Mégsem a „nagymítosz” köti le figyelmünket, hanem a cserepei. A kérdések sora: „miről szól” ez a premier? Mi a „főgondolata”? Isten? Az „istenkitalálás”? Az áldás fontossága? A szeretet mindenhatósága? Egyén, család, nemzetség, nép, ország, kontinens egymásra utaltsága?

Világszerte milliók legkedvesebb regénye. Lajtorja a Bibliához, de a 20. századi próza soklépcsős mintaműve is. Ezerötszáz könyvoldal, hetvenezer sor. A szolid átlagos műveltség része, hogy tudjuk: a könyvet Thomas Mann írta, tizenhat évi munkával, 1926 és 1942 között. Az Örkény Színház hatalmas, ötórás vállalkozása úgy hat, mintha felébredő rivális kíváncsiságától vezetve Bertolt Brecht is küldött volna az adaptációhoz nem kevés ötletet, a serdültebb ifjúság számára készült képes Ószövetségek ugyancsak ajánlottak volna színezhető jeleneteket lapjaikról, s az önmaga elől migráló világ zaklatott jelene sem akart volna kimaradni. A darab szövegkönyvét megalkotó Gáspár Ildikó pedig – Ascher Tamással együtt a produkció rendezője – ökonomikusan begyűjtötte, epikus voltában lehetőleg drámai anyaggá szőtte és tarkán egységes stílusba hangolta, amit a József és testvérei (Sárközi György és Káldor György fordítása nyomán) hajlandó volt (Ari-Nagy Barbara dramaturgi támogatásával) a színház rendelkezésére bocsátani.

Horváth Judit fotói

A többszálú József-történet sokak számára ismerős. A történet kibontakozik és jó véget ér az Örkényben (azzal együtt is, hogy József csupán az én-kereső, saját sorsába belenövő főhős, de – a Megváltó felé előre pillantva – nem a kiválasztott). A sok szereplő, a bonyolult családfa, a rengeteg szereptöbbszörözés ellenére a história nagyjából követhető. Mégsem a „nagymítosz” köti le figyelmünket, hanem a cserepei. A kérdések sora: „miről szól” ez a premier? Mi a „főgondolata”?

Isten? Az „istenkitalálás”?
Az áldás fontossága? A szeretet mindenhatósága? Egyén, család, nemzetség, nép, ország, kontinens egymásra utaltsága?
A hatalom? Az érzékek hatalma? A hatalomvesztés?
A bűn? Ki a bűnös, ne kérdjük? Kérdjük?
Parancsolatok, és a parancsolatok megszegése?
A megbocsátás? Ki, mit, miért, kinek?
Az emlékezet mélye? Az idő?

Ascher és Gáspár rendezése a mű összetett gondolati súlyát és szellemi méltóságát megőrizve a monumentális alapkérdéseket csokorban hagyta, s az ironikus közlésmód felé mozdult, az előadás nyelvezetében inkább az egyszerűsítés, kicsinyítés, mint a nagyítás eszközeit vetve be. Gyakran ölt szinte bábszínházi, képmutogató, vásári vagy iskolaszínházi jelleget az interpretáció, nem retten vissza az érett tréfáktól, a gesztus- és motívumismétlések segítségével tár fel olyan összefüggéseket, testálódásokat, amelyekre egyébként sok szót kellene vesztegetni.

Izsák Lili színpadképében a centrális építmény, az egyszerű ház (A Ház) akár az emberiség hajlékaként és gyermekjátékként is értelmezhető (otthon, menedék, mentsvár – mászóka, ülőke, kuckó stb.). A főleg az első és a harmadik részben fontos funkcióhoz jutó (aranyszínű) labda – s mellette a földtekére hasonlító léggömb – szintén utat nyit a játékosabb elgondolásoknak. A kommentárok viszont a gömb „végtelenségének” filozófiáját emelik ki. Kezdet és vég egybeesik a gömbfelszínen, hiszen ezekkel a pontokkal nem is rendelkezik a legtökéletesebb mértani forma. Így – egyebek mellett – apa és fia, Atya és Fiú sem különül el (vagy éppen felcserélődhet) e felületen.

A játéktér alsó szintje („zenekari”) árok: meder, gödör, sír – az életet elnyelő, s mégis mindig új életekkel üzenő, tenyésző alvilág. Ficza István (Kutyafejű) derékig kiemelkedve a fekete szín kaján démona. Félig-meddig A Föld szelleme Az ember tragédiájából (a stációs József, a lényeg-közelítő nagy vándorút, változó Luciferek kalauzolásával, ebben a kidolgozásban időnként amúgy is asszociáltat Madách művére). A felső szinten ferdén fekvő óriáskorong függ. A rajta gyűrűző vetítések hol a tényleges színpadi történések árnyát, fonákját, előzményét, következményét mossák elénk, hol eléggé szegényes mértani szimbolikával tapadnak a lényegi keretekhez (videó: Juhász András). A korong és a gömb a földgolyóbis régebbi és újabb elképzelése, ó és új kettőse, egymás feleselő válasza az árok, a meder felett.

A darab első része a kövér rész, a második a sovány, a harmadik a szűk. A Ótestamentumból, illetve az egyiptomi történet-fragmentumból kölcsönzött szavak nem romló előadás-minőségre, csupán változó jellegre utalnak. A dramatizálás első harmada a részben az Úr géniuszát is körvonalazó, a játékot időtlen igéivel uraló, illúziótlan Gálffi Lászlónak (az idős Jákob), valamint a fiatal Józsefet jámbor svunggal alakító, csemete Patkós Mártonnak, továbbá az összes famulus szerepet lefegyverzően megoldó – szemüvege, világtalansága vagy „vaksága” mögé búvó, kezét gyakran pulóverje zsebébe mélyesztő – Epres Attilának köszönhetően igazi mitikus kavalkád.

