Az alábbiakban saját fordításunknak a Kolozsvári-féle szöveggel szembeni előnyeit kívánom bemutatni.

Samuel Beckett En attendant Godot/Waiting for Godot című darabja bemutatásától kezdve hatalmas siker volt, és mindmáig az is maradt. Magyarra Kolozsvári Grandpierre Emil fordította le (Nagyvilág,1965. augusztus), és a „fordítás bő négy évtized alatt huszonegy alkalommal jelent meg nyomtatásban változatlan szöveggel”. S ugyanezen szöveggel játsszák mind a mai napig. A szöveg tehát elfáradt, ezért is fordítottuk le. De azért is, mert Kolozsvári fordítása sokszor nyelvileg is eltávolodik az eredetitől, és – mint Pinczés István kimutatja – a forrásai is bizonytalanok, sőt beazonosíthatatlanok. Idegen szövegrészek is bekerültek a magyar fordításba, nem tudni, honnan. Egyszóval: egy ennyire eleven szöveget frissíteni kell. Frissíteni nyelvileg, és frissíteni abban az értelemben is, hogy a kulturális áthallásoknak és a nyelvi játékoknak vagy utalásoknak utána kell menni, és a lehető legtöbbet átemelni a magyar nyelvi és kulturális szövetbe. Ezt a munkát igyekeztünk a tanítványaimmal elvégezni. Az alábbiakban saját fordításunknak a Kolozsvári-féle szöveggel szembeni előnyeit kívánom pár példán bemutatni, jelezve, hogy a szövegben rejlő s nála kiaknázatlan utalások hogyan tágítják a mű értelmezési horizontját.
A csoportos fordítás hallatán nyilván sokan fölkapják a fejüket, de azt nem mondhatja senki, hogy előzmény nélküli volna. Itt Takács Ferencre és az ő Magyar James Joyce Műhelyére gondolok, melynek tagjai (Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid) közösen fordították le Joyce Ulyssesét. Közös munkára többnyire olyankor van szükség, amikor az eredeti mű tele van nyelvi leleménnyel, nyelvi játékkal és nyelvi-kulturális utalással, áthallással. Joyce mellett a másik nagy ír szerző, Beckett is ide tartozik. Itt ráadásul színházi előadásra szánt, tehát hangzó szöveget kell létrehozni, ezért különösen előnyös a közös, együttes fordítás, hiszen ez eleve hangos fordítást jelent. S közben közösen latolgatjuk-ízlelgetjük a szavakat, és e hosszabb-rövidebb latolgatás eredményeképp születik meg egy szó, egy mondat, egy fordulat.

A Guthrie Theatre 1973-as előadása. Schiller Kata felvétele

Az alábbiakban saját fordításunknak a Kolozsvári-féle szöveggel szembeni előnyeit kívánom bemutatni. Olykor a Pinczés-féle tanulmányra is kitérek, amelyik alapvetően az angol változatra épül, ám néha a francia szöveg fordítására is tesz – sokszor nem föltétlenül elfogadható – javaslatokat.
Kezdeném magával a címmel, amelyet bizony megváltoztattunk. Több minden is a változtatás mellett szólt. Talán a legfontosabb, hogy a magyar nyelvben a „várni” igének két vonzata van, szemben az angollal és a franciával. Vagyis el kellett döntenünk, hogy a „valakit” vagy a „valakire” formulát választjuk-e. Kolozsvárira nyilván az angol cím Waiting for Godot kötelező „for” vonzata is hatott. A mi gondolatmenetünk a következő volt: a „-t” raggal a magyarban egyértelműen személyre utalunk. A Godot-ra várva címmel arra kérdezünk rá, hogy „mire várunk?”, míg a Godot-t várva címmel arra, hogy „kit várunk?”. Márpedig a darabban elég sok mondat arra utal, hogy Estragon és Vladimir szerint Godot létező személy. A darab szellemiségétől sem esik annyira távol, ha arra hivatkozunk, hogy a Messiást várjuk, nem pedig várunk rá. Márpedig hiába Beckett kifejezett tiltakozása az angol God = Isten + francia kicsinyítő képző -ot: Istenke interpretáció ellen, az ember már csak ilyen, belehallja – és valamiképp Beckett sem berzenkedhetett nagyon e belehallás ellen.
Egy pragmatikus szempont pedig a reklámfogás akár: megragadja az ember tekintetét/fülét, mint minden újdonság.
Még mindig a címnél maradva. A francia en attendant-nak két jelentése van: az egyik a gerundivum, a „várva”, azaz a kitartott várakozás; a másik, és ez egy lépésben levezethető az előbbiből, a levélvégi formula, az „addig is”. A címben ezt nem tudtuk megoldani, de a szövegen belül, mikor Beckett maga is játszik e két jelentéssel, mi a Kolozsvári-féle várás közben helyett a másodikat választottuk:
VLADIMIR […] És most mit csinálunk?
ESTRAGON Várunk.
VLADIMIR Jó, de addig is.
Hiszen az „addig is”-t óhatatlanul kiegészítjük az „amíg várunk”-kal.
És most jön a darab első, felütésként működő mondata, amelyik franciául így hangzik: Rien à faire. Tételmondat ugyanis, a reménytelenség refrénje. A darabban négyszer hangzik el, nyilvánvalóan nem csak a cipőre vonatkozik, bár Estragon éppen a cipőjével küszködik. (Estragon attribútuma a földön járó láb-cipő, Vladimiré pedig a fej-kalap.) Kolozsvári a Hiába, nem megy fordításával elzárta az utat a cipő felhúzásánál jóval tágabb, egzisztenciális kérdésként való értelmezése elől. Mi pedig éppen ezt a lehetőséget nyitottuk meg a Nincs mit tenni-vel.

