Rég láttam nagyszínpadi előadást, mióta újra lehet színházba járni. Talán az intézkedések miatt van, nem tudom, de jóleső a közelség játszók és nézők között. A most tárgyalt két előadásnak különösen jól is áll, mert őszinte, közeli történetekről van szó.

Sepsiszentgyörgy kisváros emblematikus elemekkel, amelyek meghatározzák a „szentgyörgyiséget”. Én 5 év után tértem ide vissza hosszabb időre, és értem azt, amiről a Radu Afrim rendezte Amikor telihold ragyog a turkáló felett előadása beszél – olyan, mintha megállt volna az idő ebben a városban. Minden secondhand nyitva van még, ami ezelőtt is nyitva volt. Az akciós napok ugyanazok maradtak. Van egy turkáló, ahol 5 éve is sorban álltak az emberek a reggel 8 órás nyitás előtt, és ma is hosszú sorban állnak. Székelyföld kisvárosai elzárt szigetek, a turkáló remek üzletlehetőség, mert ide nem épülnek tömegmárkákat forgalmazó üzletláncok. Legalábbis eddig nem épültek.

Tamási Áron Színház: Amikor a telihold ragyog a turkáló felett. Fotó: Barabás Zsolt

Az Amikor telihold ragyog a turkáló felett legnagyobb erénye, hogy helyi történetet mesél el, ettől lesz „közeli”. Bár a város az előadásban nincs megnevezve, de mindannyian tudjuk, hogy rólunk van szó. A történet szerint Golyó (Erdei Gábor) turkálójával szemben Puskás Hajnalka (Gajzágó Zsuzsa) egy Zarát nyitna, ezzel fenyegetve a generációkon átörökített családi turkáló-business-t. (Fun fact: eközben Szentgyörgyön valóban megépült egy bevásárlóközpont, amely fenyegeti a helyi vállalkozók biztonságát.) Radu Afrim világára jellemző a szürrealitás, álomszerűség, erős képi dominancia. Most azonban a történet viszi a figyelmet, és minden képi asszociáció szervesebben kapcsolódik össze, mint ahogy azt Afrimtól megszokhattuk. A történet viszont annál kuszább, szövevényesebb. Bár nincs túl sok szereplő a színen, az említésre kerülő személyek száma igen magas, én gyakran elvesztettem a fonalat, ki kicsoda, ki kinek a rokona.

A sztori ugyanis, azon túl, hogy a városról szól, Golyó családtörténete is. A turkálón átok ül, amit még Golyó nagyapja szórt a turkálóra azzal, hogy megölte lengyel szeretőjét. Az átkot pedig csak teliholdkor lehet feloldani úgy, hogy megölnek egy idegent, aki messze él a várostól. Az átok szerint, ha valaki beteszi a lábát Golyó turkálójába, elátkozódik és nyomorult élete lesz. Így jön létre mindenkinek a saját kis szerencsétlen élete.

A szereplők, akik belépnek ide, olyan archetípusok, akiket a városban felismerhetünk. Dima Carmen (Pál Ferenczi Gyöngyi), a félig román–félig magyar vénkisasszony erős akcentussal, DJ Karcsi 78 (Kónya-Ütő Bence), az együgyű legény, akit Golyó a turkálója előtt talált egy raffianeccben, és azóta fiaként neveli, Székely Claribella (Benedek Ágnes), akit Instagram influenszer karrierje óta a socialmedia közönsége is ismer. Claribella ebben az előadásban nem szépségápolási tippeket osztogat, hanem filmes blogot ír, magát a baloldali radikális értelmiség tagjának tartja – nagyon humoros, ahogy ezt erős székely akcentussal mondja, aztán David Lynch-ről értekezik szintén á betűkkel e helyett, népviseletet idéző ruhában (díszlet és jelmez: Irina Moscu). A turkáló látogatóinak történetéből Tamara (P. Magyarosi Imola) blogger kívánja élete bestsellerét megírni.

