A szereplők zöme velünk, nézőkkel együtt várakozik az előadás előtt.

Bár a járvány elvileg nem akadályozta, hogy a színházak a 2021-22-es évadot a terveik szerint teljesítsék, a gyakorlatban ezt nyilván sok minden gátolta. Az összes színház elmaradt előadások tömkelegét volt kénytelen pótolni, és a tavaly létre nem jött bemutatók újratervezése sem mehetett könnyen, különös tekintettel a vendégrendezők egyeztetésének nehézségeire. A kaposvári Csiky Gergely Színháznak van igazgatója, művészeti igazgatója, igazgatóhelyettese, műszaki és szcenikai igazgatója és üzemeltetési igazgatója, viszont nincs sem főrendezője, sem rendezője. Ennek bizonyos kiszolgáltatottság lehet a következménye. Nem meglepő, hogy a tavaly júniusban meghirdetett 2021-22-es évadprogramjuk végül úgy valósult meg, hogy két ponton beugró művész vállalkozott rendezésre.

Fotók: Memlaur Imre

A már korábban tervezett, és szeptemberben közönség elé került Csárdáskirálynőt nem Keresztes Attila jegyezte, hanem a művészeti igazgató, Olt Tamás. (Aki ezen kívül még két produkciót rendezett a szezonban.) A makrancos hölgyre pedig nem David Doiasvili érkezett, hanem Szabó K. István. Rajta – és az Alíz Csudaországban című gyerekelőadást készítő Halasi Dánielen kívül – színész-rendezőkkel dolgozott/dolgozik a társulat: Olt Tamás mellett Nagy Sándorral és Puskás Tivadarral. Utóbbiak Szente Vajk-reprízekkel örvendeztették meg a kaposvári publikumot.

A 2021-22-es évadban a Csiky Gergely Színházban a honlap szerint csak nagyszínpadi produkciókat tűztek műsorra. Két prózai/drámai akadt köztük, az egyik A Karamazov testvérek, amely vélhetően az és olyan lett, aminek eredetileg is szánták. Klasszikus dráma – alcímként ez az előadás műfaji megjelölése – a regényadaptációt készítő, felkészült rendező interpretációjában, nagyszabású, látványos kivitelben. Horesnyi Balázs sötét szépségű ikonosztászionja, grandiózus templombelsője olyan teret kínál, amely a fenségesség érzetét kelti, ugyanakkor dermesztő is; a misztikum fúj bele hideg szelet. Az oldalfalakat kézzel írt szövegek díszítik – minden bizonnyal Dosztojevszkij jegyzetei. Szépen világíthatóak.

Megvolna a helye ebben az építményben az ortodox templomok összes lehetséges ikonjának, de nem látszanak képek: áttört, üres lyukak tátonganak a helyükön. Az ikonok hiánya utalhat éppenséggel a képrombolásra is – amelynek nyomán a mennyezetig érő ikonosztáz gyakorlata kialakult –, de a képkivágatokban olykor felbukkan egy-egy szereplő, amit praktikus és spirituális illusztrációként is felfoghatunk. Nem Zoszima sztarec egyszerű kolostora ez, hanem nagyvonalú szakrális tér, amely a vallási kereteken, valamint Aljosa istenhitén és Iván istentagadásán túl az élet és az elmúlás érzetét is képes megjeleníteni. Balra hátul mikrofonállvány, hogy a mögé beállók kihangosíthassák szerepük kiemelt szövegrészeit.

A díszlet közepén gödör mélyül a színen, rajta keresztbe fektetett koporsó – Benedek Dániel Szmergyakovja gondos ágyazgatás után ide fekszik majd epilepsziás rohamot kapni. Jobbra csupasz ágy, Fándly Csaba Iván Karamazovja ezen ülve próbál kívül maradni a fivére és az apja összecsapásain. Balra térdeplőpad, hogy az ifjú, tiszta Aljosa – Törő Gergely Zsolt – elmélyülten imádkozhasson. A szereplők zöme velünk, nézőkkel együtt várakozik az előadás előtt. Mi a kezdésre, ők arra, hogy a Karamazovok összegyűljenek a kolostorban, ahol meghallgatást kértek Zoszima sztarectől.

Ahogy a színészek beszélni kezdenek, hamar felmérhetjük hőseinket. Szalma Tamás Fjodor Karamazovja hosszú léptekkel jár, röpködnek utána ősz hajfürtjei és lebegő szárnyú slafrokja. Hangoskodik, hőzöng, szélesen gesztikulál. Nincs kétség: nagyszabású laikus bohóc ő, aki az életnek, a gazdagságnak és a gyermekei fölötti uralomnak minden cseppjét kiélvezi. Mészáros Tibor Dmitrij Karamazovját Rátkai Erzsébet jelmeztervező dúsra és nehézre öltöztette: hétmérföldes csizma, nadrág, mellény, kabát, mind vaskos posztóból. Még a ruha is mintha súlyokat rakna erre a zaklatott, izzadó, borzas arcszőrzetű férfira. Felkiáltó jel típusú, függőleges ember. Mégis akkor a legmegfoghatóbb, amikor a ferde ágyon gubbaszt guggoló pózban és alaposan elgondolkodik, talán magának is váratlanul. Fándly Csaba Iván Karamazovja inkább hallgatagnak és mélabúsnak látszik, mint elmélyültnek vagy filozofikusnak, de ez talán az energiagyűjtés, mert aztán a nagy inkvizítor jelenetben kicsúcsosodik és kirobban az alakítása. Törő Gergely Zsolt Aljosája fekete reverendában, felnyírt hajjal, nagy fülekkel – maga a türelmes és esengő jóság.

