Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?
Adott egy alkotó, aki a látszólag már kissé divatjamúlt, de általa mégis frissnek ható posztmodernnek megfelelően legutóbbi előadásaiban saját szétfolyó identitásait tematizálta. És miközben ennek az alkalmi recenzenst megszégyenítő irodalmi felkészültséggel, valamint önreflexióval állt neki (magyarán részben előre el is végezte a recenzens munkáját), saját bevallása szerint éppen önnön megfejthetetlensége, identitásainak újra és újra sikertelen…
Fekete Ádám online performansza az összes voyeuri kíváncsiságunkat kielégítette, sőt, tovább megyek: olyan dologba engedett számunkra betekintést, ahova betekinteni nagyon illetlen dolog.
A szerző, akit képtelenül groteszk helyzetbe kényszerített egy testi rendellenesség, képtelenül groteszk helyzetbe kényszeríti a nézőit.
ARI NAGY BARBARA dramaturg Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál,…
Influenszer videók, társasjátékok, városi séták, pártok: a magyar színház alkotói közül is egyre többen döntenek egy téma ábrázolása helyett egy terület „megszállása” mellett. Ha létezhet árnyékkormány – egy nem hivatalos intézmény, amely szimbolikusan hozza meg döntéseit ugyanazokban a kérdésekben, amelyekben a parlament illetékes dönteni –, akkor legyen az most metaforája annak, ahogyan a kortárs színház…
Négy olyan embert ültettünk egy asztalhoz, akik gyakran vesznek részt kollektív alkotófolyamatokban. Mikor van valós jelentése ennek a megjelölésnek, és mikor csak üres címszó? Tekinthetjük-e magát a módszert társadalomkritikának? És kinek a neve kerül a plakátra? SZABÓ VERONIKA, FEKETE ÁDÁM és GODA GÁBOR színházcsinálókkal ZSIGÓ ANNA dramaturg beszélgetett.
Schilling Árpád egyszer azt mondta, hogy amikor a színházi szakma ott feszengett Halász Péter önfelravatalozásán a Műcsarnokban, nem értve a gesztusban rejlő iróniát, na, akkor halt meg a magyar avantgárd.[1] Hová tűntek avantgárd hagyományaink? Elmentek a Squattal együtt New Yorkba? Rosszabb napokon úgy tűnik, igen. A József Attila Kör kerekasztal-beszélgetésén a Trafóban viszont hat fiatal…
Azt szokás mondani, hogy ma már nincs tabu, „mindent szabad”, de vajon tényleg ekkora lenne a belső és környező szabadságunk? Körkérdésünkben kortárs színházcsinálókat és gondolkodókat kérdeztünk arról, mit jelent számukra a „radikalitás” a színpadon 2019-ben Magyarországon. Hiszen ha Brechttel együtt hiszünk a néző kizökkentésének fontosságában, akkor azt is tudnunk kell, hogy szerinte minden korban és…
Rendezőknek, drámaíróknak, dramaturgoknak tettük fel a kérdést, hogy látják, jelen van-e a kortárs dráma a magyar színpadon, és ha igen, akkor miben változott, melyek a jellemzői. Az alábbiakban négy színházi alkotó válaszát közöljük.
