„Az a nemzet, aki bebizonyítja, hogy a majmoktól származik, nyer egy ingyen kört a történelem vidámparkjában.” – olvasható az előadás színlapján.[1] Kokan Mladenović Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadása a jelenünket is jelentős mértékben átszövő problematikákat tárja elénk, a nacionalizmus, patriotizmus és a nemzetállamok abszurditását, a megosztottság értelmetlenségét humorosan, ugyanakkor fájdalmasan igaz módon vizsgálja egy kitalált, de lehetséges történetből kiindulva.

A szerb-montenegrói-magyar koprodukcióban született zenés áldokumentarista előadás egy fiktív történet révén láttatja a három nemzet feszült összetűzéseit: Jamenában, a mai Szerbia, Horvátország, illetve Bosznia-Hercegovina határán lévő faluban a tudósok a legmodernebb eszközökkel felfedezik az emberiség egyik legrégebbi paleolit települését, fény derül arra, hogy a homo sapiens lényegesen idősebb, mint ahogy azt korábban gondolták. A felfedezés ugyan az egész világ számára jelentős fontossággal bír, de a szerbek, horvátok és bosnyákok hatványozottan nagyobb érdeklődést mutatnak a hely iránt, hiszen Jamena ősi örökségét mindhárom nemzet magáénak szeretné tudni.

Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadás. Fotók: Thealterphoto 2017

A színpadon csak néhány állvány, mikrofon, szék, kevés kellék, a háttérben kifeszített fehér vászonra vetített képek, a zenészek és a színészek vannak, először majom-maszkokban, majd egységes, de utcainak mondható öltözetben. Ennél többre nincs is szükség, elég a jelzésértékű kellék és jelmez, hiszen a három országot alakító három színésznő lélegzetvétel nélkül, elsöprő energiával dolgozik, betöltik a színpad minden egyes pillanatát és zegzugát. Az előadás talán minden ország állampolgára számára tükör, nincs menekvés a szembesítés elől. Isidora Simijonović, Jelena Graovac, valamint Nina Nešković mintha a nézőket próbálnák nevetséges versengésükkel, valósnak vélt tudományos érveikkel, vitáikkal, nemzetük eredettörténetével, de legfőképp gyűlölködésükkel meggyőzni, hogy márpedig a saját népük a „világ legősibb nemzete”, és egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Az egyik jelenetben viszont a szerb, horvát és bosnyák nyelv összehasonlításánál aligha fedezek fel nagy eltéréseket az említett nyelvek között. Egy másikban viszont az Edinburgh-i Genetikai Intézet tíz hektoliternyi „tiszta, nemzeti vért” feldolgozó haplocsoport vizsgálatának eredményeire hivatkozva kijelentik, hogy a „bosnyákok, szlovénok, szerbek és horvátok között nincs jelentős különbség.” Valóban nincs, de mégis van. Míg nyelvük és kultúrájuk nagyon hasonló, a vallásuk például merőben eltérő. Azt érzem, hogy joggal tevődik fel a kérdés, hogy tulajdonképpen akkor mi alapján is kell objektíve meghatározni a nemzet fogalmát, mert előbb-utóbb könnyen eshetünk abba a sötét gödörbe, ahol saját nemzetünket felsőbbrendűnek tekintjük a többi nemzethez képest, és elfelejtjük inkább azt vizsgálni, hogy miben hasonlítunk a szomszédainkra. Erre van látványos példa és nem is olyan messze.

A patriotizmus és a nacionalizmus abszurditásától mindvégig hangos az előadás, a szó szoros értelmében. A három fiatal színésznő, akik mellé néhol rövidebb megszólalásaival, mint egy segítő narrátor vagy játékmester Nemanja Dragaš is társul, megállíthatatlanul törik az általuk megformált nemzetek útjait, levegővétel nélkül ordítják az arcunkba demagóg kijelentéseiket, amiknek lüktetését Marko Grubić és Dzemalal Kiswani zenéje még hangosabbá teszi. A szereplők „Nismo isto! Nikad nismo bili isto!” („Nem vagyunk egyformák! Soha nem voltunk egyformák!”) sorokat skandálva indítanak egymás ellen hadjáratot. A hangerő érzékeléséből számomra elvesz, hogy most felvételről néztem újra az előadást (még 2018-ban láthattam az előadást a temesvári TESZT fesztiválon), és bár mindenki a saját kényelméből nézi a három színésznő koncentrált játékát, még így is áramlik a nyers energia a képernyőn keresztül.

A három ország minden eszközt bevet annak érdekében, hogy kisajátíthassák az ókori települést, az egyes pártok politikájában is jól ismert gyűlöletkeltő narratívát, de a szomszédos nép durva mocskolását sem vetik meg. A nézők a primitív és trágár fenyegetéseik és káromkodásaik hallatán talán kicsit igen, mert értjük és bőrünkön is érezzük, hogy miután a koholt érvek életlenné és hatástalanná váltak, csak a gyomorforgató uszítás és lejáratás marad. Ez mindhárom nemzetet a háborúba tereli, a falu megsemmisül, az áldozatok száma meghaladja a százötvenezret is. Végezetül a békét egy multi hozza el, aki lakossággal együtt felvásárolja Jamenát, létrehozva egy történelmi kalandparkot, ahol a még életben maradt helyiek majommaszkban, ősembernek öltözve szórakoztatják a turistákat. Csak ez az egyetlen megoldás létezik? A hangos nacionalizmustól ugyanúgy ódzkodunk, ahogy a nemzetek fölött álló kapitalizmus talicskáját sem örömmel tolnánk, a kettő ötvözete meg közel s távol lehetetlenségnek tűnik.

Mi? Jami körzet – a világ legősibb nemzetéről szóló dokumentarista színházi előadás
Hol? Bitef Színház / Tivat Kulturális Központ / MASZK Egyesület / ThinkTank Studio – online
Kik? Rendező: Kokan Mladenović /Előadók: Isidora Simijonovic, Jelena Graovac, Nina Neskovic, Nemanja Dragaš/ Írta: Milena Bogavac / Jelmez: Ivana Nestorović/ Zeneszerző: Marko Grubić/ Zenészek: Dzemal al Kiswani, Marko Grubić (Vrooom)

[1]https://teatar.bitef.rs/Predstave/459/JAMI-DISTRIKT.shtml