A Comédie-Française 1978-as előadása. Schiller Kata felvétele

És akkor jöjjenek a kulturális-civilizációs utalásrendszerrel kapcsolatos kutatásaink, újításaink.
Vladimir a darabban – Kolozsvári fordításában – istentelen iskoláról beszél, ami Pinczésnél – igen helyesen – „állami iskola” lett. A franciában álló „école sans Dieu” kifejezésbe egy francia ugyan önkéntelenül beleérti az „istentelen” jelentést, ám az valóban „állami, laikus” iskolát jelent. Az 1881 –82-es Jules Ferry-féle törvény körül ugyanis, amely kimondja, hogy a francia iskola laikus, ingyenes, és mindenki számára elérhető és kötelező, az állam és az egyház között vita alakult ki, és ebben a nagyon kulturált (!) hangnemben zajló vitában az állami iskolát „école sans Dieu”-nek hívták az „école avec Dieu”-vel, az egyházi iskolával szemben. Vagyis ez terminus technicus – is! A közvetlen és az egy adott időszakhoz köthető technikai értelmek „összeeresztéséből” születik a poén. Az eredeti francia szöveg, amelyet Pinczés is az Éditions de Minuit 1952-es kiadásának jelöl meg, így hangzik:
VLADIMIR Tu as lu la Bible?
ESTRAGON La Bible […]
VLADIMIR Á l’école sans Dieu?
ESTRAGON Sais pas si elle était sans ou avec.
VLADIMIR Tu dois confondre avec la Roquette.
A Kolozsvári-féle „istentelen” szó túl erős, hiszen a szó jelentése: istenkáromló, ateista, pogány, így elüt a szövegrész frivol hangnemétől. Mi is sokat gondolkodtunk, hogy „istentelennek” fordítsuk-e, de amikor visszafordítottuk, láttuk, hogy a magyar „istentelen” szó francia megfelelője az „impie”, ami sokkal erősebb a francia sans Dieu-nél. És – Beckettre igen jellemző módon – van egy köznapi felütése is. Ásványvízrendelésnél vagy egy kávékínálásnál ezt kérdezik: „sans ou avec?”: „savasat vagy menteset?”, vagy a kávénál: „cukorral vagy anélkül?”.
És hogyan kerül ide a Roquette, ami Kolozsvárinál siti, Pinczésnél pedig gyivi, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet?

A finn Jyväskylän Huoneteatteri előadása. Schiller Kata felvétele

A Rue de la Roquette-ről, erről a belső-párizsi, ma nagyon „menő” utcáról egy párizsinak két dolog jut eszébe: a börtön és az, hogy a harmincas évekig neves Talmud-iskolák voltak itt, és ma is van egy híres jesiva, azaz zsidó tanház. Ismerve Beckettnek a „megalázottak és megszomorítottak” iránti kivételes rokonszenvét, biztosnak veszem a kettős utalást.

