Akárhogy is: a test esendőségének fényében a cirkuszi teljesítmény átértelmeződik, és közelebb kerül a nézőhöz. 

Akár hagyományos, akár újcirkuszról van szó, a test határainak feszegetése, a test lenyűgöző teljesítménye központi elem az előadásban. Ilyen értelemben a fellépők teste elsősorban mint cirkuszi test van jelen a színpadon vagy a porondon, s a test nemisége vagy egyéb jellemzői az esetek többségében reflektálatlanul maradnak, vagy legalábbis nem válnak az előadást szervező erővé. Úgy tűnik azonban, hogy – egyéb előadó-művészeti műfajokhoz hasonlóan – amint az a helyzet áll elő, hogy egy előadásban kizárólag nők lépnek fel, a szereplők viszonya a saját testükhöz mint női testhez (vagy még általánosabban: a saját nőiségükhöz) hangsúlyossá válik – sokszor éppen a cirkuszi mutatványokon keresztül. Legalábbis ezt a következtetést vonhattam le az Unpack the Arts című program1 keretében látott újcirkuszos előadásokból.

A La Poème2 (Cie Bal) és a Fright or Flight3 (3 is a Crowd) című produkciókban kizárólag nők szerepelnek, ám ezt leszámítva látszólag igencsak távol állnak egymástól – földrajzi és művészi értelemben egyaránt. Az előbbi a kultúra egyik fővárosában, Párizsban jött létre, s egy művészcsaládból származó, önmagát is inkább művészként, mint cirkuszi emberként meghatározó, elismert alkotó, érett nő műve. Az utóbbi a távoli Ausztráliában született, s három fiatal, a pályájának elején járó cirkuszi artista alkotása. Jeanne Mordoj, a La Poème létrehozója már csaknem egy évtizede csinál szólókat, a szóban forgó előadás tehát bejáratott forma a számára, míg Rocky Stone-nak, Olivia Porternek és Bianca Mackailnek ez az első közös alkotása, s idáig többek között olyan nagy társulatokban alapozták meg a karrierjüket, mint például a Circa. A La Poème esetében a szigorú dramaturgia egy rendkívül intenzív, az idővel már-már túlságosan is takarékos, ezért szinte szétrobbanó előadást eredményezett, míg a sokkal szertelenebb Fright or Flight jeleneteit lazább szerkesztőelv fűzi össze, mely a dramaturgiailag gyengébb pontokon pusztán körítésnek tűnik.
A különbségek ellenére rendkívül sok a rokon vonás a La Poème és a Fright or Flight között, s a hasonlóság lényege az, hogy ezek az előadások – a cirkuszi testen túl – olyanfajta női testeket jelenítenek meg, melyekkel a (nem artista) néző is szerves viszonyt alakíthat ki, azaz akár a magáénak is érezheti őket. Hiszen ezek a testek többek között esendőségükben – torzságukban, esetlenségükben, ügyetlenségükben stb. – mutatkoznak meg, aminek az őszintesége és felvállaltsága rendkívül szerethető és felszabadító. Ilyen értelemben mindkét előadás a nőiséget ünnepli, bár nagyon is különböző módon és eltérő mértékben – hiszen teljesen különböző pálya- és életszakaszt megélő alkotókról van szó.

