Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a halál adja az élet értelmét, de annyit azért megkockáztatnék, hogy a halálunk tudata nélkül kevésbé forszíroznánk a tennivalóinkat. Márpedig a Nagy büdös semmibe nem másról szól, mint az élet értelmetlenségéről, akarom mondani, értelméről.

Az első csavar az, hogy nem lehetett tudni, hol lesz az előadás. A Hátsó Kapu Produkció ugyanis, aki a Nagy büdös semmibe című dolgot a TÁP Színházzal közösen létrehozta, időközben megszűnt a Hátsó Kapu nevű helyen produkálni magát. Az előadás Facebook oldalán pedig elérhetőség helyett az állt, hogy annak mondják el az előadás pontos helyét, aki jegyet vált. Jegyváltás pedig a helyszínen lehetséges.

Fotók: Szőke Péter

Aki vette ezt az akadályt, kisvártatva a második csavarral találta magát szemben. Vajdai Vilmos, a rendező ugyanis nem csupán azt mondta el előre, hogy a Nagy büdös semmibe úgynevezett pilot, vagyis egy kísérleti fázisban lévő sorozat 1.0-ás verziója, de azt is, hogy miről szól. Színház az élet vagy fordítva – és tényleg. Egy jókora ablak előtt ülünk a Dohány utcában (aki jegyet vesz, azt is megtudhatja, hol), belülről kifelé bámulva , és előttünk az utcán zajlanak az események. Ha ehhez hozzávesszük a címbeli utalást: még el sem kezdődik az előadás, és mindent tudunk, amit tudni érdemes. Legyünk bár színházban vagy a hétköznapi életben, nézünk és minket is néznek, és a kölcsönös nézettség sokszoros spiráljában tartunk a címben megjelölt irányba. A harmadik csavar az, hogy hiába szól erről az előadás, mégsem erről szól.

Igen, ez egy bonyolult írás lesz. Hogy tovább tetézzük, réges-régi vágyam Heidegger nevét leírni egy kritikában, és ennek most jött el az ideje. A német filozófus találta ugyanis azt mondani, hogy a „semmi semmizik” (avagy semmít), amely mondatán aztán frissen születő filozófiai irányzatok köszörülték oroszlánkörmüket és humorérzéküket. Hogyan csinálhat bármit is, ami nem pusztán nem létezik, de lényege szerint a nemlétezés, például az elmúlás és az elmúlás miatti szorongás alapköve? Értelmesen állítani csak arról lehet bármit is, ami létezik – mondták. És igazuk volt, ahogy Heideggernek is. Mondtam, hogy bonyolult lesz, miközben mégsem.

Hiszen bármennyire is tótágast áll a nyelv a semmihez érve, mégiscsak értjük azt, hogy „A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog”. Akkor is, ha a semmi nem egy fa. Hasonlóan csavarodnak fekete gombóccá a gondolataink a „nagy büdös semmi”, például a halál felé puhatolódzva. Mármint persze a saját halálunk felé. Márpedig a halálunk biztos tudata (vagy legalábbis erősen valószínű volta) nagyon is csinál velünk valamit. Képzeljük el, milyen lenne a világ, ha mindenki örökké élne! Minimum ráérősen csinálnánk akármit is, és egy idő múlva (persze az öröklétben mit is jelentene az idő?) eljutnánk oda, hogy miközben az összedőlt házaink udvarán békésen heverészünk, vadállatok tépnének szét. Mondjuk, akkor se lenne semmi.

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a halál adja az élet értelmét, de annyit azért megkockáztatnék, hogy a halálunk tudata nélkül kevésbé forszíroznánk a tennivalóinkat. Márpedig a Nagy büdös semmibe nem másról szól, mint az élet értelmetlenségéről, akarom mondani, értelméről.

Mint a korábbiakból kiderült, az előadás maga is egy csavarra épül, ami amennyire egyszerű, olyannyira működőképes. Rendezett sorokban ülünk és nézzük az utcát, ahol sorra tűnnek fel különféle alakok, történetek és történetmorzsák. Szerelmek és vágyak születnek és nyeklenek el. Az alakok lassan jó ismerőseinkké válnak, és a hol kacagtatóan mulatságos, hol megmosolyogtatóan abszurd, alapvetően keserédes jelenetek során néha emberi sorsok is felsejlenek.

