Jó kérdés, hogy a neurózisok eme tablója voltaképpen miről szól, milyen titokba is avatná be nézőjét az előadás, amiről az ne tudott volna – és itt nemcsak a mélyebb gondolati intenciókra, illetve azok hiányára gondolok (…), hanem ettől elválaszthatatlanul a színháznyelvi megformálás módjára is.

A Tünet Együttes legújabb előadásának címe – Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak – implicite az ígéri, hogy a szexualitás problémájának olyan területére viszi be a nézőt, azt teríti szét előttünk színházi formában, amit ha nem öveznek is túl nagy tabuk (hiszen a köré épült diskurzus meglehetősen gazdag, a tudományos szakirodalomtól kezdve a mindennapi pszichológiai-életvezetési rovatokig sokféle forrásból ömlik az ezzel kapcsolatos kontent), de a magánszféra részét képezi, és ezért a színház nyilvános terébe helyezve erős hatása van. Hálószobatitkokba leshetünk be, és általuk a saját titkainkra pillanthatunk a voyeurségre is hajazó ígéret szerint – az előadás szellős és egyben minimalistán sivár terének középpontja egy hatalmas ágy, nem messze tőle asztal-szék, a másik oldalon hűtő, amely mellett falhoz igazított várótermi széksor árválkodik –, miközben itt semmi olyan nem történik, aminek köze lenne a vágyhoz, hacsak nem éppen a vágy hiánya révén.

Ördög Tamás rendezésében sorra groteszk és egyben civilesen mindennapi hangvételű jelenetekben lépnek színre egy család tagjai. Látunk egy idősebb és egy fiatalabb párt: Szalontay Tünde Ingridje egy (vélhetően) válás utáni, de már nem friss kapcsolatban él fitneszedző pasijával, Ottóval (Szász Dániel); Ingrid húga, Petra (Furulyás Dóra) most futott bele a gyerekvállalás nagy kalandjába a kissé zárkózott és érzékeny Jürgennel (Czakó Máté). Ingrid lányaként Székely Rozi Uwéja pedig a kapunyitási pánikkal küszködő – a szülői otthonba kudarcos kitérő után visszaröppent – harmincasok szexuális és életproblémáival toldja meg az összképet. Ennek az összképnek a keretét a család intézménye jelöli ki, amely széttagoltsága, mozaikos elrendezése okán kortársabb formában pompázik-omladozik, mint amilyet Dr. Fritz Kahn az előadás szövegének inspirációs forrásaként feltüntetett A szerelem iskolája című munkája erősen patriarchális ideológia és már-már komikusan listázott szerepkörök mentén modellez. A műre vonatkozó ironikus eltartásként olvasható az is, hogy pont az a territórium, ahol Kahn a polgári berendezkedés ideája mentén összeegyeztetni igyekszik a gyönyört a társadalmilag szabályozott működéssel, itt tüntetően mentes az érzékiségtől. Miközben persze az szervezi a karakterek lényegét, hogy a némiképp rideg család összes szereplője megszállottan, monomániásan küzd a szexualitás problémájával: a harcias-ragadozó Ingrid a rendre elhárított közeledéssel, Otto az impotenciával vagy vágytalansággal, Petra és Jürgen a sikertelen szeretkezési kísérletekkel, a találomra feltárcsázott idegenekkel telefonszexelő Uwe pedig azzal, hogy nem tud viszonyba kerülni a saját testével. Az előadás felvezeti ezeket a szálakat, amelyek végül egy karácsony esti ünnep prototipikus botrányában érnek össze, amikor is a csendes Jürgen vacsora közben bevallja, hogy homoszexuális. Röpül a grillcsirke, elszabadul a kétségbeesés karneválja, Uwe meztelen felsőtesttel ugrik mostohaapja nyakába, Otto flegmán elsüti az összeomlott Petrának a kötelező poént, hogy férfival szexelni nem számít megcsalásnak, és az előadás lezárásaként Ingrid az élet összes szenvedését és magányát metaforákba passzírozva, fegyelmezett pedagógusi pátosszal elszavalja Rilke A párduc című versét.

