Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert keresünk. Egy vidéki, többtagozatos nagyszínház műfajilag és tematikailag sokszínű kínálata.

Első este sok helyi nézővel együtt a színház felé igyekezve nem volt nehéz megtippelni, hogy az idősebbek nagyobb része a Hello, Dolly!-ra, a sok fiatal pedig az Eklektikonra megy, hiszen a k2 Színházzal közösen létrehozott trilógia előző részének (Emberek alkonya) is már valóságos rajongótábora alakult ki.

A Jóembert keresünk életkori szempontból vegyes közönséget vonzott. Az előadást követő beszélgetésen Béres Attila rendező elmondta, hogy a darabválasztást elsősorban Láng Annamária személye indokolta. A színésznőt tavaly a POSZT-ot is megjárt A kaukázusi krétakör főszerepére hívták meg Miskolcra, és a közös munka olyan jól sikerült, hogy szerették volna visszahívni. Brecht pedig folyamatosan adja magát és meglepően mainak hangzó szövegét a 21. századi színházcsinálóknak. Ha az ember 2018. december közepén azt hallja a színpadról, hogy „a városban, hol jogtiprást követnek el, törjön ki a lázadás”, hajlamos azt hinni, hogy ezt most írták bele a szövegbe. Pedig nem. Két József Attila-idézeten kívül nem írtak bele semmit. Az pedig telitalálat, ahogy költőnk sorait kis noteszébe rója, vagy abból olvassa egy félnótásnak nézett lézengő otthontalan (Farkas Sándor), és körülötte senki nem hallja meg az előadás szerint akkor születő sorokban a költőt, az értéket.

Czakó Julianna, Mészöly Anna és Szirbik Bernadett a Három nővérben. Fotó: Éder Vera

Hiszen mindenki csak annyit hall meg a másik mondandójából, amennyit a saját érdekei kívánnak. Ezért is beszél Láng Annamária Sen Teként sokkal halkabban, mint Sui Taként: itt kiabálni kell ahhoz is, hogy észrevegyenek, nemhogy ahhoz, hogy meg tudd védeni magad és azt, ami a tiéd.

És hogy hol van ez az itt? Cziegler Balázs sprőd, csövekkel, konténerrel, rozsdás vassal szabdalt teret tervezett. A miskolciak (ahogy az a közönségtalálkozón kiderült) azonnal a diósgyőri vasműre asszociálnak a láttán, de akinek nincsenek ilyen előismeretei, abban is egy lepusztult, széteső világ képzetét kelti.

Ide érkeznek meg az istenek: három túlkoros puttó (Bodoky Márk, Papp Endre és Feczesin Kristóf) száll alá a zsinórpadlásról. Tetovált szárnyakkal és fügefalevélnyi ágyékkötőben kezdik földi pályafutásukat, hogy aztán jelenetről jelenetre veszítsék el puttóságukat. Egyre több lesz rajtuk a szedett-vedett ruha, és egyre kevesebb bennük a hit abban, hogy változtatni lehet ezen a világon. Béres Attila rendezésének talán legkeserűbb momentuma, ahogy őket leamortizálja, magához hasonítja ez a földi világ.

Láng Annamáriának A kaukázusi krétakör után ismét egy jó embert kell megformálnia, és ahogy ott, itt is a természetesség és a látszólagos eszköztelenség élménye az, ami a nézőben megmarad, ha erre a Sen Tére gondol. Sui Taként ehhez képest kell szerepben szerepet játszania. Azonban a kis, mérges emberke, akitől mindenki tart, a férfi, akit (ellentétben egy nővel) komolyan is vesznek, egy képzeletbeli egyenesen egyre közelebb csúszik Sen Téhez, ahogy Sen Te sem maradhat érintetlen a másik felétől. Izgalmas és a pilótával való kapcsolat változása miatt egyre fájdalmasabb libikóka ez, amit a színésznő nagyon finoman mozgat ide-oda. Harsányi Attila pilótaként azt az ellentmondást tudja bravúrosan feloldani, hogy egyszerre lássuk ennek az embernek az önzését és kisszerűségét, és minden e fölötti dühünk ellenére is megértsük Sen Tét, amikor mégis őt választja.

Ebben az előadásban nemcsak Brecht szövegét, hanem a Dessau-dalokat is megőrzik, igaz, áthangszerelt változatban. De egyébként is elmondható, hogy Brecht szelleméhez hű adaptáció született. Nem törekedtek kifejezett aktualizálásra, hagyták, hogy az eredeti darab a néző fejében olvasódjon rá a jelenre. Ehhez azért – szintén a brechti nyomvonalon haladva – segítséget is adnak nekünk azzal, hogy bizonyos tételmondatokat a színészek a jelenetből kilépve, a színpad elejéről mondanak el.

