Később érnek ide Magyarországról a dolgok, mert kevésbé függünk a magyar kultúrpolitikától, de itt is meg kell küzdeni a politikai hullámokkal.

Tizennyolc évesen alapította meg társaival a‭ „‬hírhedt‭”‬,‭ ‬a színházat speciálisan értelmező AIOWA csoportot,‭ ‬aztán‭ ‬1990-tól az Újvidéki Művészeti Akadémia rendezői szakára járt,‭ ‬miközben a szabadkai Népszínházban rendezett.‭ ‬A kilencvenes évek elején megszakította tanulmányait,‭ ‬és visszavonult,‭ ‬majd‭ ‬2000-ben fejezte be az akadémiát,‭ ‬és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban‭ (‬KDSZ‭) ‬kezdett el rendezni,‭ ‬valamint saját társulatot alapított.‭ ‬Urbán András ma a KDSZ igazgatója,‭ ‬és nemzetközi hírű rendező.‭ ‬A közelmúltról,‭ ‬a vajdasági színház helyzetéről és a terveiről kérdeztük a Palicsi-tó partján.

‭–‬Hogyan telt az évad első fele a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban‭?
–Szerényebb volt az előzőekhez képest.‭ ‬Komoly anyagi gondjaink voltak.‭ ‬Szabadkán jött egy hatalomváltás,‭ ‬és ennek mindig következményei vannak,‭ ‬például a rossz költségvetés.‭ ‬Egyébként meg elmúlt‭ ‬nyolc év ezzel a társulattal,‭ ‬amiből az következik,‭ ‬hogy változtatni kell.‭ ‬Idén eddig létrehoztunk négy produkciót:‭ ‬a‭ ‬Rózsákat,‭ ‬a Radnóti-estet,‭ ‬az‭ ‬Antigonét,‭ ‬és elkezdtem rendezni a‭ ‬Spanyol menyasszonyt,‭ ‬amiből volt egy munkabemutató,‭ ‬és szeptemberben lesz a premier.‭ ‬Jelen vagyunk ott,‭ ‬ahol eddig is,‭ ‬de a nagyobb állami‭ ‬és nemzeti fesztiválokon sem Szerbiában,‭ ‬sem Magyarországon nem voltunk ott.‭ ‬Szegeden továbbra is játszunk,‭ ‬voltunk Debrecenben és Pesten,‭ ‬Romániában‭ ‬meg többet turnéztunk,‭ ‬mint eddig.‭ ‬A‭ ‬Passport-trilógiát‭ ‬Belgrádban is megcsináltuk.‭ ‬Ezt a három előadást‭ ‬Szabadkán,‭ ‬Pesten és Belgrádban is játszottuk,‭ ‬szeptemberben pedig folytatódni fog a sorozat Újvidéken.‭ ‬Jó,‭ ‬hogy sikerült életben tartani meg egyáltalán megvalósítani az érintett helyeken.‭ ‬Mondjuk,‭ ‬ebben az évben nem voltak látványos történések a színház körül.‭
Véget ért a második mandátumom,‭ ‬most neveztek ki a harmadikra,‭ ‬és próbál újra artikulálódni minden,‭ ‬amit eddig csináltunk.‭ ‬Túl kis létszámú társulat vagyunk ahhoz,‭ ‬hogy klasszikus értelemben vett repertoárszínház legyünk,‭ ‬ugyanakkor városi költségvetésű‭ ‬intézményként működünk,‭ ‬és elég nehéz megtalálnunk azt a művészi formát,‭ ‬hogy ne a közönségfüggőség diktálja az életet.‭ ‬Közben van egy rangos fesztiválunk a Desiré Centrál Station,‭ ‬amit‭ ‬ősszel szervezünk,‭ ‬különböző városi és minisztériumi támogatá-‭ ‬sokból.‭ ‬Év közben megy a‭ ‬Desiré villamos-sorozat,‭ ‬amelynek keretében különböző,‭ ‬nem csak színházi‭ ‬rendezvények vannak a színházban.‭ ‬Mindez együtt‭ ‬túl sok ahhoz,‭ ‬hogy tizenhat ember lássa el a feladatokat körülötte.‭ ‬Ebben a tizenhatban a színészektől,‭ ‬a‭ ‬jegyárusokon át a takarítószemélyzetig mindenki‭ ‬benne van.‭ ‬Természetes,‭ ‬hogy kicsit kifáradtunk a folyamatos pénztelen helyezkedésben,‭ ‬és szplínes a‭ ‬hangulat.‭ ‬Viszont akármi változott,‭ ‬legyen az a városvezetés,‭ ‬ez a csapat meg tudott maradni.
‭–‬Milyen támogatásaitok voltak még‭?
