...a Mátyás mesék rosszízű, kínos hakniprodukció - amiben a legszomorúbb az, hogy Blaskó Balázs ezt az előadást „a következő évad szellemiségét" meghatározónak nevezte...

Hogy miért érezte fontosnak Blaskó Balázs azt, hogy sarkosan és deklaráltan száznyolcvan fokos fordulatot kell hirdetnie pályázatában, nem tudni. Különösen annak fényében, hogy egyrészt Egerben már egy éve nyílt titoknak számított: ő lesz a színház igazgatója, másrészt az is nyilvánvaló volt, hogy botrány nélkül is el fognak menni azok, akik elmentek. A kinevezés és az évadzárás között nagy ívet futott be a Gárdonyi Géza Színház vezetőségi kommunikációja. Ennek és a száznyolcvan fok tulajdonképpeni jelentésének próbáltunk utánajárni.

Nihilisták

Talán még soha nem volt annyira dühödt lejáratókampány színházi előadás ellen, mint amelyet Paul Claudel A selyemcipője ellen folytattak bizonyos körök Egerben. Hogy mi dühítette őket Zsótér Sándor minimalista rendezésében vagy Claudel drámájában, nem tudni. Zsótér rendezése hagyja, hogy Claudel szavai érvényesüljenek, noha bő négy (a második előadástól kezdve három és fél) órájával a produkció valóban próbára teszi a közönség türelmét. Eger vallásos keresztény városként él a köztudatban, éppen ezért érthetetlen, miért csapta ki a biztosítékot az egyébként valóban nehezen befogadható produkció. Zsótér vállaltan csupán keresztmetszetét adja a drámának, s talán vitatható döntés volt bérletbe tenni és a nagyszínpadon bemutatni ezt a sajátos formavilágot, mégis hihetetlen, mennyire hiányzik a tolerancia, a megértés szándéka, a mű üzenetének felismerése iránti nyitottság. Barta Dóra, a színház tánctagozatának (akkori) vezetője egyszer azt mondta: tíz év múlva ez a város büszke lesz erre az előadásra – remélhetőleg így lesz. Hiába nem a megfelelő helyen és hiába nem végleges formában (ha ez egyáltalán lehetséges) mutatták be – a vállalás bátorsága és szándéka mégis végtelenül tiszteletre méltó.

A selyemcipő. Gál Gábor felvétele

Nem így érezte Blaskó Balázs, akivel igazgatói kinevezése előtt készített interjút a Heves Megyei Hírlap. „Az utóbbi években azonban nem a közönségnek játszottak a színészek, hanem egy elitista szakmai kör elvárásainak kellett megfelelniük – értékelte a színházat 2011. január 26-án adott nyilatkozatában. – Én a remény színházát szeretném, egy életigenlőt a nihilista helyett. Nem fordulhat elő, hogy egy darab végén – a szerző üzenetével ellentétes módon – egy kitalált jelenetben az erkölcstelenség megtestesítője a testileg-lelkileg megnyomorított főhősnő mellé feküdjön, vagy hogy előadás közben ki kelljen írni, hogy miről szól a darab. Az ilyen hely szerintem nem színházi műhely, hanem valami más. A közönség ennél nemesebbet érdemel.”1 A leendő igazgató nyilvánvalóan A selyemcipőre, illetve Csiky Gergely Máté Gábor által rendezett, Prolik (Ingyenélők) címmel játszott darabjára utal – mindkettő színházi értelemben teljes értékű produkció, mindkettőnek vannak vitatható pontjai,2 de mintha talán éppen ez a vitalehetőség lenne a színház (egyik) lényege. Az új egri művészeti irány azonban nem így gondolja.
Az elmúlt egri évad egyik – talán szándékolatlan – eredménye az, hogy immár nem lehet érdemben vitatkozni az előadásokról. Ha az ember véleményt mond, szükségszerűen állást foglal valamelyik oldal mellett. Pedig az, hogy valaki megkérdőjelezi a Prolik, A selyemcipő vagy A Mester és Margarita megközelítését és bizonyos megoldásait, nem jelenti azt, hogy az előadás létjogosultságát vitatná. Sőt: talán éppen ez élteti az előadásokat. Csizmadia Tibor igazgatói érdeme, meglehet, pontosan az, hogy sokszínű és disputára hívó színházat csinált Egerben – de egy vidéki teátrumnak valami ilyesmi lenne a feladata. Igen, bátran kellene vitatkozni ezekről a produkciókról – ám rendkívül méltatlan, ha valaki a disputát harccá silányítja. És például győzelmi jelentésként tűz ki negatív kritikát a hirdetőtáblára, miután vezetőségi engedélyhez köti, mi rakható ki rá.

