Napról napra

Katona Eszter Egy elfeledett tragédia: spanyolok a mauthauseni lágerben című tanulmányában két – általa lefordított – spanyol drámát mutat be. A tanulmány és mindkét dráma teljes terjedelmében olvasható az E-book, valamint a Drámák menüpontunk alatt.

A Színházi Kritikusok Céhe elfogadhatatlannak tartja, hogy miután a Pécsi Országos Színházi Találkozó eddigi gyakorlata szerint zsűritagnak jelölte egyik tagját, akit a Magyar Teátrumi Társaság nem fogadott el, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) a kritikuscéh delegáltja mellett nem állt ki, valamint a céh vezetőségének megkérdezése nélkül beleegyezett más kritikus meghívásába. Mindez nyilvánvalóvá tette, hogy az […]

Igen, nézzük meg jól magunkat: mindannyian benne vagyunk az előadásban, benne vagyunk a valóságban, benne vagyunk a korrupcióban…

Mácsai Pál pazar szerepformálással uralja az estét. Bernhardija minden fontoskodástól mentes, önmaga középpontja, hivatástudata köré rendezett, hajlíthatatlan férfi, fiatalos testi és szellemi ruganyossággal.

Ezért (is) kellene rendszeresen mindig hátrálnunk (visszakoznunk) valamennyit: hogy nagyobb rálátásunk legyen arra, ami éppen előttünk van.

Az uborka-láztól zeng az egész média, / Lassan tíz napja szedi az áldozatait. / Németországban már vagy százan belehaltak, / Ausztriában húszan, nyolcan Csehországban. / Áldozatául esett egész Európa, / Csak a Kárpát-medence maradt érintetlen. / A Kárpátok oltalma megőrizte népünk…

…a szövegben kevés változtatásra volt szükség ahhoz, hogy a színre vitt karakterek mindennapjaink magyar valóságából ismert szereplőkké változzanak.

A szöveghez és a jelenséghez – jelenetről jelenetre – adekvát és egyedi megoldásokat kerestek, melynek eredményeként adekvát és egyedi előadás jött létre…

Úgy érzi-e a két Mohácsi, hogy az ő stílusuk és technikájuk bármire ráhúzható? Palettájuk egyre változatosabb (és sekélyebb): de „kaposvári” sikert, amióta a kalandozások korát élik, még nem könyvelhettek el.

Bármennyire is félreviszi a szerteágazó, sokszor felesleges kitérőket tevő mesélés az előadást, a rendező, Rusznyák Gábor sokféle ötletet tartogat, hogy életre hívja a történetet.

Nos, aki a Nemzeti Színházban örömét leli a Körhintában, az nemigen tudhat mit kezdeni a Branddal. És nem ideológiai tartalom különbözteti meg egymástól élesen a két előadást, hanem a minőségük, valamint a bennük rejlő színházfelfogás és szakértelem (illetve az utóbbi hiánya).

Ebben a történetben szinte senki sem az, akinek látszik.