–Az NKA-tól szoktunk kapni,‭ ‬de az nem annyira számottevő.‭ ‬Persze,‭ ‬ha ezt se kapjuk,‭ ‬akkor még rosszabb lesz a helyzet.‭ ‬Elég átláthatatlan a magyar pályázati támogatás.‭ ‬Nem világos nekünk,‭ ‬hogy mi alapján,‭ ‬hogyan és mennyit kap egy produkció.
‭–‬A‭ ‬Thealter-en állandó vendégek vagytok egy‭ ‬ideje.‭ ‬Hogyan érintett benneteket az ottani szűkös költségvetés‭?
–Több előadásomat tervezték meghívni,‭ ‬elvileg‭ ‬díszvendég voltam,‭ ‬de ezt nem engedhették meg most anyagilag maguknak,‭ ‬mármint a több előadást.‭ ‬Elég furcsa kultúrpolitika,‭ ‬amely azt eredményezi,‭ ‬hogy ez a fesztivál ne tudjon működni,‭ ‬annak ellenére,‭ ‬hogy‭ ‬nagyon fontos szerepet játszik a régióban,‭ ‬és sok‭ ‬ember találkozóhelye.‭ ‬Merülhetnek fel problémák egy ilyen rendezvénnyel,‭ ‬de akkor sem az a megoldás,‭ ‬hogy ne kapjon támogatást.‭ ‬A huszonöt éves létezése bizonyíték arra,‭ ‬hogy fontos értékeket képvisel.‭ ‬Ha‭ ‬ők nem lennének többé,‭ ‬akkor nem lenne az identitás sem,‭ ‬amit meghatároztak.‭
–A szerbiai magyar kisebbség körében is érzékelhető,‭ ‬hogy máshová helyeződnek az értékek‭?
–Később érnek ide Magyarországról a dolgok,‭ ‬mert kevésbé függünk a magyar kultúrpolitikától,‭ ‬de itt is meg kell küzdeni a politikai hullámokkal.‭ ‬Mondhatnám,‭ ‬hogy a Vajdaságban mindig valamivel liberálisabb közeg volt,‭ ‬de ez sem volna igaz,‭ ‬mert akkor idekeverném Jugoszlávia történetét.‭ ‬Ha az elmúlt huszonöt éves múltra nézünk vissza,‭ ‬akkor látjuk,‭ ‬hogy a nyolcvanas években milyen erős volt itt a jugó–magyar,‭ ‬illetve a jugoszláv avantgárd és a konceptualizmus a színházban is.‭ ‬Ha most azt mondjuk,‭ ‬hogy‭ ‬szerb színház,‭ ‬akkor van,‭ ‬aki a jugoszláviai színházra gondol,‭ ‬és van,‭ ‬aki a szerbiai vidéki színházra.
‭

Urbán András.‭ ‬Szerda Zsófi felvétele

–‬Milyen tere van az utódállamokban az exjugó nosztalgiának‭?
–Valamennyire létezik,‭ ‬hiszen a szerb,‭ ‬a horvát,‭ ‬a montenegrói és a bosnyák tulajdonképpen azonos nyelvterület,‭ ‬és az elválás utáni beszűkülést most a piackeresés váltotta fel.‭ ‬Körülbelül annyi a különbség ezek között a nyelvek között,‭ ‬mint a magyarországi dialektusok között.‭ ‬Ez nem feltétlenül generációs probléma,‭ ‬de van egy olyan réteg,‭ ‬amelyik kívül esik a szerbiai nemzeti identitáson,‭ ‬viszont az a jugó identitás,‭ ‬amelyben megtalálná magát,‭ ‬mára már nem létezik.‭ ‬Az idősebb generációknál van meg inkább a nosztalgikus hangulat.‭ ‬Ha‭ ‬őszinték akarunk lenni,‭ ‬akkor a kisebbségek jártak a legrosszabbul,‭ ‬hiszen‭ ‬ők adták fel utolsóként a jugoszláv identitást,‭ ‬ami valami‭ ‬nagyobbhoz,‭ ‬szabadabbhoz tartozást szavatolt.‭ ‬Miközben szakadt szét az ország,‭ ‬mindenki hazament‭ –‬mert megvolt az otthona‭ –‬,‭ ‬kivéve minket.‭ ‬Nekünk‭ ‬most már az sem világos,‭ ‬hogy Magyarországon mi történik,‭ ‬de szerintem ez ott sem világos mindenkinek.‭ ‬Nehéz elképzelnünk,‭ ‬hogy autentikus színházi kultúra jöjjön létre egyfajta diktátum alapján.‭ ‬A pozitív értelemben vett nemzeti művészet nyilván nem a‭ ‬népnemzeti vonal vagy a jobboldal mentén születik‭ ‬meg.‭ ‬A liberális oldalnak viszont az a problémája,‭ ‬hogy nem akarja felfogni,‭ ‬hogy a nemzeti kultúra igenis létezik,‭ ‬és minimum a nyelvközösség,‭ ‬de sok minden más alapján is artikulálja magát.‭ ‬Abból a pozícióból,‭ ‬amiből én beszélek,‭ ‬kicsit hálátlan vizsgálni ezt,‭ ‬mert nem tudok azonosulni egy jobb konzervatív identitással.‭ ‬Lássuk be,‭ ‬hogy a jó művészetkoncepciók nem ott születnek meg.‭ ‬A baloldali liberalizmussal meg mindig az volt a bajom,‭ ‬hogy nagyon zárt közeg,‭ ‬és nem foglalkozik bizonyos problémakörökkel,‭ ‬mert fél,‭ ‬hogy akkor úgy tűnne,‭ ‬a jobboldal szekerét tolja.‭
–A Vajdaságban milyen a fogadtatásotok‭? ‬Megosztó vagy integráló színház vagytok‭?
