Majd a férfi eltűnik az arctalan tömegben, és a feleség mintha hiába menne utána. A szerelem nem teljesedik be: mintha csak álom lenne, elfoszló remény. Mintha alig hogy megfogták, eltűnne, akár egy pókháló az őszi estében.

Az idei ötvenhatos megemlékezések fő csapásirányát a Terror Háza szabta meg: a buszmegállók, a közterek, a tűzfalak ötvenhat fiatal hőseinek képeivel lettek tele, fegyveres, elszánt és tiszta tekintetű fiatalok képeivel. Az jelen írás szempontjából mindegy, hogy milyen ideológiai megfontolásból maradt le a hatvanadik évfordulón Nagy Imre, Maléter, Szabó bácsi és mások, miért azok lettek a fontosabbak, akik az események szürke, többnyire alig ismert résztvevői voltak. A lényeg, hogy nem a közismert figurákról szólt ez az ünnep, hanem a köznapi hősökről: Azokról, akik szabadságvágyból, indulatból – vagy mert fiatalok voltak, s mohón áhították a kalandot – részt vettek a fegyveres ellenállásban, a harcokban, a röpiratok nyomtatásában, és áldozatokká váltak. Sokan lehettek, akik az eseményektől megriadtak, akik zűrzavarnak érezték ötvenhat drámai napjait, sokan, akik a balhé kedvéért vettek részt a harcokban, és nem könnyű feladat pontosan elhatárolni, ki miért volt ott, ahol; miért fogott fegyvert; mindenesetre ezek az ötvenhathoz legalább annyira tartozó lobbanékony forradalmárok vannak olyan fontos szereplői az eseményeknek, mint a vezetők, emblematikus alakok.

Déry Tibor is egy csöndes, nevenincs hősről írta Szerelem és Két asszony című novelláit, melyeket Makk Károly font össze a Szerelem című film szüzséjévé. Makk filmjében tulajdonképpen nincs konkrét utalás ötvenhatra, ugyanakkor nem volt néző, aki ne tudta volna, a főhős, János, miért ült.

Szerelem. Csibi Szilvia feltévele

Nem véletlenül írok szüzsét: a szüzsé, David Bordwell filmteoretikus szerint, mindazon tényezők összessége, amit a film fordulatai, a helyszínek hoznak létre. Ezt Bordwell megkülönbözteti a fabulától, attól, amit a néző a filmet nézve konstruál. Makk és alkotótársai úgy alkották meg filmjüket, hogy bár a szüzsé az elnyomott forradalmat emeli be a történetbe, annak helyszíneit, a forradalom utáni évek hangulatát, a Szerelem fabulája mégsem egy történelmi filmet mutat: a magánélet jelentősebb és fontosabb benne, mint a közélet.

Gelencsér Gábor egy alapvető tanulmányában szembeállítja a színházi, statikus nézőpontot a film dinamizmusával. A néző figyelmét a filmrendező a vágásokkal is irányítja – a Szerelem, nem mellékesen, az egyik legköltőibben vágott magyar film. Éppen a vágásokban nyilvánulnak meg a látszólag szürke hétköznapok apróbb csodái. Az emlékek villanásaiban, a tekintetekben. Törőcsik Mari egyszerre huncut és szomorkás, eleven, életerős és melankolikus játékában. A színpadon nem lenne hely hasonlóan árnyalt alakításnak, hiba is lenne a film operaadaptációján azt számon kérni. Ugyanakkor nem lehet elvonatkoztatni a filmtől, a montázsoktól, az alakításoktól. A filmtől az segítene eltávolodni, ha a szüzsé is változásokon menne át, ám az Varga Judit operájában jelentősen nem változik – egészen a bírálható, ám mégis eleven és a darab neuralgikus pontjának és csúcspontjának egyaránt mondható zárlatig. A szüzsétől – és a film, a Déry-szövegek konkrét mondataitól – való hangsúlyosabb eltávolodás talán nem késztette volna arra a nézőket, hogy a filméhez hasonlóan erős fabulát igyekezzenek konstruálni, és így talán kevesebbek meghatározó érzése lenne a csalódás. A Szerelem című opera önálló műként való tárgyalása sem okozna nehézséget (nekem most azt okoz), és a befejezés is célt érhetne: kinyithatná a művet újabb fabulák, értelmezések felé. Így inkább csak zavarba ejtő.

