Generációs különbségek és értékkonfliktusok adják az apropót az emberi kapcsolatok boncolgatásához mindkét Valló Péter-rendezésben, az egyikben az anyós, a másikban az após feszül össze a vejével. A feltárás óvatos, akár egy kis unalom árán is kíméletes, és leginkább a színészeken múlik, ha egyszer-egyszer véletlenül mélyebbre sikerül vágni.

Jó kérdés, miért lett az Amy’s view-ból magyarra fordítva ez a kicsit gyermeteg érzetű Amy világa. Lehet, hogy a 2004-es, pécsi ősbemutatón még ült ez a cím, de a Belvárosi Színház idei előadásában Amy szó szoros értelemben vett világára csak következtetni tudunk, mert a színpadon az anyja világát látjuk, vagy azt sem, hiszen az ő otthona a színház, a vidéki háza pedig csak egy hely, ahol két előadás között tárolja magát. Amy világnézetének már több köze van a darabhoz, az általa vallott szeretetelv lenne az egyik fő motívum, de ezt is csak a többiek állítják majd róla utólag – mert egyébként annak a vágya, hogy az ember anyja és az ember szerelme úgy-ahogy kijöjjenek egymással, azért nem igényel külön hitvallást.

Belvárosi Színház: Amy világa. Fotó: Takács Attila

A színház profiljához mérten a szirupos-realista tragikomédiának inkább a szórakoztatóbb felét fogja meg a rendezés: a cselekményben és dialógusokban bőven vannak teátrális elfordulások, duzzogva sarokba állások, színpadhossznyi térközök. A díszletet is Valló Péter jegyzi, a szolid házbelsőből valamiért kiugrik a paraván illesztéseinek élénkpirosa és az a növényfalat idéző, műfű panel. Kiss Julcsi jelmezei annál érthetőbb jelentőséggel bírnak a szereplők jellemrajzának felvázolásában. Az idősödő színésznő, Judy szettjei extravagánsabb és elegánsabb kivitelben is avíttas hatást kölcsönöznek a fellépésének, a hippis mellékízű, hosszú szoknyákkal és a szűzies-laza blúzokkal Amy menthetetlenül jókislányos, Dominic, a vő megjelenése pedig az ambícióihoz méltóan vagány és csak egyre vagányabb lesz.

A két nő, anya és lánya kapcsolatáról a színlap elolvasása nélkül valószínűleg fel se tűnne, hogy ez volna az előadás fő témája. Mintha igazából senki, sem Valló Péter, sem a színészek nem tudnák, milyen is ez a kapcsolat, amely majd megrendíti a nézőt. Elhangzik ugyan, hogy Amy elmenekült otthonról, hogy az anyja mindig kritizálja, hogy ő csak azért is elhallgatja élete fontos történéseit, hogy nehogy kiderüljön, az anyjának volt igaza, látjuk-halljuk a vörös zászlókat kettejük kommunikációjában, de a legelső jelenet, amely leginkább megalapozná kettejük viszonyulását, egyszerűen csak komikus színezetű, poénokra kihegyezett.

Belvárosi Színház: Amy világa. Fotó: Takács Attila

Hernádi Judit pikírt rutinja elveszi az élét ezeknek a mondatoknak, és eltereli a figyelmet, mielőtt gondolkodni kezdenénk, mennyiben kontrolláló vagy szeretetlen ez az anya, és mennyiben vehető az lázadásnak vagy rossz kötődési mintának, hogy Amy mindenképpen egy olyan férfit akar társául, akiről tudja, hogy mindig második lesz a számára. Összességében nem átlátható kettejük viszonya, Amy karaktere eleve elmosódott, a szerepben amúgy szimpatikusan mozgó Gombó Violát mintha magára hagyta volna a rendező, két ellentétes játékmodor között ingadozik, és még szerepe egyik csúcspontján is – mikor Amy a földet ütve bizonygatja, hogy krízisbe jutott házassága még nem jelenti azt, hogy eltékozolta az életét – tétovának érződnek az amúgy erős mondatok, talán maga sem tudja, hogy ezt most komolyan gondolja, vagy a kognitív disszonanciát kéne ábrázolnia. Ennek a konstans bizonytalanságnak az okán aztán semmilyen szinten nem tud érdekelni minket Amy és az ő „világa”, hacsak annak főszereplői, az anyja és férje miatt nem.