A Karamazov ház legérdekesebb figurájának Benedek Dániel Szmergyakovja hat. Általa valami bizarr hangot csenget ki a rendezés. Már az elején is, amikor megjelenik, és tömjénezőt lóbál zsolozsmázva. Aztán a láncon lógó tárgyat leteszi az oltárt helyettesítő asztalra, s ekkor kiderül, hogy ez a tömjénezőnek látszó fémedény valójában szamovár. Amikor később a koporsójában tangóharmonikázik, még később a sírnyi lyukból kimeredő létrán ül groteszk mosollyal, akkor is arra emlékeztet, hogy ez a mi Szmergyakovunk nem ab ovo nyomorult, csak a helyzete az. De kiemeli belőle az egészséges, e világi rafinériája, amelynek alkalmazásában erkölcs nem gátolja őt.

A nőkről mit is mondhatnánk. Játékszerek a férfiak kezében. Vagy vice versa. Szépen cizellált, három ember nagyságú keskeny tükör mögül kerülnek elő évődve az asszonyok. Varga Zsuzsa túláradó, elviselhetetlenül kedves Katyerina Ivanovnája még azt hiszi, hogy Szvetnyik Kata m. v. Grusenykája meghódítható. Grusenykánk hangja kissé mesterkélten cseng, de amikor a második részben, láncon vezetett medvével (Szalma Tamás) a háta mögött énekel, akkor a hangja fényesen magára talál.

A kaposvári A Karamazov testvérek többé-kevésbé átláthatóan elmondja a nagyregény cselekményét és megvillantja egy-egy gondolati rétegét. Egy napilapkritikus felhánytorgatta a rendezőnek, hogy nem használta ki a hatalmas lehetőséget a társadalomkritikára. Mondván, hogy „Dosztojevszkij Oroszországa akár hű lenyomata is lehetne Putyinénak”. Sorolja is: „Kritikát nem tűrő, az ellenzéket elhallgattató, az erőszakszervezetek és a teljesen központosított közigazgatás által fenntartott, elnyomó hatalom, orbitális vagyoni különbségek.” Magam egy percig sem gondolom, hogy bármilyen vonatkozásban helye lett volna A Karamazov testvérekben Putyinnak és a jelenkori Oroszországnak. Ettől még az előadás szól a mához, tágabban is, konkrétan is.

Zoszima sztarecet vendégként Verebes István játssza, aki közel ötven év után tért most vissza a Csiky Gergely Színház színpadára. Itt kezdte színészi pályáját, itt érte el a személyes csúcsát az Ascher Tamás rendezte 1975-ös Ördögök Pjotr Verhovenszkijaként, és talán itt is hagyta abba. Azután sokfelé vitt az útja, színházakba és színházon túlra, és most ősz hajú, komoly és komor gondolkodóként, nazálisan dörmögő, keserű bölcsként mutatkozik. Leül a rivaldánál fehér klepetusban egy koporsó szélére. Mellette fehér ruhás, sötét bőrű gyermek. Közel van a nézőkhöz Verebes, szinte személyesen szól hozzájuk, amikor a Zoszima beszédeiből és tanításaiból való részt adja elő. Azt mondja, hogy a szabadság rabságot és önpusztítást hozott. Mi lett belőle? – kérdezi, és válaszol is: A gazdagoknál az elkülönülés és a lelki öngyilkosság, a szegényeknél pedig a gyűlölet és gyilkosság, mert jogokat ugyan adtak nekik, de a szükségleteik kielégítéséhez eszközöket már nem. Azt állítják – figyelmeztet –, hogy a világ egyre inkább testvéri közösséggé tömörül, csökkennek a fizikai távolságok, az éteren keresztül villámgyorsan terjed a gondolat. De ha az emberek a szabadságot az igények növelése és mielőbbi kielégítése gyanánt fogják fel, eltorzítják tulajdon természetüket.

A zárókép majdnem olyan, mint egy utolsó vacsora. Zoszima a szerzetesruhát viselő embereknek vizet tölt, és az borrá válik a poharukban. Hó kezd esni esztétikusan. Az ortodox liturgiának mindig az a vége, hogy a pap azt mondja: békességben távozzunk.

Mi: Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (színpadra adaptálta Szabó K. István)
Hol: Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Kik? Rendező: Szabó K. István. Szereplők: Szalma Tamás (Fjodor Karamazov), Mészáros Tibor (Dmitrij Karamazov), Törő Gergely Zsolt (Aljosa Karamazov), Fándly Csaba (Ivan Karamazov), Benedek Dániel (Szmergyakov), Verebes István mv. (Sztarec), Hunyadkürti György (Inkvizitor), Szvetnyik Kata mv. (Grusenyka Szvetlova), Varga Zsuzsa (Katyerina Ivanovna), továbbá Livingston Zsombor/Livingston Barla. Dramaturg: Lőkös Ildikó. Zeneszerző: Ovidiu Iloc. Díszlettervező: Horesnyi Balázs. Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet. Világítástervező: Memlaur Imre. Szcenikai vezető: Szalai József. Ügyelő: Károlyi Zoltán. Súgó: Csorba Mária. Segédrendező: Bereczki Csilla.

Facebook Comments