A börtön-utaláshoz hozzátenném, hogy véleményem szerint, és ez marad vélemény, mert közvetlen bizonyítékaim természetesen nincsenek, de Beckett, tekintettel az időbeli közelségre, inkább gondolhatott a női börtönre és siralomházra, mint a XIX. században működött fiatalkorúak börtönére.
Az utalás-hálóban a másik fontos elem a zsidó vonatkozás. Ne felejtsük, a Godot-t Beckett 1948-ban kezdte írni, szinte a második világháború másnapján. Náciellenessége, különösen 1938-tól, miután hosszabb időt Németországban töltött, közismert, ennek hangot is adott avval, hogy aktív tagja lett az Ellenállásnak. Jó ideje pedig azt is tudjuk, hogy a Godot-nak létezik egy olyan autográf kézirata, amelyben Estragont még Lévynek hívják, márpedig ez összetéveszthetetlenül zsidó név.6 Később az ilyen direkt utalásokat kihúzta, ám néhol mégis benn marad néhány: Roussillon, Bonnelly, Vaucluse arra a délfrancia falura és környezetére utal, ahol élettársával, Suzanne-nal három évig bujkált, mert egy olyan ellenálló csoportban dolgozott, amelyet figyeltek. Nehezen képzelhető tehát, hogy Beckett – ha már önéletrajzi elemeket benne hagyott a darabban ̶, épp az üldözött, majd kiirtásra szánt zsidóságra ne akart volna, ha mégoly rejtetten is, utalást tenni.
A Rue de la Roquette-nek tehát ez a kettős jelentése van, ezt próbáltuk a Majré-Gasse névvel érzékeltetni. A héber eredetű jiddis majré szó félelmet jelent, amelyik a közismert Nóra utónévből és a görög Moirák, sorsistennők nevéből is ismerős, és mivel félelem ott van, ahol balhé van, és a Gasse a bécsi Judengassét idézi, úgy gondoltuk, valamiképpen visszaadjuk a Rue de la Roquette-nek a franciák számára evidens kettős asszociációját. Fölmerült még a Kozma utca is, hiszen itt van zsidó temető meg börtön is, de számunkra az első tűnt hatásosabbnak. A mi fordításunk tehát így hangzik:
VLADIMIR Olvastad a Bibliát?
ESTRAGON A Bibliát […]
VLADIMIR Abban az Isten-mentes iskolában?
ESTRAGON Mentes volt, vagy nem, azt nem t’om.
VLADIMIR A Majré-Gasséval téveszted te össze.
Ha már a zsidóságra való utalásnál tartunk, fontos kitérnünk a turbin, tourbière, szombat összefüggő jelentéshálójára. Pinczés azt állítja, hogy „a munkaidő utáni találkozás ténye a két csavargót szociálisan konkretizálta a francia szövegben (és a magyar fordítása szerint is becsületes munkásemberekként élnek képzeletünkben)”.7PINCZÉS, 38. Azt hiszem, Estragon és Vladimir minden Godot-fan számára két clochard, hogy a korabeli nyelvhasználattal éljek. Ma homeless-t, hajléktalant mondanánk. Estragon valami árokfélében tölti a két éjszakát, Vladimirről nem tudunk semmit, de az biztos, hogy nem „ágyban, párnák közt” alszik, hiszen Godot éppen a koszt-kvártély ígéretét is jelenti a számukra. De nézzük, mi áll az eredetiben.
A turbin = meló szó az után szerepel, hogy Vladimir a közönség felé fordulva tourbière-t = tőzeglápot említ, majd azt fontolgatják, hogy melyik napot jelölte meg Godot. Elsőként a szombat jut eszükbe, utána a vasárnap, azaz a zsidó, majd a keresztény vallás „munkatilalmi” napja. Ez könnyen átlátható. A turbin-tourbière nem csupán hangzásban hasonlítanak, hanem eredetükben is, amennyiben mind a kettő az azonos hangzású két turba szóra megy vissza. A frank eredetű mocsarat jelent, a latin pedig a kantáták és passiók népségét-csőcselékét.
