„[A] mai fiatalság szerencsétlensége, hogy nincs már igazi kamaszkora: sem erotikus, se politikus, se morális meg más egyéb szempontból; mindent összemancsoltak, összepancsoltak, egy kondérba dobáltak! És ezenkívül túl sok vereséget ünnepeltek győzelem gyanánt, túl gyakran vették igénybe az ifjúság legbensőségesebb érzéseit […]” – így jellemzi kora tinédzsereit a Radnóti Színház Istentelen ifjúság című előadásának Julius Caesar nevű szereplője, aki Schneider Zoltán rekedt hangján világosítja fel erről a Porogi Ádám által játszott névtelen tanárt. Az azonos című Ödön von Horváth regényadaptáció a következő másfél órában ennek a „szerencsétlenségnek” a közvetlen következményeit mutatja be, miközben folyamatosan rákérdez arra, hogy ebben a folyamatban mi a kisember egyéni felelőssége.

Fotók: Dömölky Dániel

Bár a Hitlerjugend kifejezés sem a regényben, sem az előadásban nem hangzik el a katonai gyakorlatra kivezényelt fiatalokkal kapcsolatban, tulajdonképpen ennek a szervezetnek a működésébe látunk bele. Pattantyus Dóra jelmezei félreismerhetetlenül jelzik a diákok árja mivoltát azáltal, hogy mindannyian ugyanolyan szőke egyenparókát viselnek. Barna uniformisaik pedig még a maradék különbségeket is elfedik. Ráadásul még nevük sincs, csak a vezetéknevük első betűje különbözteti meg őket egymástól, s így nem csak a Tanár számára válnak arctalan tömeggé, hanem a nézők számára is.

Ödön von Horváth regénye, mely magyarul először Hogyan lettem én néger címmel jelent meg, a fasizálódó Németországban játszódik. A regény narrátora egy földrajz–történelem szakos tanár,  a regény az ő gondolatfolyama vagy inkább gondolat foszlányai, mivel a szöveg sokszor töredékes felépítésű, elhallgatott és befejezetlen félmondatok tarkítják. A tanár sokszor önmagával vitatkozik, kétségbe vonja korábban megfellebbezhetetlennek gondolt nézeteit. Konfliktusai belső természetűek, elsősorban az elvei és a cselekedetei ellentétében manifesztálódnak, miközben utóbbiakra, a regény első felében legalábbis, a külső kényszerek formájában mindig talál felmentést. Ezek miatt a stiláris sajátosságai miatt nem igazán drámai alapanyag a mű, és ezzel a színpadi adaptációt jegyző Hárs Anna, Sándor Júlia, Nagy Péter István hármas sem tudott igazán mit kezdeni. Porogi Ádám sokszor kényszerül a proszcénium jobb és bal oldalán felállított mikrofonokhoz, hogy a Tanár bensőjét marcangoló gondolatait közvetítse a nézőknek, miközben a háta mögött elszabadul a téboly, vagy a tomboló osztály vagy az ötödmagával belógatott vetítővásznon megjelenő náci propagandafilmek formájában.

És az előadás ezen a ponton ássa alá saját vállalását, hogy tükröt tartson a mának. Szinte semmit nem bíz a nézőre, minden felmerülő kérdést hasonló hangsúllyal tesz fel, és a válaszokat tálcán kínálja, mint például az előadás utolsó jelente, amiben egy „Irány a sereg” feliratú toborzóplakát is feltűnik. Mintha nem bízna saját erejében. Vagy mintha nem bízna a saját nézőjében, hogy az majd értelmezni fogja a látottakat. Ezért minden leegyszerűsödik, könnyedén beazonosítható fekete-fehér karakterekre bomlik. A Tanár szürkezónában játszódó önmarcangolása kivilágosodik, míg a politikai szólamokat kritikátlanul átvevő diákok jelleme a könnyebb érthetőség végett végleg besötétedik. Pedig arra is van példa az előadásban, hogy az ambivalencia mennyire hatásos tud lenni. Berényi Nóra Blanka a kurtizán Nelly kisasszony ötperces jelenetében az egész előadást lenyúlja, amikor az egyik diákot fogadja, pedig erről a karakterről sem előtte sem utána nem tudunk semmit.

Sokkal inkább színpadra illő megoldás a Tanár belső konfliktusának megmutatására, hogy az előadás bizonyos pontjain a gyilkossá váló T.-t játszó Major Erik a Tanár hasonmásaként, tudatalattijának kivetüléseként kísér(t)i a Tanárt. T. egyébként nem a ráerőltetett propaganda miatt válik gyilkossá, hanem amúgy is pszichopata vonásokkal van felruházva, és mint a darab végén kiderül, a szülei által eléggé elhanyagolva nőtt fel. De ez a  doppelganger motívum rendszertelenül jelenik meg az előadásban, és a két szereplő viszonyát az előadás sem erősíti. Tulajdonképpen a darab utolsó harmadáig azt sem tudhatja a néző, hogy a sok szőkeparókás közül melyik T., vagy melyikük válik fontosabb karakterré. Ráadásul ezt a viszonyt az alapanyag sem támasztja alá, hacsak annyiban nem, hogy mind T., mind a Tanár megfigyelői az eseményeknek.

