Ha egy színház húszéves, akkor már van múltja. Voltak szakaszai, állomásai, útjelző táblái. Az Örkény Színház Szerelem-bemutatója mellé két memo note-ot tűzhetünk. Egyrészt ez az a darab, amelyben Gálffi László egyéves szünet után visszatért a Madách térre. Másrészt ez Ördög Tamás első nagyszínpadi rendezése itt.

Fotók: Horváth Judit

Dolgozott már együtt a színész és a rendező. Ördög Tamás (és Kiss-Végh Emőke) az Örkény Stúdióban egy Bergman-film, a Jelenetek a bábuk életéből színpadi adaptációjával debütált 2022-ben. (Azóta megerősítette színházi filmrendező pozícióját Ördög Tamás a Suttogások és sikolyokkal és a mostani Szerelemmel.) Közelről néztem, ahogy a Jelenetek a bábuk életéből előadásában Gálffi László Tim Mandelbaum mellékszerepében elegáns zakóban, nyakkendősen állt a rizslámpa-álmennyezet alatt a budoárhangulatot teremtő vastag, bordó szőnyegszínpadon, és az jutott eszembe: hogy kerülök én ide? (Az is felmerült bennem, hogy talán Gálffi László fejében kérdezem ezt).

Az osztrák Michael Haneke filmje alapján készült Szerelem másféle, bonyolultabb, partnerfüggőbb feladatot kínált a színésznek. A feldolgozást Keszthelyi Kinga fordításának felhasználásával Törley-Havas Sára és Ördög Tamás készítették, jótékony módon a filmnél húsz perccel rövidebb verzióban. A színpadi változat kizárólag az idős házaspár lakásában történtekre szorítkozik. A helyre, amely a fehér lepellel letakart bútorok miatt elárvult, néhai otthonnak mutatkozik. Mintha itt már nem lakna senki. Pláne, hogy látnivalóan színház, vagyis színpad ez: szemügyre vehetők a csupasz falak, a szerelékek, a lámpák, hátul egy lépcső a zsinórpadlás felé.

Izsák Lili tervező a játékhoz dupla forgószínpadot vett igénybe, amelynek belső íve a külsővel ellentétesen hozza be a szükséges részterületet: hol a konyha étkezőasztalát, hol a hálószoba ágyát, hol a nappali kerevetét. Maga a váltás mindig megszakító jelleggel zajlik: a jelenetvilágítás munkafényre vált, majd újra éles fehér fény tűz a színpadra (világítástervező: Oláh Attila). Talán ennek is köszönhetően oly emlékezetes, amikor a halott felesége mellett ülő főszereplő, Gálffi László halványuló fejfényt kap. Éppenséggel lehetne ez a befejező kép, jólesne, de van, ami hátravan még. Kiss-Végh Emőkének kell befejeznie az előadást.

A nyílt színi, tevékeny jelenetváltások erősítik a demonstráció jelleget, az elbeszélésmód szikár, tárgyilagos mivoltát. Miközben maguk a házastársi kettősök – Pogány Judit és Gálffi László jelenetei – finoman, pontosan, pszichológiai és kórismei realizmussal ábrázoltatnak. Tökéletesen kivitelezettek például azok a percek, amikor a baj felüti fejét. Pogány Judit picit talán szétszórtan érdeklődő, de nyitott asszonya egyszer csak eltűnik a reggeliző asztalnál. A keze pózban marad, a szeme egészen enyhe, aggodalmas összeszűküléssel dermedtté válik. Ugyanúgy ül a tányérja fölött, mint eddig – mégsincs ott.

De túlságosan előre szaladtam, átugrottam az elejét. Az előadás azzal kezdődik, hogy Kiss-Végh Emőke áll a rivaldánál. Nem lehet ő más, mint a házaspár lánya, ha kicsit nehéz is elképzelni őt e szülők gyermekeként. Úgy fest a keveset takaró fekete ruhácskában, szakadt fekete térdharisnyában, mintha félszemű kalóznő vagy seriffnő jelmezében valami szexjátékra készülne. (Önmagában is veszteségként értékelhető, hogy miközben ambivalens, fanyar mosolyával a közönséget szemléli a színésznő, mi csak az egyik szemét nézhetjük, mert a másikat elfedi a fekete szemkötő.) Kiss-Végh Emőke kisvártatva a színpad falánál elhelyezett magnóhoz lép, bekapcsol egy vad számot, és vonagló táncba kezd, meztelen hasat és hónaljkutyát villantva. Ezután kezdődik az idős emberpár végjátéka. Az asszony ijesztő rosszullétével indul, majd féloldali bénulással folytatódik, és teljes leépüléssel végződik. A férj pedig – a lánygyermeket talán alkalmatlannak is tartva a feladatra – magára vállalja az ápolást, gondozást, a végig kísérést a halálhoz vezető nehéz, fájdalmas és beláthatatlan úton.

