A darabot főleg azoknak ajánlom, akik attól félnek, hogy a kortárs dráma irodalmi minősége hanyatlik és hogy ezt a pusztulást a fiatal generáció hozza ránk. Ha egy tanácsot adhatok az alkotóknak, az az lenne, hogy legyen minél többször látható az előadás, készüljenek interjúk, videók.

Fotók: Juhász Éva

Ahogy Zsótér Sándor pécsi Bűn és bűnhődés rendezése, úgy a Dézsi Fruzsina által írt és Varga Bence rendezte Vid napja is ijesztően aktuális pillanatban lett bemutatva. Akkor, amikor nemcsak itthon, hanem a világban is éppen alakulnak az ukrán-orosz háború eseményei és narratívája, felhívja a figyelmet a háborús hétköznapok helyzeteire. Az előadás olyan feszült helyzeteket mutat be, amiben se a jobb, se a baloldal nem tud eligazítani. Melyik dogma nyújt segítő kart, amikor szinte felkínálod magad annak embernek, akiről pár perccel később kiderül, hogy lelőtte az apádat? Természetesen, amikor Dézsi Fruzsina a délszláv háborút kutatta és a Vid napját írta, nem tudhatta, hogy 2022-ban ismét lesz egy háború Magyarország határában, sőt azt sem tudhatta biztosan, hogy valaha is bemutatják a darabot.

A Vid napjában a szerző, Dézsi Fruzsina, a rendező Varga Bence és a dramaturg Selmeczi Bea eltalálják azt a regisztert, amit mi magyarok imádunk, amit a Csirkefejben is szeretünk, amiért Pintér Béla darabjaira járunk, amiért még mindig idézünk az Üvegtigrisből: a tragikus szembeállítása a komikussal, megszórva pár bon mot-esélyes mondattal – mint például a nyelvbe bele lehet halni, amely mondat költőiségében benne van a tragikum és az abszurdum. A dráma és az előadás nyelvezete nagyon lírai, ugyanakkor súlyos megfogalmazásokat hallunk, amik mögött semmilyen absztrakt dicsőség nincs. De nehéz nem nevetni, amikor egy élet-halál jelenet úgy ér véget, hogy Nagy-Bakonyi Boglárka flúgos karaktere kilép a sötétségből azzal, hogy mit ad isten, tényleg a pincében volt a tűzifa. A humor támaszt is nyújt, meg seggbe is rúg. De félreértés ne essék, a fiataloknem utánozzák a fent említetteket, nincs manír a Vid napjában, ehhez a műfajhoz ugyanis érzék kell, mert ha rossz a sírva nevetősdi, akkor fájdalmasanrossz. Ebbe tökéletesen beilleszkedik Huszár Kató látványvilága: a szemben lévő romos falban egy óriási lyuk tátong, ömlik belőle a sötétség, csak sejtjük, hogy bombatalálat érhette. Néha onnan jönnek elő a szereplő, néha oda mennek vissza. A színpadon ezen kívül retro tv, retro fotel, retro állólámpa, olyan bútor darabok vannak, amiket még az én, a húszas évei közepén járógenerációm is elcsíphetett a nagyszülőknél. Nincs borzasztóan távol tőlünk ez a világ.