Közös megegyezés

Prolik. Gál Gábor felvétele

Hogy miért nem érezte senki – Barta Dórán kívül, aki maga is az utolsó pillanatig várt társulatával együtt valakit, aki mellé odaállhatna -, hogy pályáznia kellene az egri színházigazgatói posztra, ma már egyértelműnek tűnik: a fenntartó Heves megyei és egri önkormányzatok egyetlen fillért sem képesek (hajlandók) a színházra áldozni. Hogy miért kellett Csizmadia Tiborral szerződést bontani kinevezésének lejárta előtt fél évvel, és így Blaskó Balázsra bízni az évad befejezésének költségmentes lebonyolítását, szintén csak sejthető. Tény, hogy április végén az egri színház művészei immár fél éve nem kapták meg járandóságukat (csak az kapja az alapfizetését, aki közalkalmazotti státusban van). Mint tudvalevő, a pályázaton a szakmai bizottság Blaskó Balázst hozta ki nyertesnek, majd Csizmadiának felajánlották: az évadot az ő tervei alapján fejezik be, ha idő előtt feláll az igazgatói székből. Így közös megegyezéssel távozott, s február 1-jétől Blaskó lett az igazgató teljes jogkörben. Január utolsó napján Csizmadia társulati ülésen búcsúzik, a művészek felállva tapsolják meg. Blaskó Balázs nincs jelen – szakszervezeti kötelességei elszólítják (a József Attila Színház „megmentése” ügyében – nem sokkal később kiderül: az intézmény, Koltay Gábor vezetése alatt, megmaradhat).Gőgösen gyámoltalan vergődés

Február 3-án már az új igazgató tart társulati ülést. Kihirdeti a száznyolcvan fokot. „Konzervatív, nemzeti népszínház leszünk”, nyilvánítja ki. Azonnal hitet tesz a Magyar Teátrumi Társaság mellett. A közönséget akarja kiszolgálni, mondja ekkor, a társulatot pedig szolgálni. Utóbb kérdezzük tőle, hogy itt melyik társulatra gondolt. „Az újonnan felállóra természetesen” – mondja, mintha mi sem lenne természetesebb. (Pályázatában ez a mondat olvasható: „Kiindulópont a Gárdonyi Géza Színház adott társulata!” Megválasztása után a közgyűlésben így fogalmazott: „A színház társulata kiváló. Meggyőződésem, hogy példamutatóan jó társulata van a színháznak. Ezt a társulatot meg kívánom őrizni minden körülmények között.”)3 Amikor közbevetjük, hogy az általa szolgálni kívánt társulat jelentős része nem akar ott dolgozni, ahol ő a vezető, azt mondja: ők nem a társulat részei, „csak számlások”. Később azt kérdezi, miért nem például Kelemen Csabát faggatjuk az egri történésekről – azt ekkorra elfelejti, hogy Kelemen Csaba is „csak számlás”.
A társulati ülésen – a már korábban jelentős médiakarriert befutott „remény színháza” abszurd kifejezés mellett – még egy slágertéma van: a „kisugárzás”. „Tiszteletben tartom az ő ízlésüket, de annak jelentéstartalmát, kisugárzását nem szeretem” – mondja a fiatalokra célozva, akik szerinte nem tanulták meg a szakmát. Helyesebben, pályázatából kiolvasva: amit megtanultak, annak a kisugárzását sem szereti a direktor. Megint másik, később nagy visszhangot kiváltó megjegyzése az aluljárókról szól. (Egerben egy aluljáró sincs, utóbb kiderül, hogy a fővárosi színházcsinálóknak üzent a hasonlattal: „Már a fényképektől, plakátoktól elrettenek: magukból kifacsart, hörgő, ordító, hányó, eltorzult arcú emberek elképesztő ruhákban, lepusztult mivoltukban. Taszít az az agresszió, ami ezekről a képekről sugárzik. Lehet mondani, hogy ilyen a világ. De akkor inkább azt mutassuk meg, hogyan ne legyen ilyen a világ.”) Ezen az ülésen Kaszás Gergő jelenti ki: „E helyzetben annyi szabadságom maradt, hogy azt mondjam: felállok.” Később, amikor személyes megbeszéléseik zajlanak, Blaskó azt bizonygatja neki, miért nem kellett volna ezt tennie. Ötvös András – aki korábban szellemi bűnözőknek nevezte a vidéki színházakat egymás után elnyerő kört – csatlakozik Kaszáshoz. Utóbb azt mondja: ő ott nem akar lenni, ahol a Blaskó által képviselt szakmaiság a meghatározó. S mesél próba közbeni újságolvasásról, olvasópróbán elhangzó kérésről, miszerint a rendező legyen szíves kihúzni az utolsó jelenetet, mert a szereplők egy része nem akar benn maradni fél tizenegyig. Blaskó azt mondja: ő semmi ilyesmiről nem tud, és nem érti, miért bántja őt Ötvös, amikor fordítva ez sosem fordult elő. Lehet, hogy Ötvös érintve érezte magát, amikor ezt olvasta az igazgatói pályázatban: „A párját ritkítóan ütőképes társulat […] ettől kezdve statisztaszerepre kényszerült, közelről nézte az erejüket még meghaladó feladatokban fuldokló, képességes fiatalok gőgösen gyámoltalan vergődését.”

