Az antiszemitizmust mint európai hagyományt az UNESCO néhány évvel ezelőtt felvette világörökségi listájára. Most tervben van a rasszizmus felvétele is. Ez hangzik el Christoph Marthaler legújabb előadásának felütéseként. Az egyik képviselői padból felemelkedő férfiszínész a parlament elnökének szerepében tartott megnyitóbeszédét Habsburg-Európa császárának ajánlja a koncentrációs táborok felszabadításának 200. évfordulója alkalmából. Azonnal relatívvá válik az idő és a tér. A svájci rendező Utolsó napok. Előeste című előadásának témája az Európában mindenütt, tértől és időtől függetlenül jelen lévő antiszemitizmus, rasszizmus és nacionalizmus.
Az osztrák parlament történelmi ülésterme, az idei Bécsi Ünnepi Hetek egyik sztárelőadásának helyszíne egyedülálló színházi élményt ígér. Az 1883-ban átadott terem félköríves padsoraiban több mint 450 képviselő foglalt egykor helyet. Ezt a teret most néhány este erejéig Christoph Marthaler színészei és Uli Fussenegger zenészei foglalják el. Játékterükül a képviselői sorok és a karzat szolgálnak, a nézők velük szemben, a parlament elnökének és a minisztereknek emelt pulpituson (és körülötte) ülnek. Általában a politika szokott betörni a művészet területére – a Letzte Tage esetében azonban ennek a fordítottja történik: a művészet foglalja el a politika terét.
A kékpárnás képviselői ülések, a vörös márványfalak, az antikizáló fehér szobrok és oszlopok, az aranyozott freskók a múlt emlékei, valójában múzeumi tárgyak. Marthaler kihasználja a bennük rejlő asszociációs lehetőségeket, valamint az ülésterem atmoszféráját – így újra élővé teszi a történelmi teret. A jelzésértékű díszletelemek (építkezési állvány, becsomagolt szobrok, festékes vödör) is ezt segítik: a terem felújítás alatt van.
Kezdetben egy csoport németül nem beszélő takarítónő érkezik. Feladatuk letörölni a padsorokat, megtisztítani a termet a múlt porától, ugyanis – mondja a főnökük – ma este itt koncert lesz. És tényleg. Az Uli Fussenegger vezette „Bécsibanda” hamarosan elfoglalja a helyét, és a zenészek nemcsak hogy végigkísérik az estét, hanem egyenesen főszerepet játszanak. Cseh, lengyel és bécsi zsidó zeneszerzők munkáiból áll össze az este zenéje, csupa olyan muzsikusé, akik a századforduló környékén születtek, és a két világháború idején alkottak. Közülük többen koncentrációs táborba kerültek, és néhányan ott is vesztették életüket. Egyikük, Viktor Ulmann a theresienstadti munkatáborban eltöltött két év alatt is folyamatosan alkotott, sőt, ő vezette a tábori szabadidős tevékenységek zenei szekcióját.

Fotók: Walter Mair

A tizenkét színésztől rövid etűdöket, politikusi nagymonológokat, hétköznapi történeteket látunk-hallunk. A Stefanie Carp által összeállított szövegkollázs igazi dokumentumokra épül. Az egyik politikus hosszú parlamenti szónoklatot tart a zsidókérdésről – minden mondatot egyenesen a nézőknek címez. Hallunk a zsidótörvények kapcsán egy kereszténypapi beszédet is – a pap halkan beszél mikrofonba, ahogyan a szószékről szokás. A karzaton egy politikusnő sajtótájékoztatója folyik. Egy fekete férfi provokatív kérdéseket tesz fel neki a rasszizmusról, de a nő ügyesen hárít, és szavazatokért kampányol a politikai korrektség jegyében. Egy anya az egyik antik szoborral osztja meg dilemmáját: beírassa-e a gyerekét olyan iskolába, ahová túl sok kisebbségi tanuló jár. Egy öreg hölgy a magyar származású fodrásznőjéről mesél. A képviselői fiókokból pármondatos jegyzetek kerülnek elő. Az antiszemitizmus, a rasszizmus és a nacionalizmus ideológiája hat át minden egyes elhangzó szöveget.