A második egység Kerekes Éva (Mut, Potifár felesége) pompás jutalomjátéka, a hiába csicsergő, ajzott ékszer-test külön vágy- és bosszú-attrakciója, a Huij és Tuij házaspár (anyósék) „egy tömbbé” öltöztetett-lepelezett játékától (Gálffi László és Takács Nóra Diána napszemüveges szenilitásának gyilkos humorától) előkészítve, Vajda Milán tehetetlenkedően jóságos Potifárjának filosz óriáscsecsemőjétől kísérve.

A harmadik fejezet a nagy testvérek-hepiend, az érett józsefségben helyét némi keresgélést követően meglelő Polgár Csaba élre futásával. Nem szerencsés az összefüggő, ám elválasztódó részeket színpadi versenyhelyzetbe hozni, a versenyhelyzet mégis fennáll, az összkép, a fénykezelés, a tárgyszimbolika módosulásai folytán; és inkább az innovatívabb első rész javára dönt, mint a betakarító harmadik rész javára. (Részletesebb írásban hosszan kellene szólni a virág- és növénymotívum megnyitásáról, majd arról: az angolparki körhinta állatfiguráihoz hasonlító, mulatságos Isten-kreatúrák, ez a ringlispílesen megforgatott mű-zoo – a teknősbékát, a jegesmedvét lovagolják is – miként kötődik a teremtéstörténet elhangzó rejtvénybetétjéhez, és az állatsereglet milyen tartalmakat közvetít a záró tabló emberi szcénájában. S még mi mindent kellene részletezni, újra mérlegelni!)

Az enyhén brechti indíttatásúnak érződő narráció, kikiáltás, kifejtés, s főleg a dialógushelyzetbe átjátszatott ön-narráció nyelvét (és az egyéb nyelvi regisztereket) a színészek elsőrangúan beszélik. Így Znamenák István (az ádáz Dudu) és Tenki Réka (az empatikus Manó) a térdükön járó-tipegő törpék vetekedő kettősét sokszor jelenet-katalizálóvá téve, vagy Hámori Gabriella a mosolygó tekintet (Ráhel) és a borotvaéles józanság (Teje, a Fáraó édesanyja) egészen más hangoltságokat kérő, „másképp megfestett” feladataiban. Kisebb, de masszívra karakterizált szerepekből tűnik ki Csuja Imre (Lábán, Öreg Izmáelita) és Nagy Zsolt (Júda). Folytathatnánk a teljes névsorral, hiszen a sokszor csoportos, „tömeges” fellépésekben együtt állják meg helyüket, s mindenkinek jut testre szabott tennivaló. A játék egyelőre nem teljesen egyenletes és elvarrott (például Jéger Zsombor nyilván ad majd még színeket a beteg, kamasz Fáraóhoz, a testvérek amőba-csoportozata is kereshet másfajta kiterjedéseket).

A leggyakrabban a kék és a zöld színpárját kamatoztató díszlethez Szlávik Júlia jelmeztervező főként a barna és a szürke árnyalataival járult hozzá. A tartózkodóan modern viseleteken – mackóruhától a divatkreációig sok tucat szabás vonul fel – a kapucni és a kámzsa, illetve a lábbeli (csizma, bakancs, csuka, körömcipő) vitt vissza évezredeket az időben, valamint az antropomorfizálódni, testté válni képes, különféle színárnyalatú könnyű kelmék, csipkék.

Kákonyi Árpád zeneszerzővel az élen öt zenész is részese az Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezte, az úgynevezett filmszerű vágások technikájával és vérbeli, egyedi színházi ötletekkel élő, akartan eklektikus premier sikerének. József száraz kútba vettetése például úgy történik, hogy a sok testvér összekapaszkodva taszítaná meg áldozatát, s ekkor a forgószínpad hátrafelé, visszafelé indulva eltávolítja őket a halálra szánttól. József, „a kút fia” maga marad álltó helyében, azaz színházi értelemben máris a kút mélyén sínylődik.

Kölcsön véve az egyik szófordulatot, Gáspár, Ascher és a társulat tagjai „hittek és ástak” – és élővizet fakasztottak.

Mi? József és testvérei
Hol? Örkény Színház
Ki? Fordította: Sárközi György és Káldor György. Thomas Mann regényéből a színpadi adaptációt írta: Gáspár Ildikó. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Szlávik Júlia. Videó: Juhász András. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Zenészek: Kákonyi Árpád, Murányi Márta m. v., Szathmáry Judit m. v., Újházy György / Ölveti Mátyás, Bartek Zsolt. Zene: Kákonyi Árpád. Súgó: Kanizsay Zita. Ügyelő: Sós Eszter. A rendező munkatársa: Érdi Ariadne / Szabó Julcsi. Rendező: Ascher Tamás és Gáspár Ildikó.
Szereplők: Patkós Márton, Gálffi László, Polgár Csaba, Epres Attila, Vajda Milán, Kerekes Éva, Jéger Zsombor, Zsigmond Emőke, Ficza István, Nagy Zsolt, Dóra Béla, Novkov Máté, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Tenki Réka, Takács Nóra Diána, Szathmáry Judit m. v., Murányi Márta m. v., Máthé Zsolt, Kókai Tünde, Znamenák István