A Mester és Margarita. Gál Gábor felvétele

Narratívák harca

Blaskó pályázata nagyon egyszerű narratívával készült – az 1986 és 2001 közötti időszak a jó, és minden, ami 2001 óta történt, rossz, sőt bűnös: „a mindent tagadó, katarzis nélküli, neutrális színházcsinálási forma”; „az erőltetett, életidegen újraértelmezés, hebehurgya dramaturgia, az értelmezhetetlen, öncélú díszletek”; „az őrjöngő obszcenitás, a homo- és biszexualitás kérkedő dicsőítése”. S e bűzölgő mocsárból Blaskó vezeti ki a színházat: „Világunk alapkérdéseire választ kereső alapművek főszerepei után a magam társadalmi, magánéleti, szakmai tapasztalatainak összegző, szintetizáló kifejezéseként rendezői feladatokban találtam meg alkotói magatartásom, alapvéleményem, felelős példám megfogalmazásának és magas szintű kifejezésének magától értetődő, legegyszerűbb lehetőségét. Számomra ez maga a Színház, a színházteremtés.”
Mára – talán a hónapok óta tartó folyamatos botrány, a nemzetközi jelzések, a még mindig fel-felhorgadó ellenvélemények miatt – Blaskó sokkal visszafogottabb hangot üt meg. A pályázatot még a mellőzöttség dühe lengi át, a TV2-nek néhány hét elteltével adott nyilatkozata már szinte békülékenységet mutat az előző időszakkal, annak is csupán egy rövidebb részével nem egyetértőn: „Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy az elmúlt évek, különösen […] elődöm második ciklusának utolsó két-három éve […], hogy is mondjam, egy magasabb igény, egy magasabb szellemi igény, egy szakmai igény, szakmai elvárás kiszolgálása vagy szolgálata szempontjából szerveződött, és ez jól érzékelhető volt a közönség reakcióiban.” Vagyis: a pályázatban érvényesített jó-rossz narratíva a Budapest-vidék ellentétpárt kísérő prekoncepciókra cserélődött a két megnyilatkozás között eltelt három hónap alatt. Az újdonsült igazgató immár cizellálja korábbi, nagy port felvert kitételeit: „Egyrészt, ugye, nagyon beleköthető vagy véleményes ez a száznyolcvan fok. Ugye, mert az azt jelenti, hogy teljes fordulat, de azért ezt nem így érdemes igazándiból kezelni, hanem […] csak arra, amire vonatkozik. Nem az egész színház és a színház elmúlt tíz évére, hanem az előbb említett, általam említett időszak tapasztalatai alapján ezeket szeretném változtatni. Tehát gyakorlatilag nagyon élesen, ez a száznyolcvan fok ez egy éles váltást, […] egy fordulatot jelent, nem egy hátraarcot természetesen, mert az nem vezet sehová. Tehát én se így értettem, és így kiragadva abból a szövegkörnyezetből, amiben én használtam ezt a kifejezést, így már azért egészen más. Így lehet támadni ezt, és ezt támadják is természetesen. Csak úgy érdemes vizsgálni vagy végigkövetni ezt a gondolatot, ha valódi értelme szerint nézzük. Mégpedig úgy, hogy szeretném a közönséget szolgálni. Nem kiszolgálni elsősorban, hanem érdeme szerint és vágyai szerint szolgálni.”4
Mi történt a két megfogalmazás között eltelt időben? Hogy Bozó Andrea, Görög László, Kaszás Gergő és Ötvös András elhagyja az intézményt, arra Blaskó számíthatott. Talán Járó Zsuzsa, Schruff Milán, Vajda Milán és a drámapedagógiai szakmában jól ismert, a színház ifjúsági beavató programját német mintára szervező Jónás Péter dramaturg távozása is benne volt a pakliban. Ám a nyílt levelet közzétevő Szegvári Menyhért rendező határozott és gyors „ nem”-je már meglepte (rá – a vele való egyeztetés nélkül – hivatkozott is