–Azt mondják,‭ ‬hogy megosztó a színházunk,‭ ‬de‭ ‬egy dolog a Kosztolányi Dezső Színház,‭ ‬egy másik pedig az,‭ ‬amit én rendezek.‭
–Minek köszönheted azt,‭ ‬hogy intézményvezetővé váltál‭?
–Nagyon sok pofonnal járt ez,‭ ‬és elég nehezen történt.‭ ‬Mint rendezőt is elfogadnak,‭ ‬ami nem azt jelenti,‭ ‬hogy szeretik az előadásainkat,‭ ‬de a politikusok érdek szerint gondolkodó emberek.‭ ‬Itt sem az avantgárd a magyar közönség álma.
Volt politikai hajlandóság,‭ ‬amin át tudtam vinni ezt a színházat.‭ ‬Lovas Ildikó,‭ ‬az akkori városi kulturális‭ ‬tanácsos segített abban,‭ ‬hogy a Kosztolányi kikerüljön‭ ‬a Népszínház befolyása alól.‭ ‬A városon belül és a tágabb‭ ‬régióban is elég hamar elismerésre tettünk szert.‭ ‬Látták páran a fiatalkori rendezéseimet,‭ ‬ez nyilván egyfajta referencia is lehetett,‭ ‬a politika sem bántott minket,‭ ‬valamint a másik színháztól eltérő rétegeket tudtunk‭ ‬megszólítani,‭ ‬A Desiré Fesztivál ugyanez a történet.‭ ‬A városi költségvetés szívesen megszabadulna bármelyik fesztiváljától.‭ ‬Mi költségvetési fesztiválként indultunk,‭ ‬aztán kikerültünk a körből,‭ ‬majd idéntől visszakerültünk,‭ ‬bár feleakkora összeggel.
‭–‬Arányaiban mennyi pénzt költenek Szabadkán a‭ ‬magyar kisebbség kulturális életére‭?
–Ha a város vagy a tartomány kiad egy pályázatot,‭ ‬akkor ennek a‭ ‬30-35‭ ‬százalékát kapják magyarok.‭ ‬A Desiré a tartalmát tekintve nem csak egy magyar program,‭ ‬de nem tudtam megértetni,‭ ‬hogy nekünk a közösből kell kapnunk,‭ ‬és nem terhelhetjük kizárólag a magyar részt,‭ ‬ami nem sokkal több,‭ ‬mint amire nekünk szükségünk van.‭
Persze még mindig van az a képzet,‭ ‬hogy legjobb lenne,‭ ‬ha mi Illyés Gyulától a‭ ‬Tűvé tevőket játszanánk.‭ ‬A széles közönség ezt várja,‭ ‬és a szakmán is azt érzem,‭ ‬hogy jobban tetszik nekik,‭ ‬ha valami aranyos.‭ ‬A Vajdaságban nagyon nem örültek,‭ ‬hogy felbukkannak,‭ ‬kifejlődnek ilyen rendezők,‭ ‬akik nem is az‭ ‬ő iskolájukba jártak.‭ ‬Nem volt rendezőképzés magyarul,‭ ‬és most is nehéz itt valakinek rendezővé válnia.
‭–‬A nacionalizmus mennyire szivárog be nálatok a kulturális életbe‭?
–Ha a pénzosztás a nemzeti politikai érdekképviselet kezébe kerül,‭ ‬akkor megvan a veszélye,‭ ‬hogy értékelőírások szerint kell majd működni.‭ ‬Nem gondolom azt,‭ ‬hogy ez ma lesz,‭ ‬de ez a probléma itt mindig jelen volt.‭ ‬A kisebbségi létet rendre úgy forgatták,‭ ‬ahogy megfelel bizonyos embereknek.‭ ‬Itt sokkal bonyolultabb meghatározni a nacionalizmust,‭ ‬mert eleve kisebbségként élünk,‭ ‬és itt a többség nacionalizmusához képest ez nem érdekes.‭ ‬Kevesen hajlandók végiggondolni,‭ ‬hogy nincs olyan,‭ ‬hogy az én nacionaliz-‭ ‬musom,‭ ‬meg a te nacionalizmusod,‭ ‬inkább vészhelyzetek vannak,‭ ‬amikbe emiatt kerülhetünk.‭
–Az,‭ ‬hogy a Népszínház művészeti vezetője köztudottan‭ „‬nacionalista‭” ‬érzületű,‭ ‬nem jelent fenyegetettséget‭?
