Spiró György színművét Máté Gábor rendezésében a Teatr Dramatyczny mutatta be. A napló első részét márciusi számunkban közöltük.

2014. december 9.
Balázzsal együtt mentünk ki a reptérre. A gép késett, de majdnem behozta. Egy órán belül landoltunk a Chopin repülőtéren, így jutottunk el Liszt Ferenctől Chopinig. Megint itt vagyok. Négy nap Pest után – három előadásom volt. A szobámat „kicsinosították”. Új kapcsolókat szereltek a falra, ropogós ágyneműt kaptam, örömömre a lepedőm végigér az ágyon. Az eddig nem égő neoncső helyére is került egy működő. Kevésbé volt büdös, mikor beléptem.
A wifi gyengébb lett.

Sławomír Grzmkowyski (Kazyński), Agnieszka Warhulska (Kamińska), Maciej Wyczański (Gubernátor) és a társulat

Emlékpróba XI.
Sejthettem volna, hogy ugyanolyan nehézségekkel állok neki a próbáknak, mint az elején. A pesti tartózkodásom miatt kimaradt négy nap próba. Nehezen szedték össze magukat. Megint az utolsó két jelenetet vettem Bogusławski nélkül, az eredetileg tervezett egy-másfél óra helyett két és fél óráig próbáltuk. Természetesen ki-ki habitusa szerint vett részt a kreatív alkotástól a züllesztő lötyögésig terjedő skálán.
Ezzel együtt tapasztaltam némi eredményét a munkának. Legfeljebb annyi a kompromisszum, hogy ismétlő jelleggel nem futunk neki újra egy jelenetnek. Az idő is sürgetett. Volt egy felesleges vita, amit az öregasszony gerjesztett. Nem is nagyon vett részt benne senki, mégis kénytelen voltam alapvető dolgokkal előállni. Nyilvánvaló, hogy az utolsó felvonásban, mikor Rybak visszaérkezik, a szereplők igazságosan szétosztva mondanak egy-egy mondatot. Aggályosan figyelve arra, hogy mindenkinek jusson. Itt az eddigi elemzésünk szerint Skibińska a társulat réme, soha nem lehet tudni, mikor tör rá az idegbaj a háborúban elvesztett fia miatt, a másik nő, Kamińska pedig igen sokszor bepróbálkozik Bogusławski itt-tartózkodása alatt, hátha felvinné őt Varsóba. Mindegyiknek megvan a saját problémája, ehhez képest a szövegeikből ezek nem következnek. A Kamińskát játszó színésznő nem is nagyon szeretne már itt megszólalni. Ezzel a megközelítéssel teljesen egyet is értek, értettem. Hrehorowiczówna pedig azt javasolta, hogy simán mondják el csak a szöveget, gyorsan, hiszen ez úgyis csak információ stb. Próbáltam meggyőzni, hogy talán a színpadon látható emberi sorsok izgalmasabbak, mint az, hogy valamiféle mérleg alapján mindenkinek jusson mondat. Nem beszélve arról, hogy azokat a történéseket, amiket Rybak előtt mesélnek, a néző már látta. Na, ez. Meg a Díszítő újabb teljesen téves és értelmezhetetlen mozgássort adott elő, mikor megjelent a kabáttal, amit Bogusławski öltözőjében talált. Felvette magára, mint egy kezeslábast, így jött be, megállt és tapsolt. A színészek közül többen – már akik figyeltek – lehajtották a fejüket. Każyński bejövetelét elemeztük még, a sok vodka megivását. Az én Sławomirom mint egy kisgyerek örült, hogy mennyi vodkát fog meginni. Gyanúsan sok cukrot szopogat próba alatt.

