Hőskereső, lüktető dráma lett a megszentelt történetből ezen a miskolci délutánon. Pedig nem írtak bele eddig nem volt, pergő párbeszédeket, s Philippe de Chalendar vezényletével is csak azok a hangok kúsztak elő a hangszerekből, amiket Webber partitúrája előír, s amik először 1971 októberében szólaltak meg egy New York-i színpadon. A látványban sincs semmi váratlan vagy különös, mégis roppant kifejező a tér. Horesnyi Balázs díszletében szó szerint hegyekben állnak a „Messiah” feliratú, fekete hangfalak. Forog a színpad, sötét orommá változnak a dobozok, s köröttük – pompásan világítva – zúdul és árad a mai ruhákba öltöztetett, amőbaként hullámzó tömeg. (Jelmeztervező Füzér Anni, koreográfus Kováts Gergely Csanád, zenei vezető Cser Ádám.)

Fotók: Éder Vera

A cselekmény is ugyanaz, mint amit a beatnemzedék magát hangsúlyozottan nem a beatmozgalom részének tartó költő-festő-esszéistája, Lawrence Ferlinghetti (1919 – 2021) Az elme vidámparkja (A Coney Island of the mind) című, 1955-ös művében idéz föl: „Olykor a véghetetlen időből / fel-feltör pár jobbfajta srác / és köztük az egyik illető / aki oltári későn tör föl / a szakmájára nézve ács / hervadt egy helyről áll elő / amilyen teszem Galilea / és nekiáll zokogni és begerjed / és jön hogy ő amannak egyfia / aki megcsinálta a mennyet és a földet / és hogy a fej / aki ezt a bulit miránk lőcsölte / a jó öreg Fater / És semmi gurítás / így ő. / Az egészről megvan az írás…” (Géher István fordítása). Szóval, a sztori mindannyiunknak ismerős, ám többnyire legendaként lobog előttünk, vagy inkább fölöttünk, drámaként ritkábban jelenik meg.

Tiltott még a neve is. Júdásnak nem lehet keresztelni embergyereket. Júdás a legriasztóbb alak a kereszténységben, János evangéliumában ő maga a gonosz. A világirodalom sem kegyes vele. „Fenn, akit legjobban gyötör a Sátán…/ – Júdás, az Iskarióti. /  Feje benn van, lába kilóg a száján.” – áll a Babits fordította Divina Commediában, vagyishogy a Sátán az áruló fejét rágcsálja éppen, ezt magyarázza Vergilius Danténak. Szabó Máté, a rendező, Kenesey Judit dramaturg segítségével azonban egészen közel hozza hozzánk a mítosz kárhoztatott szereplőjét. Jelen esetben Júdás (Rózsa Krisztián), az a szenvedő ember, akinek – ellentétben az általa féltékenyen figyelt és szeretett másik szenvedővel, Jézussal (Börcsök Olivér) – nincsen mennyei atyja. Ő maga az árvaság, az erő és a szorongó előrelátás. Ő veszi észre először, hogy „a megszállott bagázs” lényegében nevelhetetlen és irányíthatatlan. A tömeg ünnepelni és rajongani vágy, s lelép és ellép a változást ígérő, döntő pillanatban. Hogy pontosan mi lesz, azt Jézus tudja, de mást nem tehet, megszervezi a történéseket.

Rózsa Krisztián erőember Júdásával szemben Börcsök Olivér gyermeki finomságú Jézusa tulajdonképpen beleillik a nemhivatalos hagyomány egyik vonalába. (Az úgynevezett gnosztikus evangéliumokban Jézus olykor gyermekként jelenik meg. A Krisztus után 120-200 közötti időben létező 25-30 evangéliumból Ireneus püspök, a Lyonban működő, zsidó származású egyházatya négyet emelt ki, s tett hivatalossá, Márk, Máté, Lukács és János munkáját, s az összes többit, köztük Magdolnáét, Tamásét, és legfőképp a többi előtt már évtizedekkel megszületett Júdás evangéliumot betiltotta, eretnek műnek nyilvánította. Abban tudniillik Jézus kéri meg Júdást, hogy vállalja a szörnyű árulást, merthogy a végnek meg kell lennie. S ebben a változatban nincs kereszthalál, nincs feltámadás, hanem csak árulás van.) Nem állítom, hogy ez a mostani cselekményvezetés az 1978-ban előkerült Júdás evangélium szövegére támaszkodna titkon, de érzek egyfajta finom derengést erre vonatkozóan. S tulajdonképpen ettől lesz pár remegően izgalmas pillanat a színpadon.

Az előadás nemes kötőanyagát a karok kiváló mozgása és énekesi teljesítménye adja. Színen van, aki él és mozog: a Miskolci Balett, a Miskolci Nemzeti Színház énekkara és zenekara, vendégül hívott rockzenészekkel. Amint Szabó Máté nyilatkozta: „Ez egy opera, kiegészülve elektromos hangszerekkel, és megvan az a pozitívuma, hogy az operákért nem nagyon rajongó embereknek olyan zenés élményt ad, amit egyébként az operában is megkapnának, csak oda nem járnak.” Mivel épp egy ifjúsági előadást néztem, igazolom ezt. Érzékelhető, amint a diákkorú közönség zsizseg kicsit, aztán rátapad az előadásra.

