Mit jelent bezárva lenni, majd eszmélni és szabadulni, illetve milyen egy zárt rendszerbe beépülten kifulladásig menteni a lehető legtöbb lelket – erről a két, rokonítható témáról szól két nyomasztóan szép játék ezen a télen. Mindkettő rendelkezik valóságalappal. A lényegük pedig ugyanaz: menekülj!

Doboz

A világszerte népszerű TED-es előadássorozat egyikében megnézhető annak a fiatalembernek a vallomása, aki elsőként tört ki abból a hermetikusan elzárt New York-i otthonból, amelyben perui származású apja éveken tartotta a családját. További böngészés során megismerhetjük Crystal Moselle-t, a filmrendezőnőt, aki a fiúkkal való találkozás után óvatosan feltárta és a The Wolfpack (A mi falkánk)című filmben dokumentálta a pedagógus végzettségű amerikai anya és gyerekei (hat fiú, meg egy idősebb lány) világtól elzárt életét, és az érezhetően terhelt személyiségű apa nyomorúságos uralkodását. A Machu Picchu ormán kezdődött szerelem vége hét gyermek, s egy nekik tervezett házi börtön, egy négy lakószobában működő magánszekta kialakítása lett. Oscar Angulo, minél többet ivott, annál jobban féltette szeretteit a külvilág megrontó hatásaitól, így a gyerekek tizenöt éven át izolált világban éltek. Utcára csak csoportosan és végszükségben mehettek, otthonuk volt az iskolájuk, melybe csak ronggyá nézett és újrajátszott kultuszfilmek és klasszikus alkotások révén köszönt be a külvilág.

Fotók: Gulyás Dóra

Kurta Niké és Tési Dóra Dobozcímű színműve Varsányi Péter meggyőző rendezésében került a közönség elé, először a POSZT munkabemutatóján, s most a Jurányi Házban. Az említett film által ihletett előadás ijesztően magyar és lelkesítően tehetséges munka. Azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha mindez valahol a Blaha Lujza tér környékén történne vagy történt volna meg. A „magyarítás” az élet apró, gyakorlati megfeleltetéseit illetően kissé biceg időnként, ám ez mit sem von le a tiszta és kristályos szerkezetű rémmese erejéből. Mindez formás, szocio sci-fialakban jelenik meg.

A Bobor Ági látványterve szerint kialakított, matracokkal zsúfolt, szűk térben afféle ketrec-balettként írható le az előadás – alighanem kollektíven létrehozott – koreográfiája. Ruben (Fehér Balázs Benő), Holger (Fehér András) és Egill (Kovács Domokos) már nagy fiúk. Szép dramaturgiai műfordítás, hogy míg az eredeti család szanszkrit neveket adott sarjainak, itt hozzánk közelebbi mitológiákból nyerték nevüket a szereplők.  Remek a három fiatal színész minden megmozdulása, az elfajuló kölyökkutya-marakodás, a jólneveltség kamaszos kifigurázása és mégis–mégis vállalása, szépen épül fel a filmnézések, dialógusismétlések és az amatőr mozizás minden menekülő hadművelete.

Bán János játssza Oszkárt, a valami portási munkát ugyan végző, de mindent és mindenkit gyűlölő, zsarnok családfőt. Bán János figurája maga a kudarc megtestesülése.  Ő a sikertelenség és a páni félelem idegbeteg szobra, a hatalmat nyert erőtlenség és tehetségtelenség tragikus alakja, mely aztán vonzza is a vizionált bajokat. Filmekből kölcsönzött helyzeteket majmoló, kötelezően végigjátszandó családi szertartásainak szenvedő szereplője Sára, a feleség és anya, ez az elkopott tanárnő, akit Vasvári Emese játszik rövid, szürke hajjal, szürke otthonkában, démoni erővel. Monori Lili játéka láttán érezni néha azt a súlyos földszagot, az elmúlásnak azt a nehéz avarillatát, ami Vasvári játéka során tölti be most a levegőt. Elgyötört, fakó alakja, kerek fejecskéje, örökké bocsánatot kérő, rekedtes suttogása, cselédként való futkosása, fulladozó segélykérése egy egész ország tönkretett asszonyainak szimbólumává nő ezen az estén. Nagy alakítás.

Övé az utolsó jelenet is, amikor a rácsukódó falak mögött, a hirtelen beszerzett, piros Junoszty tévén át némán követi, amint a média fölkapja a fiait, s megtudja a világ, miket is kellett átélniük, s hogyan törtek ki börtönükből. Hab a tortán az a színészi teljesítmény is, ahogy a számunkra nem látható, de hallható riporter (Tasnádi Bence) lelki gumikesztyűben, ám bulvárbiztonsággal nyúl a történethez. Aztán meg – lesz, ami lesz.