Emlékpróba XII–XIII.
10-től énekpróba, csak 11-től vettem a második felvonást. Főleg a két férfi: Bogusławski és Każyński próbált hasznosan. Néha a többieknek is van egy-egy jó pillanata. Ketten hiányoztak, ezúttal Kamiński és Damse. Jellemző, hogy a kisebb szerepekben próbáló színészek nem egészen tudják, hogy hol vannak. Ez olyan, mintha valamely labdajátékban, egy csapatban néhányan nem tudnák, hogy merre van az ellenfél kapuja. Kétszer is megcsináltuk a második felvonás közel kétharmad részét. Ezzel nagyjából véget is ért a próba. A két férfi színész még bent maradt a teremben szöveget mondani. Mi (Patrícia, Balázs és jómagam) enni mentünk a büfébe. Legnagyobb megdöbbenésemre a kiváló Kamińska az asztalnál ült, és vodkát ivott. Hogyhogy? – kérdeztem. –̶ Ma játszom – mondta a legnagyobb természetességgel… vagyis normális, hogy ilyenkor délután 2 fele bedob egy felest, hiszen játszik, ha nem játszana, nem inna. Gyorsan felhajtotta és kiment, mint aki érzi, ez nem mindenhol van így.
A délután semmittevéssel, kis alvással telt. Ki se mozdultam. Este két kis jelenetet tudtam csak próbálni. A darab elejét és végét. Elvben 7-től 9-ig. Arra gondoltam, hogy nem is tudom majd kitölteni az időt. Kis gyakorlás, és meg is vagyunk. Igen ám, de a Díszítőt alakító emberem akadékoskodni kezdett. Egyik próbán Witek kipróbálta, hogy ő mint Bogus- ławski beméri a színház akusztikáját; ez teljesen fellazította a jelenetet, valami plusz került bele. Jót tett, hogy kimozdult az első pár oldal az információs kényszerből. A Díszítő nem tudta elképzelni, hogy Bogusławskiban nem ismerik fel Bogusławskit. Tette fel ezt a kérdést annak ismeretében, hogy a darab következő jelenete arról szól, hogy még a színészek sem ismerik fel, miközben ott téblábol körülöttük. Az illető győzködésével eltelt félóra. Ekkor kezdtünk dolgozni. Változtattunk kis momentumokat. Újabb probléma támadt, hogy ki iszik, ki kínál meg kit itallal. Aztán ennyi. Következett a legutolsó jelenet. Innen már az egyik próbán kioperáltuk az utolsó mondatot. „Hát, itt is voltunk egyszer” – Béla elégedetlen volt vele. Magyarul jó darabzáró mondat, az itteniek esküsznek, hogy lengyelül ez nem jelent semmit. Ezekben nyilván meggyőzhető vagyok. Hogy mi hogyan hangzik, ezzel amúgy is barátkozom már egy hónapja. Nem szép nyelv, na. Torlódnak a mássalhangzók. Ezzel kapcsolatosan tegnap gondoltam valami vicceset, de mára elfelejtettem.

Ének — Emlékpróba XIV.
Délelőtt csak énekpróba volt, abból sem volt mindenki.
7-től pár szereplővel egy, az eddiginél kisebb próbateremben próbáltunk. Blumenfeld már az elején szólt, hogy félóra múlva el kell mennie, mert az unokájára fog vigyázni. Átvettük az ő jelenetét. Nem volt rossz próba, pár dolgot megint sikerült tisztázni.
A Tartuffe-elemzés izgalma után, mikor a Gubernátor előtti megjelenésre akarja rávenni Bogus- ławskit Każyński, mindig esik a feszültség. Ennek megváltoztatásán dolgoztunk. Születtek finom megoldások kettejük vitájában. Sławomir javasolta, hogy a Tartuffe-próbát még az eddiginél is jobban gyorsítsuk fel, csak Bogusławski és Rybak megjelenésére tegyük a hangsúlyt. Ez a gondolat megér egy próbát, noha most, hogy leírom, nem vagyok benne biztos, hogy a néző számára elég ez. Na, meglátjuk.