–Ha cinikus lennék,‭ ‬azt mondanám,‭ ‬hogy nekem annál jobb,‭ ‬minél konzervatívabb a Népszínház vezetése,‭ ‬mert akkor legalább békén hagynak.‭ ‬De el tudom képzelni,‭ ‬hogy Andrási Attila művészeti vezetése alatt is fognak Sziveri Jánossal kapcsolatos darabokat játszani,‭ ‬mint ahogy azt is,‭ ‬hogy egy vidéki nemzeti színház modellt fog felállítani.‭ ‬A Népszínház‭ ‬évek óta átalakulóban van,‭ ‬ami arról szól,‭ ‬hogy a szerb és a magyar társulat különválik,‭ ‬és nem lesz multikulturális intézmény.‭ ‬Ehhez nyilván kell egy ember,‭ ‬aki erős koncepcióval rendelkezik.
Engem nagyon is érdekelne egy kétnyelvű társulat itt a határvidéken.‭ ‬Ők viszont nem tudtak jól működni,‭ ‬bár a magyar volt kezdetben a regionális társulat,‭ ‬nem létezett önálló jogi személyként,‭ ‬így nem tudott pénzeket szerezni,‭ ‬nem volt mozgékony,‭ ‬és folyamatos függőségben volt-van a másikhoz viszonyítva.‭ ‬Az persze más kérdés,‭ ‬hogy ki milyen szinten képes‭ ‬kommunikálni a másikkal.‭ ‬Ennek már semmi köze a jugoszláv multikulturális történethez,‭ ‬nehéz is megoldani.‭ ‬Egy magyar színész tud szerbül játszani,‭ ‬de ez fordítva elképzelhetetlen.‭ ‬Ez már nem egy azonos identitással rendelkező interkulturális közösség,‭ ‬itt újra nemzeti identitások születnek,‭ ‬miközben mindenki elszigetelődik,‭ ‬és nem tud semmit a másikról.‭ ‬Az élet minden területén így van ez,‭ ‬nemcsak a színházban.‭ ‬Mindezzel akkor szembesültünk igazán,‭ ‬amikor a‭ ‬Passport-trilógiát csináltuk,‭ ‬ami előzetes kutatásokon alapul.‭ ‬A mai középiskolások már nem ismerik a többi jelen lévő kultúrát.
‭–‬Mely színházak beszélnek kertelés nélkül a társadalmi problémákról‭?
–A szerb színház elég szókimondó,‭ ‬de ez nem‭ ‬szerb színházi hagyomány,‭ ‬hanem inkább a már emlegetett jugoszláv avantgárd hagyomány,‭ ‬ami még működik a térségben.‭ ‬A Desiré Fesztiválon a lehető legtöbb társulatot bemutatjuk ezek közül.
‭–‬Akkor mégiscsak van valami egységesedés.‭
–Inkább csak néhány rendező van,‭ ‬aki foglalkozik ezzel.‭ ‬Félő,‭ ‬hogy a szerb színházban is erősödni fog a nemzeti romantikus vonal.‭ ‬Amikor a szerb nacionalizmus csak bújtatottan lehetett jelen,‭ ‬simán belefért a vajdasági magyar avantgárd,‭ ‬mert nem tűnt veszélyesnek.‭ ‬Most az a gond,‭ ‬hogy a magyar és a szerb nacionalisták jobban meg fogják érteni egymást színházi szempontból is.‭ ‬Ilyet már többször láttam.‭ ‬Pedig a‭ „‬nemzeti‭” ‬nem művészeti kategória,‭ ‬hanem társadalmi.‭ ‬Egy színházművészet nem épülhet csak a pózra,‭ ‬vagy annak a jelentőségére,‭ ‬hogy járnak-e az emberek színházba,‭ ‬és ezáltal társadalmi,‭ ‬nemzeti hivatásukat gyakorolják.
‭–‬Mi a hozadéka annak,‭ ‬hogy az utóbbi időben többször rendeztél más társulatokat,‭ ‬és a te társulatodat is‭ ‬rendezték mások‭?