A zenés produkciók kettős-hármas szereposztása más-más erényeket és problémákat hoz, minden változatban. A föllelhető elődásfotókon látható, hogy a mindvégig hosszú nadrágot viselő Szőcs Artur a másik Jézus, próbálom is elképzelni az ő jelenlétét ebben a játékban. Börcsök Olivér az eminens áldozatot formálja a történetben. Szép hangja és korrekt játéka ellenére még nem egészen képes hőssé lenni, noha a kufárok kikergetése már remekül sikerült. De balszerencsés jelmezének, a dereka köré kötött pulóvernak, s legfőképp az alsó lábszárakat szabadon hagyó, térdig érő, homokszín nyári nadrágnak köszönhetően, ez a Jézus a jelenetek nagy részében bajba keveredett turistának, s nem egy helybeli hősnek, s pláne nem vezérnek látszik. S ez az idegenség nem a mennybéliséget jelzi. Nem az jut eszembe, hogy „az én országom nem e világból való”, hanem hogy „mennék már, mit is keresek én itt köztetek”. Élettársának, bizalmas asszonyának tűnik Mária Magdolna (Czvikker Lilla), akinek talán hangosítási gondok miatt lehetett aznap kevés asszonyi odaadást mutató, fémesen kemény az éneklése. Fel kellett viszont figyelni az Annás prófétát éneklő Kacsenyák Gábor és a Simont játszó Tóth Dominik hangjára. Kincses Károly éjfekete, puha bőrkaftánba öltöztetett, zengedező Kajafás prófétája a „megharapott” Dávid csillagot villantó laptopra hajolva, és Salat Lehel kékhajú lányok közt vonagló, aranyhacukás Heródese mai uraink között is könnyen elvegyülhetne. Ugyancsak kortárs viselkedésű figura a hatalmát lazán viselő, dörzsölt Pilátus, a bíborvörös ruhájú Lajos András, a különbség csak az, hogy az őt játszó színészből tényleges erő sugárzik.

Ennek az előadásnak az energiaközpontja Júdás alakjában, s az őt megformáló Rózsa Krisztiánban lelhető föl. Mindegy, hogy görcsös aggódásában, fölháborodásában, égető szégyenében vagy épp halálra szántan jelenik-e meg, nincs a színpadnak olyan pontja, s nincs a színésznek olyan csukott testtartása, hogy ne azonnal őt keresse és kövesse a szem. S a szerephez elegendő hangja is van Rózsa Krisztiánnak. Az a kép, amikor Jézus Krisztus töviskoronája, mint a szenvedés és a hatalom sebző jelképe végül az összetört Júdás kezébe kerül, meghökkentő és nehezen feledhető. A játék látványos végét – amikor a kereszténység jövőbe érő történetének fő alakjai, hősei, áldozatai és mutáns képviselői vonulnak előttünk, karneváli alakzatban – itt és most nem részletezem. De akár ezekért a záró percekért is érdemes megnézni a Szabó Máté által rendezett előadást.

Hú, de nagyon kéne egy hős! – üzeni, táncolja, énekli és zenéli ennek a középiskolásoknak szánt délutánnak minden szereplője. Jöjjön már valaki, akiben hinni lehet! – mormogják a fiatalok. S mondogatjuk, mi is velük. „Csak épp hogy nem jön ám le Ő arról a Fáról / – mondja Ferlinghetti a már idézett versben – Csak úgy marad függőben Ő / azon a Fán hol / oltári egy ruhát kapott / és lett oltári hűs / valamint a megszokott gyanús forrásokból továbbadott / újabb hírek szerint / oltári halott”.

Mi? Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus szupersztár
Hol? Miskolci Nemzeti Színház
Kik? Rendező: Szabó Máté. Szereplők: Börcsök Olivér (Jézus), Rózsa Krisztián (Júdás), Cvikker Lilla (Mária Magdolna), Lajos András (Pilátus), Salat Lehel (Heródes), Kacsenyák Gábor (Annás), Tóth Dominik (Simon), Kincses Károly (Kajafás), Bárány Zsombor, Kolozsi Balázs, Petró Balázs (Főpapok), Továbbá: Keresztes Anna, Báthori Imre, Szabó István. Közreműködik: a Miskolci Balett,  a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, kiegészített zenekara. Díszlettervező: Horesnyi Balázs. Jelmeztervező: Füzér Anni. Dramaturg: Kenesey Judit. Zenei Vezető: Cser Ádám. Koreográfus: Kováts Gergely Csanád. Karvezető: Pataki Gábor. Korrepetitor: Rákai András. Videó: Hajdufi Péter. Hangmérnök: Ditzmann Tamás. Ügyelő: Orehovszky Zsófia. Súgó: Reiter Krisztina. Koreográfus Asszisztens: Solti Csaba. Rendezőasszisztens: Fekete Zsolt, Pálóczy Magdolna. Vezényel: Cser Ádám / Philippe De Chalendar.