Napról napra

Gyerekes tulajdonság, de mit tegyek: a lelkem mélyén sosem tudtam igazán kibékülni a közönség szóval (hát még ha párosult hozzá a nagyérdemű kifejezés). Bár használom a szót – ilyen a nyelv, erre való, ilyen a világ, ettől jó –, mindig éreztem benne valamiféle mellékízt, amely nem is annyira a művészeti tapasztalatról, mint inkább a fogyasztói […]

Azon kapom magam, hogy hetek múlva is eszembe jut egy-egy villanás Gál Tamás játékából: Mefisztót alakította a komáromi Jókai Színház előadásában, Béres Attila rendezésében. Mert valahogy más volt, mint a már látott Mefisztók, és más, mint a kézenfekvő ábrázolás.

Az újbóli virágkorát élő most 200 éves Miskolci Nemzeti Színház nem véletlenül választotta ünnepi évadának egyik bemutatójául Kálmán Imre híres művét. A két librettista közül, akik a sztori ötletével 1914 tavaszán megkeresték a zeneszerzőt, Jenbach Béla tudniillik miskolci születésű volt, sőt eredetileg az egy trónörökös és egy sanzonett szerelmét bemutatni kívánó operett cselekménye is Miskolcon […]

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Spiró György: Főtitkárok; Térey János, Bíró Bence, Dömötör András: Káli holtak A legjobb előadás: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András), Melancholy Rooms (Katona József Színház, rendező: Tarnóczi Jakab) A legjobb rendezés: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András) A legjobb szórakoztató előadás: Producerek (Miskolci Nemzeti Színház, […]

Milyen kihívásokkal jár a színházcsinálás a fővároson kívül? Kell-e kerülni a „vidéki színházak” kifejezést? Lát-e a szakma Budapesten túl? Mit tud ajánlani egy pályakezdő színésznek egy városi színház? Mi a feladatköre és milyen a jövőképe vidéken egy színházi intézménynek? BODOR PANNA kérdéseire BARNÁK LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház, BÉRES ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház, GEMZA […]

Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.

Ha a színházak repertoárját megnézzük (elég felületesen, nem kell mélyfúrást végezni), úgy tűnik, Shakespeare, Szophoklész, Molière, Csehov, Ödön von Horváth még mindig a kortársaink. Velük, általuk, mögéjük bújva fogalmazzák meg a rendezők életkoruktól függetlenül azt, amit a világról gondolnak. A klasszikus szöveg biztonságot ad nekik vagy a direktoroknak a pénztárnál, esetleg pajzsként működik a nézővel […]

Olyan érzésünk van, mintha egy készülő sikerdarab egyik utolsó próbáján lennénk. Abban a fázisban, amikor már mindenki mindent tud, csak még nem sikerült megtalálni az egészben a lényeget.

Hiszen mi lehetne ma Magyarországon húsbavágóbb, mint azonos nézetek híján a barátságok szétesése, vagy a régi, jól beágyazottnak gondolt kapcsolatokban a lassan mindent felőrlő hazugság kérdése?

Az elmúlt évadban többször megesett, hogy egy-egy miskolci előadás megnézését erősen ajánlották egymásnak a szakmabeliek. Az információs riadólánc – amihez jelentős segítséget adnak a színház sajtóval és reklámmal foglalkozó munkatársai – idén is működik. Miskolcra menni ígéretes lehetőség ma is.

Milyen értelmezései lehetnek a sikernek? Kit milyen siker motivál? Mik a siker fokmérői egy vidéki kőszínházban, egy budapesti művészszínházban és egy kortárs összművészeti befogadóhelyen? Lehet-e sikeresnek nevezni egy előadást, amelyről felháborodott nézők vonulnak ki? Kinek áll érdekében az olcsón vásárolható elemekből összetákolt siker? És miért ilyen sikerorientált a fenntartó állam? A kerekasztal-beszélgetést KOVÁCS BÁLINT moderálta. 

A rendező és a koreográfus jól érzékelhetően harmonikus együttműködésének köszönhetően a drámai réteg és a zenés-szórakoztató vonulat jelenetről jelenetre egymást erősíti.