A Trafó a 2018/2019-es évadban ünnepelte fennállásának huszadik születésnapját. Ennek alkalmából készült a #mindenkitörténet című részvételi színházi előadás, amelyben civilek vettek részt és osztották meg gondolataikat, személyes sztorijukat a saját húszéves mivoltukkal kapcsolatban. Az előadás sikerén felbuzdulva dönthettek úgy a projekt vezetői, hogy workshop formájában folytatják a történetmesélést: 2019 telén indult el a Mesélő Storytelling foglalkozások sorozata.

A koronavírus okozta helyzet azonban ezt a „szériát” is megszakította – de csak a valós térben, A virtuális valóságban újraindultak a foglalkozások, amivel Szepes Anna és Nagy Emese drámainstruktorok, valamint Papp Katika színésznő új színnel bővítették a mostanság annyira népszerű élőzés palettáját egyben megismertették a résztvevőket a virtuális világ intimitásával.

Márciusban, áprilisban és májusban egy-egy másfél órás foglalkozás keretében többek között hozzászólások, rövid videók, kollázsok, valamint GIF-ek formájában oszthattuk meg történeteinket és érzéseinket a változás, a felnövés és a keretek témakörében. Az emailes regisztrációt követően a résztvevők egy erre a célra létrehozott Facebook-csoporthoz csatlakoztak – ez alakította ki a mesterségesen létrehozott közösséghez való tartozás intimitását. Noha a részvevők személyesen nem találkoztak egymással, annak köszönhetően, hogy privát csoportban követhették végig a foglalkozás állomásait, létrejött az „ott és akkor”, a kiváltságosság érzése.

Mindhárom témát a jelenből, a karantén-időszak, az otthonmaradás és a megváltozott életkörülmények felől közelítették meg a szervezők, akik időközönként rövid videót osztottak meg a csoporttal, melyben ismertették az aktuális feladatot, gondolatsort és megosztási formát. A videók, az arcok látványa a személyességet és a csoportos kohéziót erősítették. Ezért volt minden foglalkozáson videós feladat is, amelyben a résztvevők arcának jutott a főszerep. Ám nem minden csoporttag vállalta saját arcával az adott kérdéssel kapcsolatos véleményét, gondolatát – ez nem is volt kötelező. Amíg a valós térben nem lehet elválasztani az arcot és az elhangzott véleményt, addig a virtuális térben ez lehetséges: ez alapvető különbség az élőben és online tartott bármilyen foglalkozás között. Utóbbi során a döntés a résztvevő kezében van, hogy a véleményét arccal, mimikával és gesztusokkal vállalja-e vagy sem. Ez a lehetőség felszabadító, ugyanakkor el is vesz a virtuálisan megalkotott közösségi élményből: ebben a privát csoportban is kihasználhattuk az internet biztosította személytelenséget. Ez a személytelenség ugyanakkor jobban buzdíthat minket a megosztásra: ahogy az élő foglalkozás során egy adott szerep védőpajzsként működik, most a profilképünk mögé bújunk.

A virtuális térben, így ezen a csoporton belül is a hozzászólások és az emojik jelentik a – mindenféle kommunikációban fontos – visszacsatolás fő módjátt, vagyis a befogadás milyenségét. Ezért az online storytelling foglalkozások során másfajta módon válnak jelentőssé a hangulatfestő fejecskék, az elmélyültebb és személyesebb stílusban megfogalmazott hozzászólások. Erre a jelenségre részint a szervezők is reflektáltak. A harmadik, Keretek című foglalkozás folyamán az egyik feladatban az instruktorok kommentben írtak megállapításokat, amelyeket különböző hangulatjelekkel véleményeztünk. Jelen esetben a hangulatjelek jelentését a szervezők adták meg, tudatosabbá téve ezzel a rögtöni reakciónkat. Olyan volt ez, mint amikor egy beszélgetés során jól meggondoljuk, a kapott üzenetre hogyan is válaszoljunk.

A feladatokat és a hozzájuk tartozó válaszokat, megoldásokat egy hétig még visszanézhették a tagok, sőt ki is egészíthették új meglátásokkal vagy hozzászólásokkal – a workshopokról hazavihető, tárgyi emlékeket itt a virtuális valóságban megjeleníthető, letöltött képinstallációk, megosztott és elraktározott YouTube-linkek vagy kommentben leírt, kedvenc idézetek helyettesítették.

Egy biztos: csak az adott csoportok tagjai tudták, miféle hozzászólások, mondatbefejezések vagy kollázsok születtek, amelyek mind-mind egy-egy résztvevő történetéhez tartoztak. Bár egy hét után, a csoport törlésének következtében már ők sem nézhetik vissza a másfél órás online együttlét termékeit, remélhetőleg valós élményként marad meg minden résztvevő számára a játék feltöltő ereje és a megosztás öröme, amelyre most, a kötelező otthonmaradás idején nagyobb szükségünk volt, mint valaha.