Tamási Áron Színház: Amikor a telihold ragyog a turkáló felett. Fotó: Barabás Zsolt

A történetet és a játékmódot egyaránt az irónia jellemzi. A szereplők nem veszik magukat komolyan, úgy értem, nincs önreflexió, nincs mélység, játék van, eltartás a szereptől.Az író-rendező sem veszi komolyan a mélységeket, a cél ugyanis az, hogy a játszók és nézők együtt nevessenek magukon, ezeken a jól felismerhető karaktereken, a családtörténeten, Szentgyörgyön. Ez így is történik, a közönség harsányan nevet az előadás első felében, amíg az összes szereplő bemutatkozik, és elindul a cselekmény. Azonban félidőben elcsendesedik a nézőtér, a történet kissé leül, a fordulatok helyét átveszik a szereplőfestő monológok, gagek, Claribella értekezése a filmekről, kibontakozó szerelme DJ Karcsival, Dima Carmen sanyarú életének elmesélése. A feszültség akkor tér vissza, amikor megjelenik Puskás Hajnalka, a székelyföldi Zara üzlet kitalálója, aki tulajdonképpen minden további fordulatot elhoz: megtudjuk, hogy honnan ered az átok, hogy hogyan oldható fel, és kiderül az is, hogy DJ Karcsi a gyereke – bár ez az információ később érdektelenné válik.

Afrim rendezéseiben vizuális jelek sűrűségével árasztja el a színpadot, értelmezhetetlennek tűnő eszközökkel, amelyek látszólag alig kapcsolódnak egymáshoz vagy a történethez. Az Amikor telihold… esetében az volt az érzésem, hogy ez a jelsűrűség a szövegbe ment át, azonban, mivel alapvetően a történet dramaturgiája lineáris, elvesztem a leíró részekben, főleg a múltbeli cselekmények felidézésében. A fordulatok azonban vittek előre, az idegen vándor (Szakács László) megérkeztével nézőként arra vártunk, hogy az átok feloldódjon, és kikerüljünk ebből az időtelenségből. Ez azonban nem történt meg, az író-rendező Radu Afrim úgy gondolta, Székelyföld nem fog kitörni a bezártságból, nem érkezik meg a Zara, nem érkezik meg a nyugat. Ha meg is jönne, azt az itt élők nem fogadnák szívesen.

A történet körkörössé válik, ahogy az előadás végén megérkezik Golyó elhunyt nagynénjének szelleme. Az Afrim-féle álomvilág az utolsó kép, ami azt sugallja, hogy az elátkozott turkáló története kezdődik elölről, és a végtelenségig tart majd.

Az Életigenben (r. Kiliti Krisztián), akárcsak az Amikor telihold…-ban, különböző karakterek sorsát ismerhetjük meg, amelyek látszólag egymással párhuzamosak, valahol mégis találkoznak. Az egyik ilyen találkozási pont Meryl Streep személye. A nyomorult életüket felsorakoztató személyek mindegyike imádja és irigyli Meryl Streepet.

Tamási Áron Színház: Életigen. Fotó: Barabás Zsolt.

Érdekes egymás mellé tenni ezt a két előadást olyan szempontból, hogy Pál Ferenczi Gyöngyi az Amikor…-ban egy vénkisasszonyt játszik, aki nem kell senkinek. Nem mellesleg az ő alakítása volt az előbb idézett előadásban az egyetlen, amelyen meghatódtam. Mindenki játéka kiváló, de Dima Carmen magánya, szerencsétlensége valóban empátiát váltott ki belőlem még ebben az ironikus világban is. Az Életigenben Pál Ferenczi Gyöngyi a dívát alakítja, akit minden férfi és minden nő imád. Fehér ruhájában, magabiztos játékával ezt is hitelesen teszi.

A tér üres, csupán hat mikrofon van benne, hátul leválasztva Meryl Streep stúdiója. A hat szereplő történetében a rajongás mellett a halál a közös motívum. Mintha ez jelentené az egyetlen kiutat a problémáikból. Van, aki maga választaná, van, akinek kéretlenül ez jut. Például Laura (Korodi Janka), akinek az egész családja autóbalesetben halt meg, és végül ő is. A történet itt kezdődik: Laura lágyan, nyugodtan elmeséli halála történetét. Szinte mosolyogva mondja: meghaltam. Nincsenek nagy gesztusok, látvány, a néző figyelmét végig a szöveg vezeti és teszi próbára a párhuzamos történetekkel. Minden elmesélt sztori a fejünkben alakul képpé.