La Poème: a nő mint bestia

Jeanne Mordoj „makacs feministának” tartja magát, s itt tárgyalt előadásáról szólva nyilatkozta, hogy azt akarta megmutatni a közönségnek, ami őt ebben az életkorban (negyvenes évei elején), ezzel az életúttal a háta mögött foglalkoztatja és hajtja. Mordoj feminizmusa talán ebben ki is merül, ám ez nem keveset, hanem nagyon is sokat jelent: a La Poème egy megszállottat jelenít meg, de nem egy külső démon, hanem saját nőisége vagy saját magja, lényege által megszállott nőt.
Az előadás elején Mordoj elegáns, szolid szoknyában, kabátkában és kalapban álldogál a színpad hátsó részén. Kezében kis táskát szorongat (később derül ki, hogy a táska valójában egy indiai hangszer, sruti box): mintha munkába menet a buszra várna, vagy talán egy formálisabb családi eseményről térne haza. Ártatlan és halk dudorászásába egyre több erő és határozottság vegyül. Amikor lép egyet, ruhájából apróra zúzott tojáshéj potyog a földre. Testéből innen-onnan ép tojások bújnak elő, melyeket széttör (ám ezek a tojások üresek), visszarejt a ruhájába, vagy éppen egészben lenyel – egyébként ez az a mozzanat, ami szorosabb értelemben vett cirkuszi mutatványnak nevezhető. Egy későbbi jelenetben táncol, pontosabban átadja a testét valami hatalmas, de belőle magából eredő erőnek. A legszebb rész talán az, amikor egy tojássárgája végigcsúszik vízszintesen kinyújtott karján és vállán: izmai feszülése, ernyedése és hullámzása egyengeti az utat. Mindeközben Mordoj a nő ezer arcát mutatja meg: teste olykor tündököl a színpadon, máskor szinte fennakad a szeme, és eltorzul az arca, mint valami magából kikelt fenevadnak, olykor egyszerre gyönyörű és csúf, de ezen kívül tud bájos, érett, lányos, asszonyos, szende, erotikus, termékeny, meddő lenni.
Mordoj előadásának ereje talán abban rejlik, hogy egy olyan lényt jelenít meg, aki mintha minden pillanatban hagyná, hogy az történjen vele, ami a lényege, aki itt és most, a színpadi jelenléte által éli meg a nőiségét.

Fright or Flight: a nő mint csirke

A Fright or Flight egy frissen alapított társulat első darabja, melyet először az Adelaide-i Fringe Fesztiválon mutattak be – rögtön meg is kapta a legjobb cirkuszi és fizikai színházi előadásért járó díjat -, majd tömegfinanszírozás segítségével jutott el az Edinburgh-i Festival Fringe-re.
Az informális körülmények és a közös munkából fakadó öröm egy rendkívül felszabadult és energikus előadást hozott létre, mely hangulatában olyan, mint valami hatalmas lánykollégiumi hülyéskedés az élet nehézségének minden árnyával. Az előadás vezérfonala, a madár-téma pedig abszurd, néhol már-már bizarr jeleneteket eredményez, melyeken muszáj nevetni, ám a komikumba mindig belevegyül egy egzisztenciálisabb, sötétebb értelmezési lehetőség is. Ez a mechanizmus már a nyitó jelenetben elkezd működni: a három lány bekötött szemmel kergetőzik a színpadon, és egy összetekert újságpapírral csapkod maga körül, a levegőt és egymást csépelve.
Az előadás aztán bőségesen kiaknázza a madár-témát: a szereplők gumi csirkelábakkal és gumitarajjal pipiskedve táncolnak, csipdesik egymást, sirályként vijjognak, tollakba burkolóznak, csípős csirkeszárnyakat ropogtatnak, egyikük – saját magát és a közönséget is meglepve – tojást is tojik a színpadra. Egymással való viszonyuk is sokféle árnyalatot mutat: hol segítőkészek, hol pedig gyűlölködők és kirekesztők. A fizikai színház határán billegő bohóctréfák között pedig cirkuszi képességeiket mutatják be a szereplők: Stone egyensúlyozó művész (felállított palackok során lépked végig), és kötélen légtornász, Mackail karikán légtornász, Porter pedig zsonglőr. Mutatványaik szépségét kiemeli és fokozza a korábbi jelenetekből kibontakozó, önmagukban bizonytalan, esetlen, folyamatosan kudarcélményekkel vagy „madártársaik” érzéketlenségével szembesülő karakterük.
Az egész előadásban van valami a madár szóra kijövő Google-találatok fésületlenségéből, ám az ember – a felszabadult öniróniának köszönhetően – ezt hajlamos elnézni.