Jelenet az előadásból

Emlékpróba XV.
Délelőtt a beígért jelenetet vettem először. Kipróbáltuk a szöveg nélküli Tartuffe-öt. Volt, aki így is rossz volt; volt, aki tulajdonképpen jobbnak mutatkozott. Egyébként többnyire szörnyen fegyelmezetlenek. Pluszban pedig nem emlékeznek semmire. Illetve néhányan emlékeznek, a többség nem. Végigvettük a második felvonást, majd átálltunk a harmadikra. Abban a próbateremben voltunk, ahol előző este. Kicsi, alacsony belmagasságú és levegőtlen. A kibérelt színpadról harsogott egy szimfonikus könnyűzenei nagyzenekar. A Gubernátor fogadásán kiderült (eddig a korlátozott megjelenés miatt fel se tűnhetett), hogy csak 11 pohár van – persze az sem pezsgőspohár –, „egyáltalán, ki itt a kellékes”, töprengtem. Látszott, hogy a színészek sem barátkoztak meg ezzel a rendszerrel. Kockázatos tőlük bármire is rákérdezni, mert ilyenkor azonnal többen többfelé beszélnek. Bábeli nyelv- és hangzavar keletkezik. Ami látszik: előadás épp hogy van. A díszleteket csak akkor bontják szét, ha aznap másik előadás lesz, a színpadon alig lehet próbálni. Nincs kapcsolat a kiszolgálószemélyzettel. A levegőben elhangzanak kérések, azt a többnyire aluszkáló ügyelő vagy feljegyzi, vagy nem. Az épületben egyébként a lengyel tévé is jelen volt. Felvették ezt a koncertet. Teljes volt a nyüzsgés és a zaj. Rémes lengyel táncdalok zengtek az egész épületben.

Színházlátogatás VI.
Délután kétszer is bealudtam, elmentem kávét, tejet, vizet venni. Eltelt az idő. Este újra színházba mentünk, ezúttal abba, ahol A mi osztályunkat is játszottuk. Miller Édes fiaim című művének bemutatója ment Słobodzianek színházának egyikében. Hallottam, hogy másfél óráig tart, azt gondoltam, ezt, még ha rossz is, könnyedén viselem. Felvonult Varsó néhány fontos művésze – gondolom. Az igazgató ott magasodott a bejáratnál, és mindenkit fogadott. A színpadot négyfelől körülültük. Mi hárman: Patrícia, Balázs és én az első sorban foglalhattunk helyet. A színpad négyszög, zöld műfű, terebélyes asztal, négy hokedliszerű ülőalkalmatossággal, az asztal alatt összesöpörve jelentős mennyiségű őszi avar, az asztal fölött látszott is a fa egy-két nagy ága, ahonnan a levelek lehullottak. Az ágak közt lámpák, egyébként a műfüvön is szanaszét őszi levelek. Mint Horvai hetvenes évekbeli Három nővér-rendezésében. Jócskán húzott szöveg ment, redukált szereplőszámmal. Volt valami narrátorszerűség. Az apa az a színész volt, akit nyáron az Oidipuszban Kreónként „csodálhattam”, az anya egy strapabíró, szép arcú, nálam idősebb; a fiú egy vereségre ítélt jellegtelen, a lány egy érzékeny, szintén szép arcú, volt még az ő jogász testvére, súlytalanként. Szép visszafogott játék ment, egy-két szót értettem. Pl.: teraz – most. Elhangzott még: General Motors és George (ez a pilóta fiú neve, aki halott). Közelről figyelhettem a művészeket. Nagyon esztétikus volt. És valóban másfél óráig tartott. Patrícia megtudta, hogy a fő színésznő fia rendezte az előadást. Egy Juronics Tamás külsejével bíró lengyel, meg is hajolt tervezőjével és zeneszerzőjével együtt. Elég nagy siker volt, jelentős taps – természetesen nem ütemes, gyors tenyércsapkodásnak kell elképzelni. Hosszan tartott.
Sebesen eljöttünk. Nehogy véleményt kelljen mondani. Jelen volt a „társulatomból” Bogusławski, Każyński és a Súgónő. Majd ma kiderül, hogy mennyit vodkáztak.
Elmentünk a drága kacsás pirogos étterembe, a szokásos Chiantival és hozzá valami első díjas süteménnyel. Ezúttal levest is ettünk. Most egy másik teremben volt csak asztal, itt ült még rajtunk kívül egy zongorista, aki erősen püfölte a hangszert, többször melléütött. Repertoárja a Csendes éj dzsesszesítésétől Chopineken át Mozart Török indulójáig ívelt, feltűnő volt, hogy két Chopinbe is belekezdett, a Mozartot se játszotta végig – hallhatóan elakadt, majd lecsukta a zongora fedelét, és távozott. Szerencsére.