Tamási Áron Színház: Életigen. Fotó: Barabás Zsolt

Az Életigen dramaturgiája töredezett, a színészek kifele, a nézőkhöz beszélnek. Monológok, párbeszédek folynak egymásba, az eleve kusza egymásmellettiséget zene szakítja meg. Meryl Streep leválasztva ül egy stúdióban, interjút ad a művészetéről, munkájáról, közben meg Abba dalokat énekel. Az ismert slágerek színpadi használatának velejárója, hogy beül a néző fejébe, és előadás után is kényszeresen ezt dúdolja. The winner takes it all, the loser’s standing small, mantrázom én is. Ha az Abba mondja, az tényleg úgy is van? Ezt kérdezi az előadás. Kérdezi, és nem állítja, hiszen a szereplők nem ezt akarják. Ők reménykedni, bizakodni akarnak – ez az életigen – mi pedig szánjuk őket.

Az amerikai színésznőn kívül mindenki középosztálybeli. Egy ponton azonban Meryl Streep csatlakozik a többiek teréhez. Miután elmeséli, hogy elhunyt szerelme, John Cazale, vagyis Meryl is megismerte a halál borzalmát, az elszeparált térből a középosztályhoz csatlakozik ­ő is csak ember, mondja Krisz (Mátray László). Mintha a nyomorúsága tenne valakit emberré.

A zene és mozgás (koreográfia: Kányádi György, zene: Kónya-Ütő Bence) jól illeszkedik ehhez a minimalista ábrázolásmódhoz, mégis megmozgatja az előadás ritmusát. Kifárasztja a karaktereket, szelepet nyit a felgyülemlett szorongásnak és fájdalomnak.

Tamási Áron Színház: Életigen. Fotó: Barabás Zsolt

Az előadás végén egy életérzés megidézésével maradtam. Az Abba számok, a történetek egymásmellettisége és hasonlósága, a fejemben generált képek, a halál témája a mindennapok, vagyis a lét összetettségét írja le, hogy általában rossz, néha meg szép az élet. Furcsának tartom, hogy az előadás ajánlójában kísérletinek nevezi a produkciót. Ugyan jellemzően nem ezzel a típusú dramaturgiával találkozik a szentgyörgyi közönség, azt a kijelentést mégis túlzásnak gondolnám, hogy az előadás minden szempontból kísérleti. Az üres tér, a kifelefordulás, a felszabadalt történetek dramaturgiai-szcenikai fogásai nagy színházi hagyománnyal rendelkeznek. Nem gondolnám, hogy kihívást jelent a város színházlátogatóinak az előadás befogadása és értelmezése.

Mindkét előadás önmagában érvényes mű, saját erényekkel, éppen ezért nem látom értelmét az összehasonlításnak. Fontosnak tartom, hogy a Tamási Áron Színház teret ad a nagysikerű Radu Afrim rendező mellett a pályakezdő, fiatal Kiliti Krisztiánnak is, aki teljesen más formát, más hangokat képvisel. Külön öröm az is, hogy a fiatal, kortárs szerző, O. Horváth Sári művét állította színpadra a rendező. Jó lenne még több fiatalt látni a közönség soraiban is, és ez talán egy jó út erre.

Mi? Radu Afrim: Amikor a telihold ragyog a turkáló felett

Hol? Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Kik? Rendező: Radu Afrim. Szereplők: Erdei Gábor (Golyó, Vörösházy Vilmos unokja, egy turkáló tulajdonosa), Kónya-Ütő Bence (DJ Karcsi ’78, Golyó örökbefogadott fia), Pál Ferenczi Gyöngyi (Dima Cramen, egyedülálló nő, Golyó régi barátja); Gajzágó Zsuzsa (Puskás Hajnalka), Benedek Ágnes (Székely Claribella, az öröklét parasztja), P. Magyarosi Imola (Tamara), Szakács László (Andor, az idegen utazó, aki távolról érkezik), Vass Zsuzsanna (a rövid és hosszú hajú lengyel nő szelleme), Csomós Tünde Tímea (Mocsonyi Mária Terézia), Bartalis Szabolcs (Hippi)

Mi? O. Horváth Sári: Életigen. A lenni vagy nem trilógia 2. része

Hol? Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Kik? Rendező: Kiliti Krisztián. Szereplők: Pál Ferenczi Gyöngyi (Meryl Streep, 69 éves), Gajzágó Zsuzsa (Mária, 60 éves), Korodi Janka (Laura, 40 éves), Pignitzky Gellért (Teó, 30 éves), Derzsi Dezső (Vince, 35 éves), Pálffy Tibor (Attila, 60 éves), Mátray László (Chris, 40 éves), Kónya-Ütő Bence (Meryllo, zenész)