–Nem gondoltam soha,‭ ‬hogy utazó rendező leszek.‭ ‬Inkább színházi műhelyt szerettem volna vezetni,‭ ‬aztán ki kellett lépnem ebből a keretből,‭ ‬és elkezdtem más helyeken dolgozni,‭ ‬ami kétségtelenül bizonyos‭ ‬felismerésekkel jár.‭ ‬Az soha nem volt cél,‭ ‬hogy a‭ ‬Kosztolányiban csak én rendezzek,‭ ‬de anyagilag nem engedhetjük meg magunknak,‭ ‬hogy komoly nemzetközi rendezőket vonultassunk fel.‭ ‬Kis társulat vagyunk,‭ ‬amelynek ráadásul folyamatosan játszania kell.‭ ‬Ugyanaz az öt ember van színpadon,‭ ‬és dolgozik önkéntesként a fesztiválon.‭ ‬Közben Szabadka egy kisváros,‭ ‬nehéz huzamos ideig játszani egy előadást.‭ ‬Szándékunkban áll szórakoztató előadásokat csinálni,‭ ‬de nálunk azok is más hangvételben szólalnak meg.‭ ‬A polgári réteg nehezen bocsátja meg azt,‭ ‬ha a komfortérzetét veszélyezteted,‭ ‬de sikerült azért elérnünk néhány változást,‭ ‬ami szerintem egyértelműen kimutatható a környék színházainak működésében.‭ ‬Emlékszem,‭ ‬amikor a Thealter-en Ivo Dimcsev‭ ‬Lily‭ ‬Handel című előadását láttuk,‭ ‬és hazafelé arról beszélgettünk,‭ ‬mi lenne,‭ ‬ha elhoznánk Szabadkára.‭ ‬Arra jutottunk,‭ ‬hogy sose bocsátaná meg nekünk a közönség.‭ ‬Három év múlva Dimcsev szabadkai sztár lett.‭ ‬A‭ ‬Kosztolányi tehát meg tudta nyitni a fiatalokat.‭ ‬Felfedezhették,‭ ‬hogy a színház más is lehet.‭ ‬Voltak pedagógusok,‭ ‬akik szívesen hozták ide a diákokat,‭ ‬voltak,‭ ‬akik azt mondták,‭ ‬hogy márpedig‭ ‬ők nem jönnek pornószínházba.‭

Urbán András.‭ ‬Szerda Zsófi felvétele

–Fontos,‭ ‬hogy az előadások szövege a lokális irodalomból induljon ki‭?
–Ezt a koncepciót én próbálom nyomni.‭ ‬Nem‭ ‬szükséges,‭ ‬hogy Sziveri János,‭ ‬Csáth Géza vagy Tolnai‭ ‬Ottó legyen a kiindulási alap,‭ ‬ugyanakkor nem rossz,‭ ‬ha szervesen kapcsolódik a közeghez az előadás.‭ ‬A felsoroltak nem feltétlenül nyerő nevek a látogatottságot‭ ‬tekintve,‭ ‬csak egy bizonyos kultúrkörön belül.‭ ‬Az a‭ ‬magyar potenciális közönség,‭ ‬amelyik operetteket‭ ‬szeretne látni,‭ ‬és ennek érdekében a szomszédos‭ ‬nagyvárosokba jár színházba,‭ ‬nem feltétlenül kíváncsi bármelyikük költészetére vagy az én színházi megfogalmazásaimra.‭ ‬Nyilván egy értelmiségi,‭ ‬gondolkodó réteg számára vagyunk fontosak,‭ ‬és az említett szerzők is,‭ ‬illetve azoknak az embereknek,‭ ‬akik nem az előítéleteiket hozzák be a színházba.
‭–‬A politika sosem akarja a sajátjaként felmutatni a ti értékeiteket‭?
–De.‭ ‬Néha.‭ ‬Viszont mire ennek az értékét‭ ‬ők igazán észreveszik,‭ ‬addigra mi már nem leszünk.‭ ‬A KDSZ‭ ‬jelentős színháznak számít az országban,‭ ‬a térségben,‭ ‬de azért ez egy kisebbségi színház.‭ ‬1991-ben még azt gondoltam,‭ ‬hogy a legjobb rendezői arculat,‭ ‬ha azerbajdzsáni vagy,‭ ‬és ott is kisebbségi.‭ ‬Most azt is nehéz elmagyaráznom Európában,‭ ‬hogy kik vagyunk:‭ ‬egy‭ ‬szerbiai magyar kisebbségi színház.‭ ‬Remek imázs.‭ ‬Ha valakit a szerb színház érdekel,‭ ‬azt nem Szabadkán‭ ‬keresi,‭ ‬de ha a magyar,‭ ‬azt se.‭ ‬Ugyanakkor nem‭ ‬mondhatom,‭ ‬hogy diszkriminálva vagyok.‭ ‬Dolgozhatnék többet is szerb színházban,‭ ‬ha akarnék,‭ ‬viszont a kultúrát mindenki valamiképp mégis nemzeti identitásként éli meg,‭ ‬és a saját embereivel szereti képviselni a legjobban.‭ ‬Sokáig ebben az egész magyar történetben sem számítottam.
‭–‬Az újvidéki rendezésed,‭ ‬a Neoplanta,‭ ‬hogyan született,‭ ‬és milyen reakciók voltak rá‭?