Tojások

Mindkét előadásban fontos szerepük van a tojásoknak. A La Poème-ban központi motívum: Mordoj eleinte feltöri a testéből kibuggyanó tojásokat, melyek üresnek bizonyulnak, majd egészben erőlteti le őket a nyelőcsövén, ami egyszerre tűnik magától értetődőnek és visszataszítónak (hiszen az egész teste beletorzul, arca felpuffad, szeme kigúvad). Az éretten asszonyos, meztelen karján végigszánkázó tojássárgája és a millió darabra zúzódott, Mordoj testére ragadt tojáshéj látványa pedig önmagában felér egy képzőművészeti installációval. Az egészben van valami – a megszenvedettség árán átélhető – méltóságteljes elfogadás, beletörődés.
A tojás a madárlét természetes velejárója, így a Fright or Flight című előadásban is fontos jelenetek épülnek rá. A már említett tojós jelenetben Porter még a kloákáját is a közönség elé tárja, meglehetősen szemérmetlenül, s maga is kíváncsisággal vegyes félelemmel veszi körül a tollas produktumot, ami minden igyekezete ellenére végül is összetörik. A legutolsó, sötét tónusú jelenetben pedig egy kettétört tojásból homok pereg a színpadra.
A tojás motívumának hangsúlyossága nem annyira meglepő, hiszen rendkívül sokrétegű szimbólum: hétköznapi, mi több, domesztikált, de – mint óriási petesejt – utal a nőiség egyik legsúlyosabb problematikájára, a termékenységre – habár a tárgyalt előadásokban nem annyira a termékenység vagy a terméketlenség kérdése az érdekes, hanem a téma központisága egy nő életében.

Végletek

Egyik előadásban sem elsődleges szempont, hogy a színpadon megjelenő testek (a tömegmédia által értelmezett módon) szépek legyenek. Ez megnyilvánul a jelmezekben is, melyek távol állnak a hagyományos cirkusz csillámos-tüllös dresszeitől, vagy legfeljebb túlzóan rájátszanak a nőiességet hangsúlyozó ruhákra. Mordoj öltözete egy érett nőhöz illően szolid (sőt, amikor énekel, akkor az egész alak szinte néger dadusra emlékeztet). Kalapkája viszont egy pár női mell-protézissé változik tánca közben, aminek természetesen sokkal bizarrabb és komikusabb hatása van, mintha Mordoj saját magát meztelenítené le.
A Fright or Flight szereplőinek alapöltözéke a tornadressz – mely szabása miatt inkább a tornaórák félszegségét, mint gyönyörűen kidolgozott testek képét hívja elő. Az előadás során mindhárom szereplő további jelmezeket ölt magára: Porter láthatóan kellemetlenül érzi magát születésnapi, idétlen csákójában és zsákból kihalászott, kinőtt, kislányos ruhácskájában. Mackailre egy ízben fél testét elfedő papírzacskót borítanak – végtagjainak kapálózása természetesen meglehetősen komikus, máshol ő maga öltözik a Szezám utca Nagymadarára emlékeztető jelmezbe, s miközben táncol, egy egész baromfiudvart megszégyenítő mennyiségű tollat hullat el. Stone a kacsatáncra öltözik át bártündéresre szabott jelmezébe; az összhatás – hatalmas műszempillák, tollbóbita és tollboa, és az idétlenség himnusza – természetesen itt is nevetséges.
A jelmezeknek és a clownos jeleneteknek köszönhetően a három szereplő teste gyakran kerül komikus megvilágításba, s egyébként is gyakran tűnik úgy, hogy rájátszanak személyiségbeli vagy testi adottságaikra s a hármójuk között levő viszonyrendszerre. A fiúsnak tűnő Mackail látszik a leginkább visszahúzódónak és különcnek, s mintha ő azonosulna a legjobban a madár-szereppel. Ráadásul – mint oly sok, a problémáit evéssel kezelni próbáló nő – kényszeres evő: hatalmas zacskó chipsszel, majd csirkeszárnnyal a kezében fojtja el zavarát és bizonytalanságát. Stone – és most kénytelenek leszünk egy képzavarral élni – tűnik a szűk baromfiudvar kakasának, a leghatározottabb, legmagabiztosabb jellemnek. Egyik jelenetének az a lényege, hogy gonoszul kineveti Portert; ha épp madárszerű, akkor felfújja magát és páváskodik. Porter pedig olyan, mint egy gátlásos kamasz lány, aki nagyon kellemetlenül érzi magát a színpadon, ezekkel, és kényszeredetten hajtja végre, amit elvárnak tőle – a legtöbbször sikertelenül. Mintha mindhármuk esetében sérült lenne a testükkel való viszonyuk, a testképük, s a bohóctréfaszerű jelenetek, a madár-téma ennek a helyzetnek az esetlenségét és idétlenségét jelenítik meg őszintén, de nagyon viccesen: ez a három cirkuszi madár szerencsére semmit sem vesz túl komolyan, valószínűleg még önmagát sem. Emiatt szinte éteri szépségűek azok a jelenetek, melyekben cirkuszi képességeiket mutatják be – a váltást egyébként a líraivá váló zeneszámok is jelzik. Tehát a kontextus, a madár-körítés értelmezi a szorosan vett cirkuszi mutatványokat (kissé leegyszerűsítve): igen, idétlenek és esetlenek vagyunk, de erre is képesek, tehát csodálatosak is vagyunk; ám ez az értelmezés visszafele is működik: bár erre is képesek vagyunk, mi sem vagyunk mások, mint a többi idétlen, kicsit dilis csaj…
A La Poème esetében mintha valami belső késztetésre felelne az előadás, melynek egyszerre szemlélője és átélője a főszereplő. Az előbbi előadáshoz képest elválaszthatatlanabbnak tűnnek a cirkuszi és nem cirkuszi pillanatok is, így Mordoj teste sem jelenetenként, nem valaminek a fényében vagy valamihez képest szép vagy csúnya, hanem szinte állandó jelleggel hordozza ezt a kettősséget. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek momentumok, melyekben konkrétan és egyértelműen ne lenne valamilyen (hiszen, mint fentebb is említettük, megszállottságának alig harminc perce során ezer arca – a bájostól az erotikuson át a démoniig – megnyilvánul).
Hanem mivel Mordoj teste valamiféle belső késztetésre reagál, még démonisága is belülről jön, ami viszont magában hordozza az elfogadás gesztusát. A színpadon levő alkotó annyira önazonos, mintha minden pillanatban pontosan tudná, hogy mit miért csinál (még akkor is, ha erre nincs verbális magyarázat), így az általa megtestesített karakter elfogadja, bármi is történik a testével – még akkor is, ha szenved, vagy ha ésszel felfoghatatlanok a reakciói. Ennek egyik legegyértelműbb gesztusa az, amikor összekeni magát a tojássárgájával – hogy aztán, amikor belehempereg, a földre hullott tojáshéj a testére tapadhasson.