Az előadás fókusza ugyanis kettejük ellenségeskedésén van, mert anyós és veje nem is lehetnének különbözőbbek. Első találkozásukkor a West End színésznője, Judy sikeres, híres ember, Dominic pedig rendezői álmokat dédelget, de még csak feltörekvő újságíró, aki filmkritikáit a saját maga által összetákolt újságban publikálja. Az egyes jelenetek között több évet ugrunk, Judy pályája hanyatlani kezd, míg Dominic néhány vargabetűvel végül eléri, amit akart. Nem csupán az Amy szeretetéért és a felette gyakorolt kontrollért való versengés helyezi őket szembe egymással, hanem a legfontosabb értékítéleteik is: Dominic meggyőződése, hogy a színház haldoklik, az ő generációjának már nem képes mit mondani, míg Judy a tévét és a filmet veti meg.

Belvárosi Színház: Amy világa. Fotó: Takács Attila

A két ego egymásnak feszülése adja az előadás motorját, és a színészek nagyon is alkalmasak arra, hogy összerúgják a port. Dékány Barnabás filmszerűen visszafogott alakításában Dominic harsogóan fiatal, energikus és kegyetlen, kerek figura a maga ellenszenves nagyképűségével, eképpen méltó partnere Hernádi Juditnak, aki persze otthonosan és derűs öniróniával viseli az idősödő, eladósodott, szakmai perifériára szorult színésznő szerepét. Sajnos annyira szimpatikus és megszokott tőle a hang, hogy nem nagyon tudunk keresztültekinteni ezen a parfümfelhőn, és meglátni Judyt a maga mélységeiben. A kölcsönös lenézésből is a rejtettebb, szofisztikáltabb rész marad rá, csak egy-egy csattanószerű mondattal, rezdülésnyi odaszúrással reagál Dominic nagy volumenű, dühödt monológjaira. Az árnyaltabb rétegek inkább saját, dementálódó anyósával való kapcsolatában mutatkozhatnak meg, az idős anyós szerepében Hámori Ildikó szikár játéka ellenáll a könnyű humornak.

A színházról folyó vita Judy és Dominic között végső soron ironikusan hat, miközben az előadás nemcsak hogy minimális kockázatot vállal, de nehézkesen találja a mondanivalóját, a stílusát is.

Ehhez hasonlóan a Radnótiban Valló Péter újabb bemutatója, A szerelmesek házai is valami másról szólna papíron, mint ami valóban működni látszik benne. Bernard Shaw szerelmi történetbe csomagolt korrupciódrámáját inkább keserédes, de a drámaíró szándékával ellentétben kimondottan kellemes, sorsüldözött-összejövős komédiává rendezi Valló. Jól áll az előadásnak azért az eredeti szociodühöngés, szépen kipárnázza belülről, tartalmasabbá teszi, a korrupcióhoz viszont érdemben nem szól hozzá. Az optikailag és üzenetében is didaktikus színpadkép, ahogy az addigi ellenálló szépen felmondja a leckét, hogyan kell besimulni, visszamenőleg is törli az esetlegesen meglévő törekvést az előadásból.

Radnóti Színház: A szerelmesek házai. Fotó: Dömölky Dániel

Mint Valló Péternél sokszor, a színészek hús-vér alakításai érződnek a legemlékezetesebbnek, ezúttal főként a főszereplő szerelmesek esetében. Blanche (Sodró Eliza) és Harry (Porogi Ádám) ugyanis rettenetesen, de tényleg rettenetesen antipatikus figurák. Blanche egy elkényeztetett kis hülye minimális szókinccsel, és huszonöt évesen is kislányos manipulációkkal igyekszik kicsikarni az apjától, amit akar (Benedek Mari szerényen analizáló jelmeztervezése igazán irritálóra öltözteti fel infantilis hajgumival, rikító rózsaszín ruhadarabokkal). A szintúgy burokban nevelkedett, tenyérbemászóan naiv medikus, Harry tele van világjobbító szándékkal, és az a fixa ideája, hogy a diplomájával majd Afrikába megy gyerekeket gyógyítani – elég valószínű, hogy nemhogy afrikai gyereket, de még londoni kéregetőt se látott soha életében közelről. Blanche középosztályból jövő apja szükséglakások kiadásából szedte meg magát, de előkelő származása ellenére Harry családja is sáros, csakhogy ő ezt még nem tudja, amikor rájön, hogy Blanche hozománya milyen éles ellentétben áll az ún. elveivel.

