Irodai életforma, kiégés és robotizált szexualitás – jelenünk égető problémái ezek, és egyáltalán nem gondolom, hogy ilyesmivel nem szabad viccelni. Ugyanakkor vágytam volna rá mind Az algoritmus, mind az Irodai patkányokesetében, hogy ennél egy kicsit messzebbre merészkedjenek a választott anyagban.

A k2 Színház MU színházbeli bemutatója mintha nem igazán találna fogást saját témáján. Pedig nagy várakozásokkal ülök be a nézőtérre, hiszen a rengeteg izgalmas kérdést, amit a szexrobotok terjedése és egyre növekvő népszerűsége felvet, még csak egy alaklommal láttam színpadon megjelenni (Miro Gavran A baba című darabjában, a Karinthy Színházban. R: Szabó P. Szilveszter). A témában összesűrűsödik a XXI. század rengeteg párkapcsolati problémája a szexualitáshoz való jogunktól kezdve egészen a nők elleni erőszakig, amelyek megjelennek ugyan villanásnyi időre a k2 előadásában is, ám az epizodikus, alapvetően poénokra épülő szerkesztésmód nem igazán biztosít terepet az összetettebb gondolkodásnak.

Fotók: Toldy Miklós

Kérdés az is, hogy mit értünk szexuális robotizáció alatt, de a produkció ezt igen pontosan meghatározza, a színlapon a következő olvasható: „a k2 Színház 2020 januárjában elnyerte a European Institute of Artificial Intelligence Technology (EIAIT) elnevezésű intézet által kiírt pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa a mesterséges intelligenciában rejlő társadalomformáló potenciált”. Ez az előadás kerete, és Bán Bálint még a MU Színház előterében egy chipet ültet az agyunkba, majd később elmondja, ő az egyetlen a színpadon, aki valódi színész, a többiek robotok, a színészek tökéletes másai. Az otthon unatkozó (vagy kevésbé unatkozó) „valódi színészeket” be is kapcsolják Skype-on, hogy elmeséljék, mit kezdenek a szabadidejükkel. Ez egyszerre idézi meg a karantén időszakát, és teszi fel a kérdést: ha a mesterséges intelligencia kiváltja az embert a párkapcsolatokban, miért ne helyettesíthetné a színészt a színpadon? Sajnos az előadás ezt a gondolatot sem bontja ki igazán, haladunk tovább a vicces vagy kevésbé vicces, de annak szánt rövid jelenetekben.

Vicces például, amikor egy csapat arról brainstormingol, hogyan lehetne egy olyan NER-kompatibilis szexrobotot fejleszteni, ami arra ösztönözi használóját, hogy saját férjével/feleségével több magyart hozzon a világra. Vicces, amikor egy szexrobotokkal kereskedő cég értékesítője egy meleg párt faggat arról, hogy milyen robotot szeretnének pontosan, majd kiderül, hogy a két férfinak egészen eltérő szexuális fétisei vannak, amelyeket korábban soha nem mondtak el egymásak. Ennél a jelenetnél a közönség tagjai mondhatják meg, mi legyen az eltitkolt a fétis. Formán Bálint ragyogóan oldja meg azt a problémát, hogy az ő fétistáblájára a Vidnyánszky Attila nevét írta az egyik jókedvű néző.

Van az előadásban egy jelenet, ami arra enged következtetni, hogy ezt a lényegében sehová sem tartó poéncunamit egy ponton maguk a színészek is megkérdőjelezték. Piti Emőke figurája fakad ki, hogy végül is miért éppen így dolgozzák fel ezt az egészet, hogy miért kell viccelődni olyan témákkal, mint a nők elleni erőszak, és úgy egyáltalán, mi értelme van annak, amit épp játszanak? Persze ez a jelenet is viccé változik, de megmondom őszintén, nézőként addigra már bennem is ezek a kérdések motoszkáltak.

Az algoritmust és az Irodai patkányok című előadást az köti össze, hogy mindkettőben közreműködött a Dumaszínház, pontosabban Vinnai András társszerzőként. A Dekk, a Dumaszínház és a Füge közös produkciója a k2 előadásánál jóval koherensebben mutat be egy témakört, azt, hogy irodában dolgozni rossz.