Emlékpróba XVI–XVII.
Két próbám is volt a színpadon. Délelőtt első, második felvonás. Este a harmadik. Az első, megállásokkal, nem ment rosszul, különösen a másodikhoz képest. Döbbenetes volt, mennyire fogalmuk sincs arról, hogy mit csináltunk az előző napokban. Amikor utoljára a színpadon voltunk, könnyebben rátették azt, amit a próbateremben próbáltunk. Most mindenben elbizonytalanodtak. De Witek az első felvonást jól bírta, a másodikra szétesett, elfáradt. Olyanokra sem emlékezett, amiket két napja nagyvonalúan teljesített. Elkedvetlenített a második felvonás gyengélkedése.
A harmadik felvonás előtt megbeszélést tartottam a második felvonás felírásaiból. Úgy tűnt, hogy felfogják, amiről beszélek. Aztán részleteztük a harmadik felvonást. Igen sokszor megálltam, gondolom, ebbe nagyon elfáradtak, mert egyre invenciótalanabbul szerepeltek. A darab a darabban, a Tartuffe gyengén ment, újra elkezdték, hogy akkor ezt hogyan kell játszani (mintha nem próbáltuk volna már elégszer). Aztán szünet után (miután a büfében több üres vodkáspoharat fedeztem fel) a Bogusławski nélküli részt vettem. Elég jó irányt lőttem be – érzésem szerint. Ők azonban már teljesen fáradtak voltak. Meglepődnék, ha bármire is emlékeznének. Közben többen jelezték, hogy csütörtökön próba helyett inni szeretnének velem. Rémes lesz. Nem voltam túl lelkes, ez, azt hiszem, az arcomra volt írva. De az az érzésem, muszáj lesz velük vodkáznom, hogy azt érezzék, egyívásúak vagyunk. Hogy a vodkát hogyan fogom legyűrni, fogalmam sincs, mert ezt az italt akkor is nehezen nyeltem le, amikor még képes voltam egyáltalán rövidet inni.

Jelenet az előadásból

Emlékpróba XVIII–XIX.
Két nagyszínpadi próbám jött két nap szünet után. A kötelező vasárnap és hétfő. Eredeti híreim úgy szóltak, hogy teljes lesz a létszám, ám Pięknowskám Krakkóban tölti a keddet, szerdát, és Skibiński sincs két napig. Ma továbbá nem lesz Rogowski és a Díszítőt játszó. Énekpróbával indult a nap. Ez összeszedte őket, és mondhatom, utána végig összetartóbbak voltak, mint egyébkor. Azokat a jeleneteket vettük, ahol elképzelésem szerint meg kell szólalni a kórusnak, aláfestő zeneként. A betanító intenzív jelenléte nagy segítségemre volt. Tehát a második felvonásból megnéztük Bogusławski és Rybak megjelenését (elég biztató), és az első Bogusławski–Chodźko párbeszéd alatti, kínomban kitalált daltanulást a színpad legmélyén. A halk éneklés még nehézségekbe ütközött. Tovább nehezítette a próbát, hogy néha egy-egy szereplő elment ruhát próbálni. Mindig jókor, de a visszajövetelük már igen hektikus volt. Tetőzte a problémát, hogy Sławomir fél 2-kor elment. Így, amikor meg szerettem volna nézni a második felvonás állapotát, arra csak félóra idő jutott. Kíváncsi voltam, meddig jutunk ennyi idő alatt, azonban valami kicsiség miatt leálltunk, így már csak 20 perc maradt. Sebaj – gondoltam –, menjünk onnan, hogy kiment Każyński… csakhogy Chodźko akkor próbálta éppen a ruháját. Mire megérkezett, már csak 15 perc maradt az egész próbából. Hát így. Így néz ki egy jó próba Varsóban a Dramatycznyben.
Délután riportot adtam, riportot adni nehezebb tolmáccsal, mint rendezni. Azt mondtam például, hogy a lengyel nők szépek, a férfiak kopaszok.
Este a harmadik felvonás Tartuffe-előadásának a két sas és a cár képének részleteivel kezdtem a pepecselést. Ezután álltunk neki elejétől a felvonásnak. Jó hangulatban gyakoroltunk, a hiányzó szereplőinket Jaga, a súgó olvasta be. Ez persze nem teszi a próbát „tökéletessé”. De ezzel együtt helyenként jó ritmusok alakultak ki. Amikor a színpadra mentem utasításokat adni, nem éreztem a szombaton tapasztalt átható alkoholszagot – ez frappírozta munkakedvemet.