–Hallottam,‭ ‬hogy van,‭ ‬aki úgy nevezi,‭ ‬hogy az‭ „‬ellen-Vörös‭”‬.‭ ‬Ami persze hülyeség.‭ ‬Szerzői darabnak indult,‭ ‬Újvidékről,‭ ‬a néhai tartományi fővárosról,‭ ‬a multikulturális paradicsomról szólt volna,‭ ‬ami még‭ ‬mindig benne van az identitásunkban.‭ ‬Száz éve‭ ‬35‭ ‬ezer lakosa volt,‭ ‬ebből‭ ‬13‭ ‬ezer magyar.‭ ‬Ma a város lakóinak száma a tízszeresére nőtt,‭ ‬a magyar lakosság pedig ugyanannyi maradt.‭ ‬Rengeteg betelepülő van,‭ ‬miközben még mindig létezik a nyitott vajdasági identitás,‭ ‬és mindez állandóan keveredik,‭ ‬és összetűzésbe kerül.‭
Időközben elkészült Végel László‭ ‬Neoplanta,‭ ‬avagy az ígéret földje című regénye,‭ ‬amely az újvidéki XX.‭ ‬századot öleli fel.‭ ‬Valahogy találkozott ez a két történet,‭ ‬a szándékom meg a regény.‭ ‬Tehát a multikulturális közösséggel kezdtem el foglalkozni,‭ ‬de kiélezetten kisebbségi szemszögből.‭ ‬A darab érinti a XX.‭ ‬század második felére vonatkozó történéseket,‭ ‬a megtorlásoktól a razziákig,‭ ‬Vajdaság autonómiájának az‭ ‬elvesztésén keresztül a máig,‭ ‬eddig a végül is izgalmas,‭ ‬szerethető,‭ ‬sokat és sokféleképp alakuló Újvidékig,‭ ‬amit láthatunk valójában,‭ ‬és láthatunk azokon a kliséken keresztül is,‭ ‬amik tulajdonképpen ma már nem is léteznek.
Jó,‭ ‬hogy a‭ ‬Vöröst nem nekem kellett megrendezni,‭ ‬de úgy érzem,‭ ‬ez a téma még hagy maga után egy-‭ ‬két megvilágítani való dolgot.‭ ‬Ám fontos,‭ ‬hogy bekerült ez a történet a magyar köztudatba,‭ ‬eddig nem foglalkoztak vele.‭ ‬Sok kérdést vet fel például,‭ ‬hogy az eset‭ ‬megtorlás volt-e az újvidéki razziáért.‭ ‬Szerintem‭ ‬nem…‭ ‬Annál pedig fontosabb dolog,‭ ‬már csak az áldozatokat figyelembe véve,‭ ‬hogy valamelyik politikai opciót tegyük érte felelőssé az aktuális politikai csatározás,‭ ‬attitűd részeként.‭ ‬Amit továbbra is le szeretnék magasról tojni.
‭–‬A Neoplantához‭ ‬kellett‭ ‬külön kutatásokat végezned‭?
–Végel könyve pont elég komoly.‭ ‬Újvidékkel meg‭ ‬régóta foglalkozom már.‭ ‬Gyerekként is elég tájékozott voltam,‭ ‬mert olyan családban nőttem fel,‭ ‬ahol ezeket a dolgokat nem hallgatták el.‭ ‬És fontos,‭ ‬hogy velünk úgy közölték a tényeket,‭ ‬hogy nem hagytak okot arra,‭ ‬hogy haragudjunk valakire.‭ ‬Jártak hozzánk szerbek,‭ ‬tudtam szerbül,‭ ‬nem voltam szeparatista.‭ ‬Egy magyarországi szűrőn keresztül ez nyilván egész másképp van.‭
A múlt feltárása egyébként jó pár éve hivatalos‭ ‬téma,‭ ‬és a két ország közötti történelmi-akadémiai diskurzus része,‭ ‬sajnos a bocsánatkérés csak egyik oldalon született meg.‭ ‬Tudod,‭ ‬ez olyan,‭ ‬amikor valaki,‭ ‬mondjuk,‭ ‬Pestről eljön egy szabadkai gimnáziumba,‭ ‬és azt mondja,‭ ‬hogy milyen szuper itt nektek,‭ ‬és milyen izgalmas,‭ ‬és milyen szívesen élne‭ ‬ő is egy többnyelvű közegben,‭ ‬és erre a diákok azt mondják,‭ ‬hogy igen,‭ ‬ők is,‭ ‬csak épp nem itt….
‭–‬Kikből áll a Neoplanta‭ ‬közönsége‭?
–Vegyes.‭ ‬Talán több szerb nézi,‭ ‬mint magyar.‭ ‬Egyelőre sikeres előadás.‭ ‬De vannak emberek,‭ ‬akár színészek,‭ ‬akik miatt azt kell éreznem,‭ ‬hogy jobboldali vagyok,‭ ‬csak azért,‭ ‬mert olyasmiről beszélek,‭ ‬amit‭ ‬ők sosem mertek volna elmondani.‭ ‬Az újvidéki magyar identitás más,‭ ‬mint a szabadkai.
