Szétszakíthatatlan, megbonthatatlan viszony ez, háttérben az örök fájdalommal, gyűlöletteljes függéssel, amely az anya halálával sem szűnhet meg.

„Meggyőződésem, hogy a szerző egy tehetséges nyírségi fiatalember, aki a magyar sík problémáiról »ír«” – említette évekkel ezelőtt Gothár Péter, amikor Martin McDonagh drámáiról, köztük A kripliről kérdezte Kővári Orsolya. Hogy érezhető-e valóban a rokonság? Elegendő Spiró drámáin túl Székely Csaba trilógiájára gondolnunk. A Bányavirágot egyébként 2013 vége óta játsszák a Pécsi Harmadik Színházban. A darabbal annak idején a POSZT-on, a Nyílt Fórumon találkoztam először, s egy év után a marosvásárhelyi Yorick Stúdió éppen Székely művével szerezte meg a legjobb előadás díját. A Pécsi Harmadik Színház pedig Martin McDonagh Piszkavasával (Leenane szépe; hazai ősbemutatója 1997-ben volt) lett idén a versenyprogram résztvevője.

A jegyértékesítési anomáliákat – a POSZT adminisztrációján keresztül egyáltalán nem lehetett jegyet szerezni ugyanis – legyőzve, rövid s egyébként valóban élménydús városnéző buszozás után a darab az Uránváros szívében, lelakott, elhagyott, bányaépületből kulturális központtá átalakított betonszörnyetegben, a Harmadik Színház felségterületén tekinthető meg. Hiteles környezet, amelyben McDonagh világa és a magyar valóság magától értetődő természetességgel találkozik egymással. (Ha nem lenne ott dolgunk, menekülnénk, akár a Piszkavas hősei Leenane ír faluból.)

A kis színpadi tér berendezése színvilágában, atmoszférájában, elrendezésében a szintén Vincze János rendezte Bányavirágéra emlékeztet. A térbeli összeszorítottság a néző számára szinte első blikkre felidézi a különös determinációt, amelyben a két főhős, az anya, Mag (Füsti Molnár Éva) és lánya, Maureen (Bacskó Tünde) Danaidák módjára él. Szétszakíthatatlan, megbonthatatlan viszony ez, háttérben az örök fájdalommal, gyűlöletteljes függéssel, amely az anya halálával sem szűnhet meg. A feszültség felszínen tartásában a dráma Spät-struktúrája mellett fontos szerepet játszik a rendezésnek a szikárságra való jól látható törekvése: Vincze János kiiktatott néhány szálat a cselekményből, sőt magát a gyilkossági jelenetet is elhagyta. Bacskó Tünde széles regiszteren, s ezért is delejező erővel szólaltatja meg az idősödő lányt; teste eleven fájdalom, gyűlölet és rajongás.

A Pécsi Harmadik Színház Piszkavas című előadása

Nem rossz, de nem is korszakos előadás – állapíthatja meg az ember kilépve a pécsi éjszakába.

Többen túlzásnak is érzik, hogy beválogatták a versenyprogramba, meglepődtek. Én – vessenek rám követ – a szintén tegnap játszott, Alföldi Róbert rendezte Lear király mandátumán lepődtem meg inkább. (Kétségtelen, amit a Radnóti előadásából leginkább méltatni lehet, az a színészi játék: a hű Kentet Csomós Mari formálja meg mély bölcsességgel, a ritka, valóban megrázó pillanatok is leginkább neki köszönhetők. Pál András Edmundja rendelkezik a bastardok összes komplexusával; hitelesen, három lépésről önmagára kacsintva jeleníti meg Gloster fattyának aljasságát. Schneider Zoltán Gloster grófja ösztönös, naiv, becsületes, Szatory Dávid mint Edgar tiszta és férfias. Alaphibája viszont a rendezésnek felfogásom szerint, hogy az egyre nagyobb amplitúdójú látványos, erős hangulatú, ellentétes töltetű, de össze nem hangolt gesztusok idővel agyonnyomják a jeleneteket, magát az előadást.)

*

Hogyan tovább szakmai beszélgetések? Erről beszélgettünk délelőtt néhányan. Különös varázsütésre mintha a beszélgetések színvonala is egyre emelkedne; elsősorban a közreműködő dramaturgok és Veiszer Alinda moderálásának köszönhetően.

Poszt-it, 1. rész: június 10. péntek

Poszt-it, 2. rész: Június 11. szombat

Poszt-it, 3. rész: június 12. vasárnap