Az első jelenet még egyenesen meleg romkomot ígér, jelzésértékű kormányrázogatás az autópálya videóháttere előtt, a coming outot évek óta halogató fiú hazaviszi a pasiját a családi rendezvényre, jöhet is a kalamajka. De ez szándékos megtévesztés, ők nem a főszereplők, a kapcsolatuk pedig csak csepp a (haha) tengerben. Bíró Bence darabja ugyanis egy jól bevált, sőt mostanra már franchise-banálissá vált tuti receptre épül: összejön egy nagy társaság, ezúttal nagycsalád, ahol mindenkinek titka van, és már csak az alkalom kedvéért is jó lenne egyelőre meg is tartani ezeket a titkokat. Pedig a titkok nem is igazán titkok. Egyszerűen csak hétköznapi életek hétköznapi problémái, krízisei, veszteségei vagy pláne örömei, ebben a szoros közegben mégis töréspontot, vagy annál is rosszabbat jelenthetnek.

Fotók: Horváth Judit

Ha összeszednénk, mi mindenről – családról, összetartozásról, értékrendről, identitásról – látszik aztán beszélni ez a friss, merész előadás, mindenképpen úgy tűnne, hogy túlcsordul a mondanivaló. De Bíró Bence nagyon jól érzékeli, miről mennyit lehet mondani, amit meg lehet pendíteni, megpendíti, ahol meg kell állni, ott – és Alföldi Róbert rendezése vele jó összhangban – meg is áll. Ehhez hozzá kell tenni, hogy eszköztárát, fogalmazásmódját tekintve a magyartenger kétségtelenül szórakoztatószínházi előadás, és aktívan szórakoztat is. Nemcsak a szöveg kifinomult szatírájával, hanem olyan ékegyszerű műfaji fogásokkal is, mint a kötelező szexéhes nő zsánere, a részegség-közjátékok vagy a legszimplább helyzetkomikum-poénok.

A szereplők erősen sarkítottak, üdítő részletekkel, a komplexitás igényével összeszerkesztett, de egyértelműen tipizált lények, sokkal inkább eszközei, mintsem alanyai a történetnek. Egyikük se olyan, akit szívesen látnánk a családunkban – vagyis már ennélfogva is garantált, hogy mindenki ráismer némely rokonra –, és ez pont úgy igaz a konzervatív oldalon a konteóhívő tanárházaspárra és az indulatkezelési nehézségekkel küszködő, piás vállalkozóra, mint a liberális, meleg művészekre vagy a cigánygyerek örökbefogadását tervező szinglire. Igen, tényleg ennyire koncentrált klisécsomagokról van szó: nem a szereplők a lényeg, hanem ami történik velük és legfőképpen köztük.

A színészi játék tétje éppen az, hogy a kisebb-nagyobb túlzásokkal operáló, humorra szerelt játékmodor mellett mégis együttérzést ébresszenek a szereplők portréi. Ez pedig nemhogy csak sikerül a színészeknek, hanem egyenesen a személyes dráma is meg tud születni. Balsai Móninak nem könnyű, a korosodó, egyedülálló Patrícia ugyanis szörnyű alak, a klisék közt is klisének tűnik, minden irányban keveri a szart, nevetséges is, szánalmas is, és nem vacakol az előadás az ő szájába is olyan keményen elítélő mondatokat adni, hogy az már komolyan kockázatosnak érződjön, de az előadás logikája ezt is elbírja. Aztán akármilyen is ez a Patrícia, Balsai Móni játékából igenis megszületik az életszakasz-tragédia, és van súlya. Rada Bálint szögletes, mindenkit kirekesztő, paranoid történelemtanárából is kikerekedik egy ember, szinte megható, mikor a begyakorolt, készen kapott és eképpen bonthatatlannak érződő panelekből az előadás vége felé kényszeredetten próbál összerakni valami kicsit is másfajta beszédet.