Szép lassan derül, ki, hogy az előadás főszereplője tulajdonképpen a délszláv háború. Nincs egy konkrét, átívelő története az előadásnak, hanem jeleneteket látunk a háborúról különböző kontextusokban. Ez a formátum adja magát, hogy a színészek egyszerre több, mindig más és más szerepet is játszanak. Ezek a szerepek sokszor ellentétes hangvételűek, nem egészen realisták, így a színészeknek lehetőségük van megcsillogtatni sokszínűségüket. A második jelenetben, amikor a két szomszédasszonyt játsszák, Nyakó Júlián és Hommonai Katalinon a játék szeretetét látom. Hommonai Katalin széles mosollyal küldi a francba a háta mögött Nyakó Júlia szomszédnéját, aki a nélkülözés kellős közepén két cukorral kéri a kávét. A kávét egy félig eltört – vagy félig megmaradt – csészében szolgálja fel. A lyukas, romos fal előtt két napágyon heverésznek és beszélgetnek. Egy-egy jó mondat után kikacsintanak a közönségre és a sitcom műfajából ismert tapshangot játszanak be. Mi is és ők is tudják, hogy csak megjátsszák egymás iránti kedvességüket és nevetésben törünk ki az iróniától, hogy önmagukat kedves embereknek gondolják.Minden jelenet nagyon emberi, valódi, semmi pátosz nincs benne. A háború a győzelmi narratíva nélkül csak iszonyatos veszteség minden oldal számára. És mi történik, ha a hős katona (Takács Géza), akivel a kereskedelmi tévé interjút készít, nem a dicső nemzettestet erősíti/tömjénezi/bálványozza/élteti, nem a háborús jelszavakat ismétli? Lefokozzák és hazaárulás vádjával bíróság elé állítják, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy senkinek nem érte meg ez az öldöklés. A háborút megjárt katona pedig ott áll egyik kezében a hősies tetteiért kapott állami kitüntetéssel, a másikban pedig a perlevélellel. Ebben a jelenetben az alkotók nagyon kifinomultan és húsbavágóan reflektálnak arra, hogyan alakítja a háborúról való a közbeszédet és a közös emlékezetet a média. Nem mellesleg az élő kamerázást is tudatosan, jelentéssel telien használják.

Az első jelenetben Nagy-Bakonyi Boglárka és Pásztor Dániel egy fiatal szerelmespárt játszanak, akik meséket és szerelmi vallomásokat mondanak egymásnak. De az idill rövid ideig tart, mert ahogy bejön a mama (Nyakó Júlia), megkérdi, hogy egy szerb vagy egy horvát medve sebezte meg a fiatal fiú arcát. Majd berohannak a családtagok és egy Kusturica – filmre hajazó esküvői jelenet kerekedik. A lány már babát vár és azt kiáltja anyát csináltál belőlem, a fiún pedig látszik, hogy nem akarja ezt az elköteleződést. Repülők hangja hallatszik és beindul a szülés. Az előadás vége a kezdésnek szinte a tükörjelenete. Itt is van egy fiatal pár, akit szintén Nagy-Bakonyi és Pásztor játszik, de a fiú itt egy szökött katona, aki poszttraumás stresszben szenved. Olyan durva, megsemmisítő mondatok hangzanak el tőle, hogy ő már nem ember, hogy rá ezért már nem vonatkoznak az emberi szabályok – ami több mindenről is elgondoltató, egyrészt, hogy a háborút megjárt emberek nem tudnak egyik pillanatról funkcionálisan visszatérni a társadalomba, másrészt, hogy milyen jogos vagy nem tudatos elvárásokkal fordulunk az embertelen helyzeteket megtapasztaltakkal. De a gyermekét váró lányt sem kíméli. Míg az első jelenetben még épphogy elkapták a lehetőséggel teli élet ígéretet, addig az utolsóban a háború mindent lekaszált. A lány elvetél és anyja (Nyakó Júlia) szavai, hogy elviselhetetlenül ronda volt visszhangzanak az elhalványuló elektronikus zenében.

Mi? Dézsi Fruzsina: Vid napja
Hol? Stúdió K, a TÁP Színház előadása
Kik? Rendező: Varga Bence. Szereplők: Homonnai Katalin, Nagy-Bakonyi Boglárka, Nyakó Júlia, Pásztor Dániel, Sipos György, Takács Géza. Dramaturg: Selmeczi Bea. Látvány: Huszár Kató. Zene: Vörös Ákos, Arif Erdem Ocak. Rendezőasszisztens: Fenyvesi Bálint, Csonka Laura.