Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.

Fotó: Cseke Tamás

A Radnóti Színház Andrássy úti próbatermében L-alakban lerakott székek téglalap alakú teret határolnak. Világosbarna parketta, polgári ablakok, mögötte egy gangos ház fás belső udvara. Díszlet nincs, tükrök se, neonvilágítás és sötét váltakozása ad lassú ritmust a játéknak. Valahol a magyar vidéken vagyunk (párszáz fős kistelepülést sejtető név hangzik el), a művházában, ahol az igazgatóasszony régi vágya válik valóra, kreatív dráma csoportot indít felnőtteknek. 

A hathetes kurzusból a kétórás előadás egyszerű szerkezettel építkezik. Látunk egy rövid részletet az alkalom első feléből, aztán sötét. Kis részlet a szünetből, aztán sötét. Néhány fragmentum az alkalom második feléből, aztán sötét. Hogy a következő hétre ugrunk, a világosító pult mellett felgyulladó szám jelzi. Hamar megértjük a szerkezetet, megnyugtató lesz, tudunk a szereplők között zajló apró viszonyváltozásokra, rányílásokra, kapcsolódásokra figyelni. 

A nyugalmunk megőrzéséhez szükséges, hogy néhány kérdést ne tegyünk fel. Annie Baker 2009-ben írt darabja nyilván nem egy magyar kistelepülésén játszódik. Komán Attila dramaturg vagy Dohy Balázs rendező erős helyszínváltása közelebb hozza hozzánk a figurákat, ugyanakkor felveti a kérdést, hogy a Száger Zsuzsa játszotta szereplő döntése, miszerint színésznői karrierjét New Yorkban hagyva hazaköltözik, nem erősödik-e fel a kelleténél jobban? Néhány száz mérfölddel odébb költözni az Államokban, hogy meneküljön egy mérgező kapcsolat elől, talán egész mást jelent, mint ugyanezért átkelni az óceánon. És vajon a helyi figurákhoz képest nem lesz-e nagyon más a társadalmi státusza?

Fotó: Czeglédi Mátyás

Érdekes kérdés az is, hogy mi lehet pontosan ez a kreatív dráma felnőtteknek? Talán legközelebb a pszichodrámához lehetünk, hiszen a résztvevők valami családállításszerű feladatot is végeznek, közben vannak készségfejlesztő szabályjátékok, teljesen random sorrendben. Lehetünk önismereti csoportban is. A résztvevők játszanak bizalomépítő, koncentrációnövelő játékokat. Egyfajta sűrítésként, esszenciaként érdemes ezeket a tevékenységeket nézni, az emberi szabadidőeltöltés típusaként. Ahol nem passzív szemlélőként, hanem aktív résztvevőként magunk is alakítjuk az események folyását, a játék szabadsága és az ismerős közeg védőhálót feszít a kapcsolatteremtéshez. Szép metaforája lehet életünk különböző hasonló elvek szerint szerveződő kisközösségeinek.

A metafora organikusan, gördülékenyen működik; maga a kurzus döcögős. Az Urbanovits Kriszta játszotta csoportvezető nagyon lelkes, a színésznő finom tónuselcsúszásokkal, határozottságból lefagyó vagy továbbpattanó tekintettel mutatja a magabiztos, ugyanakkor vékony jégen járó figurát. Eszünkbe juthat: a rendezésnek el kellene-e döntenie, hogy kókler vagy szakértő? A kérdés nem gyengíti a metafora szépségét, egyes jelenetek igazságához kerülhetnénk közelebb általa. 

A figurákkal nem történnek radikálisan drámai dolgok. Ami bárkivel megesik, az velük is. Ezt a színészek hitelesen, lélegzetre pontosan játszák, nagyon jó nézni. A nagyobbnak mondható fordulópontoknál felvetődik a kérdés, hogy miért folytatják a kurzus elvégzését, de ha a kurzust alap játékszabálynak fogadjuk el, akkor felesleges ezen a gondolati úton elindulni. Fridenthal Zoltán nagyobb darabokból kifaragottnak mutatja Schultz zárkozottságát. Mielőtt kávézni hívná az Amerikából hazaköltözött színésznőt, hosszú kortyokkal iszik kulacsából. Fridenthal a nyelés ritmusával és egy arcizom rándulással képes érzékeltetni: most már eleget ittam, de ha abbahagyom, meg kell szólítanom, amitől eléggé tartok. Csodás pillanat. Mikor a fellángolását durván leönti a Száger Zsuzsa játszotta nő, nem értjük miért marad a csoportban. Száger elegánsan kerüli ki az amerikás magyar sztereotípiát, egy megtört, önbizalomhiányos embert rajzol elénk. 

Fotó: Czeglédi Mátyás

Terhes Sándor a szkeptikus férj szerepében, a bizonytalanság és a szeretet, a zárkózottság és a kapcsolódási vágy belső harcáról játszik megkapóan, tekintetében belső tüze hol őt égeti, hol kifelé rombol. Wrochna Fanni sűrű csendjeivel mutatja egy kamaszlány énkereső vívódásait, amiből kifelé néhány ironikus mondat, vagy alázatos köszönés hallatszik csak. Ahogy a tükörképet nézve sem hallod a kétségbeesés, öngyűlölet, kirobbanó öröm hangjait. De érdemes nagyon figyelni, a kis rezdülések néha hangosabbak. Ha mindenki figyel: mindenki tükröz. Körbe tükrözzük egymást. Egy ilyen játék biztonságos terében mi baj lehetne. 

Mi? Annie Baker: Körtükör (fordította Hudáky Rita)
Hol? a KV Társulat és Radnóti Miklós Színház előadása
Kik? Rendező: Dohy Balázs. Szereplők: Friedenthal Zoltán, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Wrochna Fanni, valamint Bánóczi Zoltán, Urbán Richárd. Hangbejátszás: Roderick Hill. Dramaturg: Komán Attila. Látvány: Juhász Nóra. Rendezőasszisztens: Gerstmár Anna.