Szécsi Bence játékában nem is a melegség vagy annak felvállalása, hanem a művész bizonytalansága jön ki legélesebben, ott a legmeztelenebb, legsebezhetőbb ez a fiú, ahol az fogalmazódik meg, hogy talán művészként nem elég jó. Talán már csak azért is, mert Szécsi Bencének van bőven túltolt, neurotikus rángatózás, mellette a legkevésbé kikarikírozottnak Fehér Tibor játéka érződik. Örs vértanúi türelemmel viseli a partnere családját, miközben nyilvánvalóan látjuk az arroganciát, a jól kontrollált lenézést. Földes Eszter alakítása amennyire tenyérbemászó, kényszeres tanáranyuka, annyira szeretetreméltónak érződik az ügyeletes ideggombóc és családösszetartó Kata Pálfi Kata megformálásában. Az Ódor Kristófra osztott Andor kakukktojás, nem családtag, ezért kevesebb ideje is jut kibontakozni, de így is pont olyan magától értetődő az ő Achilles-sarka is, mint a családé, nem nehéz kitalálni, hogy mi az, ami erre a mindenkire rá- és mindenbe belemászó, magabiztos férfinak hiányzik.

A giccsesen hétköznapi pillanatok néhol egyenesen megindítóak. Fehér Tibor elboruló arca, ahogy a fiúja nagypapája egyetlen egyszerű, banális mondattal megadja neki azt a visszaigazolást, amit a családjától Örs sosem kapott meg. Papp János hanyatlott tombolása, ami félbemarad, mert először veszi a kezébe a legkisebb unokáját. Papp János játékára, jelenlétére egészében véve is jellemző, hogy nagyon keveset tesz arrébb, de csak annál hatásosabb. Ezek a sűrített karakterek végül is nagyon valós, átélhető helyzeteket jelenítenek meg, és fontos az, amiről beszélnek, és amit elindíthatnak a nézőben.

A színpad sem reális tér, hanem a szereplőkhöz hasonlóan összeállított montázs pontos, precíz Balaton-részletekből, Alföldi Róbert ezzel a dekonstruált díszlettel is az előadás színpadi jellegét sulykolja, egy helyre összezsúfolva, egy-egy kulcsmotívummal mintegy „feliratozva” az étkező, az autópálya, a stég. Kálmán Eszter jelmezei közül Rada Bálint is a retró balatoni hangulathoz van öltöztetve, és külön tetszetősen eltaláltnak érződik Andor sportosan elegáns, műtősruhát is megidéző szettje, az már előre elmondja róla, hogy ő csak a tipikus balatoni nyaralós orvosszomszéd lehet.

A lezárás élesen eltérő hangulatú, mégis kiegyensúlyozottan egymásra záródó kagylóhéjaiban sem érződik hiba. A misztikus-spirituális elemek és főleg a hirtelen betoppanó, svájci rokon Ibolya figurája konkrét is meg szimbolikus is, az előadás addigi fogalmazásmódjából való kiemelkedése mindenképpen rákényszeríti a nézőt, hogy elgondolkodjon azon, mennyiben szól ez az előadás erről a montázscsaládról, mennyiben valami többről vagy másról. A befejezés nyitva marad, mégis egyértelműen optimista és erőt sugárzó a maga otthonos fanyarságában – még külön megvan a humora annak is, ahogy fokozatosan felépül a végére tartogatott tragédia ígérete, majd ez a megígért csapás is elmarad.

Váratlanul jó előadás ez.

Mi? Bíró Bence: magyartenger
Hol? Centrál Színház
Kik? Rendező: Alföldi Róbert. Szereplők: Balsai Móni (Patrícia), Fehér Tibor (Örs), Földes Eszter (Dóra), Ódor Kristóf (Andor), Pálfi Kata (Kata), Papp János (István), Rada Bálint (Péter), Schmied Zoltán (Gyuri), Szabó Éva (Ibolya) Szécsi Bence (Gábor). Díszlettervező: Alföldi Róbert. Jelmeztervező: Kálmán Eszter.