A klasszikus mese épp csak ízléssel aktualizálva kel életre.

„Gyerekeknek ugyanúgy kell színházat játszani, mint felnőtteknek, csak jobban.” Ezt a Sztanyiszlavszkij-örökzöldet a néhai rendszerben örökszürkéig citálták, szalagokon nyüstölték a megfelelő műhelyekben. Magam az átlagos magyar gyerekelőadást mélységesen unva így variáltam a mondást: „…csak szájbarágósabban”. Az átlagos magyar gyerekelőadást például a rádióra találomra kattintva két mondat után fel lehet ismerni természetellenes harsányságáról, lassúságáról, árnyalatlanságáról, lapidáris didakszisáról. Az átlagos magyar gyerekelőadások sorából pedig összeáll egy közkedvelt színjátéktípus, amelyből – uti figura docet – az úgynevezett „jövő nézőinek” csupán egy töredéke számára vezet ösvény az értékes felnőtt színház felé.
Mit hoz ezzel szemben a Katona, amely pályafutása során most először kísérletezik a kellemetlen amerikai műszóval családinak nevezett szórakoztatással (ami azt jelentené, hogy a szülők nemcsak kötelességszerűen elkísérik kiöltöztetett csemetéiket az előadásra, hanem ott jól is érzik magukat). Egyébként a bemutatón megjelent szülők egy része sajnos nem vette figyelembe a színház figyelmeztetését: kicsiket és piciket is elhurcoltak a legalább nyolc éven felülieknek szánt „bábthriller”-re. A Parti Nagy Lajos szövegében elszórt négy betűs mazsolákat remélhetően nem értették; majd felnőnek.
A Collodiból, Alekszej Tolsztojból és sok önálló leleményből összegyúrt mese elpusztíthatatlan: a mindenkori kamaszok (mert Pinokkió kiskamaszként faragódik erre a világra) csábítások és kísértések hatására, no meg saját velük született ösztöneik késztetésére le-letérnek a jó gyerekek útjáról, és saját kárukon kénytelenek revideálni a maguk fantáziavilágát. S mivel Geppetto (itt, szerény leleménnyel, Pinok Karcsi) mégsem a vér szerinti apuka, Pinokkió hazatérésében a családinál szorosabb, mélyebb kötődés érhető tetten. Parti Nagy és Ascher Tamás rendező közös művében a klasszikus mese épp csak ízléssel aktualizálva kel életre: kamasz léhűtőnk útja annyi szálon, annyi figura meghosszabbításán át kapcsolódik (a nyelvhasználaton túl) jelenünkhöz, amennyi nyolc éven felüli gyermekeikkel megjelenő családok több nemzedéke számára követhető és szórakoztató.

Elek Ferenc, Keresztes Tamás és Fekete Ernő / Schiller Kata felvétele

A nyelvhasználatról csak annyit: Parti Nagy Lajos, a nyelvzsonglőr ismét elemében van, ami most sem jelent egyenletes minőséget. A „Tücsök ex machina” például közepes lelemény, bravúros viszont a „vállállási díj” (ezt Pinokkió rossz barátja, Kanóc számítja fel, amiért előbbi a szökéshez a vállára állhat. Nem semmi!) A dramaturg, Radnai Annamária dalszövegíróként is dicsérendő: Dr. Kand Aloyz és Rókay Móric (azaz a Macska meg a Róka) Eladó az egész világ duettje, két remek színész felvezetésében, az előadás egyik fénypontja.
Khell Zsolt díszlete annyira puritán és funkcionális, hogy modern legyen, de színfoltokról és kis trükkökről is gondoskodik, a mese kedvéért; Malvina budoárjának tapétája pl. telitalálat, ahogy Nagy Fruzsina jópofa jelmezeiből-kellékeiből kiemelkedik Rókay Móric hatalmas, zselézett, aranyvörös róka-parókája (meg aki hordja: a most is, mint már jó ideje, csúcsformát mutató Fekete Ernő).
Ascher Tamásnak most elsősorban a színészvezetési munkája érdemel figyelmet; az előadás nem öncélú vagy kézenfekvő ötletekkel parádézik, hanem a finom, gondos és pontos színészi kompozíciókból szövi a koncepció mintáját. Az utóbbiakból néhány igazán pompás akad. Az élen persze a hősileg helytálló Keresztes Tamással, akiért szinte kiált a címszerep: még bepólyázott lábbal is ízelítőt ad ritka mozgásművészetéből (szívesen megnézném majd gyógyult állapotban is). Aranyos, komiszságában és naivitásában szeretni- és pofon legyinteni való emberke-kezdemény, örök és mai Pinokkió. Őutána Fekete Ernő mellett (akinek jó, erős partnere Elek Ferenc) Ötvös Andrást emelném ki, Kanóc szerepében: piknikus, bumfordi, durcás és elvtelen mini-stricije több mint hibátlan. Érdekes játék Haumann Péteré: egyszerre zsémbes, kacsázó járású hús-vér öregember és aranyszívű mesebeli öregapó. (És talán nemcsak én éreztem úgy, hogy a Collodi megalapozta mese miféle rokon vonásokat mutat Dickens regényeivel, elsősorban a Twist Olivérrel.)
Itt kanyarodnék vissza az általános gyerekszínház-stílushoz. A játék hangosabb és végeredményben egyszerűbb a „felnőtt-színháznál”, de ez csak ott bántó, enyhébben szólva feltűnő, ahol színészi többlet nem adódik hozzá. A fentebb említett művészek ezt a többletet bőségben szállítják, de ez még a Katonában sem mondható el mindenkiről. Álljon itt több más helyett két ellentétes példa, két (juszt is, nekem már ez másként nem fog menni) főiskolai hallgatóról. Bán Bálint már most kiugrik álmatag Pierróként és langaléta Fogadósnéként; Dénes Viktornak (és rendezőjének) viszont mintha Malvina kutyájáról semmi sem jutott volna eszébe. Megjegyzem még, hogy az intrikus szerepekhez szokott kitűnő Kovács Lehel Tücsök, a jó szellem szerepében sajnos kicsit halványabb.
A vég valamelyest leesik. Pinokkió ülő helyzetéből felemelkedve bemegy a díszletbe adoptált papájához. Függöny. Ez kevés. Talán lehetne még Keresztes Tamásnak blikkfangosabb abgangot (pardon) kiötleni.Parti Nagy Lajos: Pinokkió
Carlo Collodi és Alekszej Tolsztoj motívumainak felhasználásával készült. Zene: Selmeczi György. Dalszöveg: Radnai Annamária. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Nagy Fruzsina. Világítás: Bányai Tamás. Jelmezasszisztens: Pirityi Emese. Zenei vezető: Csengery Dániel. Mozgás: Duda Éva. Dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Keresztes Tamás, Haumann Péter, Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Fekete Ernő, Borbély Alexandra, Bán Bálint e. h., Ötvös András, Rajkai Zoltán, Pálos Hanna, Dénes Viktor e. h., Tóth Anita, Brusznyicki János, Nagy Lajos. Zenészek: Tömösközi László / Nagy Zsolt, Bartek Zsolt / Ablonczy Keve, Peresztegi Attila / Kovács Péter, Csengery Dániel / Erős Csaba.

Katona József Színház, 2012. október 19.