Sodró Eliza és Porogi Ádám szépítés nélkül eljátsszák ezt a két üvegházi növényt – és nem, Porogi Ádám ízlésesen cinikus, passzív-agresszív alakításában Harry pénztől való enervált húzódozása minden, csak nem a tisztesség harca a becstelenség ellen. Sodró Eliza nyíltan toporzékol, sivít, üvölt, verekszik, hisztériázik, ahogy a csövön kifér, és tőle persze még ez a mértéktelenség is arányosnak, adekvátnak érződik. Ezek az emberek ilyenek, és minden ellenszenvességük ellenére – különösen igaz ez az amúgy faék lelkületű, anyagias Blanche-ra – azért mégis kicsikarnak maguknak egy morzsányi kis szurkolást: hát ilyenek, de igazinak érződnek, és legalább szeretik egymást, sőt meg is érdemlik a másikat afféle karmikus büntetésként, hát miért ne jöjjön össze nekik? Az ügyesen szerkesztett humor is a szerelmesek felé billenti a mérleget, még a jól bevált, banális poénok is frissen csengenek, és a jellemjátékkal is kongruensek maradnak.

Azt is mondhatjuk, túl jól játszanak: hozzájuk képest a korrupciós témakör nem elég érdekes, bár nem is erőlködik annyira versenyben maradni. A színészek azért itt sem elhanyagolhatók, László Zsolt megformálásában Blanche apja az idegbeteg ambíciói mögött komplexusos birodalomalapító, akiből a törtetés már kiölte a finomabb részleteket, azt sem veszi észre, hogy amikor a sikerhez szükséges megaláztatások sorát említi, akkor tulajdonképpen a jobb élet reményében türelmesen hozzá törleszkedő alkalmazottjáról-szeretőjéről is beszél (Martinovics Dorina). Hajduk Károly mint bérletidíj-beszedő annyira melodramatikusan kénytelen játszani a saját bemocskolódását, hogy még tőle is nehéz komolyan venni, Kelemen József megkenhető újságírójáról pedig csak annyi világos, hogy bármire rávehető, az már nem, hogy miért.

Radnóti Színház: A szerelmesek házai. Fotó: Dömölky Dániel

Izsák Lili díszlete a sikeres ingatlanmágnás otthonának térkőből emelt temploma, egyszerre tiszteletet parancsolóan fenséges és sivár kripta, a bútorok, még a kanapékárpit is szürke. A történet előrehaladtával egyre több díszletelemet ütnek ki, törnek össze, ami amellett, hogy kicsit vicces – Sodró Eliza még a tapsrendben is berúgja az ajtót –, nyilván az illúziók, eszmék szétesésének allegóriája is lehetne. Közben szól az afrikai érzetű zenei aláfestés, és időnként átvonul a színen szinte a díszlet részeként a mogorva építőmunkás is, akit Mátyássy Péter (máskülönben a Radnóti kellékese) jelenít meg munkásruhában, malterosvödörrel.

Eleinte úgy tűnhet, a konfliktus Blanche apja és Harry között elsősorban generációs feszültség, aztán úgy, hogy az egymástól gyökeresen különböző értékrendjükön alapszik, pedig itt a valódi ellentét legfeljebb a kényelmet készen kapott és az azért fogcsikorgatva megküzdött ember között állhat, ők tényleg nem tudják egymást megérteni. Harry töredelmes, morális búcsúbeszédében meg is jegyzi, hogy ő tényleg olyan szeretett volna lenni, aki majd tiszta szívvel tud nevetni a színházban a korrupciós komédiákon. Nevet a közönség, pedig erre még ő is nyugodtan beülhetne, igazából nincs mitől tartania.

Mi? David Hare: Amy világa
Hol? Belvárosi Színház
Kik? Rendező: Valló Péter. Dramaturg, fordító: Kovács Krisztina. Díszlet: Valló Péter. Jelmez: Kiss Julcsi. Szereplők: Hernádi Judit, Gombó Viola, Hámori Ildikó, Dékány Barnabás, Kardos Róbert, Zakariás Máté.

Mi? Bernard Shaw: A szerelmesek házai
Hol? Radnóti Színház
Kik? Rendező: Valló Péter. Dramaturg: Kovács Krisztina. Fordította: Kovács Krisztina, Péterfy Gergely. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Benedek Mari. Szereplők: László Zsolt (Sartorius), Sodró Eliza (Blanche, a lánya), Porogi Ádám (Trench doktor), Hajduk Károly (Lickcheese), Kelemen József (Cokane), Martinovics Dorina (Annie), Mátyássy Péter.