Láng Annamária a Jó embert keresünkben. Fotó: Gálos Mihály Samu

A Jóembert keresünknél ez nem meglepő, az már inkább, hogy ugyanezzel az eszközzel él Rusznyák Gábor a Három nővérben. Egy kis, négyzet alakú emelvényre lépnek fel a szereplők, amikor nekünk szeretnének valami fontosat mondani. (Igaz, a hátsó sorokból sem az emelvény, sem az nem látszik, hogy ilyenkor ki van világítva, ez csak akkor tudatosodott bennem, amikor a közönségtalálkozón mi, kritikusok is beültünk a díszletbe.) Van még további kapcsolódási pont is a két előadás között. Ilyen az utolsó felvonás szintén Miskolchoz kötődő díszlete: a helyi pályaudvart látjuk, cirill betűs feliratokkal. A rendezés azt a gondolatot is felidézi a nézőben, hogy vajon a nővérek nem Anna Karenina sorsára jutnak-e ezen az állomáson, majd a választ is ránk hagyja. De nem itt van a vége. Az utolsó képben mai ruhában jönnek-mennek az utasok, köztük az egyenruhás Prozorov tábornok, aki éppen most érkezik meg a városba három – még kicsi – gyermekével. A darab időszámítását követve: 11 évvel az első jelenet előtt. Rusznyák Gábor ezzel a zárlattal, ha úgy tetszik, egy végtelenített körré alakította a három nővér helyben tipródását. De nézhetjük úgy is, hogy függetlenítette az időtől a történetet. Erre utal az is, hogy a színpad tetején végig ott látunk egy mutatók nélküli órát.

Ahogy a rendező a közönségtalálkozón elmondta, már első Három nővér-rendezésekor, 2006-ban Kaposváron is az érdekelte, hogy valóban változik-e két-háromszáz év alatt bármi, ahogy azt Versinyin jövendöli. És ugyanez a kérdés foglalkoztatta most is, ezért játszódik mindegyik felvonás más korszakban. Az 1980-as években kezdődik az előadás, valamikor a moszkvai olimpia után, ahogy az egy bejátszott korabeli színházi felvételből kiderül. Aztán visszalépünk a hatvanas évekbe, majd előre egy évtizedet, és az adott felvonást a korra jellemző díszletek között, jelmezben, frizurával játsszák. És szóljanak bármelyik korszak slágerei, a várakozás, az önsorsrontás és a kilátástalanság érzete nem változik. Itt is sokat játszanak a ki kit hall meg, és mire marad süket, valamint a mit kell a nézőknek elmondani helyzetekkel, mint a Jóembert keresünkben. A társulat egyenletesen magas színvonalú teljesítményéből ezúttal Czakó Julianna (Mása), Görög László (Versinyin) és Tenki Dalma (Natasa) emelhető ki külön is.

Viszonylagos rendszerességgel látogatva a miskolci színházat az ember azzal a jóleső érzéssel indul el oda, hogy nagy csalódás nem érheti. (Persze ez sem teljesen igaz, mert tavaly értetlenül néztem, hogy engedhet meg magának ez a színház egy alig középszerű gyerekelőadást. De most a Félőlénnyel sokkal jobb tapasztalatom volt, mint akkor a Minden egér szereti a sajtottal.) A néző itt egy nagyon jó kondícióban lévő társulatot, erős saját rendezőket talál, akik minden évben vállalják a kortárs szerzők, fiatal rendezők „kockázatát” is.

A most látott két előadásból a Jóembert keresünk, a korábbiakból a Kivilágos kivirradtig vagy A kaukázusi krétakör is azt mutatja, hogy a színház gyakran épít olyan klasszikus művekre, amelyek erősen áthallásosak a mai magyar helyzetre. Ezekre az áthallásokra nem erősítenek rá direkt módon, mégis jelzik velük, hogy most és itt, Miskolcon szeretnék megszólítani a nézőiket. De ugyanez a jelenidejűségre törekvés és a nézők megszólításának igénye jellemzi a Három nővért is. Hogy a nézők is vágynak a párbeszédre, azt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindkét estén, a hosszúra nyúlt előadások után is sokan ott maradtak beszélgetni.

Mi? Bertolt Brecht – Paul Dessau: Jóembert keresünk
Hol? Miskolci Nemzeti Színház
Kik? Láng Annamária, Harsányi Attila, Varga Zoltán, Szirbik Bernadett, Bodoky Márk, Papp Endre, Feczesin Kristóf, Keresztes Sándor, Molnár Anna, Máhr Ági, Szatmári György, Varga Andrea, Farkas Sándor és mások / Zenészek: Orosz Gábor, Szász Péter, Baranyai Sándor / Fordító: Térey János, Kovács Krisztina / Díszlet: Cziegler Balázs / Jelmez: Pilinyi Márta / Dramaturg: Ari-Nagy Barbara / Zenei vezető: Rákay András / Koreográfus: Kozma Attila / Video: Hajdufi Péter / Rendező: Béres Attila

Mi? Csehov: Három nővér
Hol? Miskolci Nemzeti Színház
Kik? Fandl Ferenc, Tenki Dalma, Szirbik Bernadett, Czakó Julianna, Mészöly Anna, Salat Lehel, Görög László, Feczesin Kristóf, Simon Zoltán, Gáspár Tibor, Bodoky Márk, Somhegyi György, Máhr Ági, Szegedi Dezső / Díszlet: Debreczeni Borbála Khell Zsolt eredeti terveinek felhasználásával / Jelmez: Tihanyi Ildi / Dramaturg: Fabacsovics Lili / Rendező: Rusznyák Gábor