A táncosok hétköznapi cselekvésekkel törik meg az emelkedett és szakrális tartalommal átitatott aktusokat: a halott felett gyászolók például két pofára tömik magukba a popcornt és szeméttel szórják tele a sírt.

A Közép-Európa Táncszínház őszi Bartók-Sztravinszkij est és Divertimento című premierjeinek középpontjában a nagy klasszikusok állnak: Bartók, Beethoven, Bernstein, Dohnányi, Holst, Mozart, Ravel és Sztravinszkij művein keresztül keresi Kun Attila és Halász Gábor az egyén helyét a közösségben és a rítus, illetve a mítosz jelen idejű formáját. Hétköznapi történeteket látunk, melyek alapvető emberi tulajdonságokat – büszkeség, féltékenység, nagyravágyás – és viselkedésformákat – versengés, meghunyászkodás, lázadás – bontanak ki.

Bartók-Sztravinszkij est. Arakhné – Kolophón hercegnője. Dusa Gábor fotója

Halász Gábor a pókká változott hercegnő, Arakhné legendáját egyetlen nagy gobelin képben meséli el: a koreográfus Bartók Béla IV. vonósnégyesére, a mozdulatok összefonódására és a jelenetek összemosódására építve alkotja meg szőttesét. Az előadás dramaturgiai szervezőelemeit a görög monda kulcsmozzanatai, Arakhné és Athéné találkozása, egymás ellen fordulása és végzetes párbaja adja. Bár felismerhetővé válnak a görög mítosz egyes elemei, például Arakhné Zeusz félrelépéseiről alkotott gobelin képe, vagy az, amikor Athénét versenyre hívja a szövőtudományára büszke hercegnő, az előadás nem az általa elkövetett hübriszről, hanem általános emberi attitűdökről és motivációkról szól. Az első képben is két, isten- és hercegnői attribútumoktól mentes nőt látunk, akiknek hullámzó, egymásba kapcsolódó mozdulataiból nyugalom és harmónia árad, ám miközben egymásnak adogatják a láthatatlan fonalat, valami megmérgezi a kapcsolatukat és a köztük lévő összhangot: testük hullámai magasra csapnak, gesztusaik vaddá válnak és harag ül ki az arcukra. A bennük bujkáló féltékenység, büszkeség és nagyravágyás okozza a köztük lévő viszályt, mely során bárkit és bármit felhasználnak a másik legyőzése érdekében: a mögöttük felsorakozó táncosok eldobható vagy épp lecserélhető eszközök a szemükben, akiknek csak akkor veszik hasznukat, ha erejüket a másik ellen tudják fordítani. A két nő kicsinyes és értelmetlen harcot vív, melynek nincs valódi nyertese, hiszen mindketten a másik legyőzésére irányuló vágy rabjai, áldozatai. A szövés és behálózás gesztusaira épül az egész koreográfia, a táncosok teste a zene ritmusára pulzál, és folyamatos kapcsolatban vannak egymással. Csoportként hatalmas hálót képesek egy-egy társuk köré vonni, azonban, amikor nem figyelnek, ők is könnyen a pókasszony csapdájába esnek.

Az egyén és a csoport közti dinamika témáját bontja tovább a Bartók-Sztravinszkij est második produkciója, a Tavaszi áldozat. Az előadás koreográfusa, Kun Attila tíz évvel ezelőtt már készített egy Sztravinszkij-feldolgozást a Győri Balett részére. 2006-os rendezésében a nagy orosz klasszikus megemelt, négyzet alakú küzdőtéren kapott helyet, és színrevitelének első felében az absztrakt tánc dominált, melyet helyenként hétköznapi gesztusok, magyarázkodások, kergetőzések, kiabálások szakítottak meg kérdőre vonva ezzel a rítus és az áldozat szakrális jellegét. Az egyik táncos például szó szerint a földre üvöltette női partnerét, aki végül magatehetetlenül nyúlt el a színpadon. Sajnos azonban nem tartott ki Kun Attila az elvont, történetet nélkülöző mozdulatnyelv használata mellett, és a darab második felében behozott egy vallási/szekta-csoportról szóló történeti szálat: ironikus módon a szekta fehérköpenyes alakjainak a választása egy erőtől duzzadó férfi helyett egy gyengének tűnő nőre esett, akit először kiközösítettek, majd kétszínűen visszacsalogattak, hogy végül feláldozhassák.

Bartók-Sztravinszkij est. Tavaszi áldozat. Dusa Gábor fotója

Míg a Győri Balett társulatával készült produkció a falkába tömörültek és a kiközösítettek közötti különbséget vizsgálta, és a rítus szakrális mivoltára kérdez rá, addig a Közép-Európa Táncszínház tagjaival létrehozott feldolgozás azt kutatja, hogy minek áldoz a mai kor embere. A győri előadáshoz képest, ahol szinte teljesen eszköztelenül jelenítődött meg Sztravinszkij műve és csupán a fényjáték kísérte a táncosok mozgását, a budapesti produkció zsúfoltnak tűnik a kellékhasználat terén. A színpad négy sarkában különböző áldozati tárgyakat látunk: míg jobboldalon az ősi, természetközeli tárgyak (kövek, víz, totemállat) és szokások (pl. szentelt vízből való merítés), a baloldalon a természetnek búcsút intett, elidegenedett társadalom jellegzetes eszközei (pl. hamisan csillogó fal, személyes tárgyakkal teleszórt sírok, könyvek) sorakoznak.