‭–‬Gondoltad volna tíz éve,‭ ‬hogy lesz egy ilyen színházad ma‭?
–Nem reális azt gondolnom,‭ ‬hogy a Kosztolányi ennél nagyobbra fog nőni.‭ ‬Túl sok volt a harc,‭ ‬és ez fárasztó.‭ ‬Bonyolult helyzet,‭ ‬hogy rendezőként folyamatosan máshol dolgozom,‭ ‬miközben itt a színházam,‭ ‬aminek a működéséért szinte naponta kell,‭ ‬persze feleslegesen,‭ ‬mindenféléért kunyerálgatni,‭ ‬már a‭ ‬saját költségvetési eszközeiért is.‭ ‬Ez olyan érzés,‭ ‬mintha a hatalom ki akarna fárasztani,‭ ‬mintha a bizonytalanságba,‭ ‬az adminisztrációba,‭ ‬a bürökráciába akarna belefojtani.‭ ‬Ami a színházról való elképzeléseket illeti,‭ ‬ha visszagondolok az Aiowa csoportra,‭ ‬a kezdetekre,‭ ‬a tizennyolc éves kori önmagamra,‭ ‬ugyanazt csinálom most.‭ ‬Ezt nem szeretném elveszíteni.‭ ‬Meg kell találnom a Kosztolányinak azt a formát,‭ ‬amitől még‭ ‬működni tud.‭ ‬A repertoár megöl bennünket.‭ ‬De‭ ‬mindettől függetlenül végül is jövedelem és fedél van a fejünk felett,‭ ‬és sokszor ez is elég.‭ ‬Nem egyszerű,‭ ‬ha az ember belekerül a gépezetbe.‭ ‬Ha úgy vesszük,‭ ‬hogy a formailag és tartalmilag szabadabb színházak egy országban vagy kulturális térben valamiféle égők,‭ ‬fénypontok,‭ ‬nem sok ilyen kis világos platformot fogunk látni,‭ ‬és azt sem szabad felednünk,‭ ‬hogy ezek egy éjszaka alatt kiolthatók különösebb siránkozás nélkül.‭ ‬Szerbiában nem sok jót tudok jósolni a politikai változások függvényében.‭ ‬Az utolsó szerb rendezésemen Szabadkán két biztonsági ember is jelen van,‭ ‬mert bizonyos nemzeti erők jelezték,‭ ‬hogy nekik nem tetszik.‭ ‬Nem történt eddig semmi,‭ ‬és telt házak vannak,‭ ‬de mégse jó érzés ez a fenyegetettség.‭ ‬Ettől már csak az lesz viccesebb,‭ ‬amikor valami külföldi magyar nacionalista látja majd elégtelennek a magyar öntudatomat,‭ ‬és általa leszek veszélyeztetve.
‭–‬Mit csinálsz a következő évadban‭?
–A‭ ‬Bánk bánt rendezem az Újvidéki Színházban.‭ ‬Mert meg kell ezt is csinálni.‭ ‬Nyilván köze van ahhoz,‭ ‬hogy mit jelent ma ez a darab.‭ ‬A magyar drámairodalomban sérthetetlen ikonnak számít,‭ ‬holott nem az.
‭–‬Milyen más színészeivel dolgozni‭?
–Nehezebb,‭ ‬de ez tőlem is függ.‭ ‬A Kosztolányiban‭ ‬olyan színészek vannak,‭ ‬akiknek azt mondhatom,‭ ‬hogy kezdj el beszélni,‭ ‬és nem kell előre leírni nekik,‭ ‬amit mondani fognak.‭ ‬Jellemző rám,‭ ‬hogy későn kezdem el csinálni a darabot,‭ ‬későn indulok be,‭ ‬sok minden marad a végére,‭ ‬idegbaj,‭ ‬azaz bizonytalanság van,‭ ‬utolsó pillanat,‭ ‬ez nem könnyű a résztvevőknek.‭ ‬Van,‭ ‬aki ezt megtanulja,‭ ‬és munkamódszerként éli meg,‭ ‬van,‭ ‬aki nem bírja,‭ ‬vagy másra vágyik.‭ ‬Nálunk‭ ‬a Kosztolányiban például felütötte a fejét az a dolog,‭ ‬hogy klasszikus szerepekben szeretnének játszani,‭ ‬és nem szeretnék magukat explicit helyzetekbe hozni a színészek.
Kezdetben a szerb népszínházban drámákat rendeztem egy‭ ‬darabig,‭ ‬de a‭ ‬Neoplanta hasonlóan készült,‭ ‬mint a kosztolányis előadások.‭ ‬Pár éve a más színházakban készített előadásaim‭ ‬sem feltétlenül egy drámához kapcsolódnak.‭ ‬Ebben az értelemben nem sok különbség van a kosztolányis vagy külsős rendezéseim között.‭ ‬A lényeg,‭ ‬hogy másutt sem klasszikus drámákat csinálok.‭ ‬Jó felismerés volt,‭ ‬hogy bele tudok helyezkedni idegen társulatokba is.‭ ‬De mégis más az,‭ ‬amikor saját társulattal dolgozom,‭ ‬akikkel tréningben vagyok.