Az előadás tehát férj és feleség viszonyát mutatja be életük utolsó etapjában. Miközben az egyikük elfogy, a másikuk nem pusztán egyedül marad, hanem vinnie kell ennek terhét. Kapcsolatuk milyenségét valamelyest felmérhetjük a kezdeti jelenetekből, amikor Pogány Judit figurája még többé-kevésbé ura a testének, lelkének és a helyzetnek. Ha egy házasság megromlik és felbomlik, akkor a kívülállók aligha képesek megállapítani, mi volt a baj, mi vezetett a váláshoz. Ugyanez elmondható a jó házasságról is: a tanúk meg nem fejthetik a titkát. Milyen tulajdonságok, képességek, szabályok, tapasztalások és tanulságok járulhatnak hozzá a tartós, harmonikus párkapcsolathoz? Pogány Judit és Gálffi László házaspári kettősén nem érződik a szerelem – mondom bizonytalanul, mert nyilván meg kellene fogalmaznom, mit értek pontosan a szó (a cím!) alatt. Pogány Judit egy-egy módfelett határozott, éles hangvételű reakciója – például ahogyan a kórházból hazaérve a Terhes Sándor játszotta segítőkész házmestert elküldi – azt sejteti, hogy nem véletlenül hord nadrágot. Hanem mert átvitt értelemben is ő hordja itt a nadrágot. Az nagyon valószínű, hogy ezt a pasztellbe öltözött, fakult csíkos kardigánt hordó férfit, akit Gálffi László játszik, egészen könnyű lehet teljes szívvel szeretni. Figyelmes, gondoskodó, kötelességvállaló férj, aki ráadásul sok évtized múltán is tud újat mondani, újat mesélni a feleségének. Pogány Judit alakításában pedig egyszer-kétszer előbukkan az az életvidám, derűs, tettre kész, szeleburdi, nevetős lány, aki valaha lehetett. Például amikor gyermeki örömmel száguldozik a színen a frissen kapott elektromos kerekesszékével. Vagy abban a bájos nevetgélésben, amivel a régi fényképalbumukat nézegeti, nehézkesen lapozgatva. Eközben a férj gyengédséggel a tekintetében, mosollyal a száján figyeli, kétségkívül olyannak látva őt, amilyen valaha volt. Kapcsolatuk dinamikáját az határozza meg, hogy a beteg asszony miként reagál az állapota változásaira. Például miként esik kétségbe akkor, amikor először történik meg, hogy öntudatlanul az ágyba vizel. A későbbi pelenkázós életszakasz apátiával határos beletörődést igényel, hogy már ne viselje meg az embert lelkileg.

Van egy kritikus jelenet, amikor a nő már nem hajlandó enni. Az etetés, az is megérne egy misét. Felnőtt emberbe kiskanállal tölteni az ételt, ugyanazokkal a mozdulatokkal, mint a kisgyerekbe. (A nem evés nem feltétlenül a dac vagy az együtt nem működés jele, hanem a feladásé, a teljes befelé fordulásé. Az éhségérzet hamar megszűnik, és akkor előbb-utóbb eljön a befejezés: a konkrét éhhalál. Ezt a néhai szüleim mellé felvett ápolónőtől tudom.) A férfinak itt elfogy a türelme, és hirtelen felindulásból, a tehetetlenség kétségbeesésével megpofozza a száját makacsul csukva tartó nőt. Mint egy szófogadatlan gyereket. Ez a pillanatuk arról mesél szomorúan, hogy nem lehet mindent fegyelmezetten elviselni. Ami természetesen csak növeli a tisztább fejű félben a bűntudatot, a lelkiismeret-furdalást, a fájdalmat. És bizonyára hozzájárul a végső áldozat, a bűn vállalásához.

A produkció rendezője, az extremitáshoz tagadhatatlanul vonzódó Ördög Tamás különös alakokkal veszi körül a főszereplőket. A házmester felesége – Bíró Kriszta – talán bárgörl fekete neccharisnyában, és fájó módon ellop valamit hőseink lakásából. Az ápolók (Brezovszky Dániel m.v., Kiss Nikolett m.v.) majdhogynem félmeztelenek, legalábbis derék alatt alig viselnek valami ruhát. A zongoraművész vendéget játszó Ficza Istvánon felül frakk, alul rövidgatya. Meg tudom magyarázni, ha kell: ez az alulöltözetlenség azt fejezheti ki, hogy a testi pőreség semmi a teljes fizikai-lelki kiszolgáltatottsághoz képest, ami a tetőtől talpig felöltözött főhősnő osztályrésze. (Nincs Ördög Tamásnak talán egyetlen olyan munkája sem, amelyben a csupasz emberi test és a nyers testiség ne lenne hangsúlyos.) Ez a gesztus, valamint a már említett ellentmondás a Pogány–Gálffi kettős beleélő színészete és a jelenetek hűvösen szak- és célszerű egymás mögé helyezése között növeli azt a kellemetlen nézői benyomást, hogy a rendező – aki mindig szívesen nyúl a provokáció, akár az undor- és a viszolygáskeltés eszközéhez is – nem pusztán objektíven, de ridegen kezeli tárgyát. Lelke rajta.

Az Örkény színházi Szerelem egyébként nem egyvégtében nyomasztó, a színészi játékon átüt az emberi melegség. A március 9-i közönség a megfelelő helyeken végtelenül finom és érzékeny kuncogásokkal kísérte az előadást.

Mi? Michael Haneke: Szerelem – A színpadi adaptációt Keszthelyi Kinga fordításának felhasználásával készítette Törley-Havas Sára és Ördög Tamás.
Hol? Örkény Színház
Kik? Pogány Judit, Gálffi László, Kiss-Végh Emőke m.v., Vajda Milán, Ficza István, Bíró Kriszta, Terhes Sándor, Brezovszky Dániel m.v., Kiss Nikolett m.v. Rendezte: Ördög Tamás. Dramaturg: Törley-Havas Sára. Díszlet, jelmez: Izsák Lili. Világítás tervező: Oláh Attila. Test-koordinátor: Mezei Bence. Asszisztens: Laky Diána. Ügyelő: Sós Eszter. Súgó: Horváth Éva.