A táncosok e négy áldozat- és rítustípus között keresik a helyüket és szimbolikusan értelmezhető cselekedeteikben folytonosan megkérdőjelezik azok igazságát: a köveket széthordják, majd megint egy kupacba gyűjtik, a hívogatóan fényes falat sáros kövekkel dobálják meg, a könyvekből várat építenek, amit lerombolnak, a bikával pedig újra és újra felveszik a harcot. Akárcsak a győri előadásban, itt is hétköznapi cselekvésekkel törik meg az emelkedett és szakrális tartalommal átitatott aktusokat: a halott felett gyászolók például két pofára tömik magukba a popcornt és szeméttel szórják tele a sírt.

Kun Attila idei Tavaszi áldozatában mindig más kerül a kiközösített, az áldozat szerepébe jelezve, hogy játszi könnyedséggel bárkit és bármit fel lehet áldozni. A közösség egysége és ereje a körtáncban érhető tetten, melyet azonban a táncosok rendre megtörnek meg-megállásukkal, súlypontjukból való kibillenésükkel. A körből kiszakadva bizonytalannak és védtelennek tűnnek, a mágikus táncalakzatot újra felvéve azonban ismét erőre kapnak – egységben az erő.

A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Közép-Európa Táncszínház közös, a Művészetek Palotájában bemutatott Divertimento című estje Beethoven VII. szimfóniájával veszi kezdetét, ekkor még csupán a zene jár féktelen örömtáncot. Dohnányi tételére lépnek színpadra a táncosok, akik lenge nyári ruhájukban könnyed és szabadságról árulkodó mozdulatokkal festik alá a zenét. A nézőket Holst Planéták-Merkúr c. művével és a köztük szétosztott, jó híreket tartalmazó kártyákkal invitálják ebbe az önfeledt állapotba. Bach D-dúr szvitjének lágy dallamai egy férfi és egy nő találkozásáról mesélnek, a férfi apró érintésekkel irányítja, terelgeti a nőt, hogy útjuk teljesen egyirányúvá váljon. A köztük lévő harmóniát Bartók Divertimento című művének 3. tétele töri meg, mely során az igazi magyar virtust, a sírva vigadást jelenítik meg a táncosok. Mozart D-dúrja az intrika terepe lesz: a női táncosok mindent megtesznek, hogy elnyerjék a nézők tetszését, szépelegnek és cigánykereket vetnek, egymást pedig folyton kigáncsolják. Végül Dohnányi egy másik tételében újra a szabadság, Bernstein Mambojában pedig a vidámság érzése uralja a színpadot. Az est második fele, Ravel G-dúr zongoraversenye mintegy összegzésül szolgál: a már korábban látott képeket – párra találás, intrika, a szabadság megízlelése – és érzéseket – önfeledtség, vidámság – bont ki.

A Divertimento Hollerung Gábor karmester szavaival élve a szórakoztatás jegyében született, és valóban egy olyan zenés képeskönyvet kapunk, melynek lapozgatása üdítő és színvonalas kikapcsolódást nyújt. Kun Attila koreográfiája érzéseket közvetít: a táncosok a zene alá dolgoznak, a zenei csúcspontokat markáns mozdulatokkal – például ugrással, földre huppanással – hangsúlyozzák ki. Sajnálom, hogy a táncnak csupán a zene lekottázása jut, hiszen Kun Attila győri Tavaszi áldozatának egyik izgalmát pont az adta, hogy koreográfiája ellene ment a zenei csúcspontoknak, a zene érzelmileg felfokozott pontjain a táncosok megálltak és hétköznapi gesztusokkal kezdtek el kommunikálni egymással. Most azonban a tánc csak a zene aláfestése marad.

Hol? Várkert Bazár
Mi? Arakhné – Kolophón hercegnője
Kik? Koreográfus: Halász Gábor. Koreográfus Asszisztens: Anna Maria Karabela. Kosztüm: Béres Mónika. Fény: Fogarasi Zoltán. Zene: Bartók Béla: 4. vonósnégyes

Hol? Várkert Bazár
Mi? Tavaszi áldozat
Kik? Koreográfus: Kun Attila. Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa. Dramaturg konzultáns: Róbert Júlia. Fényterv: Fogarasi Zoltán. Zene: Igor Sztravinszkij. Szereplők (mindkét darabban): Horváth Adrienn, Hargitai Mariann, Jakab Zsanett, Weninger Dalma, Mádi László, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Nagy Mátyás Csaba, Dunai Bettina

Hol? Müpa
Mi? Divertimento
Kik? Koreográfus: Kun Attila. Díszlettervező: Horányi Júlia. Szereplők: a KET tagjai (lásd fent). Zene: Beethoven, Dohnányi, Holst, Bach, Bartók, Mozart, Bernstein, Ravel. Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar és Réti Balázs (zongora)