pályázatában, utóbb azonban már azt nyilatkozta, hogy Szegvárinak csak az első években megvalósított rendezéseit értékeli), ahogyan Szabó Emíliáé is. Arra sem gondolt, hogy a pályázatában megfogalmazottak meglehetősen nagy vihart kavarnak, Béres Attila rendező például nyílt levélben kérte ki magának Blaskó minősítéseit: „Tisztelt Blaskó Úr, kikérem magamnak a magam és az összes Ön által megnevezni nem kívánt rendező nevében, hogy ilyen jelzőkkel illessék munkánkat. Igazgatói pályafutásához sok sikert kívánok, Béres Attila, az egri Gárdonyi Géza Színház volt rendezője.”
Talán azzal sem számolt, hogy a színházi szakmán belüli, alapvetően zárt kommunikáció kilép megszokott medréből, és a társulat távozó tagjai szinte kivétel nélkül mindannyian állást foglalnak a nyilvánosság előtt. Tudomásunk szerint a szerződtetések során Blaskónak jó néhány engedményt kellett tennie, hogy ne bővüljön az így is igen impozáns távozási lista, amelyre utóbb felkerült a teljes tánctagozat is. Blaskó úgy számította, hogy a társulat kilencven százaléka marad. A jelen állás szerint azonban teljesen kicserélődik a rendezői kar (visszatér Beke Sándor és az Agria Nyári Játékokban Blaskóval szorosan együtt dolgozó, a kassai színházból távozni kényszerülő Moravetz Levente, rendez jövőre Csiszár Imre, Makk Károly, Dér András, Éry-Kovács András, Pinczés István és Radoslav Milenkoviç), új lesz a dramaturgia és a tánctagozat is. Már ha lesz egyáltalán Egerben színház.

Más szellemiség

Maya. Gál Gábor felvétele

Ami végképp váratlanul érte Blaskót, és a hírek szerint Eger városát és a megyét is, hogy a Quartet Nemzetközi Utazó Színházi Fesztivál tervezett folytatásából nemes egyszerűséggel kizárták a Gárdonyi Géza Színházat. A Quartet folytatását először – pályázatával összhangban – nem proponálta, információink szerint vacillált és egyeztetett az ügyben, végül beadta a derekát, és kiküldte a fesztivált sikeresen lebonyolító és annak folytatásán munkálkodó Jónás Pétert Barcelonába a pályázatából összeállított zanzával, amelyet a fesztiválszövetség tagjai – szerb, francia, cseh és spanyol színházak – nem fogadtak kitörő örömmel. Némi tanakodás után jelezték, nem kívánnak együttműködni a Gárdonyi Géza Színház új művészeti irányvonalával, mondván: ők eredetileg más szellemiséggel szerződtek. Blaskó pályázatban kifejtett nézetei – írták – „nagyon különböznek azoktól az eredeti szándékoktól, amelyekre alapozva az Európa különböző területeiről jövő négy színház a Szövetséget létrehozta, és kialakította színházi krédóját a Quartet projekt során, amely projektet az Európai Bizottság anyagilag és minden más értelemben támogatott”. A Quartetet alkotó színházak vezetőinek levele a pályázat főbb tételeire hivatkozva kifejti, hogy a színház nem oktatási intézmény (ekként nem alkalmas magatartási példaadásra), nem ideológiai tribün (hogy a becsület becsületét állítsa helyre), és nem is napilap (hogy „gyors és hatékony válaszokat adjon a morális biztonságát elvesztett köz- és magánélet kétségbeesett kérdéseire”). Hogy az egri színház ez ügyben nemcsak kulturális, de morális és presztízsveszteséget is elszenvedett, jól mutatja, hogy a kárhoztatott Csizmadia-adminisztráció volt az egyetlen az ország I. kategóriás kőszínházai közül, amely képes volt sikeres pályázattal részt venni egy európai uniós programban, ráadásul projektvezetőként.Csonkig égnek

