A Stúdió K-ban Nero nem zsarnok, hanem lelki nyavalyáktól szenvedő emberi lény.

Időnként előfordul, hogy bizonyos szerepek összecsengenek a színészek civil adottságaival, így politikai-közéleti adalékok is ráerősíthetnek az előadásra. Emlékezzünk Bocsárdi László Bánk bán-előadására, amelyben Gertrudist a magyarul nem tudó Maia Morgenstern román színésznő játszotta. Az így kialakuló színpadi viszonyok tapasztalata kreatívan ráerősített az idegenekhez való viszony ábrázolására.

Fotók: Vass László

A Stúdió K-ban Hegymegi Máté rendezésében bemutatott Nero esetében is képtelenség kizárni a nézői prekoncepcióból azt, hogy miközben a címszerepet játszó színész apjára sokan a magyar színházi szféra zsarnokaként tekintenek, addig fia éppen Nerót játszik egy független színházban. Hogy mennyire erőltetett ez a párhuzam, mindenki döntse el maga.

Kosztolányi Dezső csaknem százéves, lélektani–áltörténeti regényének színpadi adaptációja szerint Agrippina, Nero anyja erőszakosan távolította el fia elődjét a trónról. A politikához nem értő, dilettáns, önmagát művésznek képzelő, fiatal férfi nem éri be a császári címmel, és egy olyan esztétikai minőséget hajszol, amelyet képtelen elérni. Ahogy az várható, a gyilkosságot újabb gyilkosságok követik.

A Neróban fantasztikus színészi játék, remekül kidolgozott szerepértelmezések társulnak az egyedi és önálló regényértelmezéshez. Hegymegi rendezése háttérben hagyta a sztoicizmus és a halál problematikájának boncolgatását, és inkább azt bontotta ki, hogy hogyan alakul ki az elnyomás, és hogyan mélyül a megbízhatatlan elméjű, hatalommal rendelkező ember és az alattvalók közti szakadék. Az is érezhető volt, hogy mekkora energiákat mozgatott meg az ifj. Vidnyánszkyval való közös munka – mind a társulatban, mind magában a címszereplőben.

A különlegesen minimalista, természetes játékmodorával minden karakternek hitelességet adó Spilák Lajos legalább annyira meghatározta az előadást Seneca szerepében, amennyire ifjabb Vidnyánszky Attila a szerethető őrült alakjában. A császár és az alattvalója között levő távolság, az apahiány, valamint a sajátos mester–tanítvány viszony volt alakításuk középpontjában, s mintha Vidnyánszkynak még a játékmodora is különös harmóniában lett volna Spilák Lajoséval. Az ő Senecája szavahihető, hidegen szerető tanító, aki a gyilkos mellett róka módjára játszik a túlélésre nap mint nap, és félve várja, hogy mikor jönnek érte.

Ifjabb Vidnyánszky Attila, aki korábban Hamlet- és Chaplin-alakításaival véste bele magát nézőinek emlékezetébe, most sem szörnyeteget, hanem egy hamleti magányban szenvedő, szegény fiatal őrültet alakít, akinek kegyetlenkedéseiről csak hallomásból szerzünk tudomást, így a karakter túlságosan is emberi egy zsarnokhoz képest. Mivel azonban folyton szenvedéseiről és félelmeiről beszél, s döntéseiben általában manipulálják, tettei súlytalanok a színpadon, és kevésbé érezhető a felelőssége, sőt az előadás alatt egyre inkább megkedveli a néző. Ki kell emelni Pallagi Melittát is, aki határozott játékában kiteljesedve sziporkázik. Poppaea szerepében jól bejáratott karakterjegyekből, de nagyon pontosan építkezik, és mivel részletgazdag jelenetekben szerepel, van ideje kibontakozni, eljutni a hízelgő szerelmes nőtől a hatalomban megrészegülő császárnén át a gyilkosságokra felbujtó paranoiás némberig, aki végül csalódottan ébred rá saját csapdájára.

