Fekete Ádám új darabját mutatták be az Örkény Stúdióban a szerzőtől már megszokott módon talányos címmel: Hat medúza egy tepsiben. Kik ezek a medúzák, hogyan kerültek egy tepsibe, és legfőképpen mit csinálnak ott? Az előadás szerelmi vezérfonala köré épülő álommozaikok generációs életérzést közvetítenek.

Fotók: Horváth Judit

A színlapot segítségül hívva közelebb juthatunk a cím értelmezéséhez: „mindannyian benne vagyunk a tepsiben”, hat szereplőnk (a medúzák) a „testben létezés pácában tespednek”. Ezek alapján az előadás témájában Fekete Ádám Haloktatás, márványprotézissel és a Levél Anyámhoz című darabjaival hozható leginkább párhuzamba, amennyiben központi dilemmája a testbe zártság, a testi adottságok identitásalakító potenciálja.

A terembe lépve a szűk színpadkép legfeltűnőbb eleme a Komoly Dolog feliratú neon cégér (első ránézésre akár Komoly Delejnek is olvasható, ami szintén megállná a helyét). Molnár Anna díszlete követi vizuálisan a szöveg hangulatát, a neonfények, a padló kékes mozaikja és a gyermekrajzokra emlékeztető kartonfigurák/-szörnyek a fantázia világába kalauzolják a nézőt.

Az előadás főszereplője Máté (gerincferdült influenszer, Héraklész-imitátor), aki flitteres hátizsákként viseli púpját. Sikeres standupjaiban születési rendellenességén viccelődik, írói babérokra törne, de csak nem megy az a nyomorult írás. Múltjából lép elő, és kavarja fel Tünde (apácakomika), akivel egy régmúlt közös este élénk emléke köti őket össze. Egymásnak lettek teremtve, vagy egyesülésük eleve lehetetlen? Tétován nyúlnak egymás felé, és mindig túl későn vagy korán, végül tudatosan választják le magukat a másikról. Racionális érvekkel megmagyarázhatatlan, hogy mi akadályozza őket, hiszen szinte tapintható összetartozásuk, szerelmük fiktív idősíkokat és tereket ível át, köt össze.

A szerző saját mitológiát teremt, sorra kerülnek elő a sötétből a furcsábbnál furcsább, szürreális alakok, mágikussá emelve a hétköznapok banalitását. Árnyékként kíséri őket Rebeka, a „föld elsötétült írisze”, szellem hatásköréből csak egy-egy kulcspillanatban lép ki.

Zsolt – Máté kiadója és volt katonatársa – akkora szoknyapecér, hogy a felesége szerint még az is lehet, hogy nem ő a gyerekük apja. Görög karként itt van még György, a fényes pap/vándorló test, illetve a bölcsességekből és karalábéból soha ki nem fogyó kutyája, Zsombor.

Ezek a különös alakok eleve bukásra vannak ítélve. Saját testükbe és elméjükbe ragadva, a tapasztalható világon kívül rekedve szüntelen élve boncolásra vannak kárhoztatva.

Álom és ébrenlét, valóság és fikció, élet és halál gabalyodik végzetesen egymásba, végtelenné tágítva az átmenetiség, tulajdonképpen a sehová nem tartozás állapotát. A színpadi játékmód statikusságát a gondolati és nyelvi gazdagság szinte fékezhetetlen túlcsordulása teszi dinamikussá. A kisrealista színházi hagyománytól elforduló, elsősorban előadásokban és nem drámákban gondolkodó alkotók gyakran megkérdőjelezik a verbalitás dominanciáját. A szöveg funkciója hát itt sem tradicionális: líraisága, zeneisége által válik meghatározóvá, így nem veszít jelentőségéből.

A klasszikus értelemben vett fordulatok, jellemfejlődések hiányában az életérzés átadása, a hangulatteremtés bír cselekményalakító erővel. A történet talán egy nap, talán száz év alatt játszódik, mintha egyetlen befagyasztott pillanatot nyújtana hosszúra a szerző. A kizökkent idő tapasztalatához hasonlóan a térkezelés is az álmok, a módosult tudatállapotok logikáját követi. Mintha az emberi tudat szimbolikus tereit nagyítaná fel fizikai valósággá, furcsa szellemvárosban járunk, ahol azonban nagyon is konkrét, létező (vagy létezőnek tűnő?) budapesti helyszínek vannak megnevezve. A pesti éjszakai élet bizarr figurái és még bizarrabb, delíriumos beszélgetései, végtelen bolyongásai elevenednek meg. Máté és Tünde még csak ismerkednek a felelősségvállalással, őrlődnek a vágyaik és a világnak való megfelelés kényszere között, vagyis nagyon elcsépelt kifejezéssel élve, keresik önmagukat. Az elveszettség mögött pedig természetesen felsejlik az előző generáció felelőssége: a hiányzó anya és az alkoholista apa, akik nem tudnak mintaként szolgálni.

A szereplőknek nincsenek jövőre irányuló terveik, nem vállalnak döntéseket, önreflexív gesztusaikból sem következik semmi. Gondolataik múlt- és képzeletbeli emlékek között csaponganak, az első hallásra abszurd, logikátlan képzettársítások mégis nagyon ismerős atmoszférát teremtenek.

Nincsen egyszerű dolga a színészeknek, hiszen a szereplők nem kidolgozott karakterek, hanem leginkább szorongásaik, monomániáik, visszatérő szófordulataik, tárgyaik mentén felskiccelt vázlatok, akik a színészek valódi neveit viselik. Borsi-Balogh Máté Mátéjával könnyű együttérezni, lévén önmagát szabotáló, örökké nyugtalan, melankolikus, fiatal felnőtt. Kókai Tünde mint apácakomika leginkább egy ábrándozó kislányra hasonlít, aki apránként próbálja összeilleszteni személyisége darabjait. Nagy Zsolt Zsoltja rajtuk kívül az egyetlen valóságosnak mondható karakter, akinek valószínűleg sokkal több oka lenne a depresszióra, könnyed jelenléte mégis oldja a jelenetek drámaiságát. Ahogyan ezt teszi Jéger Zsombor látható élvezettel alakított, emberi tulajdonságokkal felruházott kutyája mint az előadás legnagyobb humorforrása, aki selejteket értékesít, magzatszívhanggal üzérkedik. Gazdájaként Bajomi Nagy György különös, fenyegető aurát teremt a pap karaktere köré, tragikus háttértörténetét hallgatva is inkább nyugtalanító érzést kelt, mint sajnálatot.

Fekete Ádám Hat medúza egy tepsiben című előadása bár egyáltalán nem vádolható a nyílt politikussággal, a hátterében mégis húzódik társadalomkritika. A fiatalok nem találják helyüket abban a rendszerben, amibe beleszülettek, a gazdasági–társadalmi válság még kiszolgáltatottabbá teszik őket. Példaképek híján lebegnek a felnőttkor küszöbén.

Mi? Fekete Ádám: Hat medúza egy tepsiben
Hol? Örkény Stúdió
Kik? Borsi-Balogh Máté, Nagy Zsolt, Kókai Tünde, Bajomi Nagy György Jéger Zsombor, Csehi Rebeka m.v. Dramaturg, álmodótárs: Bódi Zsófia. Díszlet: Molnár Anna. Jelmez: Szabados Luca. Világítás: Balogh Csaba Andor. Zenefelelős, ipari alpinista és rendező: Fekete Ádám.