Olympia. Gál Gábor felvétele

A Magyar Színházi Társaságból deklaráltan a Magyar Teátrumi Társaságba tartó Gárdonyi Géza Színház 2011-ben még megrendezte a hagyományos Stúdiószínházi Fesztivált – Blaskó pályázata leszögezi, hogy „saját fesztiválok szükségtelen létrehozása […] nem lehet cél, legfeljebb eredménye egy társulat sikeres működésének” -, amelyben csak egyetlen furcsa dolog volt. A fesztivál merítésébe bekerült olyan előadás is, amelyet a válogatás idején még be sem mutattak: a Vidnyánszky Attila rendezte Állatkerti történet premierjére az egri fesztivál előtt néhány nappal került sor csupán. Úgy tűnik, nem csak ígéret volt Blaskó pályázatában, hogy felveszi a kapcsolatot a külhoni magyar színházakkal. Az eltelt rövid időben a Kassai Thália Színházzal sikerült szinte pillanatok alatt megtalálni a közös hangot – talán nem véletlenül: a kassai színház művészeti vezetője Moravetz Levente, egyik rendezője Beke Sándor, s mindkettejük idei ottani rendezésében főszerepet vállalt (némi szervezési galibát is okozva) Kelemen Csaba, Blaskó jobbkeze, aki az Agria Nyári Játékokat szervező cégben is társa (volt, ám Blaskó – és felesége, Sárossy Kinga – hosszú évek után még tavaly kiszállt a cégből). A gyertyák csonkig égnek című kassai előadás májusban érkezett Egerbe, s a színház honlapján, ahol eddig a színház előadásairól szóló kritikákat lehetett olvasni, ezúttal egy lelkendező, Blaskót méltató kvázi nézői-rajongói levél jelent meg. („Gratulálunk az egri Gárdonyi Színház vezetőinek, Blaskó Balázs igazgató úrnak, akit nagy örömömre elcsuklós, szavát vesztő emberként is láthattam és hallhattam a darab végén, amikor jogos lelkesedéssel megnyilatkozott…”)5 Elképzelhető, hogy a levelet közreadók nem találták elégségesnek a Vendégkönyvben megjelentetni az írást, hiszen azt azóta, hogy törölték az elmúlt évek összes bejegyzését, és immáron előzetesen moderálják a megjelenő véleményeket, nemigen olvassa senki.

