Napról napra

Schwechtje Mihály színházi munkáit Az örökség óta kísérem figyelemmel. Ez a valós tényekből kiinduló, falun játszódó történet nyomorról, gyermekkereskedelemről, szegregált egymás mellett élésről vitára késztető, friss hangon megszólaló előadás, amelyért a szerző-rendező és az előadás is méltán kapott díjakat. 

Amikor a Tizenhét hattyúk 1987-ben először megjelent, Csokonai Lili neve alatt, bárkinek, aki beszélt vagy írt a műről, először tippelnie kellett. Mármint az íróra, hiszen az első kiadás borítóján nem szerepelt a valódi szerző neve. S noha Esterházy Péter a leggyakoribb tippek közé tartozott, sokan tették a voksukat Weöres Sándorra is. Akik rá gondoltak, azok […]

Magából Laclos regényéből, és jobb esetben a belőle készült adaptációkból is ki szokott derülni, hogy a Veszedelmes viszonyok igazából a képmutatás magasiskolája: ezért is olvasták 1782-ban az ancien régime leleplezéseként a Les liasons dangereuses-t, a levelezés mint viszonyrendszer korai hálózatelméleti, szociálpszichológiai esetleírásaként.

…a shakespear-i vígjáték alapjában véve nem egyéb, mint egy álomszerűen bűvös és álomszerűen igaz Théâtre d’amour – a szerelem színjátékai.” Hevesi Sándor: Amit Shakespeare álmodott A Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom előadása nem mond radikálisan újat a drámáról vagy Shakespeare-ről, de egy újabb, szokatlanabb közegbe helyezi a történetet, ahol másképp tud megszólalni.

„Ez egy hangjáték, nem dráma. Semmi kézrázás. A tárgyak felszínéről visszaverődő fényt érzékelni képes szerveink, a szemek, csukva. A hang belülről jön, és a füleken át a test mélyére hatol.“

A Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában egy kereszt alakú játéktér két oldalán ülünk mi, nézők; a színészek pedig a kereszten játszanak. Bizarr, és nemcsak Szophoklész vagy az Antigoné miatt, hanem mert Vereckei Rita díszlete egy déli háborús zónát idéz, valahonnan a muszlim világból.

Két új színházi bemutatót is láthatott decemberben a szabadkai közönség. A Népszínház Magyar Társulata az Élőhomok, a Kosztolányi Dezső Színház pedig Az utolsó kislányok című darabot tűzte műsorára. A maga módján mindkét előadás kísérleti jellegű, hiszen egy nem – vagy legalábbis nem úgy – létező szövegből indul ki, és bizonyos tekintetben akár felcserélhető is, hogy […]

Egyre gyakrabban születik egyetlen írás több produkcióról. A sors (a kulturális médiumok erősen nyomott támogatási gyakorlatának és a szerkesztők előzetes elképzeléseinek képében) ilyenkor egészen különös együttállásokat tud létrehozni. Megesik, hogy egy prímszámot kell egy platformra hozni a kétpúpú tevével. Máskor azonban az előadások kis- és nagykifliként simulnak egymáshoz. Az Artus Társulat Érintés paradoxon és Góbi […]

A Network díszlete megnyerő, nagyszabású; úgy fest a színpad, mint ahogy az ember egy tévécsatorna stúdióját elképzeli, mindenütt kamerák, monitorok, fények, feszültség és nyüzsgés. Agyon is nyomja a tévé a színházat.

A Meseország nem mindenkié a társulat improvizációiból született, lazán, de nem minden kohézió nélkül összefüggő jelenetek sora, amelyben mindenki megkapja a maga magánszámát. (…) elemeiben megtaláljuk a népmeséket, a horrort, a misztikusat, a zombifilmet,a krimit, az öko-scifit, a klasszikus kabarét, a revüt, a freak show-t. Ezek a műfajok a vizualitásban is erős szervezőerővel bírnak, ami […]

Egyre inkább azt veszem észre, hogy az új generációs alkotók fiatalabban kezdenek dolgozni a monodráma műfajával, és az anyag személyességétől sem rettennek el. Ahogy talán az sem véletlen, hogy több monodráma vagy prózai anyagból készül, vagy az alkotók írják.

Botond Nagy rendezésével, az Utas és holdvilág premierjével indította a 2022-es évet a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Egy regény színpadi feldolgozása akaratlanul is kérdéseket vet fel: mi a szöveg és az előadás viszonya? Hol húzódik a határ az irodalmi alapanyag és a színházi mű között? Arra voltunk kíváncsiak, mennyire lesznek eltérőek a kérdésekre adott válaszok, […]