A két és fél órás előadás utolsó harmadában a zenére kerül a hangsúly. A zsidó zeneszerzők művei folyamatosan ellensúlyozzák az elhangzó gyűlöletbeszédeket, végül szó és zene harcából Marthaler győztest hirdet: az áldozatok zenéje diadalmaskodik a rasszista, antiszemita lózungok felett, az előadás pedig átalakul az elején beígért koncertté. Ez megnyugvást hozhatna a nézőtéren is, ám nem ez történik. A színészek levetik öltönyüket és kiskosztümjüket, aztán barna, illetve bézsszínű ruhákban jelennek meg újra, és a közönséggel farkasszemet nézve visszaülnek a padsorokba. Kis kényszermozgásokat végeznek újra és újra. Félelmet, szorongást és rossz előérzetet sugároznak. Kapcsolatot keresnek egymással és a nézőkkel. Várnak valamit egymástól, és várnak valamit tőlünk. Most kezdünk, játszók és nézők igazán együtt létezni térben és időben. A zene tele van feszültséggel. Hosszú idő telik így el.

Aztán váratlanul egy japán turistacsoport érkezik a kinti folyosókra. Az üvegajtókon keresztül bebámulnak az ülésterembe, mosolyognak, és vakus fényképezőgépeiket kattogtatják. Mint a turisták a múzeumban. Mi pedig figyelőkből megfigyeltekké válunk, az előadással együtt átlényegülünk műtárggyá – végképp részévé leszünk a térnek. Játszók és nézők elválaszthatatlanul összeolvadunk az időtlen történelemben. És míg a messziről jött embereknek ez az egész csak látványosság, számunkra, akik benne vagyunk, nagyon is élő és jelen idejű.
Marthaler ezzel az ironikus gesztussal teremti meg a vihar előtti csend hangulatát. A színészek két kezüket felemelve jelzik, hogy fegyvertelenek, és hogy nem tanúsítanak ellenállást. Valaminek az utolsó napjait éljük, valaminek az előestéjén vagyunk. Marthaler egyszerre emlékeztet, figyelmeztet, és óva int a jövőtől. Mert ami egyszer már megtörtént, az újra megtörténhet.
Az előadás végén a szereplők végigvonulnak odafent, az ülésterem karzatán. Sorban, szorosan egymás mögött haladnak balról jobbra, iszonyatosan lassan, közben énekelnek. A zenekar már nem zsidó komponisták műveit, hanem Mendelssohn oratóriumát játssza. Aztán a zene abbamarad, de a szereplők éneke még hosszú ideig hallatszik kintről is, mintha csak az épület falai visszhangoznák: Wer bis an das Ende beharrt, der wird selig (Aki a végsőkig kitart, üdvözül).

Letzte Tage. Ein Vorabend
Dramaturg: Stefanie Carp. Tér: Duri Bischoff. Jelmez: Sarah Schittek. Zenei vezető: Uli Fussenegger. Rendező: Christoph Marthaler.
Játsszák: Tora Augestad, Carina Braunschmidt, Bendix Dethleffsen, Nelson Etukudo, Silvia Fenz, Ueli Jäggi, Katja Kolm, Josef Ostendorf, Clemens Sienknecht, Bettina Stucky, Michael von der Heide, Thomas Wodianka
Zenészek: A Wiener Gruppe zenekar – Michele Marelli, Martin Veszelovicz, Hsin-Huei Huang, Sophie Schafleitner, Julia Purgina, Uli Fussenegger

Parlament, történelmi ülésterem, Bécs, 2013. június 2.

Wiener Festwochen 2013.