Az előadás szövegátiratát Garai Judit készítette, s noha néhol túlzottnak éreztem a mélyenszántó gondolatok mennyiségét, úgy láttam, a kiegyensúlyozott dramaturgiájú regényadaptáció és a színészek megunhatatlanul érdekes játéka az első perctől az utolsóig lekötötte a nézőket. A dialógusok remekül kiemelik a szereplők viszonyait, és minden jelenet konzekvensen ugyanabba az irányba mutatva jeleníti meg azt a manipulációs hálót, amely körülveszi a császárt. A Claudius halálát őrülésig gyászoló, a költészet kíméletlen esztétikai magaslatait el nem érő költő, az örökös önelégedetlen Nero magányos – egészen Poppaea megjelenéséig. De ő is csak eszközként használja a sérült lelkű férfit, aki paranoiájában végül mindenkit megölet maga körül, s végül félelmében saját magával is végezni akar (ám még ehhez is gyáva, így hát kapott egy kis segítséget).

Hegymegi Máté aprólékosan kidolgozott jelenetekben ábrázolja Nero és a körülötte élők szimbiózisát: az őrülttől való függés, az állandó rettegés, bizonytalanság és a szellemi függetlenség határainak fokozatos beljebb tolása nagy hangsúlyt kap, s ahogy a béka se ugrik ki a forrni feltett vízből, úgy Nero közege sem dönt az ellenállás vagy a menekülés mellett. Ennek a tétlenségnek a racionális okait keresi  Octavia szerepében Homonnai Katalin és a Néró anyját, Agrippinát alakító Nyakó Júlia, aki az utolsó pillanatban, már későn próbál lázadni. A Poppea megkoronázásában (a Katona József Színház előadásában) is játszó Samudovszky Adrián Britannicus szerepében jegesen csillogó, erős tekintetével, méltósággal teli hallgatásával annyira hiteles, hogy szinte érezzük Nero dühét, amit a csendes ellenállás vált ki. Ebben az ellenállásban egyszerre láthatjuk meg az autoriter hatalmakkal szembeni, etikailag elbukhatatlan harcot és az esztétika fölényes győzelmét: ami rossz, az akkor is rossz marad, ha rákényszerítik az egész világra, mert a tehetséget nem lehet megvenni, ellopni, megszerezni és megtanulni sem. Ezt az üzenetet fogalmazza meg Nero történetén keresztül Hegymegi Máté és a Stúdió K megunhatatlanul erős és bátor társulata.

Kálmán Eszter minimalista, de gyönyörű ébenfekete jelmezei harmonizálnak Fekete Anna fekete-sárga kontrasztos, a Stúdió K parányi színpadára készített díszleteivel. Az elfekélyesedő őrületre geometriájával is reflektál a díszlet, amelyet Nero minden irányban bejár – Vidnyánszkytól már megszokhattuk, hogy fizikailag is nagy energiát fektet a szerepeibe: a fejjel lefelé lógás, a magaslatokban való egyensúlyozás és a nézők közé mászás most is elmaradhatatlan része az előadásnak. A sárga-fekete, dobozszerű elemek mozgása vizuálisan szűkülő spirálként hangsúlyozza az őrületet, és szinte folyamatosan jelen van a tehetségtelenség zálogaként egy icipici zongora.

Kétségtelen, hogy a Nero a Stúdió K új évadjának zászlóshajója, s ha a Garai–Hegymegi alkostópáros kultikus Peer Gyntjét nem is múlja felül, a Stúdió K színpadából (és társulatából) kihozza a maximumot.

Hol? Stúdió K
Mi? Nero – Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő című regénye alapján a szövegkönyvet írta: Garai Judit.
Kik? Szereplők: ifj. Vidnyánszky Attila, Spilák Lajos, Pallagi Melitta, Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Sipos György, Samudovszky Adrián eh.
Dramaturg: Garai Judit. Díszlettervező: Fekete Anna. Jelmeztervező: Kálmán Eszter. Zeneszerző: Tarr Bernadett. Fény: Hegymegi Máté, Berta Ninett. Asszisztens: Szilágyi Brigitta, Rezek Bori. Rendező: Hegymedi Máté.