A két előadás szereplői tehát különbözőképpen állnak hozzá saját színpadi testükhöz, a generációs különbségeknek és alapvető szerkezetnek (szóló-trió) köszönhetően. A Fright or Flightban egyfajta kamaszos esetlenség és a három nő közötti viszonyrendszer következtében létrejövő kudarc-siker váltakozás határozza meg az alapszerkezetet. Önmagában ennek a kettősségnek s minden félelmüknek és bizonytalanságuknak a felvállalása szerethetővé teszi az előadást, nem beszélve arról az (ön)iróniáról, amivel a szereplők saját nőiségüknek kérdését kezelik. Ez már a társulat nevében is tetten érhető: három nő közötti kapcsolatrendszer olykor már rendkívül bonyolult és törékeny lehet (mint egy tömegben). Azt se felejtsük el, hogy hány nyelvben hasonlítják a nőket különböző fajtájú madarakhoz, szinte mindig pejoratív értelemben. A Fright or Flight tehát a nőiségre (kívülről) rárakódott sztereotípiákkal is eljátszik.
Ugyanez az őszinteség és felvállaltság alakítja a La Poème című előadást is, ám itt a főszereplő már túl van saját testképének elfogadásán, és leginkább a nőiség megélése iránti kíváncsiság vezérli.
Akárhogy is: a test esendőségének fényében a cirkuszi teljesítmény átértelmeződik, és közelebb kerül a nézőhöz.

1‎ ‏Az Európai Unió által finanszírozott rezidens program kulturális újságíróknak, melynek célja a kortárs cirkuszművészet beemelése a kulturális diskurzusba. A cikk írója az Edinburgh-i Festival Fringe köré, a Crying Out Loud produkciós iroda segítségével szervezett programon vett részt.
2‎ ‏La Poème jelentése ‘a vers’. A névelő a hímnemű le helyett szándékosan a nőnemű la, egyben utalva a la peau, azaz emberi bőr jelentésű szóra is.
3‎ ‏Fright or Flight jelentése ‘félelem vagy repülés’, mely egyszerre utal a fright for flight (‘félelem a replüléstől’) és a fight or flight (az állatvilágban ismeretes kifejezés, mely arra a fiziológiai reakcióra utal, mely meghatározza, hogy egy fenyegető, veszélyes szituációban az egyedek hogyan reagáljanak) kifejezésekre.