Emlékpróba XX.
10-től újra énekóra. Könnyedén átadtam, mert többen úgyse voltak jelen. Pięknowska, Rogowski és Díszítő szerepek. Fél 12 előtt valamivel tudtam nekiállni a második felvonásnak. A hiányzó szereplők miatt persze ritmust nem tudtam belelátni, de többen igen kiválónak mutatkoztak. A két fő férfi, a fő nő és például Maciej is emberibb hangra váltott. A kisebb szerepekben néha egy-egy jó villanás látszik kialakulni. Tartottam megbeszélést is. Aztán ment mindenki vigíliára. (Néhány színésznő eleve más ruhában jelent meg – itt nincs próbaruha –, Hrehorowiczówna megmosta a haját, talán először, mióta ismerem.) Valami előkarácsonyi ünnepség a munkahelyen, ahol az igazgató üdvözli az ott dolgozókat, aztán mindenki ostyával a kezében körbe-körbe jár, jókat kíván a másiknak… Mi, magyarok is részt vettünk ezen. Néhányan hozzánk is odajöttek, mi pedig sorban álltunk Słobodzianeknél. Nagyon érzelmessé vált mindenki. Mindenesetre szimpatikusabb, mint az ajándékozás-kényszer.
Vacsoráztunk Annival. Azt mondta, minden színész józan volt a ruhapróbán…

Összpróba I.
Teljesen normálisan dolgoztunk. Jó, nem volt itt mindenki, de mégis. Zenés próbával kezdtünk. 40 percen át. Aztán végigmentünk a darabon. Több mint három óra volt szünettel. Persze leálltunk néhányszor. Azt szeretném, ha az első rész 1 óra 35 perc lenne maximum. A második pedig 45 perc. Ezt most még nem tudom belőni. De olyan volt, mint egy rendes próba kb. 10 nappal a premier előtt. Ez összességében megnyugtató, hiszen valójában ennyi van hátra, azzal a különbséggel, hogy lesz 10 nap leállás a karácsony és szilveszter miatt. Be kellett lássam, vannak olyan jelenetek, amelyek rettenetesen elnyúlnak, energia nélkül. Ezeket estére kiírtam, hogy dolgozzunk rajtuk.

Emlékpróba XXI.
Szorongva mentem az esti próbára, féltem a vodkázástól. Előtte azonban jól próbáltam. Vettem az első felvonásból a kettősöket és a második felvonás végét. Nagyon izgalmas, ahogy Witek odaadja magát Agának, holott az lenne a feladat, hogy hárítsa őt, rázza le. Erre teljesen képtelen. Olyan jól működnek együtt, valósággal szerelmesek egymásba, hogy a Bogusławskit játszó Witek kénytelen volt kitalálni valami határozott játékot, hogy ne adja oda magát teljesen. Hosszú papírcsíkokat tép le a példányából, míg Kamińska hozzá beszél. Ez elég jól működik. Aztán a múltkori próbán kiválóan játszó Bartek Damse szerepében próbált ki valami újat, ami katasztrofális volt. Magam részéről nem értem, hogy ami jó, azt valaki miért érzi rossznak. Hősleg pózolt, ahelyett, hogy a szituációt játszotta volna. Aztán mikor belekötöttem, és megpróbáltam rávenni, hogy a szituációt játssza, újból módosított, nagy igyekezettel sírásra görbítette száját, lehet, hogy valódi könnyeket is ejtett, de hogy erre mi szüksége volt, nem tudom. A második felvonást, azt hiszem, valóban pontosítani tudtam. Ezután megbeszélést tartottam. Közel egy órán keresztül nyüstöltem őket.
Ekkor következett az italozás – barátkozás egymással. Kedvesen, nagy elánnal magyaráztak. Patrícia tiszta erőből fordított. Azt állította, hogy kérik, jöjjek vissza. Dolgozzunk együtt. Nem tudom, mennyi igaz ebből… talán valami lehet, mert Csehovot akarnak játszani, úgy, hogy én rendezem. Tényleg meghatódtam. Aztán egyre több bort kellett inni.

