Ez a színház a brutalitásra utazik, vértolulásra, gyomorremegésre, rekeszizomzavarra; csontig hatol. Kétosztatú cselekményrendjére (a zavarbaejtő párhuzamosságra ország- és sárgaház között), valamint bohózatokat és slasher horrorokat megelőlegező jelenetező-technikájára mégsincs kellő fogékonysága a magyar színháznak, egyelőre…
Az előadás viszonylag klasszikus stand-up elemekkel kezdődik: jól ismert, amúgy szerintem alapjáratban is egész vicces répatortás-nyuszikás, szándékoltan elrontva kezdett viccekkel, a Tajgetosz Showból alighanem többek számára szintén ismerős témákkal: poénok a performer mozgássérültségéről és ennek ügyes-bajos társadalmi vetületeiről. Elhangzanak görög és latin orvosi szakkifejezések álfordításai, magyarázatai. A teltházas közönség hálás is: folyamatos a nevetés. Fekete […]
Aki az utóbbi néhány évet Magyarországon, és nem mindentől elzárva egy kő alatt töltötte, tudja mennyire rossz helyzetben vannak a független színházak. És aki ezt tudja, azt is tudja, hogy az állam számolatlanul önti a pénzt a neki tetsző és hozzá lojális kulturális intézményekbe, míg a függetleneket, köztük sok évtizedes szakmai múltra visszatekintő társulatokat, egy […]
Meglehetősen sűrű volt az idei Bánkitó színházi és performansz programja. Benne rengeteg koncerttel, workshoppal, kerekasztallal és közös alkotási lehetőséggel. Az egyre szűkösebb anyagi feltételek mellett (amelyek elsősorban a színházra használható tereken és idősávokon érződhettek) a kínálat – az azt immár negyedik éve válogató Zsigó Anna elmondása szerint – ebben az évben először két komponensű volt: […]
Fekete Ádám új darabját mutatták be az Örkény Stúdióban a szerzőtől már megszokott módon talányos címmel: Hat medúza egy tepsiben. Kik ezek a medúzák, hogyan kerültek egy tepsibe, és legfőképpen mit csinálnak ott? Az előadás szerelmi vezérfonala köré épülő álommozaikok generációs életérzést közvetítenek.
Olyan lehet ez nálam, mint a népek életében a háború. Bizonyos idő után elfelejtem, mennyire gyűlölök (mivel nem tudok) kritikát írni, át vagy bét mondani, a pőre véleményemmel leleplezni magam, és akkor újra rá lehet venni, hogy elvállaljam. Nyilván az is számított, hogy nagyjából minden Fekete Ádám rendezés eléggé tetszett, amit idáig láttam, volt, amelyik […]
Kárpáti Pál kér egy sört egy Fekete Ádámtól, aki hosszan elmélkedik arról, hogy mit tehet ebben az egyszerűnek látszó helyzetben: odaadhatja azt a sört a barátjának, de dönthet úgy is, hogy egyszerűen csak kisétál a színpadról. Persze, ahogy az a monológjából is kiderül, az elméleti lehetőségek és a gyakorlat között áthidalhatatlan szakadék tátong: mind a […]
Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?
Adott egy alkotó, aki a látszólag már kissé divatjamúlt, de általa mégis frissnek ható posztmodernnek megfelelően legutóbbi előadásaiban saját szétfolyó identitásait tematizálta. És miközben ennek az alkalmi recenzenst megszégyenítő irodalmi felkészültséggel, valamint önreflexióval állt neki (magyarán részben előre el is végezte a recenzens munkáját), saját bevallása szerint éppen önnön megfejthetetlensége, identitásainak újra és újra sikertelen […]
Fekete Ádám online performansza az összes voyeuri kíváncsiságunkat kielégítette, sőt, tovább megyek: olyan dologba engedett számunkra betekintést, ahova betekinteni nagyon illetlen dolog.
A szerző, akit képtelenül groteszk helyzetbe kényszerített egy testi rendellenesség, képtelenül groteszk helyzetbe kényszeríti a nézőit.
ARI NAGY BARBARA dramaturg Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál, […]