‭–‬Kik azok az alkotók,‭ ‬akiket szeretsz,‭ ‬illetve fontosnak tartasz a térségben‭?
–Fiatal rendezőként Ljubiša Ristić rendező és színházigazgató jelenlétét és színházhoz való viszonyulását nagyon fontosnak tartottam.‭ ‬Ugyanakkor lenyűgözött Nagy József színháza.‭ ‬Ma mindenképp fontos,‭ ‬amit Oliver Frljić és Borut‭ ‬Šeparović csinálnak,‭ ‬meg a szlovén Via Negativa csoport Bojan‭ ‬Jablanoveccal.‭ ‬A magyar kultúrtérben nincsenek valós kapcsolataim.‭ ‬Nem dolgozom ott.‭ ‬Így alakult,‭ ‬alakul,‭ ‬kivéve ami a szegedi Maszkot‭ ‬(Thealter‭)‬ illeti.‭ ‬A Desiré Fesztiválon van‭ ‬egy blokk,‭ ‬amelyben magyar független társulatok vannak‭ ‬jelen,‭ ‬azokat ismerem.‭ ‬Bodó,‭ ‬Mundruczó,‭ ‬Pintér,‭ ‬Zsótér,‭ ‬ezekről hallani.‭ ‬Ascherékat is mondtam volna tíz évvel ezelőtt.‭ ‬Ha játszanak is valahol a világban,‭ ‬mondjuk,‭ ‬egy reprezentatív válogatásban,‭ ‬én nem leszek ott.‭ ‬A Kosztolányit elég nehéz volt elfogadtatni Magyarország felé.‭ ‬Néha ma is.‭ ‬Érdekes megfigyelni,‭ ‬hogyan viszonyul a magyar szakma,‭ ‬mondjuk,‭ ‬a másik színházhoz‭ (‬Népszínház‭) ‬vagy hozzánk.‭ ‬Ezek‭ „‬mozgalmi‭” ‬kérdések,‭ ‬de végül is nem érdekel.‭ ‬Mindenki csinálja,‭ ‬amit gondol.‭ ‬A politikai színház fogalma most került be a diskurzusba Magyarországon,‭ ‬és nem is a szó színházi értelmében,‭ ‬ez fura.‭ ‬Ljubiša Ristić itt már a nyolcvanas években csinált politikai színházat,‭ ‬megaszínházi formában.‭ ‬Más kérdés,‭ ‬hogy egy adott politikai irányzat képviselőjeként folytatta.‭
–A színházaddal politizálsz végül is,‭ ‬de mennyire mész bele magánemberként a politikába‭?
–Egyáltalán nem.‭ ‬A politikai momentum előadásaimban is‭ ‬inkább egy eszköz,‭ ‬ami a hatásmechanizmus része.‭ ‬Van benne provokatív elem,‭ ‬amely elindít egy kommunikációt,‭ ‬felveti a diskurzus alapjait.‭ ‬Ha a Nemzeti Tanács kulturális bizottsága miatt kérdezed,‭ ‬nincs akkora súlya a tagságnak,‭ ‬javaslattevők‭ ‬vagyunk,‭ ‬ugyanakkor természetesen elkötelezettje vagyok‭ ‬ennek a kisebbségi kultúrának.‭ ‬Megesett,‭ ‬hogy a magyar politikum itteni riválisa,‭ ‬a Demokrata Párt emberei azon szórakoztak,‭ ‬hogy úgy állították be,‭ ‬mintha én rombolnám az itteni magyar politikai erőket.‭
Színházigazgatóként ezen kívül sok mindennel kell foglalkoznom,‭ ‬már lassan az egészséges levegővétellel is.‭ ‬Ez egy‭ ‬szűk közeg,‭ ‬ahol mindenki tudja,‭ ‬mi kell neki.‭ ‬Tudod,‭ ‬olyan‭ ‬színház kellene,‭ ‬amilyen nincs.‭ ‬Szóval a szűk közeg pedig a‭ ‬kedves familiaritás mellett tud irigy is lenni,‭ ‬gáncsoskodó,‭ ‬hamis.‭ ‬De hát ez az élet.
‭–‬Ha felnyalábolhatnád a színházadat,‭ ‬és elvihetnéd innen,‭ ‬hol tennéd le‭?
–Magyarországon.‭ ‬…‭ ‬De ez vicc.‭ ‬Ott is bosszantó az egész színházi diskurzus,‭ ‬ha egyáltalán van.‭ ‬Politikai csatározás.‭
Az interjút készítette:‭ ‬Artner Szilvia‭ (‬Sisso‭)