – mint már a Kár, hogy kurvá-ban is – már nem sejteti, hanem adja a modern tragikus hőst. Keresztes Tamás „bevégzett” akrobata, aki nemcsak testével, gesztusaival, de mimikájával és beszédével is próteuszi tökélyt ér el, és mind e sokoldalúságával egyszersmind egy züllött, életveszélyes kor atmoszféráját is kifejezi.

Tetszett a közönség, mely mindkét előadás nézőterét dugig megtöltötte, és hosszú, fűtött ovációján belül a leghangosabbat, leglelkesebbet két, a többség számára eladdig nyilván teljesen ismeretlen fiatal színésznek tartogatta. Hiába ontják éjjel-nappal az országlakosokra az orgiáját ülő észveszejtő selejtet, a kultúra, s benne az első helyen a színház még heroikusan – against all odds, ahogy az angol mondja – fenntartja a maga kis szigeteit, ahol estéről estére kikötnek a turistahajók.
A második este délutánján kiderült, hogy Alföldi Róbert megúszta egy legfelső szintű rovóval; az egyik legfontosabb sziget egyelőre megmenekült. (Szép és hatásos színpadi pillanat volt Blaskó Péter taktikus szólója.) Mindazonáltal Alföldi bölcsen tenné, ha íróasztala fölé kiszögezné a shaw-i jó tanácsot: aki üvegházban lakik, ne dobálózzék kavicsokkal.
Május van, az év legszebb hónapja. Miért ne lehetne néhány jó napunk?

2011. május 29.