A másik pályázó

Látogatók. Gál Gábor felvétele

Csizmadia Tibor igazgatásának egyik legnagyobb fegyverténye egy olyan tánctagozat-modell megalkotása volt, amely szerves része a színház működésének. Barta Dórával közösen kialakított koncepciójuk szerint a – hosszas előkészítő munka után – 2009-ben megalakult tánctagozat nem(csak) a prózai színházi tevékenység mellett, hanem azzal összefonódva munkálkodott, vagyis kifejezetten kívánatosnak tartották az átjárást a két tagozat között. Ennek nyomán jöttek létre olyan előadások, mint a Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly, A kaméliás hölgy vagy a Maya, amelyek a színészek és a táncosok közös, egy irányba ható, a rendezői koncepció markáns részét képező munkáját egyesítették, s így a két terület kölcsönösen profitált egymásból. „Tizenkét bemutatónk volt másfél év alatt, pedig a tervek szerint évadonként három előadásban vettünk volna részt, de a rendezők hívtak bennünket, mi pedig boldogan vállaltuk a feladatokat. Sőt, az előadások egy része a táncosok nélkül meg sem születhetett volna végső formájában” – mondja Barta Dóra, aki 2010-ben úgy döntött, ha más nem is, ő megpróbál szembemenni az elterjedt közvélekedéssel, miszerint már eldőlt az igazgató személye.
„Nem akartam pályázni, az utolsó pillanatig vártam egy olyan névre, egy olyan, szakmailag releváns jelentkezőre, aki mögé a tánctagozat mellszélességgel oda tud állni – mondja Barta Dóra. – December 31. volt a határidő, én aznap délután háromnegyed 1-kor adtam be a pályázatot, amit persze előtte elkészítettem, de nem gondoltam volna, hogy tényleg be kell adnom. Írás közben megpróbáltam hosszabb távon végiggondolni, hogyan lehetne építeni arra, ami Egerben létrejött. Alapvetően menedzserszemlélettel készült a dolgozat, igyekeztem szervezői szemmel, komplex módon, rendszerben végiggondolni a színház jövőjét és lehetséges útját. De nem gondoltam, hogy meg fogom nyerni, inkább az a meglepő, hogy csak egyetlen szavazat döntött Blaskó javára a szakmai bizottságban.”
A szakmai bizottság csak Blaskó Balázs pályázatát támogatta, egyhangúlag, egy tartózkodással. Nem támogatták Barta Dóráét (4 igen, 3 nem, 2 tartózkodás), Szíki Károly színészét, a bábszínház korábbi vezetőjéét – amelyet a beadó visszavont, mondván, nem akar egy leborítékolt pályázatban részt venni – pedig egyöntetűen elutasították. A Heves Megyei Közgyűlés szakbizottsága többségi támogatását egyik pályázó sem nyerte el. Barta és Blaskó is 2 igen szavazatot kapott 2 tartózkodás mellett.6 A színházat társfinanszírozó Eger város kulturális bizottsága mindkettejüket alkalmasnak találta a vezetői pozíció betöltésére (bár ők nem alakítottak ki sorrendet, egyrészt mert az a megyei közgyűlés döntési kompetenciája, másrészt mert szerintük a színház mindenképpen jól jár, ugyanis mindketten egriek).7
A tánctagozat kérdése már Blaskó pályázatában is érdekes felhanggal került szóba. „Sajnos a tánctagozat jelenlegi működése a zavaros névhasználat és az ebből fakadó finanszírozási anomáliák miatt ellentmondásos” – írta, majd későbbi, már idézett, a megyei napilapnak adott nyilatkozatában azt mondta: „A tánctagozat léte is alapkérdés: talán nagyobb a dominanciája, mint amit én szükségesnek gondolok, de fontosnak tartom a munkájukat.” A kinevezését követő társulati ülésen viszont már kifejti, hogy más ízlést, karaktert várna el tőlük, és utal arra, hogy a szerepüket jobban eltolná a prózai-zenés előadások táncos kiszolgálása felé. Szegvári Menyhért rendező erre úgy reagált, hogy a tánctagozat az elmúlt időszak legjobb vívmánya, ami a zenés előadások minőségét jelentősen megemelte. Ha azonban egy együttes sajátos önálló stílusát és szuverenitását elvesszük, arra egy válasz létezik: az, hogy távozik, és ezzel ez a minőségemelkedés eltűnik – mondta Szegvári, három hónappal annak előtte, hogy a táncosok kollektíve felmondtak.
„Úgy gondolom, ha számol velünk, építeni akart volna arra, amit csinálunk, biztos megkeres, és beszélgetünk. Ez azonban nem történt meg – idézi fel a pályázati időszakot Barta Dóra. – Én viszont megkerestem őt, de a kérdéseimre nem kaptam tőle választ. Valami olyan homályos dolgot sikerült belőle kicsikarni, hogy nem a tánctagozatot akarja megszüntetni, de ketté szeretné szedni az előadásokat kiszolgáló, illetve az önálló tevékenységet.” Később azonban Blaskó már kifejezetten híve lett a tánctagozat létének: „Úgy tűnik, idővel észrevette, hogy nem is olyan rossz elképzelés ez. Így mostanra rendelkezik tíz kiürült státussal, azokat feltöltheti, saját arcára formálhatja. De nem is ez volt az igazán meglepő, hanem az, ahogy ez végigment. Erre nem lehet felkészülni. Arra lehetett volna, hogy tisztázzuk a művészi különbözőségeinket, és közösen megegyezünk” – mondja három hónap múltán Barta, akinek tagozatvezetői kinevezését nem sokkal később visszavonták. A hivatalos indoklás szerint azért, mert nincs megfelelő végzettsége a középvezetői poszthoz – a Harangozó-díjjal és Érdemes művész kitüntetéssel elismert táncművész és társulatalapító képesítése alapján „csak” színházigazgató (vagyis felső vezető) lehetne. „A tánctagozattal való megbeszélésen feltartott kézzel mondta, hogy a megye erőszakolta rá, hogy mint tánctagozat-vezető fel kell nekem mondania, azonnali hatállyal. A megyén azt mondták, ők mindenben együttműködnek az új direktorral, kéréseit teljesíteni kötelességük, hiszen ők a szakmához nem értenek. Rákérdeztem a direktornál, hogy ha ilyen hirtelen kell eltávolítania, miért van már másnak előkészítve a helyem. Ekkor felhívta a figyelmem, hogy ne tegyek fel kérdéseket, mert én csak egy táncos vagyok.” A táncművész beperelte a színházat, ígérete szerint folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy állásáról. Barta felmentésével egy időben Blaskó bejelentette: a tánctagozatot Topolánszky Tamás vezeti augusztus 1-jétől – Barta neki adta át az osztályát a Táncművészeti Főiskolán, amikor egri teendői elszólították.Takarékos színház