Irodai patkányok. Fotók: Takács Attila

A tér egy kartondoboz, a színészek kilencvenes évekre emlékeztető irodai öltözékükhöz patkányfarkat viselnek, életük a dobozon kívül nincs, és leginkább egymás macerálásával vannak elfoglalva. A rendező, Kocsis Gergely nemcsak címében, hanem hangulatában is megidézi az 1999-es Hivatali patkányok című filmet. Ezt az – állandó ténykedés ellenére – mozdulatlan közegét mutatja be. Így nincs sztori, jönnek egymás után a vicces, epizodikus jelenetek, melyek között vannak kifejezetten érdekesek és gyengébbek is. Látunk például egy egészen remek állásinterjút, amiben a szerepek megfordulnak. Pataki Ferenc önbizalommal teli figurája érkezik felvételi elbeszélgetésre, majd közli leendő főnökével (Ullmann Mónika), hogy itt most nem neki kell bizonyítania álláskeresőként, hanem a cégnek, hogy ő itt akarjon dolgozni. A főnök némi meglepettség után belemegy a játékba, őszintén beszél a férfi által megpályázott pozíció hátrányairól, végül illedelmesen érdeklődik, hogy elvállalja-e az állást. A szituáció csak első ránézésre abszurd, gyorsan megértjük belőle, hogy a valóság sokkal abszurdabb ennél, amikor borzalmas munkakörökért kuncsorgunk egy állásinterjún teljes mértékig alávetett és kiszolgáltatott helyzetben.

Kevésbé szellemesek azok a jelenetek, amelyekben a kiürült irodában két szobanövény fecseg a céges növénylét megpróbáltatásairól, vagy amikor a szereplők unalmáról és kilátástalan életéről informálódunk. Viszont színessé és eredetivé teszi a produkciót a zenés forma,különösen a Vinnai András által írt, humoros dalszövegek.

Nem tudom, illendő dolog-e számon kérni egy szórakoztató színházi előadáson a tartalmi összetettséget, de mivel ezt a lehetőséget helyenként kicsit felmutatja az előadás, hiányolni kezdtem belőle. Jó lett volna megtudni, mit jelent 2020-ban egy irodaházban dolgozni – azon kívül, hogy borzalmas, hogy az emberek miért vállalják el mégis az ilyen állasokat, és  hogy mindez milyen hatással van az életükre – azon kívül, hogy nincs életük. A Hivatali patkányokjelmezei, az ablaktalan irodaház tere és a rossz fizetések pedig mintha egy régebbi korszakot idéznének, igaz, kevés saját tapasztalatom van a multis világról.

Az algoritmus és az Irodai patkányok című előadásokban közös, hogy jót tett volna nekik egy-egy történet, amiben eljutnak a szereplők A pontból B pontba. Előbbi kevésbé lett volna kaotikus, utóbbi pedig kevésbé lett volna egyhangú, és egyiknél sem kellett volna mindent a humorra bízni, nekünk a nézőtéren pedig nem lett volna muszáj csak nevetni.

Mi? Benkó/Fábián/Nadine™/Vinnai/Zságer-Varga: Az algoritmus
Hol? MU Színház
Kik: k2 Színház
A cselekménynek látszó folyamat résztvevői: Borsányi Dániel, Formán Bálint, Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel , Nadine™, Piti Emőke
Az algoritmus kinézetén dolgoztak: Horváth Jenny, Nadine™, Szakács Ferenc. Az algoritmus zenéjét létrehozta: Nadine™. Zságer-Varga Ákos. Az algoritmust megalkották: Benkó Bence, Fábián Péter, Nadine™, Vinnai András

Hol? Jurányi Ház
Mi? Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Litkai Gergely, Vinnai András: Irodai patkányok
Kik? Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció – Dekk Színház
Szereplők: Sipos Vera, Ullmann Mónika, Janklovics Péter, Pataki Ferenc
Zene: Vinnai András. Látvány: Juristovszky Sosa. Produkciós vezető: Gulyás Dóra. Plakát: Csáfordi László. Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit. Rendező: Kocsis Gergely