Emlékpróba XXII–XXIII.
Gyakoroltattam az elejét, rendkívül ritmustalan volt, háromszor-négyszer megismételtük, ahogy a színészek bejönnek, az ügyelő bemutatja kvázi őket azzal, hogy névsorolvasást tart. Néhány egyéb kis pontosítás is történt. Rybaknak megkíséreltem kiszélesíteni a mozgását, ahogy a tükröződéseket ábrázolja mint a megírandó darabja fő témáját. Aztán jött Kamińska. Witek nem emlékezett, mi volt a tempója a tegnap-előtti papírtépkedésnek. Újra vettük. Aztán ő kérte, hogy ismételjük meg a Rybakkal, majd a Kamińskával való kettőst. Szünet után majdnem egyvégtében lement a második felvonás. A végén aztán sok megállás. Világos volt, hogy a harmadik felvonásnak már nem érdemes nekimenni. Megbeszélést tartottunk. Aztán befejeztük a délelőtti munkát.
Aludtam félórát. 4-től a kacsás pirogos helyen Słobodzianekkel ettünk. Szegény Patrícia egy ilyen éjszaka után volt kénytelen két órán keresztül egyfolytában fordítani. Sajnos ezúttal nem kacsás, hanem kásás-kecskesajtos pirogot ettünk, ami meg sem közelítette a szárnyas kedvencemet. Előtte leves. Słobodzianek megismételte meghívását újbóli munkára. Nem zárkóztam kereken el, de másfél évnél előbbi (optimista) esetlegességet nem említettem. Mondott Szeget szeggel-t és Úrhatnám polgárt. Mondtam, ha jönnék, néhány színésszel a mostaniak közül mindenképp szeretnék dolgozni. Tehát a darabválasztás is ennek függvényében kellene, hogy történjen. Aztán érdeklődött, egyes színészekről mi a véleményem, hogy’ látom őket. Satöbbi. Említette, hogy a színészek nagyon szeretnek velem dolgozni. Néhány falat lenyelése után belekérdeztem, szereti-e egyáltalán, hogy igazgat, nem gondolja-e, hogy ez inkább púp a hátán, előbb – szintén kérdésemre – taglalta is, hogy mennyi problémát okoz a folyamatosan csökkenő dotáció, a kevés előadás (hiszen a színészeket egyáltalán nem lehet egyeztetni). De úgy érzi, a következő évben meg tudja oldani, hogy akár heti öt előadás is legyen a színházaiban. A közönség a posztdramatikus előadásoktól egyre jobban visszafordul a klasszikus művek felé. Azt mondta, a közönség azt se tudja, mi is az a Hamlet, legfeljebb azt, hogy mi Warlikowski Hamletje. Ha nem sikerül elérni a változást, visszamegy abba a színházba, ahol már dolgozott, afféle szerzői színházat valósítana meg újra. Majdnem lekéstük az esti próbát.
Igazítottam kicsit a Tartuffe próbáján. Aztán a harmadik felvonás első képét vettük csak a szöveges szereplőkkel. Míg alapdolgokat nem tisztázunk újra – ne álldogáljanak a többiek. Nem beszélve, hogy a Kellékest játszó színész már Kuba felé repült ezekben az órákban, állítólag 2-án érkezik vissza. A jegyet már szeptemberben megvette. Ezt a szereposztáskor szintén nem közölte senki. Bár nem bánom, hogy ő van a darabban. Elejétől végigmentünk a harmadik felvonáson. A Tartuffe-előadáson a Gubernátor páholya felé játszást és a túl hangos beszédet gyakoroltuk. A legutolsó jelenetben Rybak bejövetelét vettük többször is. Itt súlyos szövegproblémák és végszófelejtések akadtak bővében. Szövegösszemondás vagy négyszer, aztán újra és újra.