Apa lánya

Fotók: Éder Vera

Nem egy családra érvényes, hanem egy világméretű, történelmi erőszaktétel adta a hátterét Irene Sendler hősi életének. Háy János írt róla monodrámát. Irene Sendler volt az az asszony, aki 2500 gyermeket mentett ki a varsói gettóból, koporsóban, zsákban, álcázott csomagocskákban bújtatva és szöktetve őket. Néha a szülőtől kellett elkönyörögnie a biztos halálból kimenekíteni kívánt apróságot, s ki hálával, ki fenyegető gyanakvással fizetett a tettéért.  Az akciók idejére halottnak kellett nyilváníttatni a gyermekeket, hogy aztán a határvonalon túl – a nyugtatók hatásának enyhülése után – életre keljenek, s védő kezekre leljenek. Még jókor ugató, betanított kutyákról is gondoskodnia kellett, hogy az esetleges gyermeki nyüszítéseket elfödje az állati kaffogás zaja. Aztán egyszer csak elkapták a főhőst, s mivel vallani nem akart, kivégzés várt rá. Háy darabja egy vasajtó dördülésével kezdődik, s mindvégig a gettó területén, jobbára a fogvatartás és a vallatás lámpavilágos vagy éjsötét celláiban játszódik.

De – mint ahogyan azt Hoffer Károly, az előadás tervezője és rendezője, valamint Pallai Mara, az Irene alakját megelevenítő színész és bábszínész kérte az írótól – nem dokumentumjáték született a történetből. Egy Presser Gábor zenéjével kísért, erősen absztrahált látomás ez, az elfogadhatatlan, gyilkosan romboló külvilág ellenében lebonyolított belső utazás költői dokumentálása. Olyan emberről szól, aki bár maga nem tud szabadulni, mégsem szolgál „aljas, nyomorító hatalmakat”. Pedig azok időnként és ismétlődő ritmusban, hol ezeket, hol azokat és mindig-mindig másokat, kedvük szerint bélyegeznek kártékony „idegeneknek”, hogy aztán likvidálhassák őket. Háy minimál-drámájának az a legrémisztőbb pillanata, amikor arra is ráláthatunk, miképpen bontja le a lelket a kitöréseket előkészítő, nem emberméretű, hősi feladat. Mert lebontja.

Pallai Mara vagy egy tucatnyi figurát elevenít meg a játékban. Ő a főhős, meg a foglár, a gyermek és a vonakodó édesanya, a vallató és a vallomást tevő. Pallai gyönyörűen beszélő, érzékeny, okos, kiváló színész, és mindamellett remek bábos. Mostani alakítása eddig takaréklángon tartott drámai erejét is igazolja. De talán el lehetett volna engedni pár kínálkozó vagy éppen keresetten bábos motívumot ebből a játékból. Bár az ihlető motívum, ahogy arról a rendező vall is, az életre-halálra kifutó animáció, a holtak újraélesztésének gondolata érthető inspirációként szolgált, a darab nem minden helyzetében kívánatos a bábos megjelenítés. Így például meglehetősen nehézkes a két térd-báb előhúzkodása, s egészen biztosan visszavesz az addigiak erejéből a kenyérke-szeletekkel való játék. A címet adó apa-leány kapcsolat pedig megért volna még pár – akár dramaturgi segítséggel megismételt – írói mondatot a korán eltávozott, orvos apa alakját fölerősítendő.

Irene Sendlert végül elkapták és megkínozták, de nem vallott. Aztán a halála előtti éjszakán valaki lefizette az őröket, valakik meg kimentették őt. 98 évesen halt meg, tíz évvel ezelőtt. Mi meg itt állunk, Háy talán még nem egészen készre írott, ám igényes formában bemutatott darabjával szemben, s megint csak arra gondolunk, miképpen eszi meg a lelket az elkerülhetetlen feladat. S reménykedünk, hogy mi megússzuk, amikor utódainkat átsegítjük a határon. De aligha.

Hol? Jurányi ház
Mi? Kurta Niké–Tési Dóra: Doboz
Kik? Szereplők: Bán János, Vasvári Emese, Fehér Balázs Benő, Fehér András, Kovács Domokos.
Látványtervező: Bobor Ági.A látványtervező munkatársai: Illés Haibo, Vermes Nóri. Sound artist: Vranik Krisztián. Fénytervező: Almási Tamás. Közreműködő: Tasnádi Bence. Rendezőasszisztens: Boznánszky Anna. Dramaturg: Kurta Niké, Tési Dóra. Rendező: Varsányi Péter

Hol? Budapest Bábszínház
Mi? Háy János: Apa lánya
Kik? Dramaturg: Gimesi Dóra. Kísérőzene: Presser Gábor. Látványtervező, rendező: Hoffer Károly. Szereplő: Pallai Mara