Napról napra

Elsőként az a kérdés merül fel, hogy kik ezek a fekete ruhás nők, akiket a színpadon látunk: két külön személy, vagy valójában egy uralkodónő két különböző arca?

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Haumann Péterről szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Haumann Péter!

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Máthé Erzsiről szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Máthé Erzsi!

A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remek.

Iokaszté vállalná és folytatná is az életét fia-férjével, mert nála a szeretet – még a jóslatokkal, istenekkel és törvényekkel szemben is – felülír mindent.

Bocsárdi sötét tónusú, lételméleti fogantatású, a játékot a dramaturgiai csomópontjaira redukáló előadást rendezett Shakespeare művéből.

A SZÍNHÁZ 2014. májusi számában „Nem nézőknek hízelgő csecsebecse színház” címmel összeállítás jelent meg a Vidnyánszky-recepcióból. A válogatás keresztmetszet a rendező munkáit elismerő kritikákból. A nyomtatott lapban terjedelmi korlátok miatt nem közölhettük a gyűjtemény valamennyi darabját, ezért honlapunkon elektronikus tanulmánykötetben tesszük közzé a teljes anyagot.

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Tordy Gézáról szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Tordy Géza!

Az előadás „célja” nem, koncepciója azonban a beckettihez képest valahogy megváltozott. Méghozzá jelentősen.

Látjuk, ahogy a három bábszínész csodálatos összhangban mozgatja a semmit. Mit jelent mindez az emberre vonatkoztatva? (Mert kézenfekvő, hogy Mózes valamiképp az embert reprezentálja.) Hogy nincs lélek? Vagy épp ellenkezőleg, hogy az egyes lélek része a nagy, isteni egésznek?

Az előadás fő hajtóereje a humor, legyen az nyelvi humor, helyzet- vagy jellemkomikum, és ez működik is, még ha nem is egyenlő intenzitással. Gusztus dolga, de időnként soknak, mert többedszerre erőltetettnek érződik a vér/hányadék és egyéb testnedvek prezentálása…

Az előadás ékesen igazolja a szöveg koncepciózus rövidségét: az 1974-es Végkifejletben megjelent Urbi et orbigondolatban minden bizonnyal a már megismert wilsoni típusú színházba készült, amelyben – látvánnyal és hanggal kiegészülve – ennyi szöveg még egy jóval hosszabb előadásra is elegendő volna.