Napról napra

Első megközelítésben mindkét pályázatról elmondhatjuk, hogy megfontolt, alapos munka, választékosan és gondosan megfogalmazott tervezet.

Narancssárga díszlet, mai ruhák, piros-fehér-zöld zászlócska, ismerős szónoklatok – leplezetlenül ma és itt, hazánkban játszódik Alföldi rendezése.

Puritán színházat látunk, nincsenek, illetve alig vannak díszletek, jelmezek, valami tógaszerűség persze feltűnik néha, s némely szereplők nyakába ógörög (?) nyakéket illesztenek.

Cervantes, a cervantesi Don Quijote, Verebes átirata és Vidnyánszky rendezése többszörösen „elmegy egymás mellett” – egyik elfüstöli a másikat, nem körvonalaznak markáns könyv-, kor-, kultúra- és karakterképzetet.

A Magyar Színházi Társaság beszélgetést szervezett a POSZT jövőjéről. Az indok – Lévai Balázs szavaival élve – az „elcseszett közhangulat”, amit már mondogatni is ununk. Két óra spanyolviasz-feltalálás közbeni gittrágás után nagyjából egyetlen dolgot tudtunk meg. A pontos időt.

Novák Péter rendezésével a legsúlyosabb gond, hogy bár reagál arra, ami körülöttünk van, ezt nem bátran teszi, hanem szinte szemlesütve, szinte csak belesunnyogva az előadásba az egyik legaggasztóbb társadalmi krízist.

Nem muszáj valamennyi gesztust megfejteni, mindenben értelmet keresni. A jelenetek expresszionista módon támadnak: fények, füstök, zenék, a színészcsapat dinamikus mozgása.

Hótreál és szürreál keveredik a Szinyor Bélában, és válik már-már apokaliptikus látomássá, de azért a darab alapvetően megmarad kicsit keserű, nem kicsit ironikus komédiának.

Maguknak keresték a bajt a Színházi Kritikusok Céhének tagjai. Kevésen múlott, hogy nem torkollott tragédiába az este.

A város, amennyiben a mindennapi életen kívül más események helyszínéül is szolgál, élővé, alakíthatóvá válik, és megszűnik érinthetetlennek, múzeumszerűnek lenni.

Az Alma-bábu és az Alma Mahlert megjelenítő Gloria Benedikt egyik kettősében például eljátsszák (eltáncolják): a báb mozgatja zsinórral az élő embert.

Lehetne az előadás markáns színésznődráma is, ehhez azonban nem szolgál kellő mélységgel és árnyaltsággal a mű mint alapanyag.