Kutszegi Csaba: Már az odamondogatást is unom
Nem jó ez így senkinek.
Az alkotó-előadóművészek általában abban a szerepben a legjobbak, amelyet magukra kreálnak. Gergye Krisztián erre rácáfol a Mit tudjátok ti – Honvágy című, két egyfelvonásosból álló esten: sokkal jobb az első darabban, amelyet Pataky Klári koreografált.
Egyáltalán nem biztos, hogy ebből messzemenő következtetéseket kell levonni, de annyit azért megkockáztatok, hogy Gergyének láthatóan jót tesz, ha néha kikirándul a maga teremtette, és gyakran elég hamar belterjessé váló éppeni világából. Ami különben egyáltalán nem rossz világ, csak egy idő után törvényszerűen kliséssé válhat. És Murphy (színháziasított) törvénye szerint, mint tudjuk, ami kliséssé válhat, az kliséssé is válik.
A Gergye koreografálta-rendezte Honvágy abba az alkotói vonulatba tartozik, amely az Adaptáció Trikolorral kezdődött 2010 őszén, és a Trilógia Maraton-sorozattal folytatódott 2011-12-ben – egészen addig, amíg a folyamatos zárolások miatt teljesen el nem lehetetlenül a Gergye Krisztián Társulata. Egyébként az Adaptáció volt az első olyan színpadi opus, amely a nemzeti együttműködés kétharmados kormányának bátran és egyértelműen „szemébe vágta”, hogy meztelen a király, és kilóg a lóláb. (Hogy e két szólás-mondásba mi minden érthető bele, azt az olvasó egyéni tapasztalataira bízom.) Gergyének akkor nemcsak a gyorsasága volt imponáló (többszereplős, díszletes-jelmezes, multimédiás totális színházzal rukkolt ki néhány hónappal a függetleneket ért első brutális büdzsészűkítés után), hanem tettével lehengerlő határozottsággal jelezte: a művészet nyelvén (is) gyorsan és félreérthetetlenül reagálni kell az arrogáns, ideológiai mázzal leöntött, kultúratizedelő, elnyomó hatalmi politikára. A mostani állapot azért elképesztően abszurd, mert azóta nemhogy javult volna, de kifejezetten romlott a helyzet, és bár néhány színházcsináló és társulat igen színvonalasan és hasonló félreérthetetlenséggel megfogalmazta véleményét a nemzeti együttműködés mai rendszeréről, a művészetbe kódolt tiltakozás pusztába kiáltott szó maradt. Mert úgy tetszik, hogy a mai Magyarországon a szuper magasfeszültség is kevés ahhoz, hogy felrázza a színházi szakmát és joviális-aulikus-szervilis közönségét. Gergye tiltakozó színpadi nyelve meg közben klisésedik.
Honvágyról beszélni ezekben az időkben vagy sosem látott, igazi hazafiság, vagy szuper perverzió, vagy a kettőnek valamilyen, máshol utánozhatatlan és felfoghatatlan egyedi, Kárpát-medencei keveréke. Gergye mégis makacsul és irreálisan honvágyról beszél, miközben karikíroz, bírál és nevetségessé tesz. Minden szava igaz, szarkazmusa teljesen jogos, de ugyanazokat a gegeket, beszólásokat, a már ismert poénszimbolizmus eldurrantott lövedékeit nem lehet sorozatban újra beélesíteni. A Honvágyban konkrét jelenetek, motívumok, szövegrészek és kellékek tűnnek fel az Adaptációból és a Maraton-sorozatból, miközben az új részek is – főleg a Ligeti György- és Henryk Górecki-muzsikára koreografált tételek – érdekesek, hatásosak. Az előadás vége felé felhangzik egy nagyobb, Gergye Krisztián által írt szövegtest, amely egészen friss és/vagy frissített lehet, mert aktuál(színház)politikai célzásokat is tartalmaz. Zavarban vagyok a hallgatásakor, mert tartalmilag minden szavával egyetértek, formailag-stilárisan viszont nem tudom elfogadni. A szöveg minősége és megformálatlansága helyenként egy falunapi bulvár stand up comedy színvonalával kokettál, máshol szellemes posztmodern írói babérokra tör, mindvégig nagyon egyéni és expresszív, miközben zabolátlan és pallérozatlan. De tényleg! Mit is kell csinálnia egy kortárs művésznek a mostanihoz hasonló helyzetben? Gyorsan, őszintén és mélyről jövően (akár megformálatlanul is) aktuális kérdésekre (is) reagálni, vagy motívumokat érlelgetve, oeuvre-t építgetni? És mi a teendő akkor, ha a helyzet változatlansága miatt a reagálás nyelve elklisésedik? Mert manapság az „új hazugságokra új nyelven reagáljunk!” követelménye nem tartható be, hiszen ahhoz a szuper gyors komputerek gigaprocesszorai sem elég sebesek. Ördögi kör: tehetetlen, változás nélküli országban egy idő után nemcsak a hatalom folyamatos hazudozása válik unalmassá, hanem az ellene felszólaló művészi tiltakozás is.
Gergye azért is jobb a Pataky Klári-darabban, mert a saját dolgaiban nem mindig tudja feledtetni a rutinosságát. Amit csinál, az nem felszínesen rutinizált, de süt róla a jól ismert mozdulatok, gesztusok táplálta magabiztos nyugalom. Márpedig a kísérleti előadások nélkülözhetetlen fűszere az általános kockázatvállalás, melynek izgalmát a nézőnek is át kell éreznie.
A Mit tudjátok ti-ről már írtunk egy éve, a bemutatója után (lásd: Pillangózuhanás). Most én még kellemesebben nosztalgiáztam rajta, mint tavaly, nyilván azért, mert egy évvel öregebb lettem, és ráadásul az egykori Május 1. mozi hátsó soraihoz feledhetetlen személyes emlékek kötnek. De a két darab tökéletesen nem illik össze. Pataky ezzel a koreográfiájával nekem arról beszél, hogy rendszerek változnak, diktatúrák megbuknak, de a legnagyobb gáz mégiscsak az, hogy mi meg meghalunk, pedig amíg élünk – akármilyen szar is a helyzet -, remélünk, és még szerelmesek is lehetünk. Ezek a nagy igazságok, a lényeg meg az, hogy egészség legyen… De azért időnként diktátorok bukásáról sem rossz hallani.
Mit tudjátok ti (Pataky Klári Társulat)
Fényterv: Payer Ferenc. Videó: Massih Parsaie. Jelmeztervező: Szeibert Katalin.
Koreográfus: Pataky Klári.
Szereplők: Arany Virág, Drávucz Petra, Egyed Bea, Kántor Kata, Gergye Krisztián, Barabás Béla, Novák Gábor.
Honvágy (Gergye Krisztián Társulata)
Fény: Katonka Zoltán. Zene: Bella Máté, Henryk Górecki, Ligeti György.
Rendezés, koreográfia, szöveg: Gergye Krisztián.
Tánc: Lőrinc Katalin, Gergye Krisztián.
Átrium Film – Színház, 2012. december 18.