A bánya. Rákossy Péter felvétele

Varga Judit operáját A bánya című, szintén ötvenhatos tematikájú, de ötvenhatról nem konkrétumokkal, hanem szimbólumokkal beszélő Einojuhani Rautavaara operája után mutatta be a Magyar Állami Operaház. A finn szerző operájában a lázadó bányászok választanak maguknak vezetőt, a tisztaszívű – a plakátforradalmárokhoz sokban hasonlító – Simont. Simon a csapat élére áll; a forradalmuk bukása után a többiek, a lázadásban részt vevő bányászok szabadulásának feltétele, hogy kiadják a vezetőjüket. A bányászok rejtekúton menekülnek át a határon, Simon a katonák kezére jut.

A szüzsé nem ilyen könnyen kihámozható, mivel a szöveget is jegyző szerző szövegíróként sokkal gyengébbnek látszik előttünk, mint zeneszerzőként (olyan operaszerzőt, aki szövegíróként is magas minőséget produkál, egyelőre csak egyet tudunk). A dodekafon zene keveredése a kevésbé diszharmonikus kórusrészletekkel, a zene kavargása, dinamikája sokkal erősebb, mint a langyos, zavaros, giccses dalszövegek. Anti Mattila szigorú mértani elemekből álló sötét, a szürke és a fekete árnyalatait használó díszletének fő eleme egy a bányából kivezető, a felszínre vezető lépcső. A színpad előterében egy lejárat, a tárnamélybe vezető utat egy hatalmas vaskapu fedi el. Nincsenek csillék a színpadon, a bányászok nem koszosak, szenesek. Amennyire a szövegíró képtelen, olyannyira képes a rendező Vilppu Kiljunen távol tartani a hamis bányászképtől, a giccstől az operát. A Simont alakító Tommi Hakala áriái nem valódi áriák, nem is sirámok, inkább fájdalmas felkiáltások. Szerelme, az egyébként dramaturgiai szempontból felesleges szereplő, Ira áriái ellenben inkább hisztérikus kitörések. Miksch Adrienn ezeket a kitöréseket hanggal is bírta. Az ártatlanok védelmére kelő pap szerepében kitűnt a szintúgy nehéz szólammal küzdő Fried Péter. Ám a legerőteljesebb megszólalások nem nekik, hanem a kórusnak jutottak. Nem a dzsesszzenéből kibomló enharmonikus akkordmenetek, nem is az áriák, hanem ezek a robosztus, szinte félelmetesnek tetsző, Ligeti kórustételire hasonlító kórusrészletek voltak azok, amelyek a finn szerzőt tehetségnek és a skandináv dark metál avatott rajongójának mutatták.

A bánya. Rákossy Péter felvétele.

Bogányi Tibor a finn művet mintha jobban át tudta volna fogni – talán több ideje volt próbálni – dinamikailag és minden tekintetben a finn mű zenekari elővezetése volt perfektebb.

Míg A bányában az uralkodó szín fekete, a Szerelem fehérben tündököl – rendező és díszletervező ekképpen is összekapcsolta a darabokat. Fehér szoba, fehér falakkal, a falakban plafonig érő keskeny ablakok, mögötte fehér terek.

A bánya a forradalom bukását mutatja, a Szerelem a bukás utáni életet, annak következményeit. Indokolt a két operát összekötni. Ugyanakkor Varga Judit, úgy tűnik, ügyesebb szerző a finnél: hangszerelése – ami különösen az ütősök kezelésében mutatkozik meg – színesebb, érdekesebb, a zenéje ízlésesebb, tündöklőbb, operájának ragyogó részei – mint a Mama (Öregasszony) halálát elbeszélő epizódban a Requiem, az amerikai részek vezérmotívuma, a zárókórus és különösen a szerelmi motívum, amibe még Wagnert is belehallani – megejtőek.