Emlékpróba XXIV–XXV.
A második szakasznak is hamarosan vége. Jönnek az ünnepek.
A szombati nap elsősorban a már meglévő ruhák mutogatásából és használatából állt. A színészek háromnegyed óra éneklés után kifli alakban álltak a színpadon, és mi (ruhások és tolmácsok és rendező) nézegettük őket, mint a lovakat, ahogy Kamińska megjegyezte. Ő egyébként is zavartabbnak látszott a többieknél, hiszen fejére egy sapkaszerű vörös paróka is került. Noha az ő kívánsága volt. Annival egyáltalán nem gondolkodtunk parókákban. Bogusławski pedig úgy festett, mint egy vadász, kalpagjában, zöldes-szürkés árnyalatú kabátjában és halinacsizmájában. A kalapot és csizmát azonnal levetettem róla. A többiek főleg összhatásban mutattak jól. A második felvonásra a nők felvették az általunk próbaruhának nevezett alsószoknyákat, merevítőket, a jó isten tudja még miket, nagyon jól néztek ki, és jól is szolgálja majd a Tartuffe próbájának teatralitását. A fiúkon szerényebbnek látszott minden. Kértem is Annit, hogy ezeket a jelmezeket cseréljük le, mert – különösen a női öltözetekhez képest – értelmezhetetlenek. A nők egyébként is – főleg színárnyalatukban – jobban közelítenek a Tartuffe-előadás megálmodott jelmezeihez. Ezeket azonban csak a januári második-harmadik próbákon tudjuk majd megnézni. Többször megálltunk, gyakoroltunk, gyakoroltunk, gyakoroltunk. Każyński „művészies” öltözködése még nem győzött meg teljesen, így kell-e kinéznie. Egy óra előtt Patrícia elutazott, helyét a férje foglalta el, aki este és a vasárnapi próbán lesz mellettem. A színészek nagyon kedvesen megtapsolták kiváló tolmácsomat, mikor bejelentettem, hogy vele már csak januárban találkoznak.
Főleg az éneklés körül szótagoltuk a darabot. Jelen volt a karnagy, aki továbbra is munkamániásnak tűnik, különösen a sok lengyel közt – akikre szinte kivétel nélkül illik a Patrícia által már az első napokban közölt mondás: „a munka nem nyúl”, azt hiszem csak ennyi… nem szalad el.
A próba végeztével Kamińska odajött hozzám, és azt kérdezte, nem játszik-e összevissza. Mert ő úgy érzi, nem egy alak, hanem legalább három. Például Ophelia. Próbáltam megérteni, hogy tényleg így érzi-e. Aztán magyarázgattam mindenfélét. És mondtam, hogy ez rendben van, jól próbál, satöbbi. Aztán elment. Itt ülök a net előtt a szobámban, és hiányérzetem van. (Ha végiggondolom, teljesen érthetetlen, hogy ezt gondolja, ő próbál a legjobban, rajta van az egész darabon, semmi alapja annak, amit állít – de az is lehet, hogy valami lengyel dolog, amit nem értek.)

Összpróba II.
Az ünnepek miatt az utolsó próbámat december 22-én, vasárnap tartottuk, közös éneklés után nekiálltunk a teljes darabnak. Ezúttal Mateusz, a produkciós vezető is nézte. A végén csodálatát fejezte ki, hogy már összeállt az előadás. Tulajdonképpen elégedett voltam. Természetesen problémánk bőven van, de 10 nap szünet után 10 nap munka következik, ennyi idő alatt meg tudunk mindent oldani. Rövidnek mondható megbeszélést tartottam, majd nagyon kedvesen külön-külön odajöttek karácsonyi üdvözletekkel minden jót kívánni. Ez igen jólesett. Ebben több volt a szokásosnál, amit itthon is megkap az ember.

Tíz nap múlva
Megérkeztem, várt a rendelt taxi. A taxis kedves volt, nem szóltunk egymáshoz. A portás néni a kulccsal a kezében várt. Szép rend és büdös volt a szobámban. A sarki ivóvízből csurgattam egy söröspohárba.

Spiró György színművét Máté Gábor rendezésében a Teatr Dramatyczny mutatta be. A napló első részét márciusi számunkban közöltük.