Nézzük a jeleneteket és az utcai járókelőket, akik minket néznek csodálkozva. Van, aki egy-egy pillanatra meg is áll, mígnem egy bővérű figurát játszó színésznő gyors oboát ígérő gesztusa el nem riasztja őket, vagy a motoron mögéjük nem pattan ugyanez a nagyétkű amazon. Mindeközben pedig katarzisban, amolyan TÁP színházas lélektisztításban sincs hiány.

Olyan az egész, mint egy játékosan összeállított saláta. És aki látja, nem bánja, hogy mák és feketebors is van benne. Ami a kísérleti fázist illeti, valóban elkel majd némi szorosabb szerkesztés és a dramaturgi olló, hogy semmiképp se úszhassuk meg a dolgot, ami nem csak gesztusában, de a szó legszorosabb értelmében rólunk szól. Hogy ne csak tudjuk, de értsük is: éppen úgy mi vagyunk a kisfaszú barát és a fehérmájú fiatal nő, mint a visszakézből lekurvázott, fiatal dramaturgnő és mi vagyunk azok is, aki egy ablaküveg mögött nevetnek mindezen. Akik együtt vagy magányosan megyünk a nagy büdösbe.

A közös menetelés gondolatán túl az előadás vezérélményét az előadásbeli rendező jelenetei adják. A Karinthy-humoreszkből sarjadt szakállas forma (Laboda Kornél) nem csupán az utcát, a felhőket és egy filmriportot vezényel, de magát az egész előadást is. Miközben persze nem. Megalomániás habókossága mellett céltudatos szervező, gyanúsan tehetségtelen és kősuttyó. És eljön az a pont, amikor óhatatlanul egy nálánál is nagyobb rendezőre kell gondolnunk, akinek ő csupán földi képmása, és ez a gondolat – bármit is értsünk képmáson – ebben az esetben eléggé dermesztő.

Pontosan nem tudom, mit jelent az, hogy népszínház, de ezt az előadást mindenképpen. Kortól, nemtől és műveltségi foktól függetlenül, üresebb járatai ellenére is élvezetes másfél óra szórakozásra,vagy akár gondolkodásra. Az előadás után másképpen nézünk ki azon az ablakon, de én például azóta is mozizom az utcán. Mások kisszerű sorsának értelmetlenségén nevetni könnyed önigazolás, alig több a semminél. A sajátunkéval megtenni ugyanezt már nagyon is valami. Egészen olyan, mintha értelme is lenne.

Hol? ?
Mi? Nagy büdös semmibe – TÁP utcaszínház páholyból, keveseknek
Kik? TÁP Színház, HK Produkció
Az előadássorozat művészeti munkáját Vajdai Vilmos irányítja. Az írói munkát Laboda Kornél vezeti. A produkció gyártási, technikai részét: Imely és Szalai Szabó István fogja össze. A technikai rész felelőse: Bredán Máté. Írók:Laboda Kornél, Vajdai Vilmos, Fekete Ádám, Sándor Júlia, Znajkay Zsófi, Peer Krisztián és a társulat.
Játsszák: Hajmási Péter, Váradi Gábor, Kaszányi Roland, Szalay Rebeka, Keményffy Tamás, Baricz Xénia, Laboda Kornél, Hajmási Dávid, Pálos Péter, Lazók Mátyás, Szabó Zsófia Znajka, Takácsy Réka, Márton András, Anger Zsolt, Gerencsér Gerda, Karácsony Anna, Faragó Zsuzsa, Gubucz Viktória, Törley Katalin, Nádudvari Nóra, Juhász Hajnalka, Háda Fruzsina, Csányi Dávid, Hegedűs Barbara, Göndör László.
Együttműködő partnerek: Kortárs Építészeti Központ – Oravecz Nóra, Finta Sándor, Berán Sára ingatlanok