Borbély Szilárd drámája olyan rég letűnt világba vezet vissza, amely – kemény törvényei dacára – a maihoz képest aranykornak számít.

A Színház folyóiratnak – kisebb megszakításokkal – több mint négy évtizeden át volt drámamelléklete, ám anyagi okok miatt jó két és fél éve megszűnt. Nemrég elhatároztuk, hogy – dacolva honlapunk elégtelen támogatás miatti megszűnésének veszélyével – újraindítjuk a sorozatot. Az Interneten nem kerül semmibe megjelentetni cikket, drámát, akár könyvet. Egészen addig, amíg az író ingyen adja a szöveget, a szerkesztő pedig nem kér pénzt a publikálásért.
Borbély Szilárd drámájának kultúrtörténeti háttere ismert. A legenda szerint Taub Izsák (Eizik), az első jelentős magyar haszid rabbi az erdőszélen sétálva meghallotta, hogy egy pásztorfiú a Szól a kakas már… kezdetű népdalt énekli. A rabbinak annyira megtetszett a dal, hogy felajánlotta: megveszi két aranyért. A fiú boldogan ráállt az üzletre. Mire a rabbi megtanulta az éneket, a pásztorfiú elfelejtette.
A ‘haszid’ szó a héber ‘heszed’ rokona, utóbbi „gyakorló szeretetet” jelent. (A továbbiakban Raj Tamás-írásokból felhasználtam részleteket – K. Cs.) Az igazi haszidnak segítőkész szeretettel kell fordulnia a világ és embertársai felé, s nem csupán a hozzá közelállókhoz. Egy híres rabbi gyerekkorában megkérdezte a mesterétől:
– A Talmud szerint azért nevezzük a gólyát haszidának, mert nagyon szereti az övéit. Hogyan lehet akkor, hogy mégis tisztátalan állatnak tartjuk?
A mester elgondolkodott, majd így felelt:
– Mert csak az övéit szereti.
Taub Izsáknak azért is tetszett a dal, mert úgy vélte, hogy a Messiásról szól, mivel a kakas a zsidó néphit szerint a Messiás hírnöke.
A haszid mozgalom alapítója egy szegény tanító, Jiszraél ben Eliezer (1700-1755) volt, akit a nép Báál Sém Tovnak, vagyis a Szent Istennév ismerőjének (csodatevőnek) tartott, s ezért héber rövidítéssel BESZT-nek is neveznek. (Mellesleg jiddisül beszt a legjobbat jelenti.) Tanításának lényege az volt, hogy Isten előtt nem a tudás, nem a törvények szigorú betartása a fontos, hanem az odaadó szeretet, a jóakarat és a lélek tisztasága. Támadták is sokan. A haszid mozgalom hívei, akik jórészt szegény emberek voltak, kezdetben nem önmegtartóztatással, nem szomorúsággal, hanem őszinte örömmel, tánccal-dallal szolgálták az Urat. Ám a kezdeti lelkesedés után a haszidizmus lelki tisztasága erősen megkopott. A máig fennmaradt irányzatai annyira megszigorodtak, hogy ma már a haszidokat alig lehet megkülönböztetni az ortodoxoktól. És bármerre tekint az ember a világban, odaadó szeretet, jóakarat, lélektisztaság helyett szigorú, de nem éppen igazságos törvények diktálnak, és felszínes tudáskényszer uralkodik. Ma már nincsenek csodarabbik, akik két aranyat adnának egy magyar népdalért, a mai kor öntelt és büszke „pásztorfiúi” pedig „idegennek” el sem adnák, mert csak magukénak és védelemre szorulónak tartják a dalt. Talán ezért is érezzük úgy, hogy Borbély Szilárd drámája olyan rég letűnt világba vezet vissza, amely – kemény törvényei dacára – a maihoz képest aranykornak számít.
A darabot a 2012-es POSzT Nyílt Fórumán bemutatták. Előtte harmadik díjat nyert az Örkény István Színház drámapályázatán. Egy rövidített változata megjelent a Napút című folyóiratban. Az Olvasónak Radnóti Zsuzsa soraival ajánlom, melyeket egy nemrég megjelent tanulmányából idézek (A titokzatos Borbély Szilárd-drámák, In: Jelenkor, 2013. június):
„[A Szól a kakas már] Sugárzóan életszerető, játékos világot idéz fel, sok-sok együttérző humorral, mintha Bohumil Hrabal szeretni valóan esendő világával találkoznánk. Borbély Szilárd már a Halotti Pompa verseiben, egy betlehemes játékában és egy másik, sokkal komorabb drámájában is felidézi a magyar kultúrtörténet elsüllyedt értékeit és emlékeit, pontosabban az európai keresztény és zsidó kultúra egyedülállóan szerves összefonódását, egymásra épülését, a magyarországi haszid legendák feltámasztását a híres csodarabbikról Olaszliszkán, Nagykállón, Sátoraljaújhelyen. A költői játék a magyar népmesék és a haszid történetek motívumaiból van kompilálva. […]
A mennyből leszáll a földre három arkangyal, mert hírül veszik, hogy Kállóban születik meg a Messiás. Aztán sok kalandon és mulatságos fordulaton keresztül persze kiderül, hogy egy kis félzsidó csecsemő született, de ismerve a madáchi mondást, hogy »minden újszülött egy Messiás«, így még az is lehetséges, hogy a jóslat a jövőben beteljesedhet. A filozofikus, költőien ironikus játék egy árkádia-beli, idilli világot sugároz Kállóban, ahol a legnagyobb békében él együtt a keresztény magyar falu és a Zsidóutca lakói. A játék nyelve is csupa humor, játékosság: remekül keveredik benne a mai argó, a jiddis és a magyar népies kifejezések.”

(Kutszegi Csaba)