Szerelem. Csibi Szilvia felvétele

Az említett zenei megoldások ugyanúgy eloldhatnák a filmről az operát, mint az emlegetett befejezés, amiben Vilppu Kiljunen elrugaszkodik Makk zárlatától. Az öregasszony akkor szabadul e földi léttől, amikor fia a börtönből. A feleség gyászfátyollal a fején fogadja a börtönből hazatérő férjét. Kórus állja körbe, és ismétli, kimondja a szavait. Veled alszom, minden éjjel. Amíg csak élünk. Majd a férfi eltűnik az arctalan tömegben, és a feleség mintha hiába menne utána. A szerelem nem teljesedik be: mintha csak álom lenne, elfoszló remény. Mintha alig hogy megfogták, eltűnne, akár egy pókháló az őszi estében.

Mégis, annak ellenére, hogy a zene képes egyes jeleneteknek, különösen az Öregasszony halálának (Balatoni Éva remekel a szerepben, esendő, fád; ugyanakkor a hangja kevésbé tűnik alkalmasnak Varga Judit zenéjéhez, mint Fodor Gabrielláé, akiből szinte kiszakadnak a rettenetes magas hangok; ellenben László Boldizsár mintha kifejezetten kínlódott volna János szerepével) külön jelentést adni, nem voltam képes a filméhez mérhető fabulát alkotni. Ennek tudtam be, hogy némely filmbéli jelenetet, így például az, amelyikben a taxis a ruhája gyűröttségéből ki tudja következtetni, hogy János ült, és politikai fogoly volt, kifejezetten hiányoltam. Úgy éreztem, minden kimaradt jelenet veszteség. Hiába voltam tisztában film és színpadi alkotás alapvető különbségeivel, nem tudtam a Szerelmet nem a filmhez mérni.

Ami azért igazán sajnálatos, mert kevés tehetségesebb kortárs zeneszerző van – hallva más műveit, így az Új Magyar Zenei Fórumra írt pályaműveit is, nyugodtan jelentem ki – mint Varga Judit. Ahogy az ötvenhatos megemlékezések elbuktak az amúgy derék és méltányolható stratégia mögül kilógó ideológiai lólábban, akképpen bukott el Varga Judit a film minden átírásnak, kezdeményezésnek gátat vető kultuszában. Hiszen ez – a film kult-státusza – lehetett a legfőbb akadálya annak, hogy a szüzsétől alig pár, óvatos lépést mertek csak tenni az alkotók.

Hol? Magyar Állami Operaház

Mi? Einojuhani Rautavaara: A bánya
Kik? Szereplők: Tommi Hakala, Miksch Adrienn, Laborfalvi Soós Béla, Fried Péter, Kiss B. Atilla, Cserhalmi Ferenc, Ujvári Gergely, Bazsinka Zsuzsanna
Szöveg: Einojuhani Rautavaara. Karmester: Bogányi Tibor. Díszlettervező: Antti Mattila. Jelmeztervező: Piia Rinne. Dramaturg: Keszthelyi Kinga. Rendező: Vilppu Kiljunen

Mi? Varga Judit: Szerelem – Déry Tibor novellái, Makk Károly–Bacsó Péter azonos című filmje alapján
Szereplők: Balatoni Éva, Fodor Gabriella, László Boldizsár, Farkasréti Mária, Dobi-Kiss Veronika, Roska Dániel, Vass Tamás, Kőrösi András
Szöveg: Varga Judit. Karmester: Bogányi Tibor. Díszlettervező: Antti Mattila. Jelmeztervező: Piia Rinne. Dramaturg: Keszthelyi Kinga. Rendező Vilppu Kiljunen.