Az előadás koncepcióját tekintve árulkodó az a változtatás, amivel a gyilkossági tárgyaláson Z. (Kuttner Bálint) jellemzi a Tanárt: „A tanár úr nézeteit gyakran túl idealistának találtam.” Kerényi Grácia fordításában, a regényben az idealista helyén az éretlen szó szerepel. Az éretlen jelző azt implikálja, hogy a Tanár nem rendelkezik kiforrott világképpel, keresi a helyét,  nincs határozott álláspontja és nem olyan tudatos, mint a felügyeletére bízott fiatalok, akik vakon hisznek a propaganda állításaiban. Azért is fontos momentum ez, mert bár szinte mindent és mindenkit a Tanár nézőpontjából ismerünk meg, itt  őt jellemzik. A változtatással Z. az előadás szócsövévé válik, és ezzel az előadás azt állítja, hogy a Tanár egy olyan keretrendszerben gondolkodik a világról, ami az adott körülmények közt nem jöhet létre, de megvannak a maga értékei, sőt morális értelemben felette áll a vele ellentétes korszellemnek. Vagyis Porogi Ádámnak az idealista és nem az éretlen Tanárt kell eljátszania. De a diákokhoz való hozzáállásában megértés helyett felsőbbrendűség érződik, sajnálat helyett lesajnálás, vagy egyenesen viszolygás azoknak egy-egy cselekedetétől. Ugyanakkor sokkal kisebb hangsúlyt kap az, hogy miért áll végül botcsinálta magánnyomozónak, aki mindenképp fel akarja deríteni a táborban történt gyilkosságot.

Nagy Péter István rendezésében ezáltal a Tanár idealizmusa és a diákok konformizmusa csap össze. A diákok által képviselt ideológiát leginkább az áldozattá váló N. testesíti meg, aki már az előadás elején összetűzésbe kerül a Tanárral. Az egyformára maszkírozott tanulók közül a Nagy Márk által megmutatott fojtott agresszió az, ami már az első pillanattól kezdve egyedüliként kiemeli N.-t az osztályból. N. heves tiltakozása a Tanár humanizmusa ellen, valamint a kiképzés iránti leplezetlen vonzódása sokáig a Tanár ellenfeleként pozícionálja karakterét. És ez akkor is megmarad, amikor már csak kísértetként jelenik meg a Tanár előtt, és ahelyett, hogy a segítségét kérné abban, hogy igazságot szolgáltasson, felelősségre vonja. Vagyis az ideológia, legyen az bármilyen, nem csak generációról-generációra öröklődik – mivel felvételről N. apját is Nagy Márk alakítja, és szinkronizálja – hanem az egyén halálán túl is működik.

Ha más nem, ez az egy dolog vigasztalhat minket és a Tanárt, akinek története az előadásban nem a regény szerinti befejezést kapja (ott a Pap tanácsára egy missziós iskolába megy tanítani), hanem Ödön von Horváth utolsó regényének a Korunk gyermekének hőséhez hasonlóan halálra fagy az utcán, amikor hóemberként belepi a hó. A Korunk gyermekéből ez az egy momentum került bele az előadásba, de az eredeti kontextus nélkül. Ott ez a halál a teljes reményvesztettséget, elveszettséget jelentette. Hogy a Tanár sorsát az eredeti, reménységre még okot adó befejezés helyett miért kellett megváltoztatni, számomra nehezen értelmezhető. A két figura közötti párhuzamról nem lehet beszélni, mivel két nagyon különböző karakterről van szó, de a zárómondat mindkettejükre érvényes, csak míg az egyiknek felmentésként, addig a másiknak szentenciaként cseng: „[N]em tehetett mást, csak saját korának gyermeke volt.”

Mi? Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság
Hol? Radnóti Színház
Kik? Rendező: Nagy Péter István. Szereplők: Porogi Ádám (Tanár), Schneider Zoltán (Kiképzésvezető / Igazgató / Julius Caesar / Bíró), Major Erik (T. / Doppelganger), Kuttner Bálint (Z. / Pap), Berényi Nóra Blanka (Eva / Elly / Nelly / Tanító / F.), Nagy Márk (N. / N. apja / N. anyja / Polgármester / Inas), Kádár Kinga (B. / Anya / Tanárnő / Annie / Fannie). Hangfelvételről közreműködik: Kőszegi Ákos. Dramaturg: Sándor Júlia. Díszlettervező: Kálmán Eszter. Jelmeztervező: Pattantyus Dóra. Media design: Varga Vince. Ügyelő: Kónya József. Súgó: Farkas Erzsébet. A rendező munkatársa: Perényi Luca.