A következő, egyszerre tartalmi és fordítói észrevétel, hogy Beckett sokat játszik a rendezői utasításokkal, pontosabban „összeereszti” az utasítások szövegét a szereplők szövegével. Erre a híres példa a Menjünk – (Nem mozdulnak). Ez a poén Kolozsvári figyelmét gyakran elkerüli. A mi szövegünk viszont – akár az eredeti jelentést föláldozva is – inkább a játéknak juttat nagyobb szerepet:
ESTRAGON (bolondozva) Ez bolond.
Kolozsvárinál nyoma sincs a játéknak:
ESTRAGON Meg kell veszni. (Hajladozik kacagtában)
Egy másik példa: a kötni jelentésű lier ige adja a liaison egyik jelentését is, amikor egy szóvégi és egy szókezdő hangot kötünk. Ennek elmaradása a primitív beszédmódra jellemző.
VLADIMIR Godot-hoz kötve? Miket beszélsz? Kizárt dolog. (Szünet. Nem köti a hangokat.) Mond-tam.
Külön téma a Lucky-monológ. Itt az eredeti beszélő neveket Kolozsvárival ellentétben már Pinczés is fordította. Az első világháborúban jelentős francia helységneveket megpróbáltuk részben a magyar történelembe és földrajzba „ágyazni”. Így lett belőlük Trianonfüred, illetve Szajnalök, Szajnaug, Szajnaalpár stb.
Végezetül néhány fordítói hanyagságot említenék:
Érthetetlen, hogy a francia kultúrájú Kolozsvári hogyan nézhette el a do do, do, do altató formulát (a dodo nagyjából alukálnit jelent), s hagyta meg változatlanul, holott a tente, tente fordítás adja magát, főleg, hogy a kontextusból egyértelműen kiderül, hogy Vladimir így akarja elaltatni a nyűgös Estragont.
Az ezt kérdem magamtól gallicizmus, szó szerinti fordítás, magyarul egyszerűen: azon gondolkodom. A vacak eufemizmus, amennyiben Estragon cipőjéről van szó, amely annyi vesződséget és fájdalmat okoz neki, a francia saloperie a bizalmas regiszterhez tartozik, ma meg aztán pláne nem kell finomkodni. Ezért választottuk az ezt a szart. Az apró dolgokban kerülni kell a hanyagságot helyett mi a frappánsabb Az ördög a részletekben rejlik mellett döntöttünk, mivel így még pikánsabb, mikor kiderül, hogy Vladimir elfelejtette begombolni a sliccét. És még egy szójáték elmaradásához:
VLADIMIR En effet, nous sommes sur un plateau. Aucun doute, nous sommes servis sur un plateau.
Kolozsvári mintha észre sem venné a többszörös szójátékot:
VLADIMIR Fennsíkon vagyunk, csakugyan. Nincs vita, ez itt fennsík.
Többszörös szójátékot mondtam, hiszen a plateau három dolgot biztosan jelent: fennsíkot, tálcát és a „világot jelentő deszkákat”. Vagyis az eredeti jelentését leginkább megközelítő fordítás valahogy így hangzanék: Színházban/Fennsíkon vagyunk. Úgyhogy élünk, mint Marci hevesen. Mi nem a tartalmi, hanem a nyelvi-hangzásbeli játékot választottuk – lévén mégiscsak színházról szó:
VLADIMIR Tényleg fennsíkon vagyunk. Fenn síkra szállnak ellenünk.
És nem is vagyunk olyan messze Beckett elgondolásától. Hiszen hogy a két clochard jól él, az irónia, ha pedig nem, mert támadják őket – de nem támadják, mert arra sem méltatják Vladimirt és Estragont –, végtére is mindegy.
Befejezésül két problémát hoznék elő. Az egyik egy komolyabb félrefordítás. Kolozsvári Ilyen az ember-nek fordítja a Voilà l’homme-ot, az Ecce homo francia megfelelőjét, holott az Íme az ember Pilátusra, majd pedig Nietzsche hasonnevű művére utal. Szintén komoly megfontolást igénylő kérdés volt a sauver ige fordítása. Kolozsvári az üdvözült szót választotta, amivel az a baj, hogy csakis szakrális jelentése van, szemben a mi megmenekült szavunkkal, amelyik – csakúgy, mint a francia – egyszerre hordoz köznapi és szakrális jelentést.
Márpedig ez a sokfedelűség Beckett valódi jellemzője.