Mátyás mesék. Gál Gábor felvétele

Noha Csizmadia Tibor ígéretet kapott a megyei közgyűléstől arra, hogy az évad az ő tervei alapján, változtatás nélkül megy le, az utolsó darab mégsem Jevgenyij Svarc Hókirálynő című műve lett Szegvári Menyhért rendezésében, hanem a Mátyás mesék Moravetz Levente színre állításában, egy az egyben – más színészekkel – megismételve a Pécsi Harmadik Színházban és a Kassai Thália Színházban már bemutatott produkciót. „Nem tudom, pontosan miben is egyezett meg Tibor a megyével” – mondja Blaskó márciusban, amikor azt kérdezzük tőle, miért változtatta meg az eredeti kiírást, és azt állítja: nem volt fedezet a Hókirálynőre. „Ha minden pénz bejött volna, akkor január közepéig lett volna biztosítva a működés – nullszaldóra. Ám a tervezett Hivatalszínház, illetve a helyette létrejött Olympia előadás költségének fele akkor sem állt volna rendelkezésre. Takarékos kivitelezésben esetleg belefért volna. De a jövő héten bemutatandó Tiszta Tánc már egyáltalán nem. A kilátásba helyezett Hókirálynőnek pedig semmilyen anyagi fedezete nincs” – állította Blaskó, noha az Olympia és a Tiszta Tánc is elkészült. Az igazgató utalt arra, hogy a Hókirálynőben több „számlás” színész kapott szerepet, és meg szerette volna állítani a pazarlást, hiszen több szerepet is távozó színészek játszottak volna, márpedig így nem lehetett volna továbbjátszani az előadást. Blaskó több hónapi előkészítő munkát követően törölte a bemutatót, egy Kassáról importált reprízzel helyettesítve azt. Amikor kiderült, hogy Szabó Emília is távozik, Blaskó saját rendezésű, Látogatók című előadásában még az évad vége előtt lecserélte az egyébként közalkalmazotti státusban lévő színésznőt, mondván: ezt a darabot is szeretnék átvinni a következő évadra.
Nem sokkal az igazgatóváltás után a Heves Megyei Önkormányzat eseti bizottságot hozott létre az előző időszak gazdasági tevékenységét vizsgálandó, visszaélések után kutatva. A színházzal kapcsolatosan kiderült, hogy hiányzik a hivatali gépkocsi menetleveléről az igazgatói szignó, és bár a jelentésben ennél komolyabb vádak is előkerültek, ezek is nehezen igazolják a színházigazgatói váltások esetében eleddig példa nélküli vizsgálatot. Csizmadia Tibor a vádakra hivatalosan nem reagált. Az ügyben a rendőrség nyomoz. Az viszont bizonyos, hogy a megyének és a városnak – amely közben deklarálta, hogy mindenképpen fenntartja a színház működését – egy fillérje sincs: a Heves Megyei Bíróság adósságrendezési eljárást rendelt el a Heves Megyei Önkormányzat ellen a budapesti HVL INVEST Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. kezdeményezésére. A társaság azt követően kezdeményezte a bíróságnál az eljárást, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 280 millió forint kifizetésére kötelezte a megyei önkormányzatot, ám a megye nem fizetett.8 A színház felett összecsaptak a hullámok. Az átvételkor meglévő 25 millió forintos adósság májusra 60 millióra nőtt. Blaskó Balázs a nemzetierőforrás-miniszternek írott levelében azonnali segítséget kér annak érdekében, hogy a színházat ne kelljen bezárni.
