Egyáltalán, szó sem esik magyar – cigány ellentétről…

Lehár Ferenc 1910-ben bemutatott műve önmagában sem feltétlenül hálás alapanyag. Pontosabban nagyon is minőségi, bár a kultúrtörténeti emlékezet szerint igen rövid idő alatt, a Luxemburg grófja helyett és előtt létrehozott műről van szó: értelemszerűen a cigányzenéből is bőven merítő, burjánzó, szecessziósan tekergőző zenei világgal, nagy ívű, operai igényű áriákkal, viszont aránylag kevés slágerrel (az Apacs-dal vagy a Messze a nagy erdő persze mindenképpen ide sorolható). Az irodalmi értelemben is romantikus történet hőse egy erdélyi magyar leány, Zórika és egy cigány fiatalember, Józsi, az otthonától távol karriert befutó, de szerelme házasságát meghiúsítandó hazatért hegedűprímás. A szerelem azonban nem valamiféle származás okán kialakuló „Montague és Capulet-harc” miatt nem teljesedik be. Egyáltalán, szó sem esik magyar – cigány ellentétről, a fiatalokat saját döntésük, az egyéni szabadsághoz való viszonyuk kergeti ki végül egymás karjaiból, és kapja meg mindenki a maga látszólag boldog, de valójában boldogtalan beteljesülését: Zórika egy becsületes magyar fiút, aki nem „cigányszerelemmel” szereti, Józsi pedig a vándorút folytatását nyughatatlan lelkének. Bár mindez mögött is nyilván rejtőzik egy jó adag sztereotípia (például a cigányok zabolázhatatlan lelkéről), de az egymásnak feszülő idegen világok ebben az esetben sokkal inkább metaforák. Ez lenne az operett alapvetése, de ehhez még számos, a drámaiságot oldó, talán túlságosan is oldó mellékszál, mellékszereplő tartozik: a szeretője, Józsi után Erdélybe utazó vidéki primadonna, emellett van táncoskomikus – szubrett páros is és egy különös-komikus szerelmi háromszög. Különlegessége egyébként a műnek, hogy az operetti archetípusok nem találkoznak, formálódnak párrá a megszokott módon, bár, mint említettem, van primadonna, egy szintén szoprán naiva, két bonviván (tenor), de lényegében senki nem lesz azé, akié a hagyomány vagy a logika szerint lennie kéne. A különleges, feszültségekkel teli dramaturgia és az operett sejtelmes-drámai hangzásvilága kölcsönösen áthatják és erősítik egymást.
Béres Attila érzékelhetően nem is helyezett hangsúlyt a nemzetiségek közötti konfliktusra, ez többé-kevésbé fedi is Lehár sejthető koncepcióját. Leszámítva talán a kissé üzenetszagúnak is ható finálét, amelyben magyarok és cigányok rendeződnek párba, táncolnak együtt (az erőteljes és rendkívül autentikus koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán jegyzi). Amennyiben egyébként a szöveg szintjén mégis bármilyen sztereotípia felmerül, azonnal humorral oldják fel. Mindez azt is eredményezi, hogy a szerelmespár sorsán kívül valóban nem lesz érdemi dimenziója, mélysége az előadásnak.

Kalocsai Zsuzsa és Csonka András / Schiller Kata felvétele

A produkció legnagyobb erénye Zórika (Fischl Mónika) és Józsi (Dolhai Attila) szerelmi szálának ábrázolása, amely nagyrészt színészi túlkapások nélkül, tisztán kerül bemutatásra, erős, kerek, de nem hatásvadász alakításokkal, ez egyéni és közös dalaikra, azok előadására is érvényes. Bár a szerelmi háromszög kétpólusú marad, Boncsér Gergely is remekül, visszafogott eszközökkel és kvalitásos énekhanggal oldja meg Gábor szerepét. Kalocsai Zsuzsa Tóth Ilonája már kevesebbet mutat meg abból a motivációból, amely a férfiról férfira reppenő vidéki primadonnát az erdélyi rengetegbe vezeti, de az alakítás nem nélkülöz méltóságot, csábosságot és fifikát, talán rendezői szándék, hogy csupán utolsó dalában, a már említett Messze a nagy erdő című nótában van lehetősége a karakter mélységének megmutatására. Az előadás táncoskomikus – szubrett párosa, a Peller Anna és Csonka András által megformált Jolán, az intézetből frissen szabadult, ebben a feldolgozásban ennek ellenére érthetetlenül frivol és kikapós, színészi babérokra vágyó lány és Tivadar, a jellemszínész, akiről azt állítják, ő maga a zenés színház. Míg előbbi alakításban a kelleténél jóval több a harsányság, gyakorlatilag teljesen el is takarja a figurát, nem látjuk, honnan hova jut el (fizikailag az intézetből Tivadar karjaiba), addig Tivadar személyes tragédiájából, a színfalak mögötti kisszerű életéből érzékelhetővé válik valami. De kettősük fő terepe leginkább az ízlésesnél többször ordenárébb módon megközelített szóbeli és énekelt duettek, amelyeket Peller Anna főleg vaskos humorral, Csonka András remek tánctudással, elegánsan és kiváló táncoskomikusi képességekkel old meg. Lehoczky Zsuzsa Berta, a nevelőnő szerepében a Dragoján Péter földbirtokost játszó Faragó Andrással, majd a Verebes István által vérszegényen (és a korhűségnek kegyelemdöfést adó mai szemüvegben és öltözetben) adott Kutula cigányvajdával kerül hasonló relációba. A sokféle szál a történetben – leválva a fővonalról – eredetileg is némileg erőltetetten gabalyodik, ennek a rendezés kellőképpen teret is ad: nem vágja vissza a burjánzásukat, így Zórika és Józsi, pontosabban az őket megformáló két színész szép pillanatai időről időre elfeledődnek.
Az előadás színház a színházban játékkal kezdődik. Miután lement a nyitány, szétmegy a függöny, majd a darabbeli rendező közli, hogy rossz időzítéssel történt, ismételjék meg. Ezt követően szerencsére nem az egész nyitányt, de a primadonna belépőjét valóban többször újrázzák. Erre a teátrális szerencsétlenkedésre lép be a próbára későn érkező, a színháztól búcsúzó Józsi prímás. A nem először látott gesztus előrevetít valamiféle összekacsintást és emberléptékű drámaiságot, előbbi helyett azonban „csak” merev jókedvvel nézhetők az attrakciók, humorbetétek és a semmiben bután inogó néhány kurta-furcsa díszletfa, amelyek tövében azért utóbbi is helyet kap olykor.

Lehár Ferenc – Alfred Maria Willner – Robert Bodanzky – Gábor Andor: Cigányszerelem
Zeneszerző: Lehár Ferenc. Szövegíró: Alfred Maria Willner, Robert Bodanzky. Magyar szöveg: Gábor Andor. Díszlettervező: Daróczi Sándor. Jelmeztervező: Velich Rita. Játékmester: Bori Tamás. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Zenei vezető: Makláry László. Karmester: Makláry László / Szabó Mónika. Karigazgató: Drucker Péter. Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán. Koreográfusasszisztens: Németh Zsuzsa. Rendezőasszisztens: Niklai Judit. Rendező: Béres Attila.
Szereplők: Kalocsai Zsuzsa, Dolhai Attila, Faragó András, Fischl Mónika, Lehoczky Zsuzsanna, Peller Anna, Csonka András, Boncsér Gergely, Verebes István, Marik Péter, Csengeri Ottília, Magasházy István.

Budapesti Operettszínház, 2011. október 20.