Furulyás Dóra, Szalontay Tünde. Fotó: Mészáros Csaba

Székely Rozi. Fotó: Mészáros Csaba

Jó kérdés, hogy a neurózisok eme tablója voltaképpen miről szól, milyen titokba is avatná be nézőjét az előadás, amiről az ne tudott volna – és itt nemcsak a mélyebb gondolati intenciókra, illetve azok hiányára gondolok (ami kihámozható – az emberi boldogtalanság általános tétele, vagy hogy a családi létmód és a szexuális vágy ökonómiája egymás ellen dolgoznak –, túl kevés), hanem ettől elválaszthatatlanul a színháznyelvi megformálás módjára is. A színházi (hiper)realizmushoz, vagyis annak szándékához, hogy a dolgok úgy mutatkozzanak meg, „ahogy vannak”, akár a színpadi meztelenség értelmében is, groteszk-vicces retorika társul a játékmód, a tárgyi jelek és a konvenciók szintjén. Poénos Otto és Ingrid profin mechanikus edzése, érthető, hogy miközben mindennapi telefonbeszélgetést hallunk, miért van csonkra vágva a telefondrót, és szép lehetőséget kínál az a kompozíciós játék, hogy a falak nélküli térben a szereplők mikor látják/hallják vagy sem a másikat, még ha egymás közvetlen közelében vannak is – a nagy ágyon meztelenül heverő Otto mellett lábtól a szexsztoriját duruzsoló Uwe hasal, a férfitesttől egy világnyira. Ezek a rétegzési lehetőségek azonban nincsenek igazán kihasználva, továbbgondolva, költőien és gazdagon működtetve – emiatt válik a kettes-hármas jelenetek sora a karácsonyi vacsora hosszú expozíciójává, amelynek folydogálásában letisztulnak a rokonsági szálak, és az egyes szereplők közti viszonyokról tudunk meg több információt, semmint a problémáról. Kevés tehát a színészeknek nyújtott lehetőség, és ebben talán közrejátszik az is, hogy a Dollár Papa megszokott gyakorlatától eltérően, amelynek mentén Ördög Tamás eddig alkotott, itt nem egy klasszikus drámai szöveg az (újra)írás alapja – ezekre a dialógusokra még ráfért volna a dramaturgi-írói munka. A vázlatos-etűdös, improvizáción alapuló jelenetekben mindemellett vannak szép színészi pillanatok: Szalontay Tünde önmagával elfoglalt karaktere veszélyes kombinációként hordozza az öregedéstől való félelmet, a lánya megoldatlan élete miatti ingerültséget és a párkapcsolati tehetetlenséget. Mindez Szász Dániel bajszos, egyszerű vágású Ottójáról úgy pereg le, akár a víz: és van ebben a védekező és naiv áttetszőségben valami megindító, ahogy az edzés utáni természetesen (vagy inkább neutrálisan) viselt meztelenség, Uwe flörtjének határozott visszaverése, az Ingriddel való passzív szembenállás képei egymásra rakódnak. Székely Rozi színészi jelenléte erős a mindennapian performatív helyzetben, mégis keveset tudunk meg a karakteréről, ahogy Furulyás Dóra Petrájáról is, Czakó Máté meg leginkább a zavart eltűnésben jeleskedik, hogy a végén ő kerüljön a középpontba.

A Tünet Együttes előadásában voltaképp nincs semmi rejtve; némiképp fölösleges a titokhoz kapcsolt interaktív keretjáték – a nézőket előadás előtt megkérik, hogy egy kis cédulára írják fel egy titkukat; ezek halmazából választhatunk majd kifelé menet. Vagy ami valóban rejtve volna, nem bontakozik ki: a nézőre rótt feladat ezt a hiányt végiggondolni.

Mi? Négy fal között
Hol? Jurányi Inkubátorház
Kik? Czakó Máté, Furulyás Dóra, Szalontay Tünde, Szász Dániel, Székely Rozi / Konzultáns: Szabó Réka / Látvány: Mucsi Balázs / Rendező: Ördög Tamás