A takarékossági intézkedések elkerülhetetlen következményei – szerényebb kiállítású előadások, olcsóbb díszletek és jelmezek, fizetéscsökkentés – nyilvánvalóan kikalkulálhatók, ennek viszont semmilyen körülmények között nem lenne szabad kihatnia a színház jövőbeni művészi igényességére. A pénztelenség nem lehet egyenlő az olcsóval, ezért fontos, hogy a vezetőségi kommunikáció szinte egyetlen biztos pontja, a pénzhiány szüntelen deklarálása maradjon meg szűken a gazdasági létezés értelmezési tartományában, és ne legyen kiindulópont a művészi érvelésben, mint arra a valóban pazar díszletezésű Olympia esetében – Csizmadia utolsó egri rendezésében Molnár Ferenc keserű komédiája a szemfényvesztő pompa mögött mindent elrohasztó hazugság hatásáról, az ártatlanság visszafordíthatatlan elvesztéséről mesél, élesen, pontosan – hajlandóság mutatkozott, és ami az új vezetés égisze alatt létrehozott Mátyás meséknél is körvonalazódni látszik. Utóbbiban a midi csengőhangokat idéző dalbetétek, a zenével a szinkront csak ritkán megtaláló és a jelzésszintű koreográfiákat széttartóan abszolváló színészek, az invenciótlan, ad hoc jellegű megvalósítás joggal ad okot aggodalomra – lévén ezek valóban kis költségvetésű elemek, hiszen nem szükséges hozzá élő zenekar, korrepetitor, karmester és hosszú próbafolyamat. Ám mindennek színpadi hozadékai szemmel láthatóak: a Mátyás mesék rosszízű, kínos hakniprodukció – amiben a legszomorúbb az, hogy Blaskó Balázs ezt az előadást „a következő évad szellemiségét” meghatározónak nevezte, hozzátéve, hogy ez a népszerű Extrák színházi nevelési programot felváltó Iskola a színházban – színház az iskolában című, úgynevezett „interaktív beszoktató program” egyik eleme lesz. Ez pedig már nem gazdasági vagy kommunikációs kérdés.
Mindazonáltal: ha hasonló ívet ír le esztétikai értelemben is a Gárdonyi Géza Színház, mint amilyet a kommunikációjában tett meg az elmúlt hónapokban, akkor még bármi elképzelhető, sőt annak az ellenkezője is: a száznyolcvan fok akármennyi lehet.
1 A társulatot kötelesség megőrizni. Heves Megyei Hírlap, 2011. január 26.
2 Mi magunk is vitába szálltunk vele, e lap hasábjain: És a happy enddel mi legyen? SZÍNHÁZ, 2011. január.
3 Forrás: A Heves Megyei Közgyűlés 2011. január 28-i ülésének jegyzőkönyve.
4 Tények este. TV2, 2011. március 21.
5 Cs. Varga István levele teljes terjedelmében: http://www.gardonyiszinhaz.hu/hu/rolunk/kritikak.html?szinhaz_id=93&cikk_id=6154 (letöltés ideje: 2011. május 15.)
6 Forrás: Javaslat a Gárdonyi Géza Színház igazgató pályázatának elbírálására című közgyűlési előterjesztés, készítette a Heves Megyei Önkormányzat elnöke, ikt.sz.: 2-3/2011/211.
7 Forrás: A Heves Megyei Közgyűlés 2011. január 28-i ülésének jegyzőkönyve.
8 Forrás: Adósságrendezési eljárás a Heves Megyei Önkormányzatnál – nem él fellebbezési jogával a megye,http://www.egerhir.hu/ hir.php?id=9753